Valóság, 2006 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2006-08-01 / 8. szám - KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL - BRINKBÄUMER, KLAUS: Vándorok világa
KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL Oka lehet a munkanélküliség, az alacsony bérek, a Szaharától délre eső államok 45,7%ban az emberek fizetése nem haladja meg a napi 1 dollárt. Egy rosszul kiépített oktatási rendszer és a várható élettartam alacsony volta szintén arra ösztönöznek, hogy az emberek elhagyják szülőföldjüket. Továbbá - mint már évszázadok óta - ott kísértenek a háborúk, a természeti csapások és az éhínség. A migránsok ezért hagyják el hazájukat, hogy keletről nyugatra, délről északra vándoroljanak, és ott keressék megélhetésüket. Ha szülőföldje számára az otthont jelenti, az ember helyben marad, amennyiben azonban ez nem biztosított, úgy kivándorol. 150 évvel ezelőtt a kivándorlók Európát - Írországot, Olaszországot, Németországot - hagyták el Amerika kedvéért. A mai migráns Mexikóból az Egyesült Államokba, Ukrajnából Németországba, Kínából Surinamba (ez utóbbi a segélyszervezetek szerint a leghosszabb migrciós út, 20.000 km) Ghánából, Nigériából és Kamerunból Spanyolországba, Olaszországba és Németországba vándorol ki. A migránsokat azonban ritkán fogadják szívesen. Ausztrália óriási összegeket fizet kisebb csendes-óceáni szigetállamoknak azért, hogy ott menekülttáborokat létesítsenek, ahol a nem szívesen látott migránsok - közöttük felügyelet nélkül maradt gyermekek - éveken át sínylődnek. Guineában és más afrikai országokban már régóta városokká fejlődött táborokban élnek a menekültek. Mintegy 30 000-40 000 ember tengődik sátrakban és viskókban, távol hazájától. Micsoda élet lehet az itt lakók élete, akik létezésének egyetlen értelme a mindennapi betevő falatért való sorban állás! Egyébként pedig apátia uralkodik, destrukció, kábítószer, prostitúció és erőszak pusztít. 1921-ben a Nemzetek Szövetsége - az ENSZ elődje - menekültügyi főbiztossá nevezte ki a norvég felfedezőt, Fridtjof Nansen-t, akinek feladata volt a mintegy félmillió hadifogoly visszajuttatása, valamint az Oroszországból, Örményországból illetve Bulgáriából származó menekülteknek elhelyezése a kontinensen. Az 1930-as évek elején beköszöntő gazdasági világválság hatására az államok sorra erősítették meg, zárták le határaikat. 1938-ban a Genfi-tó közelében található Evianban 32 állam képviselője találkozott, hogy megvitassák, mi a teendő a menekülő zsidókkal, és arra a következtetésre jutottak, hogy nem igazán lehet mit tenni. A tanácskozáson olyan mondatok is elhangzottak, hogy a zsidók a gazdasági helyzetre terhet jelentenek, a híressé vált hozzászólás a svájci küldött szájából így hangzott: „A mentőcsónak megtelt”. A menekültek - írja Hannah Arendt - hazátlanok, hontalanok és jogtalanok. 1945-ben kereken 40 millió menekült vonult át Európán, és 14 millió németet üldöztek el Kelet-Európából. A Nemzetek Szövetsége 1951-ben fogadta el a menekültek jogi helyzetéről szóló egyezményt, mely szerint menekültnek tekintendő az a személy, aki faja, vallási hovatartozása, nemzetisége, szociális csoporthoz való tartozása vagy politikai meggyőződése miatt megalapozottan tart üldöztetésétől, és ezért más országban tartózkodik, mint amelynek állampolgára. Aki azonban manapság terror, vallási fanatikusok, falvakat felégető félkatonai egységek elől menekül, vajon az is menekültnek számít? Ez megközelítés kérdése, hiszen az úgynevezett nem állami üldöztetést egyszer így, másszor másképp fogják fel az államok, politikai szövetségeseik és saját gazdasági érdekeik függvényében. Aki a szegénység, járványok illetve az aszály elől menekül, az mindenesetre nem számít menekültnek. Ez alapján meg lehet különböztetni első- és másodrangú külföldieket. Hivatalosan „menekültnek” számít az, aki hazájába nem térhet vissza „bevándorlónak”, aki számára elméletileg fennáll a hazatérés lehetősége. Ezen definíció szerint a Kofi Annan bizottsága által összeszámolt 191 millió migráns közül csupán 9,2 millió ember számít menekültnek. A fogalmak pontos tisztázása a diplomáciában azért is fontos, mert a menekültekről a nemzetközi jog alapján a befogadó államnak gondoskodnia kell, míg a bevándorlókat, akik önkéntesen hagyják ott hazájukat, akár teljesen sorsukra is lehet hagyni. A német menekültügy valaha a jóvátétel része volt, jele az új szabadságnak. A német alkotmány 16. §-ának (1) bekezdése sziklaszilárdan