Valóság, 2010 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2010-06-01 / 6. szám - NAPLÓ ÉS KRITIKA - KÓSA LÁSZLÓ: Ortutay Gyula naplója

KÓSA LÁSZLÓ: ORTUTAY GYULA NAPLÓJá Ma az lenne a fontos, ha ez a szerencsétlen, agyonzilált, önbizalmát elvesztett párt vissza­nyerné erejét, ha ismét párt lenne, és én is részt vennék a munkájában...”. Rákosi végleges távozása, nem mintha ragaszkodna hozzá, egyelőre az eseményeken kívülá­llását erősíti benne: „...nem kell belekapni ebbe a bolondul forgó kerékbe” (113.0.). Közben azonban késztetések érik, birkózik szereplési vágyával, de végül óvatosan kimarad a történések fő sodrából nemcsak a forradalmat megelőző hónapokban, hanem az októberi napokban és november 4. után is hosszabb ideig. Október 23-án délután feleségével, barátaival, egye­temi kollégákkal még részt vesz a budapesti tüntetésen, de másnap már „fellobbanó fasiz­mus”-t és ellenforradalmat emleget a naplóban. Ezután június elejéig szünetelnek a közvet­len bejegyzések. A krónikát utólag fogalmazza meg súlyos ízületi bántalmainak több hetes hévízi gyógykezelése idején. Forrásul a noteszébe naponta írt néhány szó és mondat (eze­ket idézőjelben közli) és emlékezete szolgálnak. Ennek a terjedelmes antedatált résznek a hitelessége nyilvánvalóan kétségbe vonható, mert a szöveg végleges rögzítése idején már biztosan eldőlt, kié a hatalom, a megtorlás az egész országban teljes erővel zajlik, Ortutay pedig jelölt a Hazafias Népfront főtitkári székébe. Ám kétségeinket félre tehetjük, ha a fent idézett, több hasonló közül kiragadott párthűség megnyilatkozásra pillantunk. A forradalom és leverésének napjairól ezek a feljegyzések mégis dokumentumértékűek, részint eseménytörténetet őriztek meg, részint egy olyan ember véleményét örökítették az utókorra, aki politikai hovatartozásában talán egy percre sem ingott meg. Beszámol a fő­városban uralkodó légkörről, a zavarodottságról, a fegyveres harcoktól és a Rákosi korszak alatti magatartás számonkérésétől való félelemről, az ellátás és a közüzemi szolgáltatások akadozásáról. Az emberek lázas igyekezettel próbálnak kiigazodni a rémhírek és pletykák, az újságok és a rádiók hírei között. A naplóíró tragikusnak nevezi az eseményeket, azonban attól tartózkodik, hogy titokban vezetett feljegyzéseiben akár fenntartással vélekedjen a szovjet beavatkozásról, a felkelőkkel szemben pedig semmiféle rokonszenvet nem táplál. A politikai megoldás híve lenne, mivel azonban egyelőre nem komoly tényező, így több­nyire baráti és ismerősi körben találgathatja a kiutat, és sokfelé tájékozódik a városban. Ahhoz, hogy a magára találó kommunista hatalomnál „tiszta lappal” kezdhetett, valószí­nűleg nemcsak nagyfokú óvatossága, hanem az is hozzájárult, hogy a rövid időre újjászer­veződő Kisgazda Párt nem minden tagja felejtette el árulóit, nem feltétlenül akartak velük összefogni. A feljegyzések számot adnak Kádárék kezdeti, csaknem teljes elszigeteltségé­ről, bizonytalankodásairól, majd a fokozatos megerősödésről. Milyen sok név merült föl valós vagy vélt politikai kombinációkban! Ortutay mindazonáltal nem vesz tudomást a naplójában a sortüzekről, a statáriumról, a terrorról, a sorozatos kivégzésekről, internálá­sokról és csak személyválogatóan az egyre gyakoribbá váló, írókat és politikusokat, köztük némelyik barátját is érintő letartóztatásokról. Vegyük figyelembe, hogy az 1955-1966 között eltelt bő évtized a részletesen bemutatott egy év súlyával együtt sem „versenyezhet” az előző naplókötet hátterével, a világháborús évekkel, a teljes politikai-társadalmi rendszerváltással, két megszállással, két diktatúrával, igaz, nem „panaszkodhatunk” hazai és világtörténelmi események hiányára sem. A mos­tani kötet folyamatosan írt két része között sajátos különbséget képez, hogy míg 1955-56- ban a mélyülő válság, valamint a Rákosi és a Nagy Imre csoport közötti, a nyilvánvalóan történelmi következményekkel fenyegető harcok hívei gyakran töltik meg a napló oldalait, addig az 1963-1966 közötti szakasz ezekhez képest állóvíz. Tele van ugyan személyekről szóló értesülésekkel, belső ellentétek híreivel, a gazdaság bajai folytonosak, de semmi je­lentős nem történik a belpolitikában. Ortutay értesüléseinek bizonyára egészen más értékük lehetett, amikor azokat egyes

Next