Vásárhely és Vidéke, 1992. december (2. évfolyam, 534-557. szám)

1992-12-01 / 534. szám

Trolisztori A szegediek szerint — magam is tapasztaltam — este kilenc után kevesen utaznak trolibu­szon, a múltkor azonban kény­telen voltam igénybe venni. Először hárman utaztunk: egy szemüveges, lányos arcú, barna hajú ifjú — aki mellém tele­pedett le — valaiint én és a vezető. Jobb dolgom nem lévén szemügyre vettem e legénykét. Derekáig érő haját a gyengéb­bik nemhez tartozók is meg­irigyelhetnék. Nagy áhítattal merült könyvébe — a Bibliát forgatta. Nem lepődtem meg azon sem, ammikor megláttam a hosszú, lakkozott körmeit, az orrában és a fülében a fülbe­valókat. Vajon ő hova való? Nem sokáig merengtem, mivel két megállóval később felszállt egy másik srác, velem szemben foglalva helyet. Egy perc múlva gyűrött karszalagot varázsolt a kézfejére. Parancsolóan szólt a Bibliát szorongatóhoz: — Elő a bérletet, vagy a jegyet! Amaz szelíden válaszolt: — Ne haragudj, de sajnos egyikkel sem szolgálhatok. — Akkor pedig azonnal szállj le! — reagált az elle­nőr. — Hát te is velem jössz, szí­­vest-örömest, édes! Erre felpattant a karszalagos: — Hülye homokos!... és leszállt a következő helyen. Az ifjú cinkosan rám mosoly­gott, s ezt suttogta a fülembe: — Na, így kell ezt csinálni. Jól kiborítottam. Soha nem szoktam jegyet, vagy bérletet használni, s ez a módszerem eddig még mindig bejött. Szivi, hol szállsz le? Felszabadultan válaszoltam: — A temetőnél, drágám. S elnevettem magam. A virág­csokrot a kezemben szorongat­va szálltam le a járgányról, s indultam boldogan a barát­­nőmhöz. Ő a troliablakából csábosan integetett a bibliájával. — visnyei — Albert Schweitzer levele a hagyatékban Emlékszobát kap a Piroska írója Nem először adunk hírt a mindannyiunk által ismert híres német bestseller-regény által nyugaton élő Piroska-kultuszról. A húszas években német diák­ként Kutaspusztán vendégeskedő Hugo Hartung és az ottani állo­másfőnök Piroska nevű leánya között szövődő romantikus sze­relem egész életen át sajgó em­léke ihlette az íróvá növekedett Hartungot regénye megírására. Az ötvenes években film is ké­szült a műből, Liselotte Pulver­­rel a főszerepben. A filmet Zen­­ta környékén forgatták, mert Rákosiék nem engedték be a forgatócsoportot Magyarországra. Később a vásárhelyi származású, nyugatra távozott Ferrari Violet­ta címszereplésével elkészült a televíziós feldolgozás is. Hugo Hartung a hatvanas években végre ismét Magyaror­szágra jöhetett és meghatottan járta végig ifjúkorának kedves színtereit, találkozva a még élő kutasi ismerősökkel. Ekkor is­merkedett meg több vásárhelyi emberrel is, így dr. Sipka Sán­­dornéval, aki a regényt magyar­ra fordította. Az író halála után az özvegy tartotta a kapcsolatot a Sipka családdal. Sipkáné halála után leánya, Rózsa gondozza a Har­­tung-emlékeket, aki elhatározta, Székkutasnak ajándékozza azo­kat egy leendő emlékszoba anya­gának megalapozásához. Sajti Mihály polgármester úr és Nagy Lajos művelődési ház igazgató nagy örömmel fogadták a nemes felajánlást, és azonnal munkához is fogtak, hogy helyet találjanak az emlékszobának. Két hely is szóba került erre a célra: az orvosi lak épülete, amelyben Hartung lakott, és a tájház. A szervezők most kapcsolatra kívánnak lépni az író özvegyével további relikviák beszerzése ér­dekében. Ugyancsak keresik a húszas évekből származó vasúti emlékeket is. Az egykori Hód­­mezővásárhely-Kutasipuszta fel­iratú tábla egy sóshalmi gazda birtokában van szerencsére. Sze­repelnének Plohn József régi fo­tói is a paraszti életről. A Sipka-Hagyatékban megvan a regény több német kiadása, fo­tók, újságcikkek. Kiemelt jelen­tőségű a