Vásárhely és Vidéke, 1992. március (2. évfolyam, 304-329. szám)
1992-03-02 / 304. szám
II. évfolyam, 304. szám 1992.március 2., hétfő óra: 5 Ft így elfelejtett áldozat (2. old.) „Torgyán Józsefből nem kérünk!"(2.old.) Hasznot húzni a szegénységből? (6.old.) Becsapottak találkozása Vagyonnevesítés az ipari szövetkezeteknél Mindeddig — a legutóbbi vasárnapig — csak a mezőgazdasági termelőszövetkezetek jelenlegi és volt tagjaitól kaptunk olyan jelzéseket, hogy néhány szövetkezet vezetősége elfelejti tájékoztatni az érdekelteket a vagyonnevesítés lehetőségéről és formájáról. Vasárnap viszont egy különleges fórumon vettem részt a Csúcsi Olvasókörben. Érdekessége, hogy nem hivatalos szerv, mégcsak nem is társadalmi szervezet, hanem — pontosabb kifejezést nem találok — maguk a becsapottak szervezték. A vásárhelyi kábeltévé és a megyei napilapok olyan hivatalos hangzású híradással értesítették a közvéleményt az eseményről, miszerint az olvasókörben „az új szövetkezeti törvény ipari szövetkezetekre vonatkozó vagyonnevesítéséről lesz szó”. Az olvasókör nagyterme megtelt. Főleg idős emberekkel. Szemléletes bizonyságául annak, hogy hány embernek nincs módja, ideje, vagyelőképzettsége ahhoz, hogy kiigazodjon a vokros jogi szabályokban. Tájékozatlanságukból adódóan egyik jogsérelem a másik után éri őket. Dehát ez a mi jogállamiságot építő honunkban kevesek szemét csípi — többnyire csak magukét a károsultakét, a hátrányos helyzetben levőkét. Krupiczer Ferenc, a fórum regjobb szervezője és előadója, aki a nyugdíjas évei előtt a Cád-Modell Ruházati Szövetkezet elnöke volt, a rendezvény legfontosabb céljaként a tájékoztatást említette az egybegyűltek előtt. Az átmeneti és a szövetkezeti törvény minden típusú szövetkezetre vonatkozik. Legyen bár az mezőgazdasági jellegű vagy ipari, esetleg lakásszövetkezet vagy bárminemű más. A vagyonnevesítés is aktuális most mindegyiknél. Annyira aktuális, hogy további várakozás esetén, már-már kapkodnia kell az igénylőnek és az ügyintézőnek egyaránt. A nevesítési igényeket ugyanis a január 20-án napvilágot látott jogszabálytól kezdődően 60 napon belül be kell nyújtani az illetékes munkahelyeken. E határidőnek a fele már letelt. Az ipari szövetkezetek között viszont jócskán akad, amelyik a régebbi dolgozóit mind a mai napig nem értesítette arról, hogy bizonyos vagyonrészre számot tarthatnak. A napokban megrendezendő szövetkezeti közgyűlésekre számos szövetkezet nyugdíjasait nem hívták meg, számukra semmiféle felvilágosítást nem adtak. Ennek persze oka van. A jelenlegi szövetkezeti tagok — akiket nagyrészt a régiek tanítottak, neveltek a szakmára — most úgy érzik, az a kényelmesebb, ha minden az övék. Egykét évvel ezelőtt — a vagyonnevesítés első hullámában — sok nyugdíjas tagságát megszüntették azzal, hogy az évek óta egy helyben levő, a nyereségrészesedésre feljogosító részjegyüket kiadták. Erről a nyugdíjasok távollétében döntöttek — noha mint nyugállományú tagokat, tanácskozási joggal meg kellett volna hívni őket a közgyűlésre. A szövetkezet önkényeskedéseit lehetővé teszi az a körülmény, hogy az utóbbi években, a rendszerváltás még kialakulatlan körülményei között, jelentősen visszaesett az ipari szövetkezetek felügyelete, ellenőrzése. Csábító ez arra, hogy néhol a zavarosban halásszanak, s a kiismerhető jogrend kialakulásáig, nehezen visszakereshető eszközökkel, előnyöket szerezzenek maguknak. Ez a kép persze korántsem általános, olyan vásárhelyi — és környéki — szövetkezetek is vannak, ahol rendben kiadták a vagyonjegyeket a nyugdíjasoknak is. Mert az van rendben, ha kiadják. A törvény értelmében nem csak az aktív dolgozó jogosult vagyonjegyre. Hanem minden olyan szövetkezeti tag és volt tag is, aki legalább öt éven át dolgozott valamelyik ipari szövetkezetnél. Ezt a jogosultságot nem befolyásolja az sem, ha időközben áthelyezéssel vagy más módon munkahelyet változtatott. Az igazságos persze az lenne — és a törvény is azt sugallja, ha mindenki olyan mértékben részesülne a közösből, amilyen mértékben hozzájárult a vagyon gyarapításához. Ezt azonban meglehetősen nehéz kimutatni. Marad egy másik mutató: ki mennyi időt dolgozott az illető helyen. Ám ez sem feltétlenül mérvadó. Kötelező érvényűnek csupán azt a törekvést kell(ene) tekinteni, hogy jogsérelem lehetőleg senkit se érjen. A tájékoztató után hallatszott néhány olyan bekiáltás, hogy „hiába teszünk bármit, úgyis úgy tekerik-csavarják a dolgokat a felelősök, ahogy akarják.” Ez nem alaptalan aggodalom. (Folytatás a 2. oldalon) Megelőzni a parasztság második kifosztását! Összefogást sürgetnek a gazdakör tagjai A kistermelők és a magángazdák az elmúlt egy-két évben temérdek gonddal küszködtek. Röviden és tömören öszszefoglalva a lényegét: amit megtermeltek, nem, vagy csak nagy ráfizetéssel tudták értékesíteni. A földművelődésügyi tárca — mint már azt annyiszor hallhattuk — túltermelésre hivatkozott. Ami nagyvonalakban meg is felelt a valóságnak, hiszen ahhoz szoktunk hozzá évtizedeken át, hogy termékeinknek korlátlanul volt piaca. De csak keleten és a „harmadik világként” emlegetett országokban. A keleti piac azonban összeomlott és fizetésképtelenné vált. Maradt tehát a nyu gati ... .. Ott viszont már a minőség mellé tetszetős küllemet is követelnek. Mivel erre egyelőre feldolgozóiparunk képtelen, nyilvánvaló, hogy azoktól az országoktól vásárolnak élelmiszereket, amelyek eleget tudnak tenni az elvárásoknak. Akadozóvá vált tehát az értékesítés. A nagy hűtőházak dugig teltek félsertésekkel, vajjal és még sorolhatnám__ Ezért aztán vagy átvették a termelőtől az árut, vagy nem. S ez utóbbi esetben is — meglovagolva a kialakult körülményeket — igyekeztek leszorítani a felvásárlói árakat. Látni lehetett, hogy az élelmiszeripari cégek monopolhelyzetbe kerültek és a termelők ki vannak szolgáltatva nekik. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy meg kell teremteni a termelők és a gazdálkodók érdekvédelmét. Ezt a szerepet Vásárhelyen a tavaly decemberben megalakult gazdakör vállalta magára. Mivel nem párt, hanem érdekvédelmi szervezet, tagsága nőttön nő, létszámuk már meghaladja a 130-at. Szombaton, a Zrínyi utcai székházukban már megtarthatták első közgyűlésüket. Kovács Lajos elnök, aki egyben a Gazdakörök Országos Szövetségének alelnöke is, bevezetőjében arról tájékoztatta a népes hallgatóságot, hogy 1989-ben Csójospáloson dr. Kozma Hubával közösen alapították meg az első gazdakört. Kezdeményezésük azóta követőkre talált, a „körök” száma napjainkra már 250-re tehető. A vásárhelyiek több mint 2 hónapos tevékenységéről elmondta, mennyi mindent tettek a kárpótlási ügyekben hozzájuk fordulókért. Beszerezték nekik a szükséges nyomtatványokat, sőt ki is töltötték, ezenkívül szaktanácsokkal látták el őket. Igyekeztek segítséget nyújtani a sertés- és tejértékesítési gondok felszámolásához is. Törekvéseik között említette a termeléssel kapcsolatos oktatás megszervezését és a föld megműveléséhez nélkülözhetetlen gépek beszerzését. Fontosnak tartják, hogy alaposan felkészítsék a leendő tulajdonosokat a licitálásra, megelőzve a parasztság második kifosztását. Erejük növelése érdekében megkezdték a gazdakörök megyei szövetségének létrehozását. Bejelentette: csatlakoznikíván hozzájuk a megyei agrárkamara. A tagság egyetértett azzal, hogy laza szövetséget kössenek a kamarával, hiszen ez is a gazdakörök erősödését szolgálja majd. A közgyűlés résztvevői ezután egyhangúlag elfogadták alapszabályuk néhány pontjának módosítását, illetve a kiegészítésére tett javaslatot, majd meghallgatták Kispál Ferenc alelnök előadását a szakcsoportok megalakításának fontosságáról. Az alelnök hangsúlyozta, az a törekvésük, hogy mindenki jól járjon. Piacot, értékesítési lehetőséget és kedvező árakat kívánnak teremteni a szakcsoportok létrehozásával és a gazdakörön belüli együttműködésükkel. A nyúltenyésztők csoportja már megalakult, március 6-án este 7-kor a szarvasmarha- és a sertéstenyésztő gazdák tartják majd az alakuló gyűlésüket. A későbbiekben sorra kerül a növénytermesztő és a gépkihasználási csoport életrehívása is. A nyúltenyésztők elképzeléseiről Radics Imre szólt, majd Adók Mária, a megyei földművelődésügyi hivatal munkatársa a tejszövetkezetek megszervezésének előnyeiről tájékoztatta a résztvevőket. A tárca megyei képviselője elöljáróban a minőségi követelményekkel foglalkozott, hangsúlyozva, hogy csak hűtött, nagyüzemi feldolgozásra alakalmas tejet vesz át a termelőktől a feldolgozó. Ahhoz pedig a kisgazdaságokban is hűtőberendezésekre, korszerű gépekre van szükség. Elismerte azt a tényt, hogy a tejipari vállalat visszaél a monopolhelyzetével, ami ellen úgy védekezhetnek a te (Folytatás a 2. oldalon) Luuaaaten, extern. Vásárhelyre, Batyukkal tele aggatva. Sem helyijáratú autóbusz, sem taxi nem várta egyik alkalommal sem a vágányokon guruló személyszállító masinát. Az autóbuszos problémát kisebb falvakban már megoldották. Bosszú listáját említhetném az 1000—3000 lakosú kis településeknek, ahol állami vagy magánjárat várja a vonattal, HÉV-vel érkezőket. Meglehet persze, nem érdemes buszt küldeni oda, ahol csak néhány utasra lehet számítani. Mert hogy mindegyik alkalommal másod- vagy harmadmagammal jutottam be. Ez tagadhatatlan. Annál kevésbé értem azokat a személyfuvarozókat, akik nem tömegek szállítására rendezkedtek be. Nekik már egy-két kuncsaft is kuncsaft — lehetne. — Sokat kellene ahhoz várakozni! — mondták azok a taxisok, akiket arról az általam furcsállt magatartásról kérdeztem, hogy a pályaudvarnál miért nem „szobroznak". A Kossuth téren bezzeg türelemmel várakoznak. Napi nyolctíz órát. Dehát a tér az más. Azt nem lehet csak úgy otthagyni. Az ipartestületi tagok tavaly még fizettek is azért, hogy itt rendezhessék be állomásukat. A „betolakodók" pedig betolakodók kívánnak maradni, ők nem adják fel kiverekedett állásaikat. Tartozzanak bármelyik taxis tömörüléshez, úgy érzik, hogy ha a teret otthagynák, beismernék gyengeségüket. A magatartásukból legalábbis ez érződik. Mert különben miért ne lehetne a város más pontjain várakozni? A pályaudvarokon, vagy a város távolabbi, külső részein? — Megoldottuk mi ezt — mosolyognak tudatlanságomon a taxisok. — Sok presszóban és más forgalmas boltban rendeztük le, hogy telefonon is lehessen hívni minket. Csakis a tér körül Persze. A sok milliomos városlakónak mindegy, hogy 80 forintot fizet egy fuvarért, vagy esetleg 180-at a távolabbról odarendelt taxiért. Dehát a téli pozícióból „nem lehet" engedni. A személyszállító csak várakozzon, a potenciális utas pedig gyalogoljon, s cipekedjen. Az a legérdekesebb, hogy Vásárhelyen csaknem annyi taxiscsoportosulás van, mint a fővárosban. Káefték, laza együttműködések, egyesülések formájában. Hód-taxi, Fáma-taxi, City-taxi, Volán-taxi, Hungária-taxi, meg néhány szabadúszó. Ha a pesti nagyobb taxis vállalkozásokat felsorolom, akkor sem jön elő több név. Pedig hát ott mégis csak nagyobb a személyforgalom. Itt meg minél többen szállnak a „ringbe”, annál nagyobb a lökdösődés. Ha nyílt kenyérharc nincs is, kenyérféltés annál inkább érződik. Sanda tekintetek, furkálódás, egymás okolása a gyér forgalomért. Pedig nemcsak a konkurencia tehet a jelenlegi helyzetről. Hanem az is, hogy nem keresik az utasokat. Ha a Csúcsi Olvasókörből a Kossuth térre akarok gurulni, akkor fáradjak oda a taxihoz. A térre. Vagy emeljem fel a telefont és fizessek annyit, mintha Szegedre mennék. A taxisok pedig „könyökkel’’ és érvekkel túrják ki egymást a térről. Azt elhagyni semmiképpen sem akarják. Talán még a „fuvart” is a legszívesebben csak a tér körül hordoznák. K. Gy.