Komoróczy György (szerk.): A hatszázéves Debrecen. Szemelvények a város történelméből (Debrecen, 1961)
II. fejezet. Iskolázás, oktatás, nevelés
Ha a Collégium java azon állam legyen! De ha az csak az én vétkemnek büntetése, esküszöm a Legfőbb Jóságra, arra a más példát hagyott emberszerető idvezitőre, bizonyságul hívom a keresztényi szelid szeretetet, bocsánatot és az én dolgomat tudóknak lelkem ismeretével a magamét, hogy én oly szörnyüt nem érdemeltem!!! Az Oralzióért nem: ahonnan, hogy az titokban az egész világ előtt legyen, nyomtatásban akarom látni azt, amiért én megérdemlettem földönfutóvá és országos infámis huncuttá tétetésemet. A belőle kihúzottakért nem: minden iurisprudentiát és philosophiát fel kivánok hányatni! De hiszen már e megesett és reménylem többé nem lehet; én zúgolódni, szemrehányást tenni nem akarok, és én szerencsétlen leszek. Boldogtalan jobbitása egy ifjú embernek! Uraim! ha én ember lettem volna és szerencsés, igy pedig se ti, sem én célunkat el nem értük. Ha az énOratziomat megvető indulattal fogadtátok volna, az a következése lett volna, hogy én alacsonyul gondolkozván tettemről, elpirultam volna magamtól, magam megdorgálván magamat, vagy ha előmbe raktátok volna, mely irtóztató az én vétkem, mely egy ember életében járó iszonyú büntetés legyen annak következése; és ti mégis hogy csak nyakatokról elmenjek, nem nézitek az én vétkemet, nem akarjátok az én szerencsémet tövestől felforgatni, ha szárnyra nem repittek is, de tollaimat nem kívánjátok kiszaggatni; egy nagy példáját adván a nagylelküségnek, mely hatalmát láttatni akarja inkább, mint éreztetni; annak tisztelésére fel indítottak volna, és én meg átkozván a magam balgatagságát, alávaló karakteremet a ti nagy szigetekből formálni tanultam volna. Hidjétek el, hogy vágynak olyan szerencsétlenül teremtett emberek, akiket haraggal, keménységgel, szemöldökkel a helyekből sem lehet kimozdítani, nemesebb indító okkal a toronyból is leugratni! —Hanem mindezeken én túl járok! Azt sincs kérni jussom, vagy érdemem, hogy jól emlékezzetek rólam. Csak azért esdeklem tehát előttetek, csak azért, hogy felejtsetek el; — ah felejtsétek el örökre a boldogtalan Calvinista Csokonait, örökre, örökre felejtsétek el. Ő pedig szivén fog benneteket tartani, nem a bosszúállásért; vesszen el az az alkalmatosság, mely neki módot nyújtson, s az a gondolat töröltessék ki az elméjéből, mely azt juttassa eszébe. Tiszt. Szilágyi Gábor Uramnak azon élő Istenre esküvésemet most is halálom óráján is megújítom, hogy én a Pasquilust nem írtam, átkot kérek a Jehovától azon nyomorult teremtésre, a ki azzal tett nékem kárt. <5 kegyelme azt mondotta nekem, hogy azt és mindent elfelejtett, nekem még javamat kívánja ez után is; azt köszönöm Ő kegyelmének Tiszt. Prof. Uramnak, ah bár eddig éreztette volna velem ennek hathatós erejét! Már hát meg van határozva ez a rendkívüli való, de rendkívül valóból származott gondolat! Éljen a Törvény, éljenek a Törvénytevők, éljenek a Törvény alatt 240