Valóság, 2007 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2007-04-01 / 4. szám - MŰHELY - KAPOSI ZOLTÁN: A magyarországi energiapolitika változásai a tervgazdaság idején

KAPOSI ZOLTÁN: A MAGYARORSZÁGI ENERGIAPOLITIKA VÁLTOZÁSAI... 113 (A paksi atomerőmű építése) Az ipar és a mezőgazdaság 1970-es évekbeli felfutása, va­lamint a lakossági fogyasztás növekedése egyértelművé tette, hogy a villamosenergia­termelés adott szintje nagyon hamar szűk keresztmetszetnek bizonyul, vagyis­ újabb energiatermelő nagyberuházásokra lesz szükség. Megoldásként a hagyományos sze­nes erőművek, vagy pedig az akkor világszerte elterjedt nukleáris erőművek építése jöhetett szóba. A vizet és esetleg más típusú anyagokat felhasználó energiatermelés lehetőségét ekkor még nem ismerték fel. A szovjet gyakorlat volt iránymutató, hiszen a keleti nagyhatalom területén akkor már több mint 10 atomerőmű létezett, s számos KGST-hez tartozó országban tervbe vették atomerőmű létrehozását. Az 1960-as évek közepén születtek meg az első elképzelések egy hazai nukleáris erőmű létrehozására. 1967-ben pedig már döntöttek is a kérdésről. A tervek szerint voronyezsi típusú atom­erőművet kellett felépíteni Magyarországon. A típustervet, az erőmű üzemének lét­rehozását, a fűtőanyagot stb. a Szovjetunió adta el Magyarországnak, míg a magyar félnek a kivitelezés, egyes berendezések szállítása, a kiszolgáló rendszerek kialakítá­sa stb. jutott. De részt vettek a KGST-országok közül többen is a „mű” létrehozásá­ban, így például az első reaktort a csehszlovák Skoda szállította, Lengyelország pedig több száz szakmunkást biztosított a beruházáshoz.32 Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy atomerőművet nem egyszerű dolog létrehoz­ni, hiszen nagyon sok ágazat tevékenységét kell hozzá koordinálni. Ugyanakkor ren­geteg biztonsági és környezetvédelmi problémát kell megoldani, ráadásul speciálisan képzett, kvalifikált munkaerőre is szükség van. Nem véletlen, hogy olyan magyar vil­lamosmérnök-jelöltek tanultak már az 1960-as évek végén, és az 1970-es évek elején Moszkvában atomerőmű szakon, akik közül később sokan a paksi nagyberuházásnál kerültek vezető pozícióba. A bürokratikus magyar gazdaságirányítás és a kemény pártkontroll csak nehezítette a mű létrehozását, ugyanakkor a beruházás - elsősorban a megbízhatatlan külföldi szereplők miatt - magán viselte a szocialista nagyberuházá­sok 1950-es évekre jellemző jellegzetességeit. Maga a terv is állandóan változott. Az 1969-ben megkezdett beruházás átadását 1975-re tervezték, ezzel szemben 1970-ben már le is állították, majd 1973-ban újra kezdték, s végül csak 1982-ben kezdett el üze­melni az első blokk.33 Ám nemcsak időben késett a beruházás, hanem menet közben többször át is tervezték és nagyobbá tették az eredetileg elképzelt művet. Végül is négy reaktorblokkból áll a paksi atomerőmű. Ám hangsúlyoznunk kell, hogy volt po­zitív következménye is az ismételt tervmódosításnak és az időbeli csúszásnak: az 1970- es években a világon mindenütt előtérbe kerültek a biztonsági és ökológiai kérdések, így Pakson már nem az eredeti voronyezsi modell szerinti, hanem a biztonsági szem­pontokat fokozottan figyelembe vevő erőmű épült fel. A húsz évre átnyúló építési periódus miatt viszont az építési költségek gyakorlatilag tervezhetetlenné váltak. Az 1970-es évek elején 55 milliárdra tervezték a végső árat, ám az olajválság kiváltotta általános infláció, valamint a szomszédos országok szállí­tási késései állandóan növelték a kiadásokat. Végül is mintegy 90 milliárdra rúgott a végszámla, amit több forrásból fedeztek. Állami kölcsönt adtak az építéshez, de ott volt a költségvetési juttatás, a beruházási járulék és egyebek is - amit később a bevé­telekből kellett törleszteni.34 A felmerült plusz költségek általában a központi költ­ségvetést terhelték. Alábecsülték a munkaerő-szükségletet is, s a legnagyobb gondot az okozta, hogy Paks - amely korábban hagyományos „mezőváros” volt - nem rendel­kezett olyan szabad ipari munkaerővel, amely felhasználható lett volna az építkezés­nél. A hagyományos fiatal munkaerő pedig egyre kisebb mértékben állt rendelkezés­

Next