Valóság, 2005 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2005-06-01 / 6. szám - SZÁZADOK - WALLESHAUSEN GYULA - FÜLEKY GYÖRGY: Liebig és az agrokémia Magyarországon
WALLESHAUSEN GYULA - FÜLEKY GYÖRGY Liebig és az agrokémia Magyarországon Robbanóezüsttel kezdte pályafutását, s hamarosan előítéletek sorozatosrobbantásáéval folytatta egy olyan korszakban, amelyben maga a társadalom is robbanékony volt. Justus Liebig fellépésekor Európa nyugati felén már kialakult a polgári társadalom és az annak megfelelő gazdasági rend. Az új tanok feszegették az elmaradottabb országok berendezkedését, s a társadalmi átalakulással együtt nyert teret a tudomány és a technika is. A gyermek Liebig esténként a mécses gyér világa mellett olvasott mindaddig, amíg apja acetilénlámpákat nem barkácsolt. A húszéves Liebig még napokig utazott postakocsin Párizsba, míg 1867-ben már gyorsvonat röpítette a világkiállításra. A kémia még alig nőtt ki az alkímiából. Az aranycsinálás eredménytelen láza már alábbhagyott, ám megnőtt a tapasztalat által szerzett vegyészeti ismeretek gyakorlati haszna a patikusok, a festékkereskedők, a drogisták foglalatosságában csakúgy, mint a mutatványosok szemkápráztató, csillogó bűvészkedésében. „A képződött piros ködben, amikor az ezüstöt feloldotta, láttam, hogy salétromsavat ad hozzá, és valami folyadékot, amellyel előbb az egyik néző, bámészkodó ruhagallérjának szennyeződését távolította el, és szeszszagú volt” — írta Liebig egy meghatározó gyermekkori élményéről. A későbbi vegyészprofesszor doktorálásának körülményei igazolják, hogy pályafutása kezdetén még élt a középkorias, egy kissé álmos, pénzügyi helyzete javításáért engedményekre is kész egyetem, ahol csak a diáklázadások jelezték a változás szükségességét, míg halála idején már diadalra jutott a humboldti kutatóegyetem eszméje, amelynek megteremtésében és megvalósításában Liebignek történelmi érdemei vannak. A német egyetemeken a XIX. század első felében elvétve akadt csak kémiai tanszék, az orvosképzésben más tárgyak keretében adták át a szerény vegyészeti alapismereteket. A kémiában a franciák vezettek, az angolok a második helyre szorultak, s a németek csak utánuk következtek. Igaz, akadt néhány tehetséges vegyészük, eredményeik azonban a kortársak előtt még homályban maradtak. Jellemző példa az úgynevezett minimumtörvény, amelyet Carl Sprengel ismert fel, mégis Liebig nevéhez kötődve maradt fenn a köztudatban mind a mai napig a legújabb lexikonokban is. A mezőgazdaságtant a XVIII. század utolsó harmada óta emlegetik tudományként, bár sokan ezt is Liebig fellépéséhez fűzik, s nem alaptalanul. Az agrártudomány a XIX. század közepe táján különösen a gépesítés és az agrokémia területén haladt nagy léptekkel előre. A szaksajtó az utóbbit részesítette előnyben, hiszen az új gépek bemutatása és próbája meggyőzően bizonyította előnyeiket, s a gazdák könnyen dönthettek a legmegfelelőbbnek a beszerzéséről. Az agrokémia ugyan meglehetősen széles területet (növénytermesztést, trágyázást, rézművelést, takarmányozást stb.) fogott át, de új vívmányainak a fölényét sokkal nehezebben lehetett bizonyítani. A laboratóriumi kísérletek igazsága nem volt elegendő, gyakorlati megerősítésük pedig hosszabb időt vett igénybe: számtalan bizonytalansági tényező akadt (a talaj minősége, állapota, a gazda munkája a talajműveléstől az aratásig), s az időjárás is könnyen félrevezette a pusztán matematikai számításokra hagyatkozó el