Valóság, 2005 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2005-05-01 / 5. szám - SZÁZADOK - ANKA LÁSZLÓ: A magyar agráriusok és a eszmék
ANKA LÁSZLÓ: A MAGYAR AGRÁRIUSOK... Maguk az agráriusok meglehetősen tágan értelmezték saját tevékenységüket. „Mi az agrárügy? Szorosabb értelemben az anyaföld utilisatiója. Széles értelemben pedig a gyümölcsöző közgazdászati, pénzügyi és közművelődési reformok universuma” - fogalmazta meg egy névtelen szerző.1 Zselénszky Róbert gróf, aki vezető pozíciót töltött be az agráriusok intézményeiben, azt mondta csoportjáról: „Az agráriusok pedig nem alkotnak egy politikai pártot, hanem közös nemzetgazdasági elvek alapján tömörülnek.”2 A magyar agráriusok tehát érdekérvényesítő szervezetként jelentek meg a hazai közéletben. Felhívom a figyelmet arra, hogy a történetírásban olyan kép jelenik meg róluk, mintha zárt, szűk, arisztokrata, elitista kört alkottak volna, pedig ez a nézet nem állja meg a helyét. Legfőbb szervezetük, a Magyar Gazdaszövetség 1916-ban falusi szervezetei révén kétszázhatvanegyezer emberrel állt kapcsolatban. A legtöbb nagybirtokos arisztokrata család képviseltette magát az agráriusok között, több főpapnak gazdaszövetségi tagsága volt (köztük az esztergomi érsekségig jutó Csemoci Jánosnak), e mozgalom adta a korabeli kormányok legtöbb földművelésügyi miniszterét, és számos pénzintézetben is fontos pozíciókat töltöttek be az agráriusok. Végül 1895-től az ő emberük, Dessewffy Aurél gróf kapta meg az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) elnöki tisztségét. Mindezt azért fontos tisztázni, mert az agrárius neokonzervatívok olyan korban tevékenykedtek, amikor a legjobb érdekérvényesítés nem feltétlenül a támogatók számától függött, hanem pozícióiktól, földbirtokaiktól és társadalmi tekintélyüktől. Arról sem hallani sokat, hogy a hazárkérdéssel foglalkozó Bartha Miklós, a Függetlenségi Párt képviselője vagy a ruténföldi akciót irányító Egán Ede szintén a Magyar Gazdaszövetség tagja volt (az alapításkor mindketten igazgatóválasztmányi tagok lettek), ám a magyar történetírók - főleg az antiszemitizmussal kapcsolatban - minden politikai csoportosulástól elszigetelten tárgyalták őket. A Magyar Gazdaszövetséggel tartott Prohászka Ottokár is, s a századfordulón szövetkezeteket szervezett a Katolikus Néppárt vezére, Zichy Nándor gróf, aki a mozgalom keresztény szárnyának vezetője lett. A képviselőházban is imponáló számban voltak jelen az agráriusok. Az 1904. november 18-ai zsebkendőszavazás utána zajongó ellenzékiek miatt a képviselőházi elnök utasításai nem voltak hallhatók, így a kormánypártiak a házelnök előre megbeszélt zsebkendőjelére szavazták meg a házszabály módosítását), amely a kormányzó Szabadelvű Párt szakadására vezetett, a politikai helyezkedések során Ivánka Oszkár a következő listát készítette az agrárius képviselőkről: „Szabadelvű huszonnégy, nemzeti kilenc, néppárti kilenc, ugronista kettő, Kossuth-párti egy, pártonkívüli három, bánffysta egy. Ivánka meg is nevezte a képviselőket, csupán egyikük (Berkó Albert) neve mellé tett kérdőjelet, mint akinek elkötelezettségében bizonytalankodott. Az agráriusok külföldi minták nyomán alakították ki politikai elképzeléseiket és követendő modelljeiket. Az ihlet két irányból érkezett. Az egyik Franciaország felől, amikor először jutottak el hazánkba Frédéric Le Play-nek a tanaihivatását tekintve bányamérnök, Saint-Simon tanítványa és szenátor volt). A politikai katolicizmust hirdető Le Play-t, akinek nézetei Apponyi Albert és Károlyi Sándor gróf révén terjedtek el hazánkban, mindmáig a tudományos szociológia megteremtőjének tekintik. Az önkéntes társulások híve volt, s a családok megerősítésében vélte felfedezni a társadalom fejlődésének legfőbb mozgatórugóját, ugyanakkor nem ellenezte a szabad versenyt sem. írásai az 1870-es évek második felében jelentek meg. A másik követendő modell Németországból érkezett, ahonnan egy bizonyos Rudolf Meyer a hetvenes években elmenekült Bismarck kancellár haragja elől. Econ