Nobel-díjas orvos-orgo­­naművész-zenetudós Albert Schweitzer levele Hartunghoz, amelyben melegen méltatja mű­vészi munkáját. (Itt jegyezzük meg, hogy Hartung mint színpa­di szerző, színháztörténész és dramaturg volt jelentős Német­országban.) A szervezők a jövő esztendőre szeretnék berendezni az emlék­szobát, amelynek avatására meg kívánnák hívni Hartung özve­gyét, valamint a regényből ké­szült film főszereplőit és rende­zőjét is. Az emlékszoba megva­lósítása körül jelentős tevékeny­séget végzett eddig Kaján Gyula grafikusművész is. Bár Hugo Hartung Piroska-re­­génye nem remekmű, értéke számunkra abban áll, hogy egy idegen országbeli író személyes élményei alapján voltaképpen reális képet adott a magyar nép vendégszeretetéről, kedvességé­ről, a magyar táj szépségeiről. Nem ő volt az első, aki mindeze­ket kissé megmosolyogtató naív­­sággal ábrázolta, és nyilván nem ő az utolsó sem. Ma, amikor közvetlen szomszédságunkban emberhúsevő ázsiai barbároknak, bosszúért lihegő újgyarmatosí­tóknak tüntet fel bennünket egy­­egy szélsőséges politikus és új­ságíró,­­ különösképpen fontos ez a pozitív vélemény! Az emlékszoba talán még több külföldi vendéget vonz majd Székkutasra, és kialakulhat a spontán turizmus is, ahol embe­rek emberekkel ismerkedhetnek meg, ahogy az Hartung és a ku­­tasiak esetében történt. Mert az a túlméretezett Piroska-show, amelyet a megyei önkormányzat próbált megvalósítani Székkuta­son, megbukott! Volt abban minden, csak éppen a székkuta­­siak hiányoztak belőle ... Lelkes István Egy múlt századi koncepciós per (4.) Elítélve ártatlanul Ábrás Károly meghallgatása után kezdődtek meg a tanúki­hallgatások. A sort a nagytekin­télyű Nagy András János nyi­totta, ki vallomásában elmondot­ta, őt felkereső Bodrogi Ferencet meghallgatta s azt tanácsolta, menjen el Karancsi Dánielhez és mint papjától kérjen tanácsot. Karancsi Dániel a bizottság előtt arról beszélt, hogy ő Bodrogi Fe­renc és Ábrás Károly ügyéről már 1883 őszén tudott bár az egészet mendemondának tartotta. 1884 januárjában Nagy András Jánostól értesült arról, hogy Bodrogiék segíségét kérték. „Pár nap múlva felkeresett avval, hogy rövidesen visszajön (már­mint Bodrogi) és elmond min­dent. Mivel nem jött én mentem el egy tanúval február 19-én. írásba vettem a panaszt. Ettől kezdve a további ügyintézést sem mint lelkész, sem mint törvény­­hatósági bizottsági tag nem uta­síthattam vissza. 1884. június 9- én délután 6 órakor a Fekete Sas Vendéglőben Nagy András János, Szabó Mihály, Lázár Ist­ván jelenlétében felolvastam a levelet, de az ügyet ő méltósága (Szabó Károly) a követválasztás miatt nem látta tanácsosnak nyilvánosságra hozni. Nyilvános­ságra hozatalt nem a bosszú vagy az üldözés vezérelte, hanem azon kötelesség, mely minden becsüle­te­s emberben lakik. A törvényes rendelkezések felhasználásával utat, módot akartam nyitni, hogy a már sokak által tudott ügy ki­derüljön. Lehetősége legyen Áb­rás Károly polgármester úrnak, hogy tisztázza magát, állását megvédje s ettől fenyegető leve­lei sem tántorítottak vissza.” A vizsgáló bizottság módszerei, a tények beállítása a közvéle­mény egyoldalú tájékoztatása arra késztették Ábrás Károlyt, hogy kérelemmel forduljon a belügyminiszterhez, nevezzen ki mást bizottsági elnöknek Kovács Ferenc helyett, mert „érzésem szerint régebbi idők pártküzdel­mei, illetve a városunkban nem rég történt követválasztási ese­mények miatt annyira elfogult irányomba, hogy az ellenem in­­díott vizsgálatot részrehajlás nél­kül alig vezetheti. Helyébe bárki mást kinevezni szíveskedjék.” Állításának bizonyításaként az alábbi esetet írta le: „Köztudott dolog, hogy a nyár nagy részét