Valóság, 2017 (60. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7. szám - SZÁZADOK - Varga János: Einstein és a nukleáris fegyverek

VARGA JÁNOS Einstein és a nukleáris fegyverek „ a régi kínaiaknak igazuk volt, egyáltalán semmit sem szabad csinálni. ” EINSTEIN Einstein tudományos tevékenységének közvélemény általi megítélése még mindig sok tévhi­tet tartalmaz. Még ma is sokan vannak azok, akik úgy tudják, hogy ő az „atombomba atyja”, tudományos munkája és a nukleáris fegyverek között elhíresült egyenlete alapján közvetlen összefüggést vélnek felfedezni. Még napjainkban is vannak olyanok, akik tudni vélik, hogy a század embere is tevőlegesen részt vett az atombomba programban. Ez az írás a közelmúltban nyilvánosságra hozott dokumentumok, levelezések figyelembevételével járja körül ezt a nem mindennapi tudományos, emberi kapcsolatot, ugyanak­kor Szilárd Leó 1978-ban megjelent, de magyarra még a mai napig le nem fordított forrásértékű művéből [3] is idéz olyan fontos részleteket, amelyek magyarul először jelennek meg nyomtatásban és talán eloszlatják a még szakmai körökben is nyitott, a témával kapcsolatos tudománytörténeti részletkérdéseket. 1942. december 2-án beléptünk az atomkorba azon tudománytörténeti esemény kap­csán, hogy ezen a napon 3 óra 25 perckor indult el a világ első nukleáris láncreakciója a Chicagói Egyetem Stagg Field-i rögbi stadionjának egyik lelátója alatt az USA-ban, és ezzel megnyílt a lehetőség az atomban rejlő hatalmas energia felszabadítására. Ennek egyik elméleti megalapozója kétségkívül Albert Einstein volt, de ugyanakkor tudományos munkája és a nukleáris fegyverek közötti kapcsolatról a közvéleményben számos alapvető tévhit él. Ennek az írásnak nem titkolt célja ezek eloszlatása. A nukleáris fegyver olyan fegyver, amelynek az energiája atommag-átalakulásból származik. Két típusa kétféle mag­­átalakulást használ fel: az atombomba esetén maghasadás (fisszió), míg hidrogénbomba esetén magegyesülés (fúzió) következtében az atommag kötési energiája szabadul fel. Einstein, az elméleti megalapozó Az Einstein által 1905-ben megalkotott speciális relativitáselmélet mondta ki először a tömeg­energia egyenértékűségét (ekvivalenciáját), vagyis azt, hogy a tömeg energiává alakulhat át (ez talán még érthető) és fordítva, energiából tömeg keletkezhet (ezt már csak a fizikusok értik). A tömeg ebben a vonatkozásban bármilyen anyag tömege lehet, nem feltétlenül hasa­dóanyag (pl. urán). Einstein maga sem tudta még ekkor, hogy valamilyen tömegből (anyag­ból) hogyan lehet olyan hatalmas mennyiségű energiát kinyerni, mint amit az ő saját képlete, a híres E­mc2 sejtet., Annak valószínűsége, hogy az anyagot átalakítjuk energiává, valami ahhoz hasonló, mint madarakra vadászni egy olyan vidéken, ahol csak néhány madár él.” — nyilatkozta 1935-ben egy sajtóértekezleten, három évvel azelőtt, hogy sikerült mestersé­gesen előidézni az atom hasadását [8]. Az első igen hatékony energiakinyerő folyamatot - a nukleáris láncreakció elvét — elméletileg Szilárd Leó magyar fizikus fedezte fel 1934-ben Londonban. Szilárd arra gondolt, hogy ha létezne olyan atommag, amelynél egy neutron olyan magreakciót váltana ki, ami energiát termel és közben még két neutront is kibocsát, akkor ilyen reakciók sorozatával fel lehetne szabadítani az atommagban szunnyadó energiát. Szilárd először a berillium reakciójára gondolt, de ez később hibás elképzelésnek bizonyult. Bár óriási fantáziájú fizikus volt, de ekkor még ő sem gondolt a maghasadásra. Szilárd lánc­reakciója műszakilag megvalósíthatóvá tette a tömeg energiává való részleges átalakítását.

Next