Vásárhely és Vidéke, 1991. április (1. évfolyam, 25-49. szám)
1991-04-01 / 25. szám
Védett utcanevek Személynevek: Szent Antal utca A Szent Antal utca a római katolikus templom nyugati oldalán húzódó igen régi utca. Már a 16. században lakott volt. 1758 után itt volt a harangozó háza, és a kántor lakása. Ez utóbbi helyén állt dr. Péczely Attila háza. Mellette épült a múlt században az emeletes katolikus iskola, amelyet az államosdáskor a Frankel Leó Közgazdasági Szakközépiskola kapott el, ingyen és bérmentve. Az Andrássy utca felőli sarkon állt épületről állította Fejérvári, hogy ott volt a hagyomány szerint, az első városháza. Az utca névadója a minorita Páduai Szent Antal, a szegények szentje. A kéréssel hozzá fordulók alamizsnát adtak a szegényeknek. Eleinte természetben, később a perselyébe dobott pénzzel. (A háború alatt láttunk férjükért aggódó protestáns aszszonyokat is fohászkodni a szobra előtt.) Szent Antal kultuszában szerepe lehetett annak is, hogy a vásárhelyi katolikusok lelki gondozását a török időkben a váci püspök a szegedi ferencesekre bízta. A kapcsolat később is fennmaradt, hiszen a szegedi búcsúról a vásárhelyiek sosem hiányoztak. A 18. században eleinte a mai Virág utcával együtt „plébános két köze”-ként említették. Az 1808. évi, nagy tűzvészben ez az utca is sok kárt szenvedett. Az biztos, hogy 1857-től 1953- ig Szent Antal utca nevet viselte. 1881-ben kapott téglaburkolatot. Mint afféle belvárosi mellékutcában, szép számmal álltak benne üzletek és műhelyek. Itt volt Németh Mihály nyomdája, Schiitzl Aladár könyvkötészete, a Vámos Jusztika könyvkötészete, az öreg Dura kölcsönkönyvtára, Szabó István könyvkereskedése, Fapp Takács órás, Kakó suszter, Szilágyi Terka kézimunka-előnyomdája, és ezekhez hasonlók. Eredeti nevének visszaadása, némi elégtétel a megbántott és meghurcolt egyháznak, de egyben továbbvitelét is jelenti annak az európai mértékű toleranciának, amely azért a múltban is jellemezte ezt a többségében protestáns várost. H. M. (Folytatjuk) Gyerekek Háza tavaszi szünidei programja Április 2-ától 5-éig minden délelőtt 9 és 12 között, valamint délután 2 és 4 óra között számítógépes játékok, pingpongozási és csocsózási lehetőség és társasjátékok várják az érdeklődőket a Gyerekek Házában. 4- én a Játszóházban érdekes ajándékokat készíthetnek saját kezűleg. 9 órától. 5- én Bolondos vetélkedő lesz, szintén 9 órától. Videófilmvetítés is lesz, mindennap. Délelőtt a kisebbeknek, délután a nagyobbaknak, de akár mindkettőt is megnézhetik a gyerekek. 2-án 10 órakor A kis hableány. 2-kor a Rendőrakadémia IV. 3- án 10-kor Tüskevár I., 2-kor a tüzes íjász, 4-én 10-kor Tüskevár II., 2-kor Meglepetés!. 5-én 10- kor az Olivér, 2-kor Az istenek a fejükre estek II. filmeket mutatják be. Minden érdeklődőt szeretettel vár és kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Gyerekek Háza. Miről tárgyal a székkutasi önkormányzat? Több, érdeklődésre igencsak számot tartó kérdés szerepel a Székkutasi községi önkormányzat következő, április 2-án délután sorra kerülő üléseinek napirendjén. Egyebeik mellett a lakáscélú kölcsönök kamatemelésének törlesztéséhez nyújtandó helyi támogatásról szóló rendeletet hagyják jóvá a tervek szerint a köztsági szenátorok. Minden bizonynyal kemény viták , várhatóak ezzel kapcsolatban, amíg kialakul az egységes, illetve jóváhagyott vélemény. Maradva a lakástémáknál, napirendre kerül az első lakáshoz jutók helybeli támogatásának mértéke és az első lakáshoz jutók magánépítkezésének és lakásvásárlásának ugyancsak székkutasa támogatásáról szóló önkormányzati rendelet megfogalmazása. Egy szervezeti kérdés is szerepel majd a programok között. Előzetesen állást foglalnak a képviselő- testület bizottsági szervezetének kialakításához kapcsolódó kérdésekről. