Valóság, 2007 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2007-04-01 / 4. szám - MŰHELY - KAPOSI ZOLTÁN: A magyarországi energiapolitika változásai a tervgazdaság idején
KAPOSI ZOLTÁN: A MAGYARORSZÁGI ENERGIAPOLITIKA VÁLTOZÁSAI... 113 (A paksi atomerőmű építése) Az ipar és a mezőgazdaság 1970-es évekbeli felfutása, valamint a lakossági fogyasztás növekedése egyértelművé tette, hogy a villamosenergiatermelés adott szintje nagyon hamar szűk keresztmetszetnek bizonyul, vagyis újabb energiatermelő nagyberuházásokra lesz szükség. Megoldásként a hagyományos szenes erőművek, vagy pedig az akkor világszerte elterjedt nukleáris erőművek építése jöhetett szóba. A vizet és esetleg más típusú anyagokat felhasználó energiatermelés lehetőségét ekkor még nem ismerték fel. A szovjet gyakorlat volt iránymutató, hiszen a keleti nagyhatalom területén akkor már több mint 10 atomerőmű létezett, s számos KGST-hez tartozó országban tervbe vették atomerőmű létrehozását. Az 1960-as évek közepén születtek meg az első elképzelések egy hazai nukleáris erőmű létrehozására. 1967-ben pedig már döntöttek is a kérdésről. A tervek szerint voronyezsi típusú atomerőművet kellett felépíteni Magyarországon. A típustervet, az erőmű üzemének létrehozását, a fűtőanyagot stb. a Szovjetunió adta el Magyarországnak, míg a magyar félnek a kivitelezés, egyes berendezések szállítása, a kiszolgáló rendszerek kialakítása stb. jutott. De részt vettek a KGST-országok közül többen is a „mű” létrehozásában, így például az első reaktort a csehszlovák Skoda szállította, Lengyelország pedig több száz szakmunkást biztosított a beruházáshoz.32 Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy atomerőművet nem egyszerű dolog létrehozni, hiszen nagyon sok ágazat tevékenységét kell hozzá koordinálni. Ugyanakkor rengeteg biztonsági és környezetvédelmi problémát kell megoldani, ráadásul speciálisan képzett, kvalifikált munkaerőre is szükség van. Nem véletlen, hogy olyan magyar villamosmérnök-jelöltek tanultak már az 1960-as évek végén, és az 1970-es évek elején Moszkvában atomerőmű szakon, akik közül később sokan a paksi nagyberuházásnál kerültek vezető pozícióba. A bürokratikus magyar gazdaságirányítás és a kemény pártkontroll csak nehezítette a mű létrehozását, ugyanakkor a beruházás - elsősorban a megbízhatatlan külföldi szereplők miatt - magán viselte a szocialista nagyberuházások 1950-es évekre jellemző jellegzetességeit. Maga a terv is állandóan változott. Az 1969-ben megkezdett beruházás átadását 1975-re tervezték, ezzel szemben 1970-ben már le is állították, majd 1973-ban újra kezdték, s végül csak 1982-ben kezdett el üzemelni az első blokk.33 Ám nemcsak időben késett a beruházás, hanem menet közben többször át is tervezték és nagyobbá tették az eredetileg elképzelt művet. Végül is négy reaktorblokkból áll a paksi atomerőmű. Ám hangsúlyoznunk kell, hogy volt pozitív következménye is az ismételt tervmódosításnak és az időbeli csúszásnak: az 1970- es években a világon mindenütt előtérbe kerültek a biztonsági és ökológiai kérdések, így Pakson már nem az eredeti voronyezsi modell szerinti, hanem a biztonsági szempontokat fokozottan figyelembe vevő erőmű épült fel. A húsz évre átnyúló építési periódus miatt viszont az építési költségek gyakorlatilag tervezhetetlenné váltak. Az 1970-es évek elején 55 milliárdra tervezték a végső árat, ám az olajválság kiváltotta általános infláció, valamint a szomszédos országok szállítási késései állandóan növelték a kiadásokat. Végül is mintegy 90 milliárdra rúgott a végszámla, amit több forrásból fedeztek. Állami kölcsönt adtak az építéshez, de ott volt a költségvetési juttatás, a beruházási járulék és egyebek is - amit később a bevételekből kellett törleszteni.34 A felmerült plusz költségek általában a központi költségvetést terhelték. Alábecsülték a munkaerő-szükségletet is, s a legnagyobb gondot az okozta, hogy Paks - amely korábban hagyományos „mezőváros” volt - nem rendelkezett olyan szabad ipari munkaerővel, amely felhasználható lett volna az építkezésnél. A hagyományos fiatal munkaerő pedig egyre kisebb mértékben állt rendelkezés