Vásárhely és Vidéke, 1991. március (1. évfolyam, 1-24. szám)

1991-03-03 / 1. szám

A kulturális élet hírei KÖZGYŰLÉS A SZABADSÁG OLVASÓ­KÖRBEN Március 4-éig hétfőn délután 5 órakor közgyűlést tartanak Vá­sárhelyen, a Klauzál utcai Sza­badság Olvasókörben. A közgyű­lésen — melyre a tagságon kí­vül szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt — áttekintik majd az alakulás óta végzett munkát, és megbeszélik az előt­tük álló feladatokat. OLCSÓ KÖNYVEK VÁSÁRA Március 4. és 14. között a Németh László Városi Könyvtár­ban könyvvásárt tartanak az in­tézmény állományából kiselejte­zett kötetekből. Az érdeklődök a Lenin utca 44. szám alatt hét­főnként 13 és 18 óra között, keddtől péntekig 9-től 18 óráig válogathatnak az 5­20 forintos kiadványok között. BÁNYAI BÉLA TÁRLATA BUDAPESTEN Bányai Béla festményeiből nyí­lik kiállítás március 4-én, hét­főn délután 5 órakor Budapesten, a Pitypang Iskolagalériában. A tárlatot Fodor János újságíró, az MTV riportere nyitja meg. A kiállítás megtekinthető március 4-étől 24-éig, hétköznapokon. EZT NEM SZABAD KIHAGYNI! Megamobil diszkóshow-t ren­deznek hétfőn este 7 órakor a DA­TE főiskolai kar pinceklubjában. A házigazda: Dehény Csaba, le­mezlovasok: Gyuri—Mega (Ma­kóról) . HA SZERDA, AKKOR KLUBNAP A Tarján! Olvasókörben min­den szerdán klubnapot tartanak. Március 6-én délután 3 órától várják a tarjániakat. Kinyit a könyvtár, lehet könyvet kölcsö­nözni újságot, folyóiratot olvas­ni, ezenkívül kártyázni és biliár­­dozni. A gyerekek sakkozhatnak, rexezhetnek, az asszonyok pedig végre — egymás közt — jól ki­­beszélhetik magukat, vagy kézi­munkázhatnak. Vagyis: a Tarjá­­ni Olvasókörben minden szerdán kellemesen telik az idő — gyer­mekek és felnőttek szántára egy­aránt. KONRÁD GYÖRGY ELŐADÁSA Március 3-én, kedden este 6 órakor Konrád György szocioló­gus tart előadást a városháza dísztermében, Liberalizmus teg­nap, ma, holnap címmel. Sikeres rezes gála Színgazdagságban, kifejező erőben a fúvószenekari muzsi­ka közelíti meg legjobban a szimfonikus zenét. Erről bizo­nyosodtunk meg a Petőfi Műve­lődési Központ rendezvényén, ahol két, régi zenei kapcsolatok­kal rendelkező város együttesei adtak egymásnak randevút. A vendég, a Csongrádi Városi Fú­vószenekar adta a műsor első felét. Karnagyuk, a Vásárhe­lyen is jól ismert és nagyra­­becsült Galli János a rá jellem­ző dinamizmussal és fölényes anyagismerettel szólaltatta meg a jól behangolt és egyöntetűen megszólaló zenekart. Hangula­tos műsorszámaik között nem egy ismerősen csengett a vásár­helyi füleknek: a Verbunkos­ciklust és a Torreádorinduló feldolgozását Galli János a het­venes-nyolcvanas évek forduló­ján működött vásárhelyi zeneis­kolai fúvósegyüttes részére komponálta. A Vásárhelyi Városi Fúvós­­zenekar nagy létszámával, im­pozáns, színes egyenruhájával, sokoldalú műsorával szintén jó benyomást tett a hallgatóságra, és lelkes tapsot aratott. A ha­gyományos indulószámok mel­lett klasszikus és dzsesszátirato­­kat is programjukba iktattak. Kiemelkedett — alighanem az egész est anyagából — Rimsz­­kij-Korszakov Harsonaversenye. Megyénk, városunk nem egy ki­váló harsonással dicsekedhet, de közöttük is előkelő hely illeti meg Nyíri Ferencet, a darab szólistáját. Játéka a hangszer minden erényét, a muzsika ösz­­szes szépségét felvonultatta: fér­fias erőt, lírai melegséget, tech­nikai bravúrt. A zenekar is di­cséretet érdemel a precíz, érzé­keny kíséretért. A dzsesszkedvelők örömébe szolgált a karmester feldolgozá­sában megszólaló három örök­zöld melódia. Ebből Deák Sán­dor szólótrombitás virtuóz tel­­jesítménye emelkedett ki. Gra­tuláció és köszönet illeti meg a vásárhelyiek karmesterét, idő­sebb Hegedűs Endrét, aki óriási szakmai rutinját, ügyszeretetét — gyenge egészségét sem kímél­ve — áldozatkészen állítja a helyi zeneélet, a fúvóskultúra nem mindig hálás szolgálatába. A gondok, mert akadtak, abból adódtak, hogy a próbák látoga­tottsága, enyhén szólva, nem ki­elégítő, és nem egy ember úgy ül be a koncerten a zenekarba, hogy előtte alig látták. Pedig a betanulásnál éppoly szükség van minden szólamra, mint az elő­adásnál. Másfelől érthetetlennek tűnt, hogy hiányos az ütőszólam, miközben a zeneiskola ütőtan­szaka a legjobban ellátott, a leg­eredményesebb a megyében, hi­szen önálló koncertprogramot bonyolít le. Igazat kell adnunk a karmesternek, aki elmondta, hogy szép az ötvenes taglétszám, de nyugodtabb lélekkel és ered­ményesebben dolgozna kevesebb muzsikussal, akik élnek-halnak a muzsikáért. FELLETÁR BÉLA A V. és V. postájából Tisztelt Szerkesztőség! örömmel vettem kezembe a VÁSÁRHELY és VIDÉKE meg­jelenését beharangozó szórólapot. Végre van napilapunk! Ez az új­ság Vásárhely eseményeiről, gondjairól és remélem jó híreiről is beszámol majd. Kívánok a szerkesztőségnek jó munkát, sok olvasót, nekünk ol­vasóknak pedig jó újságot. Tisztelettel: NYÍRI LAJOSNÉ Fürst Sándor u. 4. Susáni biztatás Tisztelt Szerkesztőség! A Szabadság Olvasókör veze­tésétől örömmel értesültünk ar­ról, hogy városunkban március­­ban megjelenik egy napilap VÁ­SÁRHELY és VIDÉKE címmel, hétfő kivételével mindennap. Ideje már, hogy ekkora lélek­számú városnak legyen egy önálló napilapja. Azt is hallottuk, hogy az újság szerkesztését a vol Vá­sárhelyi Tükör személyzete végzi. Eddigi munkájuk alapján bízunk bennük. Most már rajtunk múlik, hogy minél többen előfizessünk a lap­ra, a vásárhelyi lakosok szeret­nek újságot olvasni. A második világháború előtt is több napilap készült a városban. Előre is kér­jük a szerkesztőséget, hogy a megjelent írások, a többséget ér­deklő, segítő szándékú, tartalmas cikkek legyenek. Ha befér a lap­ba, szívesen olvasnánk a mi ke­rületünkben, Susánban történt eseményekről is.. ígérjük, küldünk majd önöknek olvasói leveleket. Várjuk a lap megjelenését. Üdvözlettel: NAGY JÁNOSNÉ Tölgyfa u. 25. Moziműsor MÁRCIUS 3-4., HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Béke mozi: Havanna, színes amerikai film. Rendezte: Sydney Pollack. Főszereplő: Robert Red­­ford. Előadások kezdete: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. Videómozi: Az ördögi Knievel, színes, magyarul beszélő ameri­kai kalandfilm.. Előadások kezde­te: fél 6 és háromnegyed 8 óra. Terv mozi: Memphis Belle, színes, amerikai film. Főszerep­lő: Matthew Modine, Eric Stoltz. Előadások kezdete: hétköznap negyed 6 és fél 8, szombat és vasárnap 3 óra, negyed 6 és fél 8 óra. Televízióműsorok MÁRCIUS 3., VASÁRNAP Magyar Tv 1 műsor 7.58: Műsorismertetés. 8.00: „Így szól az Úr!“. 8.05: Kemény­mesék. 8.25: Családi torna. 8.30: Lucifer — finn animációs film. 8.50: A hegy gyomrában. 9.15: Muzzy in Gondoland — angol nyelvlecke. 9.20: Durrell a Szov­jetunióban. 9.45: Ebadta ebek. 9.55: A kockázat lovagjai *— francia film. 10.20: Rókaman­­guszták. 15.55: Medicomp Ma­gyar Kupa vízi­labdamérkőzés. 12.30: Képújság. 14.20: Képújság. 14 27: Műsorismertetés. 14.30: Ajándékműsor a Magyar Rák Liga Egyesületnek. 15.50: Kerék­pár. 16.35: Műsorajánlat. 16.40: Örömhír. 17.00: „Walt Disney be­mutatja” — 1. Kacsamesék, Ta­vaszi be­zsongás, 2. Ausztrál exp­ressz Otthon idegenben, 3. A Csipet csapat, A tudás gyöngye. 18.45: Örökségünk — a szigetkö­zi halászat. 18.55: Kávészünet. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Olasz­­kártyajáték — olasz film. 22.10: Duray Bernadett: Préri farkas — monodrám­a. 22.55: Telesport. 23.13: Képúj­ság. Magyar Tv 2 műsor 9.00—12.00: Televíziómagiszter. 1400: Képújság. 14.15: Tv 2. 15.00: Humberto cirkusz — cseh­szlovák tv-filmsorozat. 15.52: Tv 2. 16.20: Foci angol módra, XVIII/5. rész. 16.40: Álljunk meg egy szóra! 16.50: Tv 2. 17.45: Gyerekeknek: 1. Vrangel kapi­tány kalandjai, 2. Hogyan rakott rendet Jonathan?, 3. Baján med­ve 18.07: Tv 2. 18.25: Nem va­rázsló, csontkovács 19.00: Pre­mier. 22.00: Tv 2. 22.10: A ma­gyar énekművészet nagykövetei — Kováts Kolos estje. Kb. 23.10: tV 2. Napzárta Jugoszláv Tv - műsor 9.25: Műsorismertetés. 9.30: Hírek, időjárás. 9.35: Rajzfilm. 10.00: Gyermekmatiné. 11.00: Agrárius. 12.00­ ,Jó ebédhez szól a zene. 13.00: Lakatlan vidékek. 14.00: Hírek. 14.05: Délutáni hangulatok. 16.00 Felfedezések. 18.45: Rajzfilmek. 19.10: Tv-for­­tuna. 19.30: Tv-napló I. 20.00: Ráadás. 21.05: Zene mindenki­nek. 21.35: TV-napló II. 21.55: Sportszemle. 22.25 Hírek — tu­ristáknak. Super Channel 7.00: Egyveleg. 13.30: Halló, Ausztria — halló, Bécs. 15.00: Ir­va vagyon. 16.00: Turisztikai magazin. 16.30: Német nyelvű magazin. 17.30: A világ holnap. 18.00: Üzleti hét. 18.30: Sporthí­rek. 18.35: Belföldi tudósítások. 19.30: Videodivat. 20.00: SPIN-slágerlista. 21.00: Időjárás-jelen­tés. 21.10: Film, utána: Egyve­leg, Music Tv 13.30: XPO. 14.00: M. C. Ham­mer. 14.30: Pip Dann. 18.30: Rockhet. 19.00: Amerikai top. 20. 21.00. 120 perc. 23.00: XPO. 23.30: Headbangers ball. 1.30: Ray Cokes. 3.00: Éjszakai vide­ók. Eurosport 10.00: Nemzetközi sport. 11-30: Kosárlabda. 12.00: ökölvívás, utána sí-vb, golf, gyorskorcso­­­lya-vb, sí-vb, gyorskorcsolya-vb. 10.00: Négyes bob-vb. 19.30: Ke­rékpársport. 20.30: Atlétika. 23.00: Sí-vb. 23.30: Röplabda. 0.30: Golf. Pro . 7.00: Peyton Place, Ártatlan bűnös. 7.45: Vadállatok birodal­ma. 8.30: Marco Polo. 8.55: Nik­­laus, a kisfiú Floridából. 9.20: Scarlet kapitány. 9.45: Puschel, 4 mókus. 10.05: Szindbád kaland­jai — A repülő ló kalandjai. 10.30: Charlie Brown* — Rövid volt a nyár. 11.00: Bill Cosby­­show — Saját készítésű esil­. 11.25: Az őrhajó. 12.20: Robin Foodrick kalandjai. 13.05: Vad­állatok birodalma. 13.55: Perry Mason. 15.35: Oh, Susanna. 17.10: A négyöklű trió. 18.00: Hírek, időjárás. 18.15: Robin Hood kardja. 19.45: Bill Cosby-show. 20.15: Blade Hongkongban. 