Valóság, 1997 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1997-03-01 / 3. szám - SZÁZADOK - KÉRI KATALIN: Női időtöltések száz évvel ezelőtt
KÉRI KATALIN SZÁZADOK Női időtöltések száz évvel ezelőtt (A forrásokról) Egyszerre könnyű és nehéz a történész dolga, ha a nőtörténet egyes korszakait kutatja. Könnyű, mert nagyon sok forrás áll rendelkezésére: a hagyományos történeti forrásokon kívül felhasználhatja a szociológiai, művészet-, divat- és irodalomtörténeti, pedagógiai, jogi, gazdasági tárgyú dokumentumokat. A multidiszciplináris kutatásokat azonban nehezíti az a tény, hogy a források egyenetlenek. A múlt század utolsó felének magyar nőiről elsősorban a korabeli - nagyon gazdag - sajtóból, magánlevelekből, naplókból és önéletírásokból, valamint az akkori színes könyvtermésből meríthetünk adatokat. Kiegészítésként szolgálnak a szórványos levéltári források (egyleti ügyekről, tanügyi témákról, perekről szóló dokumentumok), tárgyi emlékek és a korabeli jogalkotás szövegei. (A szabadidő eltöltéséről) A dualizmus korában Magyarországon is - Európa más országaihoz hasonlóan - fokozatosan megváltozott a nők társadalmi-gazdasági helyzete és életmódja. A reformkori törekvések hatására egyre inkább kiszélesedtek a lánynevelés színterei, s a századvégre kibontakozó iparosodás következtében megnőtt a munkába álló nők száma. Az urbanizáció hatására nők tízezreinek teljesen megváltozott az élete az előző generációk asszonyaihoz képest. A századvég polgári családjaiban élő nők kirándulásokkal, bálozással, színházlátogatással, olvasással, sportolással, hímzéssel, zenéléssel töltötték ki szabadidejüket, a főúri rétegek nőtagjaihoz hasonlóan. A századvégre a városlakó munkás- és cselédlányok is kialakították saját szórakozási szokásaikat és színtereiket - általában jól elkülönülve a gazdagabb rétegektől. (Séták, kirándulások) Az utazás, a kirándulás, a séta volt a korabeli nők egyik kedvenc időtöltése a források szerint. A kevésbé tehetősek településük divatos főutcáján vagy erdőjében, parkjában sétáltak, a gazdagabbak pedig nagyobb (külföldi) utazásokat tettek. Ehhez, persze, hozzájárult Magyarországon is a gőzhajózás, a vasút és a városi tömegközlekedés nagyarányú fejlődése. Nagy Ivánné, akinek 1883 és 1895 között írt naplója ránk maradt, bejegyzései szerint nagyon sokat utazott férjével és rokonaival együtt. Gyakorta mentek Verőcéről hajóval Pestre és Bécsbe. Kirándulásokat tettek a Felvidékre, Esztergomba, Vácra, Balassagyarmatra, híres fürdőhelyekre. Naplójának néhány sora tanúskodik arról, mit csináltak az egyes helyeken: „1887. ápr. 2. Voltunk a Somossy Orpheumba a törpéket megnézni, mind igen csinos kis teremtések voltak - de bizony, azt elég egyszer megnézni. 3. jöttünk haza. (...) 1887. máj. 27.... megnéztük a krasznahorkai várat s láttuk Serédi Sofia holttestét üveg koporsóba, és ebédeltünk Váralján Erdősi igazgatónál. (...) 1888. jún. 5. mentünk Váczra... és Iván Pestre ment és délután visszajött a hajón, s mi is mentünk a húgommal Esztergomba - ahol igen rossz éjszakám volt - ma megnéztük a nagy templomot a prímási kincstárt, palotát, képtárt és kupolát - délután haza jöttünk vasúton Verőczéig.” Bár a naplóból kiolvasható, hogy szerzőjének nem voltak anyagi gondjai, mégis ő maga nézett a gazdaság dolgai után. Figyelemmel kísérte a tehenek, lovak szaporodását, ő maga ültette meg a kotlósokat, fát hozatott és vágatott, vas