Valóság, 2005 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2005-06-01 / 6. szám - SZÁZADOK - SZABADOS GYÖRGY: Imre király emlékezete
SZABADOS GYÖRGY: IMRE KIRÁLY EMLÉKEZETE vörös mezőben négy ezüst pólyát írni, kiegészítve azzal, hogy a veres mezőket kilenc lépdelő arany oroszlán díszíti, 3-3-2-1-0 megoszlásban. (Hogy melyik sávban pontosan milyen máz található, arra kései színes ábrázolásokból, például a Képes Krónikaból lehet következtetni.) Imre történelmi király képmása nem teljes a személyiségjegyek bemutatása nélkül. Ezt a mégoly szűkösen mért kútfőadatokra hagyatkozva is meg kell kísérelnünk - nem a teljesség, de legalább a lehetőség igényével. Egyházias neveltetése, műveltsége miatt XIX-XX. századi történetírásunk Könyves Kálmánnal állította párhuzamba. Életük és utóéletük valóban sok hasonlóságot mutat: mindkettejük országlását testvérharc keserítette, noha vétlenek voltak benne, mindkettejük fiában kihalt az Árpádház egy-egy ága, mindkettejüket érdemei alatt kezelte a középkori magyar emlékezet; Kálmánnak igaztalan becsmérlés, Imrének pedig korai feledés jutott osztályrészéül. A Képes Krónika csupán országlása időtartamáról, Konstanciával kötött házasságáról, végül egri nyughelyéről tudósít. Mivel sírját feldúlták a törökök, testi jegyeiről sincs tudomásunk. Bizonnyal ép és egészséges ember lehetett, hiszen több ízben maga vezette seregét, s 1197-ben elszenvedett vereségével több győzelme, diadalmas hadjárata állítható szembe. Tagadhatatlan, hogy legnagyobb fegyvertényét fegyverek nélkül vitte végbe, amikor foglyul ejtette nyughatatlan öccsét. Az ellenséges táborban történt - szó szerint lefegyverző eredménnyel járó - fellépése egyaránt tanúskodik páratlan bátorságáról és az archaikus királyi tekintélybe vetett szilárd hitéről. Hagyománytiszteletének érthetetlenül kevéssé méltatott, de annál jellemzőbb példája, hogy ő nevezte el elsőként trónra szánt fiát a már szentté avatott László királyról. A nagyváradi egyház iránt érzett megkülönböztetett figyelme is Szent László kultuszhelyének szólt. Az életében fontos szerephez jutó komor egyházi környezet, a sorsát megnehezítő testvérviszály sem fordította el az e világi örömöktől. Fényes udvarában lovagi szellem honosodott meg, trubadúrköltő és keresztes alvezér egyaránt barátságos fogadtatásra lelt nála. Imre király bátor vadász is volt, bár e szenvedélye egy alkalommal életveszélybe sodorta. Erre 1199. márciusa után kelt adománylevelében így emlékezett: „Amidőn vadászat idején Máramarosba mentünk, lovunk a sebes vágtatás közben felbukott, és minthogy egyik lábunk fennakadt a kengyelben, maga alá temetett minket. Ez a Lőrinc ispán egyedül érkezvén, ilyeúl és szomorú haláltól mentett meg bennünket, Isten segítségéért fohászkodva. Ugyanez a ló oly súlyosan sebesítette meg őt, hogy végül egyik kezének elvesztését kellett elszenvednie.” Lőrinc ispán fájdalomdíjut és a királyi hála jeléül gazdag Sopron megyei földbirtokokat kapott. 1199-ből ránk maradt egy elmarasztaló jellemzés is. Ebben a váci püspök elpanaszolja III. Incének, hogy az uralkodó szabályosan betört székesegyházába, s lerángatta őt az oltár mellől. Az eset kiváltotta szentszéki feddés ellen Imre azzal védekezett, hogy Boleszló gyalázkodó szavakkal sértette meg őt, a királyi felséget. A fenti áttekintésből határozott válasz kapható arra a kérdésre, miszerint Imre királyi tevékenysége az apai életmű folytatása-e, avagy a II. András kor nyitánya. Egyértelműen látszik, hogy III. Béla tanítása oly fontos területeken ismerszik meg, mint a királyi hatalom szellemi és gazdasági alapjainak védelme, a Szent László-kultusz gyújtópontjába irányított hagyománytisztelet, a szent királyok nemzetségeként érzett térítői—hódítói küldetéstudat, s ez utóbbi révén az Észak-Balkán megszállásával kialakítandó közép- és délkelet-európai léptékű főhatalmi gondolat. A déli terjeszkedésben érvényesülő törvényszerűség, a nyugatról keletre haladó folyamatos hódítás megint III. Béla és Imre távlatos tudatosságát bizonyítja. II. András viszont sok időt és erőt fecsérelt az oroszföldi magyar uralom kiépítésére, „új intézkedései” lényegét