Vásárhely és Vidéke, 1991. június (1. évfolyam, 76-101. szám)

1991-06-14 / 87. szám

Zene nélkül nem lehet élni!„ZÖLD-SAROK” Beszélgetés Jevgenyija Liszk­inával, a rigai Péter Pál székesegyház orgonistájával Szelíd arc, fiúsra levágott haj, végtelen szerénység — ezt mondhatnánk a híres orgona­művészről, ha egyetlen mondat­ba beleférne az Európa-szerte ismert ember. Ha egy­ gyors kon­cert előtti találkozás elég volna arra, hogy megismerjük. Nemes tartás, fekete-arany ru­hájú szelídség — folytathatjuk a megközelítést. De ez mind ke­vés. Igazából akkor nyílik ki, kel életre, ahogy a zenére tere­lődik a szó. Mint egy varázs­ütésre, elkezd peregni egy kivé­teles élet és szellem múltja és jelene az alkonyi csöndben. — Kérem beszéljen röviden magáról: honnan indult, hogyan lett orgonaművész? — Hétéves korom óta foglal­kozom zenével. Először zongo­rázni tanultam. A középiskola után a leningrádi konzervatóri­umba kerültem Nilszen profesz­­szorhoz. Ezután Rigába vitt az utam, s ott már az orgona fog­lalta el minden percemet. A Lett Filharmóniai Társaság szó­listája vagyok, több mint ezer koncertem volt s bejártam az egész világot... — ön a hatalmas székesegy­házban játszik. Tudna erről a gyönyörű érzésről beszélni? — Háromezren férnek el ösz­­szesen, s mindig telt ház van. A koncertekre nehéz bejutni, he­tente három alkalommal rendez­nek; kezdés előtt szinte özönle­nek az emberek, s pillanatok alatt megtelnek a padsorok és az álló­helyek — máshol ilyet nem lehet látni. És a csodálatos orgona: világviszonylatban is az egyik legnagyobb, négy manuál­ja, 6768 sípja 127 regisztere van. Az orgona avatására a lelkes rigaiak Liszt Ferenctől kértek és kaptak művet. — Ki a legkedvesebb zene­szerzője? — Talán J. S. Bach áll a szí­vemhez legközelebb. Fölemelő érzés játszani; az ő muzsikája csillagmagasságokba röpít. — Vivaldi: Négy évszakának orgonaátirata az Ön munkája, önálló művei is vannak? — Csak időnként foglalkozom ezzel­ felkérésre. Vivaldi: Gló­riáját készítettem el először, si­került; azután jöttek az Évsza­kok. — Megenged egy személyes(ebb) kérdést: Ön vallásos,­­hívő em­ber? — Az orgona eleve egyházi igényű. Bach (és a többi nagyok) hívő emberek voltak; a hit és a tisztaság révén alkották meg életművüket. Ettől függetlenül, nem fontos vallásosnak lenni ahhoz, hogy érezzük lélekmelen­gető üzeneteiket... Engem pra­voszlávnak kereszteltek, ebből táplálkozik hitem, de mások hi­tét is tisztelem, és azokat is, akik „csak” a zenéért hallgatnak meg... Én képes vagyok más­hol is, más templomokban is játszani egy nagy, közös Isten előtt! — Mit jelent életében a zene? — Az egész életemnek az ér­telme. Zene nélkül nem tudnék élni! — Egyik nagy magyar költőnk írta: a költészet élni segít. És a zene? — A zene azért van, hogy ne­mes érzéseket keltsen bennünk. Emberibb emberré tegyen. „A szépség végül is legyőzi a vilá­got” — mondta egyik kedves, régi mesterem... Nagyon örü­lök, hogy itt lehetek a zenét szerető vásárhelyiek között. Re­mélem, még találkozunk, és önök is eljutnak egyszer arra mifelénk, egy székesegyházi koncertre. FENYVESI FÉLIX LAJOS Kézimunkával készültek Ezeket a csipkegallérokat, a kézzel szövött szőnyegeket és a párnahímzéseket egytől egyik azon a kiállításon láthatta a vásárhelyi közönség, amelyet a Városi Díszítőművész Szakkör rendezett a közelmúltban a Pe­tőfi Sándor Művelődési Központ­ban. Műsoros kazetták — autórádiómagnó — hangfal — autóantenna — HI-FI torony — magnódeck —music center Legnagyobb választékban Zeneszalon Szántó Kovács János u. 6. IS H ORION H I vásár Szegeden az I T ELEKTRO PLUSZ T E üzletben E L Kiss Ernő u. 5. sz. L R Tel.: 18-396 R E 24-011 