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet strandfürdő egységei (kemping, új elárusítóhelyek, teniszpályák, lelátó, gyógyászat, kerthelyiség, parkoló stb.) bérbeadására, üzemeltetésére. A pályázatoknak tartalmazniuk kell az üzemeltetésre vonatkozó elképzeléseket. Pályázatbeadási határidő: 1991. április 15. Felvilágosítás, pályázatbeadás: Polgármesteri Hivatal Vállalkozás Szervezési Iroda 6801 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1. (I. em. 9. ajtó). Telefon: 62/44-222,110-es, 170-es mellék. Moziműsor Április, hétfő hódmezővÁsárhely Béke mozi: Nicsak, ki beszél még! Színes, magyarul beszélő amerikai film. Előadások kezdete: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. Videomozi: Magányos zsaru. Színes francia krimi. Előadások kezdete: fél 6 és háromnegyed 8 óra. Terv mozi: Nicsak, ki beszél még! Színes, magyarul beszélő amerikai film. Délután 3 órakor. Oltalmazó ég. Színes amerikai film. Előadások kezdete: negyed 6 és fél 8 óra. MINDSZENT: Vissza a jövőbe III. Színes, magyarul beszélő amerikai film. SZÉKKUTAS: : Vak végzet. Színes, magyarul beszélő amerikai film. Előadás kezdete: 6 óra. Április 1., hétfő: Magyar Tv 1. műsor. 8.43: Műsorismertetés. 8.45: Tévétorna. 8.50: A Vörös rókahegy. 9.15: Hímes tojások — kisjátékfilm. 9.35: Szellemek öble — kisfilmsor. 10.00: Vidám forgácsok — burleszkek. 10.15: Bűvészparádé. 10.40: Tervezzünk tárgyakat '91. 11.00: Verdi: Te Deum. 11.15: Hazanéző — Pécsvárad. 12.00: Képújság. 14.25: Képújság. 14.32: Műsorismertetés. 14.35: Chatran kalandjai — japán film. 16.00: Cimbora. 16.25: Kerék-bor. 17.10: Katolikus krónika. 17.20: Gyermekkor. 18.10: Műsorajánlat. 18.15: Áldott szép húsvétnak gyönyörű ideje. 19.15: Esti mese. Filemon. I 9.25: Itt a tojás, hol a tojás? 19.55: Közlemények. Műsorajánlat. 20.00: Hírek. 20.05: Életszövetek — Péreli Zsuzsa-portré. 20.40: Asztal öt személyre — amerikai film. 22.40: Hírek. Magyar Tv 2. műsor. 14.00: Képújság. 14.15: Tv 2. 14.30: Barangolás a művészetek tájain. 15.14: Tv 2. 15.30: Néprajzi értékeink. 15.38: Tv 2. 16-10: Békaherceg — amerikai zenés film. 17.32: Tv 2. Benne: Egy perc tere — telefonos játék. 18.00: Tv 2. 18.05: Gyerekeknek. Denver, az utolsó dinoszaurusz. 18.51: Tv 2. 19.00: A sziget — francia—kanadai kalandfilm. 20.34: Tv 2. 21.09: Vivaldi, g-moll Magnificat. 21.30: Telesport. 22.30: Tv 2. Napzárta. Kb.: 23.15: A Tv 2. Jazz-klubja. Jugoszláv tv 1. műsor. 9.45: Műsorismertetés. 9.50: Tévénaptár. 10.00: Nyelvlecke. 10.30: Rajzfilm. 11.00: Hírek. 11. 05: Kánikula. 12.35: Irodalom, művészet. 16.30: Magyar Híradó. 17.30: Tévénapló I. 18.20: Vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tévénapló II. 20.05: Felmegy a függöny. 21.10: Panoráma. 21.50: Panoráma. 21.50: Tévénapló III. 22.25: Turista-hírek. 22.30: Andante. 0.15: Hírek. 0.20: Keddi műsorok. Super Channel. 9.00: Egyveleg. 12.30: Dokumentumfilm. 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videóshow. 19.00: Honey West. 19.30: Richard Diamond. 20.00: Dokumentumfilm. 20.30: Kelendő dolgok. 21.00: Egyveleg. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.20: Hétfő esti mozi. 0.20: Nemzetközi hírek. Music-TV. 19.30: Tárcsázz! 20.00: Ray Cokes. 22.20: Újdonságok a moziban. 23.00: Szombat éjjel. 23.30: Riport. 23.45: Újdonságok. 24.00: MTV-slágerlista. 1.00: Pip Dann. 3.00: Éjszakai videók. Eurosport. 9.30: Lovaglás. 10.00: Sí-vb. 10.30: Kerékpár-vb. 11.30: Eurobic. 12.00: Sí-vb. 13.00: Jégkorong. 13.30: Motorsport. 15.00: Tenisz. 18.00: Lovaglás. 19.00: Kerekek. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Jégkorong. 21.00: Ökölvívás. 22.00: Labdarúgás. PRO 7 6.05: Maxwell-ügynökség. 