Vásárhely és Vidéke, 1992. december (2. évfolyam, 534-557. szám)

1992-12-04 / 537. szám

Fagi­asztoni álmok­ • • Az elmúlt hét végén kez­dődött meg Kaunasban a női B-csoportos kézilabda világ­­bajnokság, melyre a Lau­­rencz-lányok nagy tervekkel érkeztek. Néhány év kiha­gyásával ugyanis szeretnének újra a legjobbak között küz­deni. Az eddigi szereplésük alapján erre minden esélyük meg is van, s a legjobb négy között már minden megtör­ténhet (mint ismeretes az el­ső három jut fel az A-cso­­portba). Ám Dörnernéék nem lehet­nek mindennel megelégedve. Talán nem is meglepő, de Litvániában a litván viszo­nyok fogadták a csapatokat. A tornacsarnokban nem lehet fűteni, s kis túlzással a kapu­fáról jégcsapok lógnak, s csupán a bemelegítő lövések után lehet ráismerni a „ket­recre”. Ám ennél is nagyobb gond, hogy a szállodában sincs fűtés, így talán nem is csoda, hogy rengeteget pa­naszkodnak a magyar játé­kosok. Fáznak, dideregnek a hotelben, s semmiféle igényük nincs kielégítve. Bevallom őszintén, nem csodálkozom azon, hogy igen­csak hullámzó a teljesítmé­nyük, nem tudnak egy mér­kőzésen sem végig egyenle­tesen, jól játszani. A hullám­völgyeket, a bizonytalanko­dásokat egyértelműen a kö­