Városok Lapja, 1923 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-01 / 1. szám

XVIII. évfolyam 1. szám. Budapest, 1923. január 1__ VAROS­OR NAPJA SZERKESZTOSEG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VIII., SZENTKIRÁLYI­ U. 40. TELEFON: JÓZSEF 98—21. SZÁM. LAPUNK EGYELŐRE KÉTHETENKÉNT JELENIK MEG. VÁROSPOLITIKAI* KÖZIGAZGATÁ­I,‘PENZÜGyi KÖZGAZDASÁGI-15 KÖZEPITKEEE51 HETILAP 1Ö5ZERKESZTŐ:VARPll DV LAJ05 ? ELŐFIZETÉSI ÁR: AZ 1923. ÉVRE 2000 KORONA. Visszafejlődés. írta: tótváraljai dr. Korniss Géza, Békéscsaba közig. tanácsnoka. Amennyire elismerésre méltó módon igyekszik a mai kor­mányzati politika e szerencsétlen országot súlyos gazdasági helyzetéből kivezetni és emellett a közalkalmazottak szánalmas helyzetén a lehetőség határain belül segíteni, annyira visszatetszőek azok az utóbbi időben lépten-nyomon felbukkanó és a modern demokrácia szellemével homlokegyenest ellenkező kormányzati intézkedések, amelyek szembetűnő különbséget tesznek a külön­­böző közületek (állam, vármegye, t­. és a r. t. városok) tisztviselői között úgy a státusbasorozás, mint a javadalmazás, előlépési lehetőségek és bizonyos kedvezmények tekintetében, másrészt mindinkább feltűnő differenciákat állapítanak meg az egyes fizetési osztályok között, holott ilyen intézkedéseknek ma — amikor a III—IV. fizetési osztályba sorozott tisztviselőnek az összjavadalma (természetbeni ellátással együtt) meg sem közelíti a X. fizetési osztálybeli közalkalmazottnak a békebeli törzsfizetését (svájci frankban vagy búzavalutában átszámítva) s ezért létminimumnak is kevés, a létjogosultsága nincs s ilyen éles határvonalat vonni az alsóbb kategóriák rovására nem szabad. Majd ha az állam­­pénztár olyan helyzetben lesz, hogy az összes tisztviselők mentesít­hetők lesznek az egzisztenciális gondoktól, akkor nyújthat a kor­mányzat a tisztviselői kar honoratiorjainak (mondjuk az V. fizetési osztálytól) olyan megkülömböztetett illetményeket, mit a többiek elkeseredés és irigység nélkül — a gondtalanság közönyével­­ néz­hetnek (bár élesen választóvonalnak még akkor is csak a kvalifikáció minőségét tekinteném). Addig azonban, amíg tisztviselőinek elitjét sem képes más foglalkozási ágak kereseti viszonyaival és általában pénzünk értékével arányban álló módon honorálni, az eddig közösen, tehát könnyebben és tűréssel viselt súlyos létfentartási gondoknak a terhét most már a kisebb fizetési osztályba sorozott tisztviselők nyakában hagyni legalább is nem­­ korszerű. Hogy konkrét példával éljek, a legutóbbi segélyemelésnél éppen a magasabb segélyeket emelték magasabb százalékkal, holott ennek megfordítva kellett volna lenni. Mert az egyaránt mostohán fizetett köztisztviselők között is a kisebb fizetésű, de ugyanolyan kvalifikációjú és életigényekkel bíró alsóbb fizetési osztálybeli tisztviselő eddig is szűkösebb viszonyok között élt, mint a magasabb fizetési osztályú és kevésbé rosszul javadalmazott tisztviselő. A segélyezések mérve közötti különbség a XI —VI. fizetési osztályok között alig számottevő (ezer, ezerötszáz, háromezer korona) s még a VI. fizetési osztálybeli havi 18 ezer korona sem figyelembe vehető segítség egy családos úriember életszükségletei­nek a kielégítésére. Az V. fizetési osztálynál kezd érezhető mértékben emelkedni a segély összege, ami helyes és indokolt, de helytelen és indokolatlan, hogy megvonják az alsóbb kategóriák­tól a létfentartás lehetőségének feltételeit. Ez reperálásra szorul. A többi s ezeknél még súlyosabb anomália az ugyanolyan képesítéssel bíró, de pusztán véletlenségből különböző közületek kategóriáiba tartozó tisztviselők közötti különbségtétel, így: az államnak egyetemi végzettséggel bíró tisztviselői előtt az előre­haladás lehetősége úgyszólván korlátlanul, de legalább is az V. fizetési osztály eléréséig nyitva áll. Ezzel szemben a vármegyék és városok tisztviselői legfeljebb egy fizetési osztállyal, de a főbb tisztviselők annyival sem haladhatnak előre. Miért? A törvényhatósági jogú városok főbb tisztviselői általában egy fizetési osztállyal magasabb osztályba vannak sorozva, mint a rendezett tanácsú városbeliek. Ma pedig, amikor már a r. t. városok teendői is az állam által reájuk hárított s állami érdekű funkciókkal s a városi élet nagyarányú fejlődésével annyira meg­növekedtek, ennek sincs elfogadható magyarázata. Azután: az állam saját és a vármegye tisztviselői részére rendkívüli beszerzési segélyeket és karácsonyi ajándékokat folyósít s mindezekből a városi tisztviselőket kihagyja — helyt nem álló indokolással — s sorsukat teljesen a­­bőkezűségükről ismert agrárius képviselőtestületekre hagyja. Betetőzésül: a jövő évtől a r­­t. városok tisztviselőinek hozzátartozóitól és nyugdíjasaitól a vasúti kedvezményes utazás lehetőségét is elvonja s a törvényhatósági jogú városok tisztviselőire nézve is korlátozza. Mindezek határozottan tendenciózus és antidemokratikus intézkedések és csak arra alkalmasak, hogy a különböző tiszt­viselői kategóriák s ezeken belül az egyes fizetési osztályba tar­tozó tisztviselők között irigy­kedést, hivatásukkal szemben elkedvet­­lenedést, a kormányzattal szemben pedig elégedetlenséget vált­sanak ki. Bár el lehetünk rá készülve, hogy illetékes tényezők ezúttal sem fogják méltányolni kívánságainkat, — mint azt már a „Városok fejlesztéséről“ szóló törvény tárgyalása során alkalmunk volt tapasztalni, — ezeket a tényeket leszögezni mégis szükségesnek tartom a városi tisztviselők sorsa iránt érdeklődő közvélemény tájékoztatására. Szombathely törvényhatósággá alakulása. Szombathely r. t. város fejlettségénél fogva első helyen áll azok között a r. t. városok között, melyek a városi törvényható­ságok közé való felvételüket kívánják. A város törekvését Vas vármegye is támogatja s így semmi akadálya annak, hogy a közel­jövőben tárgyalásra kerülő közigazgatási reform keretében Szombathely a tb. jogot megkapja. Az átalakulásra vonatkozó felterjesztést a napokban nyújtotta át Ujváry Ede dr., szombat­­helyi polgármester-helyettes — a felterjesztés és az abban fel­sorolt adatok gondos megszerkesztője — a belügyminisztériumban. A felterjesztésből más városok okulására is a következő­ket közöljük: Szombathely eredete a Krisztus előtti századokba nyúlik vissza. Régi nevét, Savariát, a hagyomány szerint, Pannóniának őslakóitól, a Savaroktól vette. Különös jelentőségre Pannóniának a rómaiak által történt meghódítása (Kr. e. 34) után emelkedett, amidőn Felső-Pannónia fővárosa és a prokonzulok székhelye lett. Erre az időre esik hajdani fénykora, amelyről kiépített vízveze­tékének, amfiteátrumának, épületeinek és feliratos sírköveinek számos emléke tanúskodik. Az egykor virágzó római város az ötödik században bekö­vetkezett földrengés és a népvándorlás-korabeli harcok követ­keztében majdnem teljesen elpusztult s mint ilyen került Kr. u. 900-ban a honalapító magyarok birtokába. Egyházi joghatóság tekintetében azonban még egy évszázadig a salzburgi érsekség­hez tartozott, ahonnét 1009-ben csatolták át az akkor alapított győri püspökséghez. Ettől kezdve mint a győri, majd a szombat­­helyi püspökség tulajdonát képezett szombathelyi várnak s a hozzá­tartozó birtokoknak székhelye, 1848-ig földesúri hatalom alatt állott. Ennek következtében nem emelkedhetett olyan jelentőségre, aminőt a helyén fennállott ősrégi Savaria magának a rómaiak idején kivívott. De a vasvári társas­káptalannak és a vármegyei székhelynek a 16. század végén Szombathelyre való áthelyezése, 1777-ben pedig a szombathelyi püspökség alapítása oly befolyás­sal voltak fejlődésére, másrészről a földesuraitól és a Habsburg­­házbeli királyoktól nyert kiváltságai oly széleskörű szabadságot és jogkört biztosítottak részére, hogy alig maradt mögötte a középkori magyar szabad és királyi városoknak. Erre mutat az oklevelekben legtöbbször használt megnevezése is: „kiváltságolt püspöki mezőváros (privilegiatum oppidum episcopate) “. Szombathely a győri püspököktől nyert kiváltságai folytán belső ügyeit már a 14. század előtt önmaga intézte, önálló bíró­val és tanáccsal bírt. Ezen szabadságát II. János győri püspök 1407. évi kiváltságlevele nemcsak megerősítette, hanem ki is ter­­jesztette olyképpen, hogy évi 200 arany lefizetése ellenében a város polgárait minden további tehertől felmentette s nekik a lopás, rablás és gyilkosság kivételével ügyeikben az önálló és független bíráskodás jogát biztosította, aminek alapján a város falain belül lakó összes nemeseknek és nem nemeseknek köz­­igazgatási s magánjogi természetű ügyeiben a tanács járt el és határozatai ellen nem a földesúrhoz, hanem a vármegyéhez lehe­tett felebbezni.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék