Valóság, 1997 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1997-03-01 / 3. szám - SZÁZADOK - KÉRI KATALIN: Női időtöltések száz évvel ezelőtt

KÉRI KATALIN SZÁZADOK Női időtöltések száz évvel ezelőtt (A forrásokról) Egyszerre könnyű és nehéz a történész dolga, ha a nőtörténet egyes kor­szakait kutatja. Könnyű, mert nagyon sok forrás áll rendelkezésére: a hagyományos törté­neti forrásokon kívül felhasználhatja a szociológiai, művészet-, divat- és iroda­lomtörténeti, pedagógiai, jogi, gazdasági tárgyú dokumentumokat. A multidiszciplináris kutatásokat azonban nehezíti az a tény, hogy a források egyenetlenek. A múlt század utol­só felének magyar nőiről elsősorban a korabeli - nagyon gazdag - sajtóból, magánleve­lekből, naplókból és önéletírásokból, valamint az akkori színes könyvtermésből meríthe­tünk adatokat. Kiegészítésként szolgálnak a szórványos levéltári források (egyleti ügyek­ről, tanügyi témákról, perekről szóló dokumentumok), tárgyi emlékek és a korabeli jogal­kotás szövegei. (A szabadidő­ eltöltéséről) A dualizmus korában Magyarországon is - Európa más orszá­gaihoz hasonlóan - fokozatosan megváltozott a nők társadalmi-gazdasági helyzete és életmódja. A reformkori törekvések hatására egyre inkább kiszélesedtek a lánynevelés színterei, s a századvégre kibontakozó iparosodás következtében megnőtt a munkába álló nők száma. Az urbanizáció hatására nők tízezreinek teljesen megváltozott az élete az elő­ző generációk asszonyaihoz képest. A századvég polgári családjaiban élő nők kirándulá­sokkal, bálozással, színházlátogatással, olvasással, sportolással, hímzéssel, zenéléssel töl­tötték ki szabadidejüket, a főúri rétegek nőtagjaihoz hasonlóan. A századvégre a városla­kó munkás- és cselédlányok is kialakították saját szórakozási szokásaikat és színtereiket - általában jól elkülönülve a gazdagabb rétegektől. (Séták, kirándulások) Az utazás, a kirándulás, a séta volt a korabeli nők egyik kedvenc időtöltése a források szerint. A kevésbé tehetősek településük divatos főutcáján vagy er­dőjében, parkjában sétáltak, a gazdagabbak pedig nagyobb (külföldi) utazásokat tettek. Ehhez, persze, hozzájárult Magyarországon is a gőzhajózás, a vasút és a városi tömeg­­közlekedés nagyarányú fejlődése. Nagy Ivánné, akinek 1883 és 1895 között írt naplója ránk maradt, bejegyzései szerint nagyon sokat utazott férjével és rokonaival együtt. Gya­korta mentek Verőcéről hajóval Pestre és Bécsbe. Kirándulásokat tettek a Felvidékre, Esztergomba, Vácra, Balassagyarmatra, híres fürdőhelyekre. Naplójának néhány sora ta­núskodik arról, mit csináltak az egyes helyeken: „1887. ápr. 2. Voltunk a Somossy Or­­pheumba a törpéket megnézni, mind igen csinos kis teremtések voltak - de bizony, azt elég egyszer megnézni. 3. jöttünk haza. (...) 1887. máj. 27.... megnéztük a krasznahorkai várat s láttuk Serédi Sofia holttestét üveg koporsóba, és ebédeltünk Váralján Erdősi igaz­gatónál. (...) 1888. jún. 5. mentünk Váczra... és Iván Pestre ment és délután visszajött a hajón, s mi is mentünk a húgommal Esztergomba - ahol igen rossz éjszakám volt - m­a megnéztük a nagy templomot a prímási kincstárt, palotát, képtárt és kupolát - délután ha­za jöttünk vasúton Verőczéig.”­ Bár a naplóból kiolvasható, hogy szerzőjének nem voltak anyagi gondjai, mégis ő maga nézett a gazdaság dolgai után. Figyelemmel kísérte a tehe­nek, lovak szaporodását, ő maga ültette meg a kotlósokat, fát hozatott és vágatott, vas­

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék