Városok Lapja, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-04 / 1. szám

* / Vili. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. BUDAPEST, 1913. JANUÁR 4. VÁROSOK. NAPJA A városi reform sürgőssége. Irta Lukács György v. k. t. t. orsz. képviselő. A városi élet voltaképen csak legújabban visz ve­zető szerepet nemzeti fejlődésünkben. A régi Magyar­­országban a nemesi vármegye volt a nemzeti élet min­den megnyilvánulásának színtere. Ami kevés haladás volt, az is a vármegyei szerkezettel kapcsolatosan tu­dott levegőhöz jutni. A városi élet fejletlenségének, befolyástalanságának példázására elég azt az egyetlen körülményt említeni, hogy míg a rendi országgyűlésen valamennyi vármegye két-két követtel volt képviselve, kik mindegyikének egy-egy szavazata volt, addig a városok összesen bírtak egyetlen egy szavazattal. Pe­dig a szepesi városokban, a bánya­városokban, a Fel­vidék meg Erdély városaiban akkor is élénk élet ho­nolt, nem egy iparág dicséretes előhaladást tett és az ipari munka már akkor is mint a jólét forrása jelent­kezett. A népképviseleti alkotmány behozatala óta foko­zatosan emelkedik a városok súlya és befolyása. A nagyobb arányú, öntudatos városfejlesztés azonban mindössze az utolsó évtized munkája. Sőt a vidéki városok erőteljesebb fejlődése még ilyen rövid múltra is alig tekinthet vissza, mert a fővár­os felszívó és absorbeáló erejével szemben az egészséges decentrali­záció iránya, az a törekvés, mely mennél több kulturális és közgazdasági gócpontnak a vidéken való létesítését és erősítését tekinti céljául, alig egy-két évtizede tud hatályosabban érvényesülni. Napjainkban már mégis azon a ponton tartunk, hogy a­­köztudatba beette magát annak a felismerése, hogy a városi élet nagyobb arányú és erőteljesebb ki­­fejlesztése sine que nonja nemzeti fellendülésünknek. A város a leghatalmasabb magyarosító tényező. Egy­ tekintet népesedési statisztikánkra,­­a ciklikus népszám­lálási adatok legegyszerűbb aritmetikai összehasonlítása meggyőzhet mindenkit arról, hogy felszívó erő csak vá­rosainkban van. Századokon keresztül változatlanok voltak hazánkban a nyelvhatárok. Ahol tömegesen te­lepedtek le idegen ajkú nemzetiségek,­­ott azok napja­inkig nemcsak sértetlenül őrizték meg nyelvüket és kul­túrájukat hanem a magasabb rendű magyar kultúra, és a magyar nyelv tappodtat sem tudott ezen nemzetisé­gektől tömegesen lakott országrészekbe behatolni. Sőt törzsgyökeres magyar vidékek közepébe telepített kis számú idegen nemzetiségeket sem volt képes felszívni az azokat körülvevő nagy számú magyarság, idegen szigetek maradtak azok mind mostanáig. S ha az ország határán tekintünk végig, sehol még csak kivételesen sem mutathatunk fel olyan határrészt, ahol a magyar faj idegen államterületre terjeszkedni tudott volna, el­lenben a mi hazánk testébe a határszéleken minduntalan mélyen belenyúlnak a környékező idegen fajok. Asszi­miláló képességünk sajnálatos hiányán csak újabban ja­vítanak örvendetesen a városok. Budapesttől kezdve sok vidéki városunkon végig számos példáját tudjuk ma már felmutatni annak, hogy: a magyar kultúra és a magyar nyelv a városokban igenis határozottan be­olvasztó képességgel bír, a városokban van asszimiláló erő, sok városokban az idegen nyelveket és fajokat fokozatosan felszívja a magyar faj, beolvasztja a ma­­­­gyar kultúra. De ettől eltekintve is, hogy ne kellene városainkat minden áron istápolnunk, midőn a város a kultúrá­nak, továbbá az ipar és a kereskedelemnek­ igazi otthona, fejlesztője. A műveltség és vagyonosodás bevonulását, terjeszkedését jelenti a város és a városi élet. Az mit sem tesz, ho­gy ezzel kapcsolatosan az igé­nyek is folyton emelkednek, mert hiszen az igények nyomán támadó szükségérzet újabb szellemi és anyagi javak termelésének soha ki nem apadó forrása és mo­tora egyaránt. A műveltség és vagyonosság után való szüntelen vágy és törekvés szüli meg a városi élet keretében az egészségnek, mint minden haladás alapvető ténye­zőjének nagyfokú megbecsülését és válik alapjává a hygienikus és humanisztikus berendezések ama sok­­szerűségének, amely a tömeges együttlakás veszedel­meit, káros hatásait nemcsak paralizálja, hanem a városi életet még azokra is vonzóvá és kellemessé teszi, akik életük nagy részét falun, a természet ölében, töltötték. A városi élet az igazi önkormányzati szel­lemnek is legerősebb fejlesztője. A vármegyei ön­­kormányzat, már csak a sok különféle vidék, nagy­ számú község összetartásának laza volta miatt sem fog soha olyan tartalmassá és életerőssé fejlődni, ami-­­lyenné a városban fejlődhetik az önkormányzati szel­lem. Aránylag kis területen együtt lakó, közös érdekek­ által sokszorosan egy bekapcsolt népesség a dolog tér- s Kecskemét! Állami Levéltári Járhkun­é légy­házi részlege | VÁROSPOLTIKAI-KÖZI­ GAZGATÁ 5i.PÉNZlJogi“ KÖZGAZDASÁGI-É5'KÖZÉPITKEZ£5I HETILAP 1ÖSZERKESZTŐ: VARP­IDY LAJ05. Tartalom : A városi reform sürgőssége. — A választójogi törvényjavaslat a városok szempontjából. — A városok új szervezési szabályrendelete. — Hírek. — Adó- és pénzügy. — Hirdetések. Cikkeink csakis lapunknak, mint forrásnak megnevezésével vehetők át. Nyilvános illemhelyek Vállalata: László Ferenc Budapest

Next