Városok Lapja, 1931 (26. évfolyam, 1-27. szám)

1931-03-01 / 5. szám

1931. március 1 Városok Lapja Zalaegerszeg megyei város polgármesterétől. 1824/1931. Pályázati hirdetmény. Zalaegerszeg megyei városnál nyugdíjazás folytán meg­üresedett, az állami X. fizetési osztályba sorozott városi irattárnoki és nyugdíjazás folytán megüresedett, az állami XI. fizetési osztályba sorozott városi közkórházi írnoki állásokra, amelyek a városi képviselőtestület által választás útján lesznek betöltve, valamint az ezen állások betöltésével esetleg megüresedő, Zala vármegye főispánja által kinevezés útján betöltendő, a városi számvevőség kebelében rendszeresített, az állami XI. fsz. osztályba sorozott városi számvevőségi irnoki állásra pályázatot hirdetek. A számvevőségi irnoki állásra pályázók közül azok, akik államszámviteli vizsgával rendelkeznek, előnyben részesülnek. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy magyar állampol­gárságukat, büntetlen előéletüket, esetleges eddigi működésüket és a középiskola elvégzését igazoló okmányokkal felszerelt kér­vényeiket folyó évi március hó 12-én déli 12 óráig nálam adják be. A később beérkező pályázatokat figyelembe nem veszem. Zalaegerszeg, 1931. évi február hó 23. Czobor Mátyás s. k., polgármester, várm. tb. főjegyző­­sítésüket, közszolgálatra való alkalmasságukat, erkölcsi, valamint az úgynevezett tanácsköztársaság alatt tanúsított magatartásukat igazoló okmányokkal felszerelt és szabályszerűen felülbélyegzett pályázati kérelmüket az 1931. évi március hó 4. napjának délelőtti 12 órájáig Újpest megyei város polgármesterénél nyújtsák be. Az ezen határidő letelte után beadott, vagy a kellően fel nem szerelt kérelmek figyelembe nem vétetnek. Az Újpest megyei város szolgálatában álló tisztviselők a fenti kellékeket igazolni nem kötelesek. Az állások betöltése az 1931. évi március hó 11. napjának délután 6 órájára az Újpest megyei város közgyűlési termében összehívandó képviselőtestületi közgyűlésen fog történni. Budapest, 1931. évi február hó 16-án. Alispán helyett: Ney s. k., főjegyző. Pályázati hirdetmény. Újpest megyei városnál üresedésben levő s a XI. fizetési osztályba sorozott két végrehajtói állásra pályázatot hirdetek. Minősítési kellékek: legalább a középiskola négy osztályá­nak, illetve a polgári iskola négy osztályának elvégzése. Illetmények: a XI. fizetési osztály szerint járó fizetés és a kormányhatóságilag jóváhagyott pótilletmény. Felhívom mindazokat, akik az állásra, vagy azok bár­melyikére pályázni kívánnak, hogy állampolgárságukat, minő­ajánlunk azonnali vagy későbbi szállításra, kiválóan szép színű rostált VÖRÖS SALAKOT tenniszpályák és kerti utak részére, igen mérsékelt áron. Vörös salakunk garantált homok, és agyagmentes. Ugyancsak ajánlunk gyalogjáró cél­­jaira fekete salakot. MAGYAR VÁROSOK GAZDASÁGI KÖZPONTJA R.-T. BUDAPEST IV. KER., IRÁNYI­ UTCA 27. SZ. 99 ZAWADIL­E. MENETJEGYGYÁR R.-T. BUDAPEST, IV., KIRÁLYI PÁL*U. 5/7. TELEFON AUT.: 893.01 SZÁM Jutányosan készít: vám-, helypénz-, fürdő-, autóbusz- és mozibelépőjegyeket. IRODA­­GYÁR, VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 14. MAGYA­R, X. GYÖMRŐFÚT 63. SZ. KERÁMIÁS GYÁR R.-T. TELEFON: JÓZSEF 320—45 GYÁRT: keramitköveket és lapokat, klinkerköveket és lapokat, utak-, járdák-, belső helyiségek- és pillérekhez. Chamotte-, dinas- és saválló téglát Különféle falitéglát, és habarcsot. Vállal útburkolásokat. TÉLÁLLÓ ÉVELŐ­VIRÁGOK LEGGONDOSABB GYŰJTEMÉNYBEN LEGOLCSÓBBAN NÉHAI MAGYAR GYÖRGY FŐHERCEGI FŐKERTÉSZ VOLT KERTÉSZETÉBEN VARGHA ZOLTÁNNÁL SZEREZHETŐ BE CSOBÁNKA, PEST-M.

Next