Valóság, 2010 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2010-06-01 / 6. szám - NAPLÓ ÉS KRITIKA - KÓSA LÁSZLÓ: Ortutay Gyula naplója
KÓSA LÁSZLÓ: ORTUTAY GYULA NAPLÓJA sikereit. A napló kezdeteitől krónikája barátságainak. Különleges helye van a szegedi diákköri társaságnak. Az 56-os szerepéért börtönbe kerülő Baráti Dezsőért közbenjárni is hajlandó, Erdei Ferenc iránti ellenszenve azonban állandó. A másik meghatározó kör a volt, hozzá hasonlóan kriptokommunista kisgazda politikusoké. Közülük ebben az időszakban Bognár Józseffel, Barcs Sándorral és Boldizsár Ivánnal gyakran érintkezik. Igen kiterjedt kapcsolati hálót alkotva, még számos név viselője tűnik föl, akikkel a barátságnak egymás ügyeit-dolgait képviselő oldala áll előtérben. Nem nagy terjedelemben, de visszatérő témaként ír szerelmi viszonyairól. Általában olyan magánéleti részletek ezek, melyeknek megörökítése elterjedt naplóírói szokás, mégis komolyan fölvetődik, vajon miért nem fontolta meg Ortutay, hogy történelmi dokumentumnak szánt írásában banális intimitásokat is beillesszen. Egyik kapcsolatáról tényleg nem mondható el a közhely, hogy az érintetteken kívül nem tartozik másra, mert sokan tudtak róla, és Ortutay joggal hihette, hogy politikai bukását - bár botrány nélkül - ez a kapcsolat okozta. A naplóból végül nem derül ki, tényleg így volt-e, de kétségtelenül hozzájárult. Még az akadémiai és egyetemi szféra elhanyagolását beismerő idézet megvilágításában is meglepő, mennyire aránytalanul keveset ír az egyetemi életről. Legyünk jóhiszeműek, ha rektorsága alatt vezette volna a naplót, valószínűleg számos érdekes történést megörökít, nem szólva arról, hogy azokban az években zajlott az egyetemi „rendcsinálás”. Nem sokat jelenthetett számára az ottani szellemi környezet, pedig akkoriban még az 1945 előtt pályára kerülő professzorok közül is tanítottak neves tudósegyéniségek. Kérdés: emberként és tudósként mennyire fogadták el? Bízvást állíthatjuk, hogy minden gyarlóságuk és a 1949 utáni tisztogatás után következő színvonalesés ellenére összehasonlíthatatlanul fajsúlyosabb közeget alkottak azoknál a politikusoknál, akik közé Ortutay annyira vágyott. Közeli kapcsolatként szinte egyedüli kivétel az általa atyai barátként tisztelt Marót Károly ókortudós professzor. A folklór alkotáslélektani kérdései még Ortutay ifjúkori éveiben hozták közel őket egymáshoz. A néprajz egyetemi tanszéki ügyei természetesen többször előkerülnek a naplóban, kollégák, munkatársak, diákok is. De ahhoz képest, hogy a professzor órákat tartott és hetente rendszeresen megfordult a tanszékén, alighanem szintén meglepően kevésszer. Mindemellett további hiányérzeteinkről adhatunk számot. Az egykor neves falukutató, majd a néprajz vezető tudósa egy szót sem ejt az erőszakos téeszesítésről, csak említi néha, hogy gondok mutatkoznak a közös gazdaságok körül, de az a fontos, hogy vannak jól működőek is. Aki a ‘30-as években figyelemfelkeltően diagnosztizálta a parasztság átalakulását, annak most az erőltetettség folytán fölgyorsuló bomlásáról nincs szava. Ugyanígy magáról a faluról mint településformáról, arról a nagy tradíciójú életformáról, melynek keretet nyújtott, legfeljebb elejtett megjegyzései akadnak. A naplóból nem tudjuk meg, vajon a kultúra átadásának folyamatáról és intézményeiről mi a véleménye. Ortutay Gyulát mégiscsak folklorista néprajztudósként tartja számon az utókor. A néprajz magyarországi tudományos és egyesületi életének, egy rövid ideig tartó bukást kivéve (1956-58), változatlanul vezető tisztségviselője volt ebben az időszakban. Többször leírja, hogy mindez mennyire untatja, milyen kicsinyesnek tartja és valójában nem érdekli. Ez utóbbi, fölsorolt hiányérzeteinket fenntartva, azért nem volt egészen igaz, mert 1956-ban még népköltési gyűjtőúton is járt, születtek tollából a kor hazai néprajzának részeként tanulmányok és cikkek, habár ifjúkorának újdonságot jelentő írásaihoz csak ritkán foghatók. Egyre gyakrabban szerepelt nemzetközi szakmai fórumokon, konferenciákon, írásai idegen nyelven is megjelentek. A sikerek természetesen jól estek becsvágyának. A ma-