Valóság, 2001 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2001-10-01 / 10. szám - SZÁZADOK - CSÍK TIBOR: Wilhelm Raiffeisen
SZÁZADOK CSÍK TIBOR Wilhelm Raiffeisen A XIX. század folyamán a kapitalizmus előretörésével új társulási forma alakult ki: a szövetkezet.1 A legismertebb, máig hivatkozott szerveződést Angliában egy Birmingham melletti kisvárosban, Rochdale-ban hozták létre ipari munkások 1844-ben. A társaság (Equitable Pioneers Society) legfontosabb tevékenységi köre fogyasztási cikkek beszerzése és gyártása volt a tagok háztartása számára, méltányos, lehetőleg önköltségi áron. A német államokban a XIX. század második felében indult meg a szövetkezeti szervezkedés. Az ottani mozgalomnak kiemelkedő alakja volt Hermann Schulze-Delitzsch (1808-1883) és Wilhelm Raiffeisen (1818-1888). Szövetkezeteik meghatározó része a tagság hitelellátását tűzte ki célul. Mindkettőjük szövetkezeti eszméi követőkre találtak hazánkban, de Raiffeisen elvei tettek szert nagyobb befolyásra. Károlyi Sándor gróf, a magyar szövetkezeti mozgalom megindítója munkatársaival az ő eszméi alapján hozta létre Pest vármegye hitelszövetkezeti központját 1886-ban, majd, országossá téve a szervezetet, 1894-ben megalapították a Hazai Szövetkezetek Központi Hitelintézetét. Az 1898. évi XXIII. törvény alapján felállított Országos Központi Hitelszövetkezet nemcsak a Károlyiék alakította szövetkezeteket vette át, hanem számos Raiffeisen-elvet is érvényesített a gyakorlatban. Hazánkban legtisztábban talán az erdélyi szászok körében működő, a Nagyszebeni Takarékpénztár vezette úgynevezett Raiffeisen-féle Szövetkezetek kötelékében alkalmazták e szövetkezeti eszméket. Általánosságban elmondható, hogy a vidéki hitelszövetkezetek révén Raiffeisen szövetkezeti elvei széles körben ismertté váltak. Friedrich Wilhelm Raiffeisen hithű protestáns családból származott; nagyapja lelkész, apja a polgármesterségig vitte, anyja falusi bíró lánya. Tizenhét évesen katonának állt, hivatásos akart lenni. Ott szerezte meg matematikai és természettudományos műveltségét. Szembetegsége miatt azonban kénytelen volt kilépni a seregből. A közigazgatásban vállalt állást, és sikeresen haladt előre a hivatali pályán. 1845-ben kinevezték Weyerbuschnak és körzetének (mintegy huszonöt településnek) az elöljárójává. A terület mezőgazdaságból élő lakosai számára nagy nehézséget okozott a szabadpiac kialakulása, a pénzgazdaságba való átmenet. Leginkább a kis- és középgazdaságokat sújtották a pénzkölcsönzés, az állat- és földvásárlás stb. visszásságai, amelyeket a kortársak összefoglalóan uzsorának neveztek. A helyzetet súlyosbította, hogy az agrártársadalomra jellemző, a rossz termésből adódó, ínséges időszakok még elő-előfordultak. Az egyik utolsó ilyen az 1848-at megelőző néhány évben volt, amikor Raiffeisen, ahogy Schulze-Delitzsch is, a szükséghelyzetben megszervezte a közellátást, s jótékonysági egyletet alapított Brotverein néven. Miután 1848-ban Flammersfeld polgármestere lett, egyletet hozott létre a rászorulók segélyezésére (Flammersfelder Hilfsverein zur Unterstützung undemittelter Landwirte). Ahogy Weyerbuschban, itt is a módosabb gazdákra számított, akik pénzbeli hozzájárulással és kezességvállalással tették lehetővé a működést. Az egylet - a keresztény felebaráti szeretet alapján - vetőmag és marhák beszerzésével, valamint hitelközvetítéssel (épületre, földre, eszközökre) foglalkozott. A gazdasági tevékenység a tagság szolidáris felelősségvállalásán nyugodott. Az igazgatást az elöljáró és a tanács végezte. Új állomáshelyén: Heddes-