Valóság, 1998 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1998-08-01 / 8. szám - SZÁZADOK - KÉRI KATALIN: Nők a fátyol mögött
KÉRI KATALIN: NŐK A FÁTYOL MÖGÖTT nem került sokba, nem okozott gondot a nő lefátyolozása, s nem eshetett csorba a tisztességén. Az almeriai Raghana esete, aki a híres Korán-magyarázó, ad-Dani előadásait egy függöny mögött üldögélve, sűrűn lefátyolozva hallgatta, inkább egyedinek, semmint tipikusnak mondható.12 A IX. század második felében olyan andalúziai tanítókról is szóltak a források, akik házukban fogadták női tanítványukat, hetente egy alkalommal, egyedül. így végezte tanulmányait például a berber eredetű nemesi családból származó Umm al-Hasan bint Sulayman, aki élete során kétszer még Mekkába is eljutott.13 A későbbi századokból is van híradás olyan nőkről, akik egy-egy neves tanár kedvéért nagyobb utazásokat tettek, de ez ugyancsak ritkaságnak számított. Az egyes könyveket megtanuló nők is kaphattak egy tanúsítványt (igaza), amelyben tanáruk elismerte tudásukat, s feljogosította őket az ismeretek átadására.14 A koranikus olvasmányokon, vallástudományokon és jogon kívül a nők olyasmit is tanultak, aminek főképp a gyakorlati életben vették hasznát. Az orvoslás, szépírás, költészet, grammatika ismerete teremtette meg számukra a munkavállalás lehetőségét. Elsősorban az andalúziai városok középosztálybeli nőinek jelentett ez felemelkedést, például egy uralkodó titkárnőjeként vagy könyvmásolóként. Córdobában mintegy százhetven nő foglalkozott kalligráfiával II. al-Hakam idején,15 legalábbis abban az egyetlen kerületben, amelyet Ibn Fayad krónikaíró megemlített.16 A nemesi családok leányait a gyakorlatban művészetekre oktatták: megtanultak lanton, hárfán, valamint más húros és fúvós hangszereken játszani, költeményeket írni és szavalni, hogy elbűvöljék és szórakoztassák majdan a férjüket. Hasonló dolgokra tanították a rabnőket (gawari) is, akiknek éppen azért volt borsos az áruk, mert sokat költöttek a képzésükre. A zene és tánc csak egy része volt az oktatásuknak, gyakran jól ismerték a költészetet (a preiszlamikus időkből való verseket is), jeleskedtek az ékesszólásban, s írni-olvasni is tudtak. A középkori al-Andalúsz történetében talán II Abd al-Rahman három elbűvölő rabnője, Fadl, Álam és Qalam volt a legkiemelkedőbb, akiket a „mesés Kelet” nagyvárosaiban, Medinában és Bagdadban neveltek, s onnan kerültek az Ibériai-félszigetre. Qalam a zene és a költészet művelésén túl a történelem kiváló ismerőjeként is kiemelkedett.17 (Tanítónők) A tanult nők nagy része, mintegy egyharmada nem elégedett meg azzal, hogy ő maga műveltté vált, hanem szerette volna tudását másoknak is átadni. Főként azok döntöttek így, akiknek valamilyen pénzt hozó foglalkozást kellett választaniuk. Elsősorban az alapfokú oktatásban dolgoztak azok a tanítónők és nevelőnők, akik a városokban vagy a főúri udvarokban az anyák és a nőrokonok mellett írást-olvasást, költészetet és vallástant tanítottak a család kisebb gyerekeinek.18 Ibn Hazm híres irodalmi alkotásában, A galamb nyakékében részletesen írt erről, saját gyerekkorára visszaemlékezve. Több nemesi családban a tanítónő a kislányokat oktatta, mint például a X. századi Benihazam córdobai házában.19 A spanyolországi uralkodók családjában is teljesen természetes volt, hogy akkor is nagyra értékelték a műveltséget, ha a birtokosa éppenséggel nő volt. Még az idősebb férfiak is szívesen tanultak egyegy asszonytól, akár abban az esetben is, ha az illető fekete rabszolganő volt.20 Az emirátus idején például ismert volt az a bagdadi származású, Qamar nevű rabnő, akit a IX. század végén Ibrahim ben Hayyay, Sevilla ura vásárolt magának, hogy tanuljon tőle.21 Egy spanyol történésznő tizenöt andalúziai tanítónő életrajzi adatait vizsgálta meg, s megállapította, hogy közülük hat nőnek voltak fiú tanítványai, hárman más