Valóság, 2011 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2011-01-01 / 1. szám - MŰHELY - SAMU MIHÁLY: Alkotmányosság és alaptörvény

SAMU MIHÁLY Alkotmányosság és alaptörvény „... nekünk adott alkotmány nem kell; mi visszaköveteljük ősi alkotmányunkat, mely nem volt ajándék, hanem kölcsönös szerződések által állapíttatott meg s a nemzet életerejéből fejlett ki. ” Deák Ferenc 1. Az alkotmányosság (alkotmány) és az alaptörvény fogalma már az ókori társadalmakban megjelent a közéleti irányítás és a közügyek intézésének rendezésével-szabályozásával kapcsolatban. Ennek meghatározó jelentősége és magasabb rendű tartalma a polgári tár­sadalmak kialakulásának folyamatában alakult ki, így a feudális-autoriter uralmi-közéleti formákkal szemben a polgári, közéleti rendben a szabadság, egyenlőség és a népszuvere­nitás elve alapján az emberi jogok és a civil-társadalom került előtérbe.­ Új világfejlődési tendenciává vált a demokratikus hatalomszerveződés, s e folyamatban új alkotmányok, alkotmánylevelek és alaptörvények születtek, valamint a civil-szerveződések (a közvetlen demokrácia fórumainak) alkotmányozást eredményező több részvételi formája honosodott meg. A nem-állami politikai, hitéleti, kulturális, gazdasági és szociális szervek önállóságá­hoz jutottak, és jelentékeny szerepre tettek szert. A polgári alkotmányos fejlődés demokratikus elveivel szemben Európában az I. és a II. világháború után szélsőséges hatalomszerveződések jöttek létre (a fasizmus és a bolseviz­­mus), intézményesültek az emberi jogokkal, valamint a szabadság és egyenlőség elveivel szemben álló szélsőséges diktatúrák (politikai-hatalmi rendszerek). Több európai államban (külső erőszak hatására) létrejött az államcentrikus, egypártrendszerű társadalomirányítás. Magyarországon az I. világháború után - rövid ideig - szovjet típusú diktatúra és a II. világháború végén fasiszta­ nyilas majd a II. világháború után szovjet­ típusú uralmi rend intézményesült a polgári alkotmányosság elvetésével. Ez a sztálini alkotmány mintájának beerőltetésében-átvételében testesült meg (ennek kopírozása az 1949. évi XX. tv.). A szovjet típusú befolyás elenyészése Magyarországon is a diktatórikus „közéleti rend” bizo­nyos módosulásához (s nem pedig gyökeres megváltozásához) vezetett. A demokratikus jellegű átalakulásban az egypárti irányítás helyett többpárti döntési-közéleti rend alakult ki, ám ezt nem követte a népszuverenitás kifejezése végett az alkotmányozó hatalom elkülönülése (bizonyos kezdeményezések ellenére). Ily módon e közéleti (többpárti) irányításban az alkotmányozás parlamenti­ hatáskörben maradt (a sztálini közrend csökevényeként). E keretben továbbéltek bi­zonyos diktatórikus hagyományok, és a civil szerveződések közéleti szerepe háttérben maradt. A magyar alkotmányos fejlődésben lényeges fogyatékosság lett az igazságtétel elmaradása, ennek következtében a polgári demokratikus alkotmányos rend erkölcsileg megalapozatlan maradt, és a társadalom többpárti irányításához nem kapcsolódott a közéleti tisztaság és a civil­közéleti aktivitás. A közélet erkölcsi-alkotmányos megalapozatlanságát fejezte ki a kormányzó pártok gyakorlata a privatizációval (a köztulajdon magánosításával) kapcsolatban. A közpoliti­kában viszont az e vonatkozású igazságtalan döntéseket jogszerűnek minősítették. A pártok po­litikai konszenzusa a parlamentre szűkítette a demokráciát, s a közvetlen demokrácia kiépítése figyelmen kívül maradt. Ezt igazolta a pártpropaganda és a tömegkommunikáció.

Next