Városépítés, 1968 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1968 / 3. szám - Gulácsy Béla: A Szentendrei Magyar Szabadtéri Néprajzi Múzeum tervpályázata
A Szentendrei Magyar Szabadtéri Néprajzi Múzeum tervpályázata Gulácsy Béla Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium kijelölése alapján az Országos Műemléki Felügyelőség a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum rendezésére meghívásos tervpályázatot hirdetett, melyet két ütemben bonyolított le. Az első ütemre nyolc olyan tervezőt hívott meg, kiknek eddigi működése során már bőségesen volt alkalmuk a népi műemlékek felkutatásával, azok védelmével, a tájegységekre jellemző településszerkezeti sajátosságokkal, vagy éppen a szabadtéri néprajzi múzeumok problémáival foglalkozni. A feladat ugyanis annyira szövevényes, hogy megoldására a siker reményében csak az vállalkozhat, aki annak minden vonatkozását ismeri. Nem csupán egyszerű rendezési vagy konzerválási feladatról van szó. Nem pusztán egy gyűjtemény bemutatása, építészi keretbe illesztése a cél, hanem az, hogy a táj, a benne élő ember, s a település műszaki és biológiai összefüggésében kialakult életformák törvényszerűségét a történelmi fejlődés tükrében lehessen tanulmányozni. Ez a tanulmányozás nemcsak a múlt értelmezésének, hanem — számos vonatkozásban — az aktuális tervezésnek is fontos adatforrása. Egyértelmű összefüggéseivel feleletet, magyarázatot adhat pl. sokféle, meglepő vagy ma már nehezen indokolható település-szerkezetre. Feltárja a táj befolyásait, és figyelmeztet ezzel azokra a hátrányokra, melyek tájidegen formák, nagyságrendek, szerkezetek, formák vagy elemek alkalmazásából eredhetnek. De ezek az összefüggések csak akkor tükrözhetik hitelesen — a sokszor évszázadokon át leszűrődött tapasztalatokat —, ha az építmények kifogástalan táji hitelességgel vagy — legalábbis — megnyugtató táji hasonlósággal állnak helyükön. S éppen ez a követelmény teszi különösen nehézzé a feladat megoldását. Olyan terület, mely az ország minden táját, minden adottságával együtt szűk, bejárható területen egyesítené — természetesen — nincsen. Ilyet — bárhol — még mesterségesen sem lehet kialakítani. Éppen ezért különösen nehéz volt az országos szabadtéri néprajzi múzeum helyét megtalálni. A végül is kijelölt tervezési terület pedig éppen ebből a szempontból nem kedvező. A határozottan középhegységi környezet és éghajlat — a minden irányban korlátozott horizont, a leszűkített, csupán egy völgytalpra kiterjedő sík terület ugyancsak kemény próbára tette a pályázók tájrendezési képességét. Hiszen — mint ezt az alföldi arborétumok példája is bizonyítja: könnyebb az Alföldön hegy- és dombvidéket formálni, mint itt, a jellegzetes középhegységi tájon pl. a síkságot, a pusztát kialakítani. A kiírás tehát megokoltan hangsúlyozta a feladat tájrendezési megoldásának fontosságát. Sajnos , a pályázat első ütemében a pályázók éppen a tájrendezés vonatkozásait hanyagolták el. Könnyen alárendelték egy-egy szellemes építészi ötletnek, a tudományos csoportosításnak vagy muzeológiai szempontoknak. Noha kétségtelen, hogy az egyes objektumok tájazonossága pusztán az áthelyezés tényével megszűnik, ez a nagyvonalúság mégsem indokolható. A táj hasonlósága, az illeszkedés természetessége nélkül az egyes objektumok értelmetlenné, megmagyarázhatatlanná válnak, s a gyűjtemény nem lesz meggyőző. A domborzati viszonyokat, a természetes vízfolyásokat elhanyagoló telepítések, a meredek lejtésű udvarok, nyugtalanul hullámzó útszelvények, némely pályázat eszmei értékeit is lerontották. A növényzet tájjellemző szerepét kevesen ismerték fel. Az első ütemben csak egyetlen pályázó volt, aki nemcsak a meglevő állományt vette figyelembe, hanem még az udvarok, az egyes porták betelepítését is jellemzően javasolta. Egy másik, legalább a meglevő állományokat illesztette tervébe, de a többség a kérdést nem értette meg. Mindamellett már az első ütem is eredményes volt. Beigazolódott, hogy