Valóság, 2010 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2010-06-01 / 6. szám - NAPLÓ ÉS KRITIKA - KÓSA LÁSZLÓ: Ortutay Gyula naplója
KÓSA LÁSZLÓ NAPLÓ ÉS KRITIKA Ortutay Gyula naplója Alig félévvel az első kötet megjelenése után napvilágot látott Ortutay Gyula naplójának az elsőhöz hasonlóan vaskos, második kötete. Első bejegyzése 1955. január 1-jén, az utolsó 1966. december 25-én kelt. Miután az első kötetet ugyanezen folyóiratban bemutattuk (Valóság, 2009. 11.sz. 107-112.o.), néhány kivételével szükségtelen általános jellemzőit ismét elsorolni. A napló keletkezéséről és a sajtó alá rendezés szempontjairól most sem tájékoztat a kiadás szerkesztője, ellenben ezúttal is nagy terjedelmű, jelentős részben bízvást elhagyható, esetenként hibás jegyzetanyag kíséri a szöveget (446-619 o.) Aki az első kötetet elolvasva csalódott, mert semmi jelentős újat nem tudott meg azokról az 1938-1954 közötti fontos történelmi eseményekről, melyeknek Ortutay közvetlenül részese, akár alakítója volt, most se számítson másra. Aki viszont szereti a memoárok burjánzó fecsegéseit, különösen ha a szerző - korának ismert közéleti-társasági szereplője - több oldaláról föltárulkozik, nem fog csalódni. Mindez úgy érvényes, hogy az írás elsődleges tartalmát képező, szövetét alkotó belső történések, vallomások, töprengések többségükben politikával, közélettel kapcsolatos reflexiók. A főszereplő ugyan Ortutay Gyula ÉN-je, paradox módon mégis alárendelve a politikának, hiszen politikus voltát tartja legtöbbre. A kötet első bejegyzésekor Ortutay bukott politikus, az utolsónál ugyancsak az, de közben 1957-1964 között a „nagypolitika” résztvevője. Karrierjének hullámzása magyarázza, hogy 1957. augusztus 30-cal megszakad az addig csaknem folyamatos napló, 1958-ban, 1959-ben és 1960-ban csupán egy-egy bejegyzés születik, 1961-ben és 1962-ben egy sem, 1963-ban kettő, majd 1964. január elejétől válik ismét rendszeressé vezetése. Ortutay maga írja, hogy korábban is akkor vette elő, ha nem volt fontos hivatali tisztsége, vagyis lett rá ideje és vált az írás lelki szükségletté, vágyak, keservek, teljesületlen ambíciók „kibeszélésévé”. Tehát éppen azokról az évekről szinte egyáltalán nem tudósít, amelyekben a személyes részvétel okán elsősorban várhatók lennének történeti forrásértékű szövegek. 1957-től a forradalmat követő megtorlás és rendcsinálás idején két kiemelkedően jelentős tisztséget tölt be Kádárék fenntartás nélküli értelmiségi támogatójaként. Diáksága révén a forradalom egyik bázisának, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek a rektora 1963-ig, párhuzamosan a Hazafias Népfront főtitkára 1964-ig. Az utóbbi az MSZMP „szövetségi politiká”-jának legfontosabb intézménye, a pártonkívüliek látszatpolitizálását képviseli. Ugyancsak 1958-tól Ortutay Gyula a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a tagja, és ismét országgyűlési kéviselő. A naplótartalom bemutatását az 1956 nyárelétől 1957 kora nyaráig húzódó esztendővel kezdjük, mert az előbb megfogalmazott hiányérzetünkkel szemben, de azt nem cáfolva, kivételt képez. A bejegyzések nagyobb arányban tartalmaznak olyan információkat, amelyek másutt valószínűleg nem lelhetők föl. Ortutay a forradalom előtti hónapokban többször jelét adja, hogy érzékeli az élet szinte minden területén fokozódó feszültséget és tudatában van a gazdasági helyzet nagymértékű romlásának. Azonnal fölismerte az SZKP XX. kongresszusának korszakos jelentőségét, habár Sztálinnak szerinte lehettek történelmi érdemei. A poznani felkelés után Magyarországon hasonló események bekövetkeztét vizionálja. Bár a Petőfi-kori vitákat elítélő párthatározat szerinte „ellenszenves és ostoba”, azokat mégis „felelőtlen és romboló demagógiá”-nak minősíti (ill.o.). Ezt éppen aznap írja, amikor telefonon értesül Rákosi lemondatásáról (1956. július 18.). Aggasztja a helyzet: „...számom