Városok Lapja, 1920 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1920-08-31 / 1-2. szám

A VÁROSOK LAPJA 1920. augusztus 31. 10.000 felfelé kikerekitett 10.000-nek volna veendő. Pl. 22.000 lakosú város úgy vétetnék, mintha 30.000 lakosú volna. Amennyiben az így mutatkozó szám négynél maradék nélkül nem osztható, a képviselőtestületi tagok száma addig a magasabb sorszámig emelendő fel, amely négygyes maradék nélkül osztható. Ez azért szükséges, mert a képviselőtestületi tagok felerészben a virilisek közül, felerészben pedig az összes választók közül választandók és ezeknek fele-fele időközben kilép. A képviselőtestület rendes tagjai mellett póttagok is választandók. Számuk a rendes tagok számának 10-e lehetne. Ha az időközben megüresedett helyek csak a rendes választások alkalmával töltetnének be, ezáltal az időközben megüresedett helyek nem volnának idő­közben pótolhatók. Az időközi választás terhe pedig lehetőleg kerülendő. De a póttagok intézményének nevelő hatása is van, mert a póttagban már előre felébresztik az érdek­lődést jövő hivatása iránt. A póttagok úgy kerülnének ki, hogy a választan­dók számát V1-el felemeljük. Ekként a választottaknak V4 része rendes, a többi póttag lenne a szavazatok száma szerint. Elvileg az volna helyes, ha a képviselőtestületben csak a választók választottainak volna ülési és szavazati joguk, gyakorlatilag vizsgálva azonban a dolgot, az a meggyőződésünk, hogy a városok képviselőtestületei még reászorulnak a tisztviselők irányítására. Ezért a javaslatunk az, hogy a tisztviselők ülési és szavazati joga hagyassák meg érintetlenül, azonban a képviselőtestületi taglétszám csökkentése viszont nem engedheti meg, hogy városi alkalmazott megválasztha­­tása által a képviselőtestülettől függő viszonyban levő egyének száma túltenghessen, még azért sem,­ mert az alkalmazottak szolgálati viszonya sem engedi meg, hogy esetleg felebbvalóikkal képviselőtestületi tagi minőség­ben szembekerülhessenek. Ugyancsak szükségesnek véljük olyan rendel­kezésnek felvételét, amely az összeférhetetlenségnek egy titkosabb nemét, az ú. n. kijárást korlátok közé szorítja. A javaslatunk tehát a következő: Nem választható képviselővé, vagy amennyiben már az, tisztségét elveszti, a városnak, alapítványának, vagy üzemének fizetett alkalmazottja. A képviselőtestület tagja a városnál elintézés alatt álló ügyekben díjazásért közben nem járhat. Ügyvédi minőségben a képviselőtestület tagja csak oly ügyekben járhat el, melyekben a város mint hatóság szerepel, oly ügyekben ellenben, melyekben a város mint magánjogi alany szerepel, továbbá kisajátítási ügyekben a képviselő­testület tagja a város ellen ügyvédi képviseletet nem vállalhat. A képviselőtestületi tagok háromévenként hat évre választatnak. Ennek a rendelkezésnek a helyességét a gyakorlat igazolta. Aki képviselőtestületi tagsági kötelezettségét tar­tósan igazolás nélkül nem teljesíti, annak tagsága önmagától megszűnik. (Az idő és az igazoló okok meg­­állapítandók.) Akiben az érdeklődés a város közügyei iránt annyira megcsappant, vagy akit elfoglaltsága akadályoz a közügyek intézésében, arra nézve indokolt, ha helyét alkalmasabb egyénnel töltik be. A választás céljából nagyobb választókerületek alakítandók. Ez lehetővé teszi, hogy a város különböző részein egymástól elkülönítve elhelyezkedő társadalmi osztályok a belső részekben a vagyonosok, a tőkések, a háztulaj­donosok, iparosok, kereskedők, ügyvédek, orvosok, a külső részekben a munkások, a gazdálkodók tömörülve, a maguk jelöltjét választhassák meg. Ez esetben a lakosság minden rétege képviselve lesz a képviselő­­testületben a­nélkül, hogy az érdekképviselet káros rendszerét valósítanák meg. A választást a választók köréből alakított bizott­ságok vezessék. A választás titkos legyen és egy napon belül ejtendő meg. A képviselőtestület tagja nem lehet az, akit a (ország­gyűlési) nemzetgyűlési választótörvény is kizár. A választhatóságot kizáró okok a szokásosak legyenek, de amely okok a választhatóságot kizárják, a meglevő képviselőtestületi tagságot is megszüntessék. A választási és az összeférhetetlenségi bíráskodást elsőfokon kizárólag a képviselőtestület köréből alakított igazoló bizottság, másodfokon a közigazgatási bíróság gyakorolja. A város és falu. Irta: Budó Jusztin dr., fővárosi levéltáros. A ránkszakadt világégés a töméntelen sok érték­pusztításon kívül sajátságos, a bajok közepette leg­kevésbé várt bomlási folyamatnak is nyitott utat, olyan­nak, amely a jövő, a talpraállás szempontjából több mint veszedelmes. A megértés konstruktív atmoszférája rohamosan ritkulni, a harmónia életet varázsoló és meg­­kedveltető ereje csaknem kivétel nélkül elzsibbadni lát­szik az élet különféle megnyilvánulásaiban: beteges kilengések, lázas kapkodás az egész vonalon, a magán-, köz- és politikai életben egyaránt. Az egységes célkitűzésben észlelhető bizonytalan­ság, a romok eltakarításának mikéntjében mutatkozó ingatagság s a rendkívüli időkben olyannyira szükséges átfogó koncepció hiánya a fátum hatalmába való vetett­­ség kínzó gondolatát szüli és fejleszti szilárd hitté az erkölcsi értékek fensége iránt többnyire érzéketlen, test­ben és lélekben agyongyötört emberek legtöbbjében, akik — sajnos — produktív önállóságra való törekvés helyett inkább csak segítségre szorulni tudnak és tá­maszra várni szeretnek. Az az érzés pedig, amely min­dennek nyomán elsőnek támad az emberek szívében a magára hagyatottság érzése, ez viszont a minden építő­munka legveszedelmesebb akadályának és kerékkötő­jének a szülő­anyja, a bizalmatlanságnak. Ez az a Rubikon, mely a falut a várostól elválasztja s amelyet, mielőtt a falu és város között megbomlott, a világháborútól és az azt követő többrendbeli kata­klizmától felborított összhangot visszaállítani, vagy talán inkább megteremteni iparkodnánk, át kell lépni. Ezen a téren az előmunkálatok legfontosabbika a falu népénél kétségtelenül mutatkozó bizalmatlanság eltüntetése. Mert amíg a falu népe gyanakvással néz minden városira s annak minden cselekedetére, amíg az a hite, hogy a városban megszületett minden rendeleti intézkedésnek az éle­t ellene irányul, amíg nem látja a dolgokat átfogó koncepciót és magát csak céltáblának tartja és tekinti, addig a városiak irányában altruisztikus érzü­letet hiába keresünk nála, addig a falu és város, mint két egymást kiegészítő megélési pólus között szükséges harmónia megteremtésébe hiába vetünk minden reményt. Az az udvariassági mérték ugyanis, amelyben hellyel­­közzel a városi embert részesíti, csak látszat, lelke mélyén azonban erősen bizalmatlan és gyanakodó. S ezen szóként benne lakozó bizalmatlanságnál fogva

Next