Városok Lapja, 1927 (22. évfolyam, 1-26. szám)

1927-01-01 / 1. szám

.fa évfolyam 1. szám LAPJA SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPES­T, VIl­., SZENTKIRÁLYI­ U. 40. TELEFON: JÓZSEF 98—21. SZÁM. LAPUNK EGYELŐRE KÉTHETENKÉNT JELENIK MEG. Budapest, 1927. január 1. KÖZI­GAZG­ATÁSI, PÉNZÜ­Gyi,~­­.5 KÖZEPITKE3ÉSI HETILAP VARHIDY LAJOS A VÁROSOK ÉS A VÁROSIAS JELLEGŰ KÖZSÉGEK KÖZLÖNYE. — A MAGYAR VÁROSOK ORSZÁGOS KONGRESSZUSÁNAK ÉS A VÁROSI ÉS KÖZSÉGI MÉRNÖKÖK ORSZ. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS LAPJA. EGY ÉVI ELŐFIZETÉSI ÁR 48 PENGŐ. Cikkeink csakis lapunknak, mint forrásnak a megnevezésével vehetők át. Újév küszöbén. A háború s a háborúszülte zavarok megakasztották azt az erőteljes fejlődést, ami körülbelül két évtizeddel ezelőtt a magyar városokban megindult. A városfejlesztés nagy nemzeti munkájához ugyanis békés viszonyok kellenek. Ha a fegyverzetei között hall­gatnak a Múzsák, úgy hallgatnak a városok is, mert a városok fejlődését is csak az biztosítja, ha sem külső háború, sem forra­dalom, sem politikai válságok nincsenek. Minél jobban távolodunk tehát időbelileg a háborús évektől, annál inkább úrrá lesz minden téren s így a városfejlesztés terén is a konszolidáció. A szanálás művelete sikeresen befejeződött, pénzünk értéke megszilárdult, az ország hitele visszatért. A szanálás mellett a városok beru­házásai voltak azok, amelyek nagyot lendítettek a pangó gazda­sági életen. Ha a városok a külföldi kölcsön igénybevételével elöl nem járnak, hogy segítsenek a munkanélküliségen és foglal­koztassák az ipart és kereskedelmet, úgy ma még nem volnánk ott, ahol vagyunk. Igaz, hogy nagy volt az ára a külföldi kölcsön­nek ; igaz, hogy hosszú időkre le vannak kötve a városok leg­jelentékenyebb bevételei, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy vannak olyan egyetemes nemzeti érdekek és vannak olyan közvetve mutatkozó előnyök, melyek megérik azt az áldozatot, amiket a városok hoztak. A városok beruházásai új életnedvet öntöttek a magyar közgazdasági élet petyhüdt ereibe, munkához juttattak sok szegény embert s a városoknak ez a lendülete mozgásba hozta az egész gazdasági életet. íme, most is bebizonyosodott,a városok fontos közgazda­­sági szerepe! Ez a jól betöltött szerepkör is arról győzheti meg az illetékes tényezőket, hogy a városok nemcsak közigazgatási szervek, melyek mint ilyenek felülről rendeletekkel irányíttatnak, hanem egyúttal fontos gazdasági tényezők is, melyek függetlenül önmaguk állapítják meg a szükségleteiket. A városok valamennyien külön-külön egyéniségek, külön-külön célkitűzéssel, programmal, gazdasági és pénzügyi felkészültséggel. A városokat, mint gazda­sági tényezőket nem lehet és nem szabad uniformizálni. Gazdasági ügyeiknek az intézését rá kell bízni a város polgár­ságának és vezetőségének a bölcsességére! A polgárság és a város érdeke szabja meg a cselekvés irányát és terjedelmét. Már­pedig, hogy mi a polgárság érdeke, azt maga a polgárság hívatott meghatározni a városházi tanácskozásain, nem pedig valamelyik miniszteri számvizsgáló az íróasztala mellett. A polgári szabadság és a függetlenség fejleszti a felelősség érzését. Az a polgárság, amely mindig csak felfelé tekint s onnan felülről várja az irányí­tást, az nem fog soha a maga lábán járni. Az ilyen polgárságnak elég, ha egy meggondolatlan ember hamisra állítja a síneken a váltót és vesztébe rohan. A várost, mint az országos közigazgatás tényezőjét, amely a felsőbbség akarata szerint jár el, különböztessük meg tehát a várostól, mint gazdasági alanytól! Úgy sejtjük, hogy ebben az újévben a városok jövő életére sorsdöntő törvények készülnek. Résen legyenek tehát a városok, hogy országgyűlési képviselőik útján megértessék, hogy mit kíván a városok érdeke! „Eladósodik az ország?