Valóság, 2011 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2011-08-01 / 8. szám - SZÁZADOK - PALKÓ LÁSZLÓ ANDRÁS: Az "egyszemű szörny" születése (A televíziózás kezdetei Magyarországon)
PALKÓ LÁSZLÓ ANDRÁS Az „egyszemű szörny” születése (A televíziózás kezdetei Magyarországon) (Bevezetés) A XX. század legfontosabb találmányainak egyike a televízió. Ma már kevés olyan háztartás van, ahol ne lenne tv-készülék, s napjainkban természetes mozdulatnak számít, hogy bekapcsoljuk a televíziót, vagy, hogy (többnyire távirányító segítségével) csatornát váltunk. Ez azonban nem volt mindig így. A televíziózás viszonylag új keletű dolog. Igaz, az első, kezdetleges készülékek már a két világháború között megjelentek, ám a televíziózás világméretű és tömeges elterjedéséről csupán az 1950-es évektől kezdve beszélhetünk. Ekkoriban kezdtek ugyanis számos országban, köztük hazánkban is tvadásokat sugározni, párhuzamosan azzal, hogy a vevőkészülékek gyártása, illetve eladása korábban soha nem látott méreteket öltött. Hazánkban a kísérleti műsorok 1954 januárjában indultak meg. Az első televíziós vevőkészülékek 1956 augusztusában kerültek kereskedelmi forgalomba, 1957. május 1-től kezdve pedig már a rendszeres adás is elkezdődött. Utóbbi különösen fontos mérföldkő volt, ezért a hazai köztudat többnyire még ma is 1957 tavaszához köti a televíziózás születését Magyarországon. Ez azonban nem igaz, hiszen - mint arra utaltam - már a Rákosi-korszakban is léteztek kísérleti műsorok. Nem szólva arról a hosszas építőmunkáról, melynek célja éppen az volt, hogy a rendszeres műsorszolgáltatáshoz szükséges műszaki, pénzügyi és infrastrukturális hátteret megteremtsék. Tanulmányom tárgya ez, vagyis a kezdetek: hogyan indult meg hazánkban mindaz, amit az 1950-es évektől kezdve egészen napjainkig láthattunk-láthatunk először csupán egy, majd két, végül - ma már - számos csatornán. Mielőtt azonban a magyarországi televíziózás kezdeteiről értekezni kezdenék, röviden, a teljesség igénye nélkül ejtsünk néhány szót az előzményekről. Arról, hogy az általános technikai fejlődés hogyan jutott el a „távolbalátásról” szóló első elképzelésektől a televíziózás gyakorlati és mindennapi megvalósulásáig világszerte. (Előzmények) A „távolbalátás” gondolata az ókortól fogva izgatta az emberiség fantáziáját. Már az antikvitás idején, a görög mitológiában megjelent az a gondolat, hogy valakit vagy valamit anélkül is láthatunk, hogy ott lenne a közelünkben. A „távolbalátás” azonban csupán a XIX. század második felében kezdett realitássá válni. Elsőként is egy fiatal, berlini egyetemi hallgató, Paul Nipkow jóvoltából. Nipkow 1883 karácsonyán egy, a lakásában működő laboratóriumban megalkotott egy mechanikus képmegjelenítőt. A később a feltalálóról Nipkow-tárcsának elnevezett szerkezet lényege az volt, hogy egy spirálisan átlyukasztott lemezen át a feltaláló egy képet pontok és sorozatok mozaikjává rendezett, majd ezeket a jeleket megjelenítette. Nipkow készüléke, melyet a televízió ősének is tekinthetünk, természetesen a maga korában hatalmas felfedezés volt. Nem beszélve arról, hogy Nipkow technikai megoldását egészen 1938-ig alkalmazták a kísérleti televíziózásban. Ahhoz azonban, hogy a televíziózás valósággá váljon, még jó néhány áttörésre szükség volt. Ott volt például a katódsugárcső. Ez a találmány Karl Ferdinand Braun nevéhez fűződik. Ő alkotta meg 1897-ben az első katódsugárcsövet, mely szerkezet azután egészen a XX. század végéig az elektronikus képalkotás alapjául szolgált. A következő nagy előrelépés 1924-ben történt. Ekkor a skót mérnök, John Logie Baird megalkotta saját „házi” mozgókép rendszerét. A rendszer egyrészről egy, a képet eltérő intenzitású fénypontokká