Városok Lapja, 1932 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1932-01-01 / 1. szám

1932.január­­ Városok Lapja sztratív többletköltségek fedezhetése céljából részükre kellő új jövedelmi források biztosíttattak volna, ami pedig a városoknak kétségtelenül jogos és méltányos követelése. Az érdekeltségi körök általános óhajára újabban bizonyos árucikkek forgalmiadó váltság alá vonattak, s ennek következ­tében a városok forgalmiadó részesedése jelentős mértékben csök­kent, még­pedig azért, mert a bevezetett magasabb egyszeri kulcs alkalmazása folytán előálló bevételi többletet az állam teljesen a maga részére foglalta le. Ez az intézkedés annál sérelmesebb a városokra nézve, mert a váltság alapjául szolgáló forgalom meg­állapítása a városok adminisztratív munkáját növelte, ellenben az adórészesedésből eddig befolyt jövedelmeit apasztotta. Városaink adóbevételének tekintélyes része az általános kereseti adóból és a forgalmi adóból ered, tehát azokból az adónemekből, amelyeknek hozadéka­ a gazdasági viszonyok rosszabbodását hűségesen nyomon követi. Jellemző erre a forgalmiadóbevétel alakulása. Az 1931. évi forgalmiadóbevétel az 1930. év hasonló időszakához viszonyítva és százalékban kifejezve a következő visszaesést mutatja : 1931. I. negyed II. negyed 111. negyed Budapest ................... —16-8% —18-9% —19-3% Vidék............................ —16-0% —39-4% még ismeretlen Az adójövedelmek összegszerű csökkenése mellett még figyelembe kell vennünk azt is, hogy a lecsökkent bevételekkel szemben a nyomasztó gazdasági és szociális viszonyok következté­ben városainkra jelentős rendkívüli terhek nehezednek. Amíg ugyanis 1930 október havában gyáriparunk 156.000 munkást foglalkoztatott, addig 1931 október havában már csak 145.700 munkásnak adott kenyeret és amíg 1930 szeptember havában csupán a szociáldemokrata és a keresztényszocialista szakszerveze­tek által nyilvántartott munkanélküliek száma 23.126 volt, addig ez a szám 1931 szeptember havában 29.648-ra emelkedett. A szak­­szervezetek azonban a munkanélkülieknek csupán egy részét tartják nyilván, miért is a tényleges munkanélküliek számát ennél sokkal többre kell tennünk. Az ipari termelés csökkenése és a munkanélküliek számának rohamos emelkedése súlyos új terheket ró a városokra, mert kénytelenek az állás és kereset nélküli szükséget szenvedő tömegek segítségére sietni és különböző szociális intéz­mények útján azokat támogatni. A népkonyhák, a melegedők, a városi ínségmunkák, a pénzbeli segélyek anyagi terhe állandóan emelkedik ugyanakkor, amikor a városi bevételi források el­apadnak. Érzékenyen sínylik városaink a felvett külföldi és belföldi kölcsönök törlesztő- és kamatterhét is, amire egyre nehezebben képesek fedezetet biztosítani. Városaink kölcsöntartozása és ennek kamatterhe 1930 április 1-én a következőképpen alakult: Kölcsönök együttes tőke összege Törlesz­téses kölcsönök Függő­kölcsönök Évi kamat és tör­lesztés A tőke­­teher az összkiadás százaléka­ T­örvény hatósági városok............. pen . 77,143.000 37,279.000 g , 114,421.000 10,686.000 ban 19­ 00 Megyei városok : 54,952.000 32,817.000 87,769.000 9,976.000 18-09 Budapest ............., 373,707.000— — 15,972.000 8­4 Miután a városi kölcsönök sorában a drága Speyer-kölcsön egymaga 60 milliónál nagyobb tőkeösszeget képvisel és miután a belföldi hosszúlejáratú kölcsönök feltételei szintén eléggé terhesek, városaink pénzügyi helyzete szempontjából nagy jelentőséggel bírna, ha lehetséges lenne állami közreműködéssel a városok bel­földi és külföldi hosszúlejáratú kölcsöneit konvertálni és ezzel együtt vagy a tőkeállagot, vagy pedig a kamatlábat leszállítani. Miután törvényhatósági és megyei városaink függőadóssága 70 millió pengőt meghaladó tőkeösszeget képvisel, fontos közérdekű pénzügyi követelmény az is, hogy a városok fennálló függőadós­ságai az állam segítségével méltányos feltételű hosszúlejáratú kölcsönökké alakíttassanak át. A városok az ipar és a kereskedelem központjai. Fejlődésük és boldogulásuk összefügg az ipar és kereskedelem virágzásával. Ezért az üzleti fizetésképtelenségek jelenlegi végnélküli szomorú sorozata nemcsak a magángazdaság pusztulását, de egyúttal a magyar városok sorvadását is jelenti. Városaink szempontjából tehát döntő fontosságú, bízvást mondhatjuk : létkérdés a magángazdasági alanyoknak, nevezetesen az iparos és kereskedőosztálynak a talpraállítása és megerősítése. A háborús idők kényszerű kötött gazdálkodása, majd a háborút követően a centralizmus és intervencionizmus, amire oly ta­lálóan mutatott rá Éber Antal egyik legutóbbi parlamenti beszédében,­­ a különböző központokon, erőltetett állami