Városok Lapja, 1928 (23. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-01 / 1. szám

a­ kobzott magyar birtokokkal szemben. Micsoda perspektívái nyíl­nak Magyarországra nézve az önállóságnak és függetlenségnek, ha néhány évtized elteltével energiaellátásunkat illetőleg teljesen a külföldre leszünk utalva? Márpedig kevés szenünktől eltekintve, más számottevő energiaforrásunk egyáltalán nincs s így komolyan kellene gondoskodnunk arról, hogy a ma még meglévő kis szénnel éppúgy, mint az importált áruval, a lehető legtökéletesebben gazdálkodjunk. A technika mai állása mellett az egész világon elfogadott gazdasági elv, hogy a szenet nem szabad nyersen elégetni s csak a régebbi berendezkedésünk és a gazdasági élet nehézkes átalakulása teszi azt, hogy még ma is annyi szenet pocsékolunk el rostélyon. Egészen a legújabb időkig az volt a felfogás, hogy gázt csak az úgynevezett gázszenekből lehet vagy érdemes előállítani, azonban a gázfejlesztés technikája a legújabban egészen átalakult és megváltozott az a felfogás is, hogy a háztartások ellátására és a közvilágítás számára csak a régi 5300 kalóriás gáz alkalmas. Ma már az eddig lenézett barnaszenekből is olyan gázt tudunk előállítani, mely megfelel, vagy nagyon közel jár az elfogadott új standardhoz és minden tekintetben alkalmas azoknak a fogyasztó­helyeknek az ellátására, ahol ma a gáz még mindig a leggazdasá­gosabb tüzelőanyag. Nem kell tehát arra gondolni, hogy a gáztermeléssel okvet­lenül külföldi szénnek a behozatala jár, mert a magunk szeneivel is elláthatjuk városainkat, miből még az az előny is származik, hogy az úgynevezett »koksz-problémától« mentesítve leszünk, mert ma már nem kell okvetlenül kokszot is termelnünk, ha gázt akarunk előállítani. De módunkban van a hazai szenekből is fél­kokszot termelni ott, ahol erre szükség van. A gáztermelés mai módszerei mellett az üzemvezetés is egyszerűbb és olcsóbb, mint a régi vízszintes retortákkal dolgozó gázgyárakban volt. De nem is kell minden városnak vagy községnek külön gáz­­fejlesztő telepének lennie, mert a mai technika mellett egyes köz­ponti gázgyárakból könnyen elláthatunk távolabb fekvő községeket is, amely esetben az üzem még sokkal egyszerűbb lesz. Legszeren­csésebb természetesen az a község vagy város, melynek közelében valamely mélyfúrásból származó földgázelőtörés jelentkezik, mert itt a termelési költségek a minimumra redukálódnak és emellett a gáz belső értéke is a lehető legjobb. Tehát, ha nem is beszélhetünk ma még olyan nagyszabású tervekről, mint a német memorandum teszi, mégis igen sokat tehet­nénk a városaink és községeink ellátását illetőleg abban a hatá­rozott meggyőződésben, hogy a szénfelhasználásnak ez a leg­helyesebb módja úgy a közgazdaságot, illetőleg, mint az egyes háztartások gazdálkodása és csekély széntartalékunk érdekében. Igen üzemek financiális létesítésénél rendesen az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy a fogyasztók előzetes jelentkezésére szokták azt alapítani, holott nagyon jól tudjuk, hogy a jelentkező még nem kötelezi magát semmire s ha kötelezettséget várunk tőle, akkor nem mer jelentkezni, tehát a jelentkezők száma soha­sem mértékadó a majdan csatlakozó fogyasztók számára nézve, ezért tapasztalt szakemberek megállapítása és becslése sokkal megbízhatóbb alapot nyújt a létesítmény méreteit illetőleg és annak rentabilitására vonatkozólag. Itt nem szabad megfeled­keznünk arról a tényről sem, hogy ma már