6.50: Rascal, a mosómedve. 7.15: Flipper. 7.40: Szindbád kalandjai. 8.05: Scarlet kapitány. 8.30: Nagy völgy. 9.20: Család minden mennyiségben. 9.45: Harry Fox esetei. 10.40: Csiribi, csiribá. 13.00: Nagy völgy. 14.00: Marco. 14.25: Charlie Brown. 14.50: Flipper. 15.15: Fitzwilly. 17.00: Hírek, időjárás. 17.15: Tapsi Hapsi. 18.15: A Goomek. 20.15: Hallgat az erdő. 22.00: A feladó. 23.35: San Francisco utcáin. 0.25: Hírek, időjárás. 0.35: Ebben a mi életünkben — am. film. 2.10: Az autóstoppos. 2.35: Az FBI embere — am. film. 4:00: Műsorzárás. Televízióműsorok RTL Plus. 6.00: Super Mario Brothers. 6.20: Két teve egy lovon. 7.50: Húsvéti parádé. 9.30: Stan és Pan, a nagy nevettetők. 11.00: A három bengáli őrmester. 12.35: Hihetetlen történetek. 13.00: Művészet és küldetés. 13.15: Zorro kegyetlen esküje. 14.50: Zorro Maciste ellen. 16.15: Magas, szőke férfi, felemás cipőben. 17.45: Fawity szállodája. 18.45: Híradó. 19.15: A csapat. 20.15: Babilon oroszlánja. 22.00: Szélsőséges előítélet. 23.50: Magas, szőke férfi, felemás cipőben. 1.15: A csapat. 2.00: Műsorzárás. SAT 18.05: Szomszédok. 8.30: Közkórház. 9.15: Braxton. 10.30: Fantasztikus nagynénik szabadságon. 12.00: Szerencsekerék. 12.40: Családunk becsülete. 14.10: Különös szellem. 14.45: Közkórház. 15.30: Szomszédok. 15.55: Daniel Boone. 16.50: Cagney és Lacey. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Teddy Z. 18.15: Bingó. 18.45: Hírek. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Dr. Kulani. 21.00: Kellemes húsvéti ünnepeket! 22.45: Hírek. 23.05: Újdonságok és történetek. 23.50: Angelica jutalma. 1.35: így láttuk. 1.40: Dr. Kulani. 2.30: Műsorismertetés. Április 2., kedd: Magyar Tv 1. műsor. 9.08: Műsorismertetés. 9.10: Tévétorna. 9.15: Valaki. 9.25: A Vörösróka-hegy. 9.50: Grant kapitány gyermekei. 10.50: Mozgató. 11.05: Képújság. 16.35: Képújság. 16.43: Műsorismertetés. 16.45: Pannon krónika. 16.55: Nachrichten. 17.00: Egy szó, mint száz. 17.45: Ecranul nostru. 18.15: Számadás. 18.30: Műsorajánlat. 18.35: Az utódok reménysége. 18.55: Esti mese: Bob és Böbék. 19.05: Cimbolia. 19.15: Muzzy in Gondoland. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Hősök — ausztrál tévéfilmsor. 21.00: Kabinet-kérdések. 21.20: Stúdió ’91. 22.20: Gyarmathy Tihamér világa. 22 55: Híradó 3. 23.10: BBC-híradó. Magyar Tv 2. műsor. 17.00: Képújság. 17.15: Tv 2. 17.45: Egy perc tere. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. A kis gézengúzok. 18.48: Tv 2. 19.00: Híres ünnepek. 19.27: A szegény ember disznója. 19.52: Leakey öröksége. 20.38: Tv 2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv 2. 21.30: Gondolkodó. 22.15: Tv 2, benne: Nulladik típusú találkozások. Kb.: 22.50: Napzárta. Jugoszláv tv 1. műsor. 9.45: Műsorismertetés. 9.50: Tévénaptár. 10.00: Tanuljunk nyelveket! 11.00: Hírek. 11.05: Nyári szabadságon. 13.30: Premier. 15.05: Gyermekmagazin. 15.35: Hírek. 16.30: Magyar híradó. 18.20: Vetélkedő. 18.45: Delta. 19.30: Tévénapló II. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Kék álom. 22.10: Tévénapló III. 22.30: Hírek a turistáknak. 22.35: Esztrád. 0.45: Hírek. 0.50: Az új nap műsora. Super Channel. 9.00: Egyveleg. 12.30: Dokumentumfilm. 12.00: Japán üzleti élete. 13.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videóshow. 19.00: Honey West. 19.30: Richard Diamond. 20.00: Dokumentumfilm. 20.30: Szovjetunió. 21.00: Sport. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.10: Hollywoodi sztárok. 22.20: Dokumentumfilm. Music-TV. 18.30: Újdonságok. 19.30: Tárcsázz! 20.00: Ray Cokes. 22.30: Újdonságok a moziban. 23.00: Szombat éjjel. 23.30: Riport. 23.45: Újdonságok. 24.00: Az MTV slágerei. 1.00: Pip Dann. 3.00: Éjszakai videók. Eurosport. 10.00: Sí-vb. 10.30: Nemzetközi motorsport. 11.30: Eurobic. 12.00: Labdarúgás. 13.30: Motorsport. 14.00: Kosárlabda-EB. 15.00: Tenisz. 18.00: Kerékpársport. 19.00: Labdarúgás — spanyol liga. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Túrakocsi-bajnokság. 21.00: Pankráció. 22.00: Jégkorong-vb. 24.00: Eurosport-hírek. PRO 7. 6.30: Maxwell-ügynökség. 7.15: Marco. 7.40: Flipper. 8.05: Nagy völgy. 8.55: Richmond Hill. 9.45: Fitzwilly. 11.25: Surcouf. 13.05: Nagy völgy. 14.00: Marco. 14.25: Tapsi Hapsi. 15.15: Hírek. 15.30: Flipper. 15.55: Roseanne. 17.10: Alice. 17.35: Hírek. 17.50: Gyémántok. 18.45: Starsky és Hutch. 20.15: Exodus. 23.55: A rabszolganő. 1.25: Hírek. 1.35: A feladó. 3.05: T. H. E. Cat. RTL Plus. 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.05: Már megint Te! 9.30: Valentin vétke. 11.00: Rizikó. 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nyeremény. 12.35: Rendőrségi beszámoló. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer. 13.25: Kaliforniai klán. 14.25: A Springfield-sztori. 15.10: A vad Rózsa. 15.55: Min. Playback Show. 16.45: Rizikó. 17.15: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hatmillió dolláros férfi. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider. 20.15: Columbo. 21.55: Sípszó — foci-show. 22.55: Robbanékony — pol. magazin. 23.45: Hírek. 23.55: Egyszerű vér. 1.35: Műsorzárás. SAT 16.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel 1 8.35: Szomszédok. 9.00: Közkórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Elza kölykei. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Bingó. 14.00: Police Academy. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüzlet. 16.45: Matt Houston. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Teddy Z. 18.15: Bingó. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: MacGyver. 21.00: Az utolsó hullám. 22.45: Hírek. 23.05: Tévétükör-magazin. 23.35: Ördögök. 1.25: MacGyver. 2.15: Műsorismertetés. A szegedi rádióstúdió műsora a Dél-Alföld lakói számára április 7., kedd URH-SÁV 66,29 5.55—8:00. Alföldi hírmondó. Benne: hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, útinform, meteorológia — Autópályaügyek — Emlékezés gróf Teleki Pálra — Vállalkozás és szakmunkástanulók — A hét vége sportja. Szerkesztő: Kozó Attila. 16.00—18.00: Kereskedelmi és szolgáltatóadás. Mindszenten vállalkozónak lenni (Folytatás az 1. oldalról.) nak kellene lennie az elvonásoknak, például, az 53 százalékos társadalombiztosítási járulék elképesztően magas. Azonkívül, nem vagyok benne biztos, hogy valóban szektorsemlegesség van, másként bírálják el a maszek által megállapított értékeket — például amit a fékpadon mért —, mintha más vállalkozó csinálta volna. — Ezen lehet, hogy segíthetne, ha erőteljes érdekvédelemmel rendelkeznének. — A Kioszból már két évvel ezelőtt kiléptem. Úgy láttam— és az idő engem igazolt —, sokan jól megéltek ebből a szervezetből, de azok nem az iparosok voltak. Inkább a szövetség alkalmazottai, az apparátus. Jelenleg ugyan, már nem létezik a Kiosz, de szerintem, csak a cégtáblát festették át, amikor létrehozták az Iposzt. Nem vált be, hogy minden iparosnak a megyéhez kell kötődni, ezen változtatni kellene. Természetesen, azt nem tagadom, hogy szükség van egy koordináló szervezetre. , — Jöfi az, amit elvárna a község képviselő-testületétől? — Nézze, én csupán kisvállalkozó vagyok, hiszen mindöszsze egy alkalmazottam van. Ki kellene hozni a még meglévő pluszt az emberekből, fel kellene szabadítani a meglévő energiákat. A vállalkozó, ha élni akar, talpra esik — de mégsem mindegy, mekkora a magasság, ahonnan ugrani kell. Egyébként, én szívesen részt vennék a privatizációban is, ha lenne rá mód. STEIN ZOLTÁN vásárhely és vidéken 3