E IS Egy Kinizsi utcai lakó kéri, hogy a szomszédos udvarban parkoló Áfész autót ne ott javít­sák. Az autó motorjának jára­tásából származó füst az udva­rában megtelepszik. Kisfia aszt­más, és a füstös udvarba nem tudja kivinni. Kéri, hogy ez az állapot mielőbb szűnjön meg. Az Áfész műszaki vezetője, Csenovszki Mihály ígéretet tett arra, hogy megkeresik a megol­dást a panasz megszüntetése érdekében. Észrevételezik, hogy a Város­ház utcai házak pincéjében és a csatornában patkányok talál­hatók, már a közterületen is látták ezeket a rágcsálókat. Ezen a héten a Városház ut­cában csatornatisztítást végez a vízmű. A tisztítás során ameny­­nyiben találnak patkányokat, megteszik a szükséges intézke­dést. A házak pincéjében tanyá­zó patkányok irtását a tulajdo­nosoknak kell megrendelni. Az irtásra vonatkozó felvilágosítást az önkormányzat Tisztiorvosi Szolgálata adja. Szikáncsról érkezett bejelentés kifogásolja, hogy az ÁTEV gép­kocsi a falu szélén parkol rend­szeresen. Az autóról áradó elvi­selhetetlen szag zavarja a közel­ben lakókat. Kéri a bejelentő, hogy az ÁTEV vonja vissza az otthon parkolási engedélyét a gépkocsivezetőnek. Szabó Gábor, az ÁTEV mű­szaki vezetője ígéretet tett arra, hogy megoldást talál a bejelen­tésre. Néhány napon belül je­lezni fogja a Zöld-telefonnak, hogy milyen intézkedési szüle­tett. Kertvárosban, a Fórum ABC előtti parkban gyerekek játsza­nak, rúgják a labdát és közben kitapossák a növényeket. A kö­zelben van erre kijelölt hely, miért nem ott játszanak? A Dobi István utca melletti zöld terület volt erre alkalmas. Jelenleg a Vízmű javítja a 400- as főnyomóvezetéket, melynek befejezés után az önkormányzat Városüzemeltetési Csoportjával közösen ismét befüvesítik ezt a területet. A „zöld­ telefon” 46-233-on várja a lakosság környezetvé­delemmel kapcsolatos bejelenté­seit. Ma­ fél 11-kor a PMK-ban Főiskolások diplomakiosztó ünnepsége A Debreceni Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Főis­kolai Karának tanácsa ma dél­előtt fél 11-kor, a Petőfi Műve­lődési Központban megtartja diplomakiosztó ülését. Az ünnepi eseményen dr. Mucsi Imre fő­igazgató beszéde után vehetik át a főiskolai kar végzős hallgatói üzemmérnöki diplomájukat. Kiváló oklevélben részesül: Bandi Zsolt Ferenc, Katona Ist­ván, Marton Csaba, Meczner László, Ördög Sándor, Urbán Ferenc. Oklevelet kapnak: Ács József, Babik Sándor Mihály, Bábli Diana, Besenyi Mónika, Bódi Róbert, Bognár Henriett, Borsos Tamás, Csányi Zsolt, Csikós György, Darabos Imre, Dely Pé­ter, Dér Marianna Edit, Deézsi Árpád, Duró Tibor, Elek István Gábor, Éles Gábor, Falucskay Zsolt, Felber József, Fekete Bé­la, Gál Gábor, Giricz Viktor, Harangi Csaba, Janasóczki At­tila, Kis-Juhász Edit, Korom Il­dikó, Kovács Gábor, Kovács Pé­ter, Laczó György, Lakatos Enikő, Lehel Zoltán, Lehoczki János, Lévai Zsolt, Melegh Ká­roly, Mondovics Mihály, Nagy Mária, Nánai Attila, Németh Krisztina, Novozánszky Gábor, Papdi Csaba, Pintér Béla, Pintér Boglárka, Rab Péter, Süli Márta, Szarka Sándor, Széll János Zol­tán, Szolnoki Margit, Szőllősi László, Téglás István, Tímár Zoltán, Tokaji Imre, Tóth At­tila, Utasi Csaba, Varga Zsolt (1), Varga Zsolt (2), Villányi István. Utána a szaküzemmérnökök leteszik az esküt, majd a főigaz­gató a kiemelkedő munkáért ju­talmakat ad át (szakdolgozatok elismeréseként) Elek Istvánnak, Laczó Györgynek, Varga Zsolt­nak, Pintér Boglárkának és Da­rabos Imrének. Ezt követően ke­rül sor a Discipuli pro facilitate kitüntetések adományozására. E magas elismerésben részesül Ba­bik Sándor (a III/5 csoport ve­zetője) és Tokaji Imre (ifjúsági klubvezető). Végül a főiskola zászlajára Babik Sándor állatte­nyésztési üzemmérnök köti fel a hímzett szalagot a volt har­madikosok nevében tiszteletét leróva az alma mater előtt. Vezetni tanul az asszony A drágám sokat gondolko­dott, mire elhatározta magát. — Úgy döntöttünk — mond­ta egy este —, hogy beirat­kozom egy tanfolyamra, s megszerzem a jogosítványt én is. Pislogtam, hogy ki volt még az, akivel megbeszélte, mi több, eldöntötte a dolgot. Akárki volt is — mégha az anyja is — akkor sem ha­­markodták el. Megvárták, míg az égig emelték a ben­zin árát, meg míg bevezették a kötelező biztosítást, sőt még azt is, hogy új rendszá­mot kelljen csináltatni. — Fantasztikus ötlet, akár­kitől származik — adtam az ámultat, de közbevágott. — Hát nem te mondtad, hogy igazán megtanulhatnék vezet­ni!? "­­ Természetesen egyetértettem elképzeléseivel, s a drágám másnap már be is iratkozott egy tanfolyamra, s örömében, hogy befért a keretbe, azon­nal ki is fizette az egész tan­díjat. Aztán összevásárolta az ösz­­szes tankönyvet, amit csak az oktatók felsoroltak, s bőszen belevetette magát a KRESZ rejtelmeibe. Szerencsére az elméleti oktatás nem tartott sokáig. A kis drágámnak nem volt elég, hogy munka után részt vegyen mindennap az előadásokon, hanem éjszaka alaposan át is ismételte mind­azt, amit tanult. A kedvence volt például az Ottó-motor, amely felépítésének részletes elemzésével töltöttünk egy na­pot, majd egy egész éjszakát szenteltünk a különböző sze­repezési módoknak is. A kollégáim kaján vigyor­­ral méregettek, s irigykedtek rám, hogy bizonyosan nem unatkozom gyönyörű kis fele­ségemmel. Pedig ha tudták volna! Végül levizsgázott, úgy, hogy egyetlen hibát sem vé­tett, s jöhetett a vezetés. Pár óra múlva szomorúan jött haza, s mikor megkérdeztem, hogy mi a baj, szipogni kez­dett. — Azt mondta az oktatóm, hogy nagyon lassan haladok, s valószínűleg pótórákat kell vennem, ha át akarok menni a vizsgán. Hacsak nem gya­korolok egy kicsit a miénkkel — tette hozzá. Mit tehettem volna, a hét­végén kiálltam a Skodával a garázsból, s kimentünk a ta­nyára. A kis drágám ott be­ült a kormány mellé, s meg­kezdte ámokfutását. Nagyon ügyes volt — már kezdtem érteni oktatója tanácsát. Rit­ka érzékkel kerülte el né­hány milliméterrel az udvari kút káváját. — Hoppá! — sikoltotta egész felszabadultan, s nekieredt a lucernásnak. Éppen idejében nyúltam bele a kormányba, hogy azért a Mári néni kis­libáiból egy-kettő mégis ma­radjon mutatóban. A nejem ügyesen manőverezett a disz­nóól körül, majd néhány per­cig kergette a birkákat. Ek­korra az összes macska a fá­ról nézelődött lefelé, a kutyák hetedhét határban jártak, s a tehenek bánatos képpel ké­­rődztek a tisztaszobában. Pe­dig nem hajtott gyorsan, csak kicsit hirtelenkedett. — Most tedd vissza kettes­be— mondtam —, s indexelj! — Erre működni kezdett az ablakmosó, s néhányat tül­költ is a drágám. — Most mit nézel? — te­kerte veszettül a kormányt a kukoricásban szlalomozva a csirkék után. — Már éppen elég piszkos volt az ablak. Végül megálltunk. Ott vol­tunk a cserjésben a szomszéd tanyájánál, előttünk a ked­venc diófával. Drágám vidá­man kiengedte az eddig be­húzott kéziféket. — Na ugye, éreztem, hogy nem húz a ko­csi — vonta meg a vállát, s elballagtunk, hogy keressünk egy dzsipet, amivel hazavon­tathattuk a füstölgő Skodán­kat. — Tényleg vacak már ez a kocsi — szögezte le az asz­­szony este odahaza, megerő­sítve három éve hajtogatott véleményemet. — Alig lehet vele manőverezni, látszik, hogy erősen elavult konstruk­ció. Hogy milyen igaza van. Tényleg, már éppen tizenöt éve hajtom, talán ideje lenne kicserélni. Hiába, most is igaza van az asszonynak. KOROM ANDRÁS VÁSÁRHELY és VIDÉKE­N .

Next