“ írta: Szőcs Jenő oki. gépészmérnök. Attól kezdve, hogy a háború utáni bizalmatlanság kezdett felengedni s nehéz körülmények között bár, de megindult a békés polgári munka s ezzel egyidejűleg mindig több és több s folyton olcsóbbodó jelleggel jelentkezett a külföldi pénz — gyakran hal­lottuk neves, sőt magas állást betöltő egyéniségektől azt az aggo­dalmat, hogy elég volt a külföldi pénzből (mikor épen csak, hogy megindult a folyamat), mert eladósodik az ország és rabszolgá­jává válik a külföldnek stb. Mindjárt meg kell jegyeznem, hogy ezen urak egy része bankár volt, akiktől nem lehet rossz néven venni, de komolyan sem ezt a „haza­beszélést“, másik részük pedig olyan, akik egyénileg soha közgazdasági tevékenységet ki nem fejtettek s így csak másoktól átvett frázisként kell tőlük ezt a kijelentést fogadni. Hogy ez mennyire csak frázis, azt egy példával szándé­kozom mindenekelőtt megvilágítani. A napokban egyik barátom, ki az ország mezőgazdasági viszonyaival hivatásosan foglalkozik azt a kijelentést tette, hogy ha a gazdákat rendelettel fogják kényszeríteni a hazai mezőgazdasági eredetű tüzelőanyagnak, a motorszesznek fogyasztására, akkor lévén a középbirtokos a benzintraktor tulajdonos és a nagybirtok a szesztermelő és gőz­ekével szántó, azért egy ilyen rendelet a középbirtokost adó­fizetőjévé tenné a nagybirtoknak. Hát ez csakugyan szépen hangzik és ijesztő is lehet a „belterjességet“ annyira beidegzett gazdaszíveknek, azonban el­tekintve attól, hogy ilyen élesen különválasztani a birtokkategó­riákat nem lehet, ha ez igaz és elfogadható gazdálkodási elv, i. i. hogy senkinek adófizetője ne legyek, akkor az ország többi lakosságának sem volna szabad kenyeret fogyasztania, mert hisz az állal adófizetőjévé, sőt rabszolgájává válik a gazdának, a malomnak, a pékeknek és így­ tovább. Hát kérem, ugyebár ekkora frázist nem egykönnyen talál ki az ember, hisz igaz, hogy mindnyájan mindnyájunknak adó­fizetői vagyunk úgy egyénenként, mint osztályonként és termelési áganként, de ezt a nemzeti termelési rendszer rovására írni és ezzel egy másik termelési ágnak prosperitását megakadályozni valóban meggondolatlanság. És így állunk nemzetközi viszonylatban is, avagy miért kötöttünk külkereskedelmi szerződéseket, nem azért, hogy ezt a kölcsönös egymásrautaltságot, ezt az „adófizetést“ igazságosan és tudatosan rendezzük ? De lássuk most már a külföldi kölcsönök kérdését. Azt ma már minden szociáldemokrata is el kell hogy ismerje, hogy a termeléshez tőkére van szükség, ezt tanítja minden nemzetgazdaságtan is, de sehol sem mondja azt, hogy csak saját tőkével kell és lehet termelni s várjon miért nem mondja, ha ennek ellenkezője olyan veszedelmes, hogy rabszolgaságba dönt egész nemzeteket ? Egyszerűen azért, mert a tőke, bárki tőkéje, kellő helyen és időben, rendes gazdasági viszonyok között felhasználva olyan kis megterhelését jelenti a magángazdaságnak, hogy arról beszélni sem érdemes amellett az áldásos meg­termékenyítő hatás mellett, melyet minden termelési ágban kelt. Fő az, hogy legyen tőke! Látjuk, hogy már ma is, alig egy kis idővel a 25—30%-os kamatok korszaka után már 43­ és 5%-al lehet pénzt kapni, tehát a bizalmatlanságnak rendkívüli időszakait kivéve a pénz elég olcsó, mert a tőkehalmozódás állandó és olyan mértékű a világon, hogy keresve keresi a gondtalan érvényesülést, rábízva a további fejtörést és a termelésnek tényleges kivitelét másokra, kik viszont szívesen veszik ezt az eszközt a magok szerszámai mellé. A termelési viszonyok és annak eszközei az egyes termelési ágakban különféleképen érvényesülnek s a termelőnek gazdálkodása is különböző lehet, tudása, a piaci konjunktúra, az időjárás stb. befolyásolhatják azt, de semmi esetre sem vehetünk fel mérték­adónak egy rosszul gazdálkodót, valamely rossz mezőgazdasági évet, egy bukófélben lévő gyárat, tengődő közüzemet vagy munka­­nélküli építővállalkozót stb. ahhoz, hogy az általa felvett kölcsön szerepét a termelésben s annak viszonyát a termelés eredményéhez mérlegelhessük. Az ilyen vagy nem kap, vagy drágán kapja, vagy pedig nem bírja helyesen forgatni a kapott kölcsönt, tehát még akkor sem vehetjük mértékadónak, ha ilyenek de facto vannak is minden országban s a nemzeti gazdasági mérlegben nyomot hagynak.

Next