az adott terepen az országos szabadtéri néprajzi múzeum megvalósítható. Ebben pedig e sorok írója is kételkedett, s attól tartott, hogy a nagyon is kifejezett tájjelleg miatt a területen csak táji múzeum alakítható. De egyértelműen kiderült, hogy a betelepítésre kiszemelt együttesek mind domborzatilag, mind tájilag az adott terepen nemcsak, hogy kifogástalanul elhelyezhetők, de azok földrajzilag is kielégítő módon csoportosíthatók. Kitűnt az is, hogy kedvezőbb az egységeket összefogva, az együttesek között nagyobb szabadterületeket biztosítani. Szinte egyöntetű vélemény alakult ki a tekintetben is, hogy az igazgatási és kiállítási épületek legkedvezőbb helye a főbejárat mellett van. De az első ütem eredménye alapján még nem dőlt el, hogy szerencsésebb-e a két épületet egy tömegben kialakítani, vagy jobb, ha azok külön — esetleg a főbejárat két oldalán helyezkednek el. A vízrendezés, a tó a tájalakítás kiváló tényezője. Az első ütem erre sok ötletet vetett fel, noha — egyelőre — megnyugtató megoldást még nem hozott. Szélsőségesen eltérő megoldásokat találtunk az úthálózat kialakításában is. Kétségkívül: a meglevő úthálózat a terepen alakult ki, bevált, s így — mint azt az egyik terven láttuk — kiépítése igen jól és szépen oldható meg. De a tájhoz gondosan illesztett, teljesen új útvezetés is lehet szép, célszerű és gazdaságos, mint ezt két másik terven is láthattuk. De tájidegen, erőszakolt útvezetés még muzeológiai szempontból oly kívánatosnak látszó megoldás érdekében sem volt elfogadható, mert nemcsak műszaki nehézségekkel jár, hanem a környezetet is meghamisítja. Hogy az első ütem ily eredményes volt, hogy valóban oly megoldásokat hozott, melyek a második ütem kidolgozására egyértelmű alapot nyújtottak, a pályázók hozzáértésén kívül a kiváló előkészítésnek, a hazai pályázatoknál meg nem szokott alaposságú, minden körülményre kiterjedő részletességgel, önálló tanulmány igényességével készült kiírásnak köszönhető. Az első ütem bírálata és tanulságai, valamint az elhelyezendő épületek részletes dokumentációja alapján kellett a II. ütemre meghívott három kollektívának, nemcsak a terület rendezését, hanem a közművek, a zöldterületek, a parkolókat és egyéb berendezéseket részletesen megtervezni — illetve — elhelyezni. Bár az alapterület némiképpen módosult az I. ütem lezárása óta — mindhárom pályázó, a már lefektetett alapkoncepcióját fejlesztette tovább. Ennek eredményeképpen sikerült is terveiket oly mértékig továbbfejleszteniök, hogy az épületegyüttesek, azokon belül a településszerkezeti és néprajzi sajátosságoknak megfelelő faluképek esztétikusan, és oly vonzó formában jelentkeztek, hogy nagyon kevés kiérleléssel a végleges kiviteli terv alapját képezhetik. Az első ütemmel szemben ezúttal a táji és zöldterületi kérdések is kellő súllyal szerepeltek. Volt pályázó, aki valósághű növénykörnyezetet ábrázolt perspektíván, másik gondosan összeállított növényjegyzékkel egészítette ki műleírását. Közművek vonatkozásában a tervek reálisak, inkább takarékosak. Nehéz volt az együttesek következetes felfűzése a fő útrendszerre, és különösen nehéz volt a vízilétesítmények táji, műszaki és múzeumi szempontból egyaránt helyes elrendezése. Ez kifogástalanul csak egy pályázónak sikerült. Végeredményben e rendkívül nehéz pályázat a várakozást felülmúló sikerrel zárult. A második ütem érett, kivitelre alkalmas, reális terveket hozott. Az Országos Szabadtéri Néprajzi Múzeum elrendezésére, megjelenésére, az egyes egységek kialakítására, valamint a szakági feladatok megoldására vonatkozó javaslatokat komplexen mérlegelve a bíráló bizottság az első díjat Roszta Dénes, Tóth Dezső és Balassa M. Iván kollektívának ítélte, míg a két másik pályaművet — Pál Balázs, Zilahy István és Zsigó László kollektíva, valamint Simányi Frigyes és Tassi Ilona kollektíva terveit rangsorolás nélkül részesítette díjazásban. A pályaművek részletes bírálatát a zárójelentés szerint az alábbiakban adjuk: