Valóság, 2019 (62. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 5. szám - NAPLÓ - Farkas Attila: Az egyetlen ész filozófusa: könyv Immanuel Kantról

114 FARKAS ATTILA: AZ EGYETLEN ÉSZ FILOZÓFUSA: KÖNYV IMMANUEL KANTRÓL­ fus és/vagy morálfilozófus; másfelől azok, akik szerint legalább annyira politika- és mű­­vészetfilozófus is, sőt. A második pedig úgy, hogy egyfelől azok, akik szerint Kantnak maradéktalanul sikerül a rendszeralkotás, másfelől azok, akik szerint nem, sőt a rendszer végül szétesik darabokra. Boros János - alkalmazva Ottfied Höffe terminológiáját - az 1781 -ben megjelent első kritikát episztémikus kozmopolitizmusként jellemzi, ami fundamentális antropológiára épül. Minden embernek azonos a fiziológiai felépítése, feltételezhető, hogy megegye­zik az elme alapszerkezete is mindannyiunk esetében. Az egyén nem emelheti ki magát saját nyelvéből és kultúrájából, de a különböző kultúráknak is vannak közös elemik, amelyekre támaszkodva kommunikálhatnak egymással. Az episztémikus kozmopolitiz­­mus konkrét módszere Kan már a tárgyvonatkozási logika. A módszer a tudat működé­sének egy sajátos vizsgálati lehetősége, különbözik az empirikus pszichológiától, de a hagyományos logikától is, mivel egyrészt a tapasztalat előttit kutatja, másrészt a tuda­ton kívüli világra nyitott. Kant egyetemes gondolkodó, jelentőség is egyetemes, ezt ma kevesen vitatnák. A magyar kultúrának is integrált része már a XVIII. század végétől, ezért is jelentős az ilyen nagymonográfia közreadása. Csak egy példával szemléltetve a korai Kant-hatást Magyarországon: 1788-ban jelenik meg A gyakorlati ész kritikája, amit szerzője azokkal a­­ Boros János által teljes joggal „himnikus”-nak nevezett (235) - sorokkal fejez be, amiket általában lerövidített formában ekképp szoktunk idézni: „két dolog tölti el elmémet (...) csodálattal (...): a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem.” Erre Csokonai Vitéz Mihály 1804-ben a Halotti versekben már lényegében mint szállóigére válaszol: „Az égre nem nézek, földön jót nem teszek, / Itt élek, itt halok, itt rothadok, veszek.” A Csokonai-vers alanyát elkeseríti a kanti filozófiának azon ered­ménye, hogy az emberi léleknek sem hallhatatlanságát, sem halandóságát, sem igazolni, sem cáfolni nem képes az elméleti tudomány, mivel az kívül esik a lehetséges tapasztalat körén. Akkor viszont­­ érzékelteti a veszélyt Csokonai - mind teoretikus, mind gyakor­lati-morális szempontból erősen megkérdőjeleződik ember voltunk. Széles körben ismert, hogy a kanti filozófia kritikai. Ezzel kapcsolatban két félreér­tés is elterjedt, ezeket feltárja a kötet. Egyrészt a kritika hétköznapi jelentése nagyban a művészeti alkotások, például filmek bírálatához kötődik, Kantnál viszont minden em­beri forrásához, az észhez. Másrészt abból, hogy Kant a történeti értelemben vett felvi­lágosodás korának összegző bölcselője volt, a stúdiumainak elején tartó olvasó arra jut, hogy az ő szövegeit is a felvilágosodás toposzának elvárása alapján olvassa: „Mindent vonjunk az ész ítélőszéke elé!” Az ész mindent kritizál, ami szembejön. Kantnál azon­ban az „ész kritikája” birtokos szerkezet jelentése más, itt nem abból indulunk ki, hogy az ész kritizál, hanem hogy az ész kell kritizálni. Igen ám, de kinek? Az észnek. Ha a jogi metafora képi világával akarjuk kifejezni az összefüggést, akkor azt mondhatjuk, hogy az ész egyszerre törvényhozó, végrehajtó, valamint igazságszolgáltató; ez utóbbi vonatkozásában pedig egyszerre ügyész, védő és bíró. „Nem lesz ez egy kicsit sok?” Kérdezhetné valaki, indirekt beszédaktussal kifejezve rosszallását az ilyen hatalomkon­centrációval szemben. Az ember számára azonban a kanti ismeretelméleti rendszerben az észen kívül nincs más. De tegyük fel egy pillanatra, hogy valami mást, valami többet akarna, azt is csak az ész segítségével gondolhatná el. Az ész mindazonáltal megenged valamit, amit Kant igénybe is vesz. Amit ismét csak a jogi analógiával élve úgy fejez­hetünk ki, hogy az ész egyetlen, ez vitán felül áll, de két használata van, az elméleti és a gyakorlati, s mindkettőnek több megnyilvánulási minősége. A kritikai kanti jelenté­sét tovább konkretizálhatjuk, ha szembeállítjuk a dogmatikussal. A kritikai filozófia az ész hatáskörét vizsgálja, a dogmatikus ellenben ezt elmulasztja. Mi is ez a hatáskör? Valóság • 2019. május

Next