Városi Közlekedés, 2002 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2002-08-01 / 4. szám
199 Városi Közlekedés, 2002/4. Az autóbusz-állomás forgalmi rendje (2. ábra) Az autóbusz-állomáson 37 autóbusznak van kijelölt álláshelye. Ezek közül hatot az érkező járatok használnak (a Könyves Kálmán körúton, szegély mellett is épült leszállító hely a körúton érkező elővárosi járatok részére). A főperon melletti 14 állásról a nemzetközi és távolsági járatok indulnak, míg a Könyves Kálmán krt. felőli peronon öt csuklós autóbusz számára kialakított állásokról az elővárosi járatok. Az ékezési peron épület felőli szegélye mellet négy csuklós autóbusz számára is alkalmas álláshely található, ezeket általában az induló autóbuszok átmeneti várakozására, illetve a csúcsforgalmi időszakban indításra használják. Az autóbusz-állomás Duna felőli végénél hat fűrészfogas (kéttengelyű) és két szegély melletti (csuklós) tárolóhely áll rendelkezésre. A tárolóhely kevés. Elsősorban a külföldi és a vidéki Volán társaságok autóbuszai, de az elővárosi járművek is a környező szabad területeken várakoznak indulásra. A tárolási probléma megoldására több elképzelésről folynak tárgyalások. Az autóbusz-állomásra az Üllői út felől hajtanak be. A Könyves Kálmán körútról kétszer jobbra kanyarodva, az Üllői útról a felüljáró alatt balra visszafordulva lehet behajtani. (A Könyves Kálmán körútról közvetlenül is meg lehet közelíteni az autóbusz-állomást, ezt az utat a garázsmenetek használhatják.) A kihajtás részben az Üllői út felé, jobbra kisívben (az Üllői útra) és a felüljáró alatt balra (majd ismét balra a Könyves Kálmán krt.-ra) történik. A forgalom megosztása céljából az autóbuszok egy része a Könyves Kálmán krt.-ra, jobbra hajt ki. Az állomás belső útjai kétirányúak. Az utasok a peronokat az autóbusz-forgalom keresztezése nélkül közelíthetik meg. A csomópont aluljárórendszerének egy ága bevezet az állomás földfelszín alatti fogadóterébe. Innen mozgólépcsőn lehet a földszintre - az indító helyekre jutni (3. ábra). Az érkezési peronhoz és az elővárosi indítóhelyekre lépcsők vezetnek. A fogadótérből a földszintre és az első emeletre két látványlift viszi az utasokat. Az épületről (4. ábra) Az épület méreteit - a funkcionális megfontolásokon kívül - befolyásolták a szabályozási tervben előírt méretek is (például ezek határozták meg a magasságot). A tervezők a gépészeti fel- és leszálló vezetékeket egy központi toronyban helyezték el, és ebben található a piceszintről a felső szintekig vezető személyzeti lépcső és lift is. A központi toronyból rövid folyosó vezet a szintekre, a folyosók mentén helyezkednek el az informatikai, kommunikációs és gépészeti központi egységek. Az épület légterének klímáját levegő-befúvásos rendszer szolgálja, a kültéri ajtóknál légfüggönyökkel. A pinceszinten 40 férőhelyes személygépkocsi parkoló épült, amit a Könyves Kálmán krt. felől lehet megközelíteni. 2. ábra. Az autóbusz-állomás forgalomtechnikai alaprajza 3. ábra. Mozgólépcsők és lépcsők az aluljárószint és a földszint között