Várad, 2018 (17. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám
tűk!), mely a lánglelkű, tettre vágyó csodát az elnémuló, öreg bárd alakjával mérte össze.13 Tulajdonképpen ezt fájlalta Babits is, aki a költők körüli túlzó lármát saját korában is károsnak ítélte. A „regényes életpálya és a politikai dicsőség” - ahogyan 1910 végén fogalmazott -, vagy akár a publikum előtt élt magánélet, mind olyan tényezők, amelyek erősíteni látszottak azt a fals elgondolást, miszerint az esztétika „bizonyos fokig vérmérséklet kérdése” is lehet. A viharos utóélettel, igen gazdag kritikai recepcióval bíró Petőfi és Arany című tanulmányai4 tulajdonképpen egy kritikából fejlődött ki, de megállapításainak komoly előzményei vannak. Babits a két megidézett szerzőóriás összevetésében a korabeli kritikai gyakorlatot kárhoztatva („nem annyira költészetük, mint emberi egyéniségük a mértékadó”), kényszerűen maga is habitusuk felől közelít, de megmarad, amennyire lehet, az esztétikai, irodalmi szempontból is fontosnak gondolt olyan emberi jellemzőknél, melyek az alkotáslélektani prediszpozícióikat eleve meghatározhatták. Látszólag kettős portréja mégis fogyatékossá lesz, csak egyik szereplőjét tekinti ugyanis valós tárgyának. Azt, aki hozzá közelebb áll, akiben saját egyéniségének visszatükrözését látja, aki a születése előtti évben hunyt el, s akiről úgy gondolja, zsenijét és alkotásait évtizedek után is emlegetni fogják. Riedl Frigyeshez (és némiképp Gyulaihoz) hasonlóan Babits más írásaiban is a higgadt, józan bölcselőt láttatta Aranyban, ellentétben a „szalmatűz” magyarság képviselőivel, történeti kontextusban ezért Aranyt Deák mellé, Petőfit pedig Kossuth mellé helyezte. Polemikus írásának előzményei nélkül alighanem csak töredékesen lenne érthető kettős portréja s legfőképp annak indokai. A Petőfi és Arany 1910 novemberében lát napvilágot a Nyugatban, érdemes azonban korábbra is visszatekintenünk. Babits már 1904 és 1907 között készült szakdolgozatához (Arany János 1877- év második felében) és azzal párhuzamosan írt vázlatához (Arany, mint arisztokrata) aprólékos kutatásokat folytatott, illetve Arany-kronológiát is készített,15 melyek híres esszéje előzményeinek tekintendők. Később Aranyverseket fordított angolra, s természetesen verseket is írt az idolizált Aranyhoz, a legismertebbet kétségkívül 1909 második felében, melyben közvetlenül mint „atyjához”, „hunyt 1” Lásd ezzel kapcsolatosan Milbacher Róbert írásait, többek között: Arany János és az emlékezet balzsama. Az Arany-hagyomány a magyar kulturális emlékezetben, Budapest, Ráció, 2009. 14 Első nyomtatott megjelenését lásd Babits Mihály, Petőfi és Arany, Nyugat, 1910. november 16., 22. sz. 1577- 1590. 15 Babits Kosztolányinak írt, 1905. február 17-i levelében már említi a szakdolgozatát. Lásd OSZK Fond 111/96/9- Az általa készített Arany-kronológiát lásd OSZK Fond III/1434. Babits Arany-dolgozatainak kritikai igényű rekonstrukcióját és közreadását lásd a Babits Mihály Arany Jánosról című kötetben, szerkesztette, válogatta, a szöveget gondozta Pienták Attila, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. 16 Arany Jánoshoz című verse, akárcsak a Szonettek (a Nyugat 1910-es legelső, januári számában közli őket) reflektálnak az első Babits-kötet egyik kritikusának, Szilágyi Gézának az Új Idők hasábjain jegyzett, Babits esetében nem mindig elismerő szavaira is. Közvetetten pedig azon elvárásokra, melyek a korabeli közönség alacsony költészeti igényeinek kiszolgálására, a divatos képekre, s nem a formatökélyre és gondolati mélységekre vonatkoznak: „Ezek hideg szonettek. Mind ügyesség és szenvtelen, csak virtuozitás.” Szilágyi korábban A Holnap köteteit is ádáz módon támadta, érthetetlenséggel vádolta. Vö. Szilágyi Géza, Versekről [többek közt Babits első verseskönyvéről is], Új Idők, 1909- július 11., 28. sz. 30-33. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy Szilágyi említett cikkét azzal az örömhírrel kezdi, miszerint 1909-re jóval különb vers- 70