Valóság, 1998 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1998-02-01 / 2. szám - SZÁZADOK - GYURÁCZ FERENC: Nemzeti gondolat és szociálpolitika
44 GYURÁCZ FERENC: NEMZETI GONDOLAT ÉS SZOCIÁLPOLITIKA Egánból, gúnyos felhanggal zárva az írást: „Itt egy férfi nyugszik, akinek szíve, szenvedélye, vére volt és valami homályos borús titka van, mint az óangol balladáknak, így élt és így múlt el Sir Edward Egan, óh!” (Magyar Hírlap, 1901. szeptember 22.) Hivatalosan balesetet állapítottak meg, de bizonyos körülmények ennek ellene szólnak. Elgondolkodtató például, hogy a fegyverszakértői vizsgálat eredményét nem hozták nyilvánosságra. Perdöntő lehetett volna, hogy egyáltalán Egán fegyveréből származott-e a lövés. Egán Edének lelkes rajongói voltak a nemzeti szellemű ifjúság körében. Egyikük, Bihar Jenő tüzetes magánnyomozásba kezdett, s az eredményt kis könyvben 1901- ben közzétette ezzel a címmel: Egán Edét meggyilkolták Érdekes, hogy több mint hetven évvel később is napvilágot látott egy csekély hitelességű, de nem teljesen mellőzhető „tanúvallomás”. Az észak-amerikai Magyarság című lap 1972. december 29-30-ai számában dr. Szakáts Istvánná, aki az Egánt a kórházba beszállító Platényi Nándor földbirtokos rokonának mondja magát, biztosan tudni véli, hogy Egánt „kazárok” csapata rángatta ki a kocsijából, s lőtte le a saját pisztolyával, majd a két szemtanút halálos fenyegetéssel hallgatásra kényszerítette. Az esetet állítólag az Egánnal utazó „erdőtanácsos” (akit Szakátsné tévesen, B. kezdőbetűvel jelöl) mondta el a halálos ágyához kért két tanúnak. Ma már lehetetlen teljes bizonyosságra jutni az ügyben. Kétségtelen, hogy a gyilkosságverziót sokkal több napvilágot látott érv támogatja (felsorolva Bihar Jenő könyvében), mint a másik két lehetőséget. A jobboldali radikalizmus néhány szerzője (például Kemény Gábor a harmincas évek végén, vagy a Havi Magyar Fórum című folyóirat 1997. márciusi számának szerkesztőségi jegyzetírója) tényként kezeli a gyilkosságot. Ez is csúsztatás, akárcsak a másik két verzió aggálytalan elfogadása, pontosabban annyival rosszabb, hogy a kontextus miatt magában rejti az etnikai vérvád veszélyét. Ez már a harmincas években is erkölcstelen volt, ma pedig ráadásul magyarellenes hatású ostobaság is. Az ismertté vált körülmények és a „cui prodest?” kérdésre adható válasz egyaránt a gyilkosságot valószínűsíti, de nem teszi bizonyossá. Nagyon fontos azonban, hogy ha Egán Edét valóban meggyilkolták, s a rejtélyes „vadkan” ezúttal netán tényleg izraelita vallású gyilkosokat jelentene is, ebből az égvilágon semmi sem következik a zsidóságra nézve, hiszen a gyilkos ez esetben sem a zsidóság volna, mint ahogy sok más esetben sem a magyarság vagy a kereszténység mint kollektívum gyilkolt, hanem konkrét, jóllehet nemegyszer - mint itt is - megnevezetlen személyek. Aki ezt másként gondolja, az magának Egán Edének a szellemével is szembekerül. (Befejezés) Ő ugyanis, ha az ellene irányuló hajsza tetőpontján tett is néhány meggondolatlan kijelentést, sohasem a zsidóság ellen küzdött, még csak nem is elsősorban bizonyos zsidó személyek ellen. Nem azért ment a kárpáti hegyvidékre, hogy valakik ellen harcoljon, hanem azért, hogy egy népcsoportot megsegítsen, s a magyarság barátságában megtartson. Törekvése a történetesen zsidó identitású uzsorások hatalmas ellenállásába ütközött, s ez az ellenállás egyre kíméletlenebb formát öltött. Egán felvette a kesztyűt, de ettől még nem lett antiszemita. Az akció ismeretében erre kár is több szót vesztegetni. Az, persze, valószínű, hogy nemcsak az érdekütközések miatt lángoltak fel a személye körül szélsőséges indulatok: míg sokan rajongással csüggtek rajta, mások hideg gyűlölettel tekintettek rá. Ennek egy másik oka Egán alkatában rejlett, fokozott