munkában, betegen töltöttem. Az augusztusi közgyűlésen hat hét szabadság iránti kérelemmel él­tem, melyet szeptember 17-én az ellenem megindított ügy miatt megszakítani kénytelen voltam. A kihallgatás alatt is beteg vol­tam. Egy nap azért esedez­tem az elnök úrhoz, hogy mi­után ki vagyok merülve, zúg a fejem, szédülök, méltóztassék a kihallgatást felfüggeszteni és délutánra kitűzni. Nem kaptam meg eme kedvezményt. Délután dr. Müller Ignácz megvizsgált s írást adott, hogy testi és lelki nyugalmam érdekében két nap pihenésre van szükségem. Ezt megtudva az elnök úr a városi tisztifőorvosi felülvizsgálat céljá­val kiküldte, nem adva hitelt a hiteles orvosi bizonyítványnak.” Kérvényét a Rónay Lajos főis­pán által vezetett bizottság el­utasította megállapítva: „nem volt zaklatásnak kitéve, sőt min­den esetben a legnagyobb figye­lemmel és előzékenységgel járt el Kovács Ferenc úr”. Október 27-én az ügy váratlan fordulatot vett. Ábrás Károly mindenki legnagyobb meglepeté­sére bevonult hivatalába és el­foglalta helyét a polgármesteri székben. Levelében, melyet Ró­nay Lajosnak írt egy hónapi sza­badságot kért betegségére való hivatkozással. Négy nap múlva rendkívüli közgyűlésre gyülekez­tek a törvényhatósági bizottság tagjai, kiknek figyelmét Szabó Mihály arra hívta fel, hogy „aki ellen vizsgálat folyik nem kaphat szabadságot”. Végül is a jelenlé­vő 121 tag közül csak 22 szava­zott amellett, hogy Ábrái kapjon szabadságot a többi az új pol­gármester megválasztása mellett tette le a voksot. Ábrás belátta, hogy vesztett, nincs értelme szélmalmok ellen hadakozni. November 1-jén be­nyújtotta lemondását, melyben a következőket írta: „...Az egy évtized óta tartó személyes küz­delemben a közügy szenved a legnagyobb méretben. Tört szív­vel intézem búcsúszavaimat a tekintetes törvényhatósági köz­gyűléshez, nem csak azért, mert — legdrágább kincsem, mely ed­dig büszkeségem, dicsőségem volt — tiszta, feddhetetlen becsüle­tem lett megtámadva. Túl életem delén dobattam családommal együtt egy újonnan kezdendő élet hullámos, ismeretlen tenge­rére. Ezt kívánta a közöttünk évek óta pusztító társadalmi gyű­lölködés. Ennek lettem áldozata. És adja Isten, hogy én legyek az utolsó áldozat, szűnjék meg örökre az én távozásommal a viszály közügyekben és a gyűlöl­ködés azok között, kiknek a köz­ügyekben egymást kellene köl­csönösen támogatni. Legyen béke és szeretet mindenben a mi sze­retett, imádott szülővárosunkban az időknek végéig. Távozom mint polgármester, de maradok mint polgár, mint törvényható­sági bizottsági tag. Nem fogom soha a bosszú politikáját e te­rembe hozni.. Távozását sokan sajnálták, mert úgy érezték hozzá hasonló sokoldalú embert helyébe nem fognak találni, s ennek hangot is adtak, mert bűnössége egyértel­műen nem derült ki, s nem is nyert bizonyítást. Abból a levél­ből, melyet Draskóczy Lajos de­cember 9-én írt Kristó Lajosnak, kit másnap (!) december 10-én választottak meg polgármester­nek nem lehet messzemenő kö­vetkeztetést levonni, de minden­esetre elgondolkodtatásra kész­teti az olvasót. Idézünk leveléből: „Ábrás úr irányába engem sze­mélyes gyűlölet nem vezetett. Ezt tényekkel tudom bizonyítani. Karancsi tiszttársam is azon az alapon indult meg, hogy a köz­ügyek dolgaiból minden szemé­lyes gyűlölet ki legyen zárva. Ezt a vizsgálati iratok is bizonyítják. Egyikünk sem volt annak ellene, hogy Ábrás eltévesztett cseleke­deteit idejében a maga és család­ja javára a város és ennek köz­­lakossága előtt rendezhesse. Bi­zonyos tehát, hogy a bajokat nem mi csináltuk, hanem ő szerezte magának...” Elhatározása ellenére nem maradhatott mint polgár sem a városban. Kénytelen volt Buda­pestre költözni, hol