22.00: San Francisco utcáin — Befolyás alatt. 23.00: Tiltott gyönyörök. 0.30: Hírek, időjárás. 0.40: Meg­vesztegethetetlenek. 1.30: Texas királya. 2.50: Francia stílus. 4.35: Pártfogók — Menekülés a maffia elől. 5.00: Nokia. RTL Plus 6.00: Piff és Hercules. 6.10: Rajzfilm. 6.20: Holidayék Rómá­ból. 6.45: Jetsonék. 7.10: Maci Laci. 7.35: Rajzfilm. 8.00: Gyer­mekműsor. 9.30: Scooter Palm Beachen. 11.00: Talkshow. 12.05: Klasszikusok a la carte. 12.35: Hihetetlen történetek. 13.00: Az apám földrílkiVÜU. Furcsa du­ett Munster család. Házasság akadállyal. Titkos énem. Hipnó­zis. 14.20: A csapat. Hol, a ször­nyeteg? 15.10: Forma—1 1990 16.15: 300 lóerős cowboy. 17.45: Művészet és küldetés. 17.50: Né­met countryzene. 18.45: Híradó. 19.15: Különleges nap. 20.15: A két misszionárius. 21.55: Tv-tü­­kör magazin. 22.35: Késői kiadás. 22.50: Dr. Westphal főorvos, Bar­nám. 23.45: Tenisz. 0.55: Szürkü­let — Az örökkévalóság dala. 1.20: Alfred­ Hitchcock bemutat­ja- A gyilkos és a gyerek. 1.45: Aerobic. SAT 1 8.05: Zapp. 8.30: Neon Rider. 9.30: Varázslatos Jeannie. 10.00: Kalandos állatvilág. 11.00: így láttuk. 11.05: Ördöngös fickó. 12.45: Bingo. 13.10: Hotel. Ke­gyelem. 14.05: Újdonságok a mo­ziban. 14.30: Sport — jégko­rong. 17.10: Elátkozottak. 18.45: Híradó, időjárás. 18.50: Sport­klub. 19.30: Szív küldi szívnek- 20.00- Fantaszta.•- ----- •­­ 21.50: Hírek. 22.00: Beszélgetés. 23.15: Valentina, ate m­atür. 23.45: Mentolos frappé. 1.20: Sport. 1.50: Műsorismerte­tés. MÁRCIUS 4., HÉTFŐ: Magyar Tv 1­ 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tv-torna nyugdíjasoknak. 9.05: A HÉT. 10.05: Rajongás — fran­­cia film. 11.30: Delta. 11.55: Kén­­újság. 13.58: Műsorismertetés. 14.00: Parlamenti napló 17.48: Műsorismertetés. 17.50: Katoli­kus krónika. 18.00: Egy szó, mint száz. 18.50: Esti mese, Filemon. 19.00: Cimbora Milne: Micimac­kó. 19.25: Közlemények, műsor­ajánlat. 19.30: Híradó. 20.00: Ká­vészünet. 20.05: San Francisco utcáin — A rettegés órái. 21.00: Unokáink sem fogják látni­ 21.40: „Fénylő ölednek édes örö­mében”. 22.40: Híradó 3. 22.55: BBC-híradó. Magyar Tv 2 műsor 17.00: Képújság. 17.15: Tv 2. 17.45: Egy perc tere­m telefonos játék. 18.00: A Financial Times heti üzleti híradója. 18.25: Gye­rekeknek — Tom és Jerry. 18.44: Tv 2. 19.00: Humberto cirkusz. 19.52: Tv 2. 20.00: Körzeti tv-stú­­diók műsora. 20.55: Tv 2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv 2. 21.30: Te­lesport. Kb. 23.00: Tv 2. Nap­­zárta. Jugoszláv Tv 1 műsor 9.45: Tv-naptár. 10.00: Nyelv­lecke. 10.30: Rajzfilm. 11.00: Hí­rek. 11.05: Másfél óra. 12.35: Ké­pek, hangok. 16.30: Magyar hír­adó. 17.30: Tv-napló I. 18.20­­ Számok és betűk. 19.15: Rajz­film. 19.30: Tv-napló II. 20.05: Premier, 21-10: A világ ma. 21.50: Tv-napló III. 22.25: Tu­ristahírek. 22.30: Andante, 0.15: Hírek. 0.20: Keddi műsorok. Super Channel 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj — magazin. 19.45: Id­őlánc — tv-nosztalgia. 20.30: Dok.-film. 21.00: Perspektívák. 23.20: Turisztikai magazin. 0.20: Nemzetközi hírek. 0.35: Kék éj — magazin. 130: Időlánc — tv­­nosztalgia. 1.45: Egyveleg. Music Tv 19.30: Tárcsázz! 20.00: Ray Cokes. 22.00: Kikapcsolva. 22.30: Újdonságok a moziban. 23.00: Szombat éjjel. 