alkalmi szervezeteken, alakulatokon, és mesterséges rendszabá­lyokon, úgyszintén a túlzásba vitt közüzemesítésen keresztül létalapjaiban veszélyezteti az általános gazdasági helyzet következ­tében amúgy is legyengült magángazdaságunk szabad moziját­, IPsuV. és hasznos termelői tevékenységét. Ez pedig teljes ellentétben áll úgy a városok, mint a nemzet egyetemes gazdasági érdekeivel. Ez okból, amikor kifejezést adunk a városok ama sokszor hangozta­tott követelésének, hogy vissza kell állítani a magángazdaságnak, az iparnak és kereskedelemnek teljes szabadságát, hogy vissza kell adni számukra a tőlük elvont régi jogos munkaterületeket és vállal­kozási lehetőségeket, hogy könnyíteni kell a rájuk rakott elvisel­hetetlen közterheken, hogy megerősödve termelésüket fokozhassák, jobbá és olcsóbbá tehessék, a belső fogyasztást és a kivitelt fokoz­hassák , akkor egyben a mai idők egyik haladékot nem tűrő nemzetgazdasági követelés sürgős teljesítését kívánjuk a kor­mányzattól. A másik ilyen általános érvényű és nem csupán állam­igazgatási szempontból, de egyúttal városaink, úgyszintén a városi lakosság gazdasági helyzetének megjavítása szempontjából is elodázhatatlan közérdekű követelés az állami és önkormányzati közigazgatásnak a maga egységes egészében való korszerű szerves reformja és racionálása és ennek keretén belül — szemben az újabban egyre szélesebb körben érvényesített merev centralizmus­sal — az önkormányzati jognak és szabadságnak minél teljesebb érvényesítése, aminek teljesülését a régóta hiányzó és sokszor sürgetett külön városi törvény megalkotásával véljük biztosít­hatónak.* Fejtegetéseim befejezéséül röviden utalni kívánok a Nép­­szövetség által a németországi kérdés tanulmányozására kiküldött és december végén Baselben összeült tanácsadóbizottságnak arra a megállapítására, hogy az érdekelt kormányoknak tekintettel kell lenniök arra, hogy rendszabályaikat elsősorban gazdasági szem­pontból hozzák meg és hogy az egyetlen célravezető lépés, amellyel a megrendült bizalom is helyreállana, az államközi adósságok, a jóvátételi fizettségek és egyéb háborús adósságok kérdésének az adott helyzettel való összhangba hozása. Ez az új irány, amire a kapitalista termelési rend válságá­val kapcsolatban fejtegetéseim elején céloztam. Ha ez a nézet, ez a felfogás fog érvényesülni ezentúl a döntő tényezők felfogásában és elhatározásában, akkor rövidesen jobbra fog fordulni a kultúrvilágnak s vele a magyarságnak és a magyar városoknak a sorsa. Erős a hitünk, hogy ez a reménységünk az új évben be fog teljesülni! A városok pótadóskálája. A pótadószázalék magassága egyik fokmérője a városok teljesítőképességének. Ez a pótadószázalék egyenlő­ soha sem lehet, mert a városok vagyoni helyzete, terhei, forgalma stb. eltérőek és eltérőek is lesznek mindig. A nagyarányú eltérés azonban manapság, amikor úgy maga a polgárság, mint a felügyelő hatóság oly éberen őrködik a pótadószázalék emelése felett,­­ mindig valami rend­kívüli körülménynek az eredménye, amit csak az illető városok helyzetének az ismerői tudnának okadatolni. Ha 50%-os pótadót tekintünk normálisnak, ami az általános válságban nyeri magyarázatát, akkor elmondhatjuk, hogy városa­inknak csaknem a fele a normális teljesítőképességnek a határán áll, csaknem a másik fele azonban már igen-igen nehéz helyzetben van. A takarékosságnak a legdrasztikusabb eszközeivel dolgozott Pápa városa, amivel sikerült is elérnie azt a múló dicsőséget, hogy a pótadója a legkisebb az összes városaink között vagyis 38. Ettől a számtól azután fokozatosan emelkednek a pótadók egész 134%-ig, amivel Hódmezővásárhely tartja a rekordot, de reméljük, nem sokáig. Az 56 város közül 31 városnak 50, vagy ennél kevesebb a pótadója, ellenben 25-nek az 50%-nál magasabb. Százon felül, vagy közel százhoz tíz városunk roskadozik a nagy pótadó terhe alatt és ezek a városok Esztergomot kivéve, mind az alföldi agrár­városok. Azt hisszük nem tévedünk, ha a mezőgazdaság válságos helyzetében keressük ennek a nagy adótehernek a nyitját. Az adóalap rendkívül csekélységére vall az, hogy Budapesten kívül csak hat városunk van olyan, amelyekben az adóalap az egymillión felül van, ellenben Hajdúhadház a Benjámin a városok között a maga kis 68.209 pengő állami adóalapjával. Öt kisebb városunknak (Szentendre, Komárom, Túrkeve, Magyaróvár, Kőszeg) az összes adóalapja nem ér fel Budapest egyszázalékos pótadójának az összegével, ami 568.000 pengőt jelent. Beszéljenek azonban a számok! Az 1931. évben a városok állami adóalapját, pótadószázalékát, a kereseti adó százalékát és az 1% pótadónak pengőben kifejezett összegét a következőkben ismertetjük : 3

Next