a gázellátás nem ver­senytársa a villamosságnak, mert fogyasztóterületeik annyira meghatározott különállósággal bírnak, hogy például Német­országban maguk a nagy villamosvállalatok gondoskodnak fogyasztóiknak gázzal való ellátásáról. Szomorú energiaviszonyaink ismeretében nekünk kellene a gázipart illetőleg példát mutatnunk s nem a széngazdag országok után kullognunk, hogy iparunkat, közgazdaságunkat és nem­­kevésbé honvédelmünket jobban felkészülve találja majd az a nem örvendetes jövő, mikor minden energiaszükségletünket a külföldről kell majd beszereznünk még kényesebb külpolitikai szituációkban is. Szőcs Jenő: A 650 éves Sopron ünnepe. A város szabadságlevele. Impozáns keretek közt ünnepelte meg Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia termében december 18-án, a Sopron megyei Kör Sopron város várossá emelésének 650 éves évfordulóját és a nyugatmagyarországi népszavazás emlékezetét. A díszülésen meg­jelentek Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter, vitéz Simon Elemér, Sopron vármegye főispánja, Haidh Károly kormány­főtanácsos, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút vezérigazgatója, Lenk Adolf kincstári főtanácsos, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója, Kirchner Viktor kúriai bíró, Tiefenthaler József dr., a Budai Szent Imre Kollégium igazgatója, lovag Flandorffer Pál miniszteri taná­csos, a kör egyik alelnöke és számos előkelőség. A Magyar Városok Országos Kongresszusának képviseletében Várhidy Lajos igazgató jelent meg az ünnepségen. Petrik Aladár dr., a Sopron megyei Kör ügyvezető elnöke megnyitójában hangsúlyozta, hogy az ünnepségnek kettős értelme van. Az egyik a népszavazás, a másik pedig Sopron várossá emelé­sének 650 éves évfordulója. Ez az ünnep bizonyítéka annak — mon­dotta, — hogy Sopron városát és a magyar haza szeretetét elválasz­tani nem lehet. Sopronban tanultuk Magyarországot szeretni és úgy érezzük, hogy amilyen elválaszthatatlan Sopron a magyar hazától, és olyan elválaszthatatlan a mi ragaszkodásunk a magyar hazához való hűségtől. Utána Thurner Mihály dr., Sopron polgármestere tartotta meg gondos felépítésű, lendületes ünnepi beszédét. A hűségnek ünnepén — úgymond — áldoznunk illik azok emlékének, akik a múltban hűséggel fáradtak, verejtékeztek és véreztek szülőföl­dünkért és hazánkért. És a kegyelet oltárának lépcsőjéről tanul­ságos visszapillantanunk a múltba, hogy lássuk, mi volt őseink feladata, hogyan oldották azt meg és minek a segítségével értek célhoz. És a kegyelet oltárán, égő áldozati fény fényénél tanácsos a jövő útjait is néznünk, hogy mutatkozik-e olyan, amelyen a Trianon rabságából kiszabadulhatunk. Sopron városának, Sopron helyének történeti múltja több mint háromezer esztendős. Sopront a kelták alapították. Később a rómaiak vették át és Scarabantia néven virágoztatták fel, de a népvándorlás ismételt hullámverése elől Róma visszavonult a Dunántúlról és az ősi város rombadőlt. A romok közé új életet a honfoglaló magyarok vittek. Szent István várat alapított a romokon és a magyar élet dúsan szökhetett kalászba, mint a pihent ugarba vetett mag fakadása, mert irigység és ellenség gyakran és bőven mutatkozott a vár falai alatt. Sopron népe hűségesen visszavert minden ostromot, de magyarsága pusz­tult a határ védelmében. A XIII. és XIV. században a megmaradt oklevelek szerint Sopron határában és vidékén a helyek neve még színmagyar. Az ország védelmében elesett magyar