23.30: Riport. 2345: Újdonságok. 24.00: MTV- slágerlista. 1.00: Pip Dann. 3.00: Éjszakai videók. Eurosport 9.30: Kerékpársport. 10.30: Sí­­vb. 11.30: Eurobic. 12.00: Biliárd. 15.00: Szántó-vb. 15.30: Motor­kerékpár-vb. 17.30: Si-vb. 18.00: Motorsport. 18.30: Jégkorong. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Kosárlabda. 21.00: Ökölvívás. 22.00: Motorsport-érdekességek. 24.00: Kézilabda. 1.00: Euro­sporthírek. PRO 7­ 6.05: Szerelem, hazugság... Jogos bizalmatlanság. 6.45: Ras­cal, a mosómedve. 740: Flipper. 7.35: Szindbád kalandjai. 8.00: Scarlet kapitány. 8.25: A nagy völgy. 9.15: Nővérek. 10.05: Csa­lád minden mennyiségben. 10.30: Barney Miller. 11.03: „Colt" a biztonság kedvéért. 12.50: Cey­lon kincse. 13.15: A nagy völgy. Az eladott föld. 1445: Rascal, a mosómedve. Csapdavető. 14.35: Charlie Brown. 15.55: Hírek, időjárás. 15.10: Flipper. 15.35: Richmond Hill. Hol van Ray­mond? 16.30: Család minden mennyiségben. 16.55: Murphy Brown. Erkölcsök. 17.20: Kvíz. 17.45: Hírek, időjárás. 17.55: Harry O. Zárt társaság. 18.50: Charlie Brown. Sportember. 19.20: „Colt” a biztonság kedvé­ért. Váltságdíj. 2045: Jack ren­det tesz. 21.55: A vártorony. 23.35: FBI. Veszélyes játszma. 0.25: Hírek, időjárás. 0.35: San Francisco utcáin. 1.25: A szol­gáló. 2.30: Történetek az ár­nyékvilágból. Garantált súly­­veszteség. 3.10: A bigámista. 4.30: Mélyhűtött sokkolás. RTL Plus 7.00: Halló, Európa — jó reg­gelt, Németország! 8.35: Telebu­­tik. 9.15: Bácsikám, a gengszter. 11.00: Rizikó. 11.30: Telebulik. 12.00: Forró nyeremény. 12.35: M­ ügyosztály — Alibi egy gyil­kosnak. 13.00: A vádló. Schwam­­mer­dam. 13.20: Kalifornia kiára. 14.05: A Springfield-sztori. 14.55: A Vad Rózsa. 15.38: Nettó — a gazdaság ma. 15.50: Galactica harci csillag — Ballar szökése. 16.40: Rizikó — játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hatmillió dol­láros férfi­ — Rakéta-terror. 18.45: Híradó, időjárás. 19.20: A csapat — Anya bajban. 20.15: Mini Playback Show. 21.15: Hol­nap nincs iskola. 22.50: Kulturá­lis magazin. 23.20: Hírek. 23.30: Playboy Late Night. 0.25: A ha­lottak nem beszélnek. 2.00: Mű­sorzárás. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkór­ház. DOC: Teleüzlet. 1040: Új­donságok a moziban. 10.35: Fan­tasztikus nagynénik. 12.20: Sze­rencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.00: Szomszédok — A levél. 14.25: Közkórház, Amy naplója. 15.10: Különös szellem. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Daniel Boone. Éneklő gyilkos. 16.45: Cagney és Sposy. Ez is bűntett. 17.45: Mű­sorismertetés. 17.50: Mr. Belve­dere. Vallatás. 18.45: Hír­adó. időjárás. 1945: Szerencse­kerék. 20.00: Dr. Kulani —* Éh­ségsztrájk. 21.00: És megint düh­­*■-» jövünk. 23.00: Hírek. 73 IV Újdonságok és történetek. 24.00: Mentolos frappé. 1.35: így lát­tuk. 1.40: Dr. Kulani. 2.30: Mű­sorismertetés. Vtv-előzetes A városi televízió március 4-én, hétfőn délután 3 órától egyenes adásban közvetít az önkormányzat közgyűléséről. Közben este 6 órakor jelent­kezik a vtv szokásos hétfői műsorával. Benne: beszélgetés Csurka István íróval és Virág Ferenccel, a Szabadság című lap főszerkesztőjével. Az adás végén sport. 3 — VÁSÁRHELY és VIDÉKE

Next