elfeledve, szegényesen élt írásai honorá­riumából. Hódmezővásárhely vá­rosához 1911-ben beadott folyó­­mondványának — melyben kegy­díjat kért —, teljesítését már nem érhette meg. 1912. augusz­tus 18-án Budapesten örök álom­ra hajtotta fejét. Kegydíj iránti kérelme sok más halaszthatatlan ügy fontossága miatt nem került megtárgyalásra. Földvári László Decemberi születésnapok Az esztendő utolsó hónapjában is több jeles vásárhelyi személyi­ségre emlékezhetünk születésük évfordulóján. Elsején született Karasz Péter és Kovár Lőrinc is. A mintagaz­da, közéleti vezető Karasz, Gre­­guss Máté barátja, osztályos tár­sa, Kárász József író nagybáty­ja 1897-ben, a kalandos sorsú Kovár, aki egy orosz hadifogság­ba esett vásárhelyi tanító foga­dott fiaként került hozzánk, s vált magyar íróvá — Szentpéter­váron, 1912-ben látta meg a napvilágot. Negyedikén egy intézmény szü­letésnapjára gondolhatunk visz­­sza, ekkor avatták ugyanis ünne­pélyesen, pontosan száz év előtt, 1892-ben, a régi présház épületé­ben az állami óvónőképző inté­zetet. Tóth Lajos katolikus főkántor, karnagy, operaénekes 92 éve, 1900. december 8-án született, 10- én Badalik Bertalanra emlékez­hetünk. A kiváló egyházi férfiú, hitszónok, veszprémi püspök 1890-ben, ezen a napon született, Vásárhelyen, egy sokgyermekes bognár családjában. A felejthetetlen irodalmi hőssé vált Kenéz Katalin, Kristó Nagy Istvánné, Németh László Égető Esztere is Vásárhely szülötte (1899), az ő születési évfordulója 19-én lesz. 21-én Faragó Sándor újságíró, író, karnagy születési centená­riuma lesz, 2-án pedig Kalmár Zsigmond születésnapja. A saját találmányára gyárat alapító nép­szerű közéleti személyiség, Móra Ferenc barátja, 1860-ban szüle­tett ezen a napon. K. F. A háború ismeretlen vásárhely áldozatai (4.) Nagy Bálint, Hmvhely 1909—1946. febr. 23. honvéd hadifogoly Nagy Ferenc, Békéssámson 1913—1945. ápr. 13. honvéd hadifogoly Nagy Lajos, Ilmvhely 1901—1946. máj. 26. honvéd hadifogoly D. Nagy Imre, Hmvhely 1912—1945. jan. 27. honvéd hadifogoly Oláh Miklós, Hmvhely 1923—1947. nov. 7. tizedes hadifogoly Olasz Ernő, Hmvhely 1918—1945. jan. 19. honvéd hadifogoly Olasz Lajos, Hmvhely 1910—1947. jan. 24. honvéd hadifogoly Orosz Gyula, Mindszent 1905—1947. ápr. 17. zászlós hadifogoly Oskovics István, Hmvhely 1918—1945. jan. 8. őrvez. hadifogoly Pagai (Pocsai?) Péter, Hmvhely 1913—1945. jún. 18. törzsőrmester hadifogoly Pál József, Hmvhely 1908—1945. nov. 25. honvéd hadifogoly Pap Lajos, Hmvhely 1906—1945. aug. 13. honvéd hadifogoly Papp István, Mindszent 1906—1946. nov. 29. ? hadifogoly Papp Pál, Mindszent 1909—1945. márc. 31 honvéd hadifogoly Petrecz Sándor, Hmvhely 1908—1945. szept. 24. honvéd hadifogoly Pincér István, Hmvhely 1911—1945. máj. 13. szakaszvezető hadifogoly Posztós Bálint, Hmvhely 1900—1945. aug. 13. honvéd hadifogoly Posztós János, Hmvhely 1925—1946. ápr. 26. ? hadifogoly Rácz Lajos, Hmvhely 1907—1947. júl. 2. ? hadifogoly Rácz Mihály, Hmvhely Szentesi u. 1906—1945. márc. 19. tizedes hadifogoly Radics Pál, Hmvhely 1911—1945. jún. 27. ? hadifogoly Ráz (Rácz) Sándor, Hmvhely 1908—1945. febr. 5. honvéd hadifogoly Rideg Imre, Békéssámson 1917—1947. jan. 18. szakaszvezető hadifogoly Rigó Ernő, Hmvhely 1920—1945. febr. 4. honvéd hadifogoly Samu István, Hmvhely 1904—1945. dec. 11. honvéd hadifogoly Sápi József, Hmvhely Temesvári u. 32. 1908--1945. márc. 9. tizedes hadifogoly Sebestyén Tibor, Hmvhely 1895—1947. nov. 7. ? hadifogoly Simon Pál, Hmvhely 1912—1947. júl. 22. honvéd hadifogoly Siile? Site? Sándor, Hmvhely 1907—1945. ápr. 16. honvéd hadifogoly (Folytatjuk) VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE___ _

Next