Valóság, 1997 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1997-03-01 / 3. szám - SZÁZADOK - KÉRI KATALIN: Női időtöltések száz évvel ezelőtt
37 KÉRI KATALIN: NŐI IDŐTÖLTÉSEK SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT kályhát és egyéb dolgokat vásárolt. Mindennapi munkái mellett pedig vendégeket fogadott, bálokba járt, a bécsi Praterban mulatott. Valószínűleg illett rá Beniczky korabeli véleménye, amely szerint az utazás „a legnagyobb szellemi élvezetek egyike azok számára, kik értelemmel bírnak a természet szépségeinek felfogására”.“ A szaporodó utazgatások, az átalakuló városi közlekedés miatt egyesek aggodalmukat fejezték ki az újságok és az illemtankönyvek hasábjain: attól féltek, hogy az utcán sétálgató vagy nyilvános járműveken utazó lányok, nők erkölcsei megromlanak. Különösen azt tartották többen felháborítónak, hogy más országokban kezdtek a lányok, nők egyedül (kíséret, felügyelet nélkül) járni. A Magyar Háziasszony című lapban például 1882-ben azt írták, hogy bár az Egyesült Államokból a szabadelvűség beszivárgott Európába, azért nem volna jó, ha Magyarországon is (miként Angliában) egyedül járkálnának a lányok, így érvelt az újságíró: „Nálunk nincs szüksége a lánynak arra az önállóságra, melyet amerikai nővérei igénybe vesznek...”, s hozzátette még, hogy ez különben is veszélyes, mert a magányos nőt inzultálhatják, meg aztán a magyar nők természete is ellenáll ennek a liberális szokásnak. A századfordulóra azonban sok minden megváltozott, a szaporodó fürdőhelyeken, strandokon lazultak a szigorú viselkedési szabályok. Trencséntepliczre, Pöstyénbe vagy a Balatonhoz a nők akár egyedül is elutazhattak egy kis „vízkúrára”. A séta, a kirándulás mellett a mozgásnak más formái is elterjedtek: a Vasárnapi Újság 1880-ban kuriózumként írt a francia hölgyek körében akkoriban terjedő időtöltésről, a vadászatról. A legtöbb sportág esetében, amely a nők körében elterjedt, a közvélemény (főként a férfiak) eleinte rosszallását fejezte ki. A nőknek ezért szinte minden egyes sportág és mozgásforma esetében meg kellett vívniuk a maguk „emancipációs küzdelmét”, ugyanúgy, mint az élet más területein, a jogban vagy a gazdaságban. A Vasárnapi Újságban például egy férfi még 1909-ben is gúnyolódva és lekicsinylően szólt a női vadászokról, akikre szerinte még elnevezést sem lehet találni, olyannyira alkalmatlanok eme „sport” művelésére. Szerinte a nők hiába vadászgatnak, mert nem értenek az effélékhez, soha nem tudnak csendben maradni, nincs bennük szenvedély, alkalmazkodásra hajlóak, csak a fess vadászruha érdekli őket, nem mennek el egyedül vadászni, azt sem bánják végeredményben, ha elmarad a vadászat. (A női sportok) A vadászathoz hasonlóan a nők által művelt biciklizés, teniszezés, úszás, vívás és tornagyakorlatok társadalmi szintű elfogadása is lassú folyamat volt, általában a századvégig váratott magára. E sportágak művelésének természetesen a ruhadivat is számos korlátot szabott. A fűzők, az abroncsos és tumoros szoknyák, a többméternyi kelmét tartalmazó ruhaköltemények eltűnése és egyszerűsödése tette csak lehetővé a női test szabad mozgását. A korcsolyázás az egyik első olyan sporttevékenység volt, amely a magyar társadalmi életben már az 1870-es évekre polgárjogot nyert. A sporttörténeti szakkönyvek az európai korcsolyázás kezdeteit a XIII-XIV. századra teszik, amikor is a németalföldi lakosság sportolás vagy téli közlekedés céljából lábára csont-, majd később vas és fa kombinációjából készült korcsolyát kötött. Magyarországon egészen az 1860-as évekig a korcsolyázás nem volt divatos sportág, a nők körében pedig különösen nem. Az 1860-as évek végén - vélhetőleg a bécsi korcsolyázóegyesület megszervezésének hírére - a magyar fővárosban is szervezkedni kezdett néhány fiatalember, hogy e sportágat meghonosítsa, elterjessze magyar földön (azaz jégen) is. A nők és ifjú leányok számára eleinte kifejezetten károsnak vélték eme testmozgás et