harcosok helyébe a királyok németeket, vendégeket, úgynevezett hoszpeszeket hívtak, akik hamar megtanulták Sopron belvárosának magyarságától a soproniak kettős feladatát: békében dolgozni, harc idején vérezni a városért és a hazáért. Sopron magyarjai és németjei nehéz fel­adatukat a hűség segítségével oldották meg, annak a csodálatos erőnek a segítségével, amely sülyedő országokat tud megmenteni, pusztuló népeket tud talpraállítani és gyarapítani. Ennek a varázs­erőnek, a hűségnek próbája a baj és veszedelem, amelynek idején a barát néha ellenséggé, a hűség néha árulássá válik. A hűség jutalma az örök dicsőség, az árulás büntetése az örök gyalázat. Ezután visszapillantást vetett Thurner polgármester azokra a viszontagságos küzdelmekre, amelyeket Sopron városa a törté­nelem folyamán megvívott. Sok vagyon pusztult, sok ember halt meg ezekben a nehéz időkben, de a soproniak bízó lélekkel viselték a szenvedéseket, mert vezércsillaguk volt a hűség és az isteni igaz­ságba vetett hit. Majd így fejezte be beszédét : »Sopron múltjában a mai napig a hűség volt a vezércsillag. A hűség segítségével oldották meg elődeink feladataikat: békében dolgoztak, harcok idején véreztek magukért, családjukért, váro­sukért és hazájukért. A hűség diadalmaskodott 650 évvel ezelőtt, amikor Sopron városi rangot kapott és hat évvel ezelőtt,­amikor a »Civitas fidelissima« díszjelzőt érdemelte ki magának. A hűség azonban még nem teljes. A hűség mai kettős ünnepén gyújtott áldozati láng fényénél látnunk kell, hogy magyar vérrel áztatott sok drága föld van idegen kézen, melyet őseink már egyszer vissza­hoztak a rabságból. Nehéz helyzetünkben csak múltúnkhoz és önmagunkhoz való hűségünk lehet vezérünk és vigasztalónk. Tovább is hűséget kell vetnünk, hogy hűséget arathassunk. A hűség jutalma az örök dicsőség. Ez övezi azokat a vértanukat, akik vérüket áldozták Sopron városáért és a magyar hazáért.« A tapsviharral fogadott lelkes beszéd végeztével Gergely Endre ny. csendőrszázados alapos tanulmányra valló részleteket ismertetett Sopron történetéből, majd behatóan ismertette IV. László királynak 1277-ben kelt szabadságlevelét, amellyel Sopront várossá emelte s amelytől kezdődőleg Sopron tulajdonképeni városi élete megindult. A rendkívül értékes latin nyelvű okiratot alább hiteles fordításban közöljük. Gergely Endre felolvasása után Gyula diák adta elő »A soproni túszok« című drámai költeményét, amely mély hatást tett a közönségre. A felemelő ünnepség a Himnusszal ért véget.* Sopron város szabadságlevele. Ritka város dicsekedhetik olyan régi kiváltságlevéllel, mint Sopron városa. Ez oklevél értelmében, amit 1277-ben IV. László király adományozott a városnak, a soproniak kivétettek a vár­ispánok hatósága alól és a polgáraik által választott bírájuk alá rendeltettek, a fehérvári várnép és az országban lakó többi vendég­nép szokása szerint (vagyis a székesfehérvári városi jog kiter­jesztetett Sopronra is). Az oklevél szerint továbbá a győri püspököt illető tizednek egyhuszadát a város kapta, valamint a fertői vám felét. Az oklevél biztosította a városba való költözés és ottlakás jogát, a vásártartást, a vámszedés jogát stb. Az érdekes oklevél magyar szövege a következő : László, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvát­ország, Ráma, Szerbia, Galicia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya mindazoknak, akik Krisztushoz hűek és jelen levelünkről VÁROSOK LAPJA 1928. január 1.

Next