Komoróczy György (szerk.): A hatszázéves Debrecen. Szemelvények a város történelméből (Debrecen, 1961)
II. fejezet. Iskolázás, oktatás, nevelés
tiéla nevet és a továbbiak folyamán — az újonnan alakuló népi kollégiumokkal együtt — nagy szerepet játszik a város, a megye, s több tekintetben az egész Tiszántúl kulturális életében. A népi kollégiumi mozgalom — bizonyos hibái ellenére — Debrecenben is a szocialista meggyőződésű fiatal értelmiségiek ezreit bocsátotta a társadalom rendelkezésébe. A Bartók Béla egyetemi kollégium mellett nagy szerepet játszott még ezen a téren a Ságvári Endre bölcsész, Bugát Pál orvos, Ady Endre szakérettségis, Csokonai V. Mihály középiskolás fiú, Molnár Anna középiskolás leány és Lorántffi Zsuzsanna általános iskolás kollégium. A kollégiumi hálózat kiszélesítését a város és a vezető szerepet játszó egyetemi kollégium közös erővel szorgalmazta. Erről tanúskodik a Bartók Béla kollégium igazgatójának 1947. június 27-én írott jelentése a Népi Kollégiumok Országos Szövetségéhez. A Népi Kollégiumok Országos Szövetsége Szervezési Osztályának. Jelentés Budapest, a Bartók Kollégium jövő évi szervezési munkálatairól. Kollégiumunk negyvennyolcas munkatervének leglényegesebb pontja az , ami különben benne van a város negyvennyolcas munkatervében is , hogy a debreceni Népi Kollégiumok létszámát új Kollégiumok megteremtésével s a meglévők kibővítésével kétszáz főre emeljük fel. Az részletezve a következő lenne: 1. ) A Bartók Béla főiskolás Népi Kollégium létszámát nyolcvan főre emeljük. Ehhez szükséges két villa megszerzése. Az egyiket rendbe kell hozni, a másikat meg kell venni s némi átalakítást kell végezni rajta. 2. ) A Csokonai Vitéz Mihály középiskolás Népi Kollégium létszámát más helyiség megszerzésével legalább nyolcvan főre emeljük fel. A helységeket rendbe kell hozni, újjáépítési munkálatokat kell végezni. 3. ) Egy legalább ötven személyes középiskolás leánykollégiumot kell létesíteni 4. ) Felmerült még a tervben egy érettségivel nem rendelkező munkás és paraszt ifjak számára létesítendő Népi Kollégium terve. Mindezek szervezési munkálatai már megkezdődtek. Most vannak folyamatban az épületek megszerzési munkálatai, amely nem is olyan egyszerű, sőt a legnehezebb feladat Debrecenben. A város negyvennyolcas munkatervében benne van a 200 személyes Népi Kollégium terve. Azonban ezt a munkát is mi végezzük. Én vagyok ugyanis Debrecen város és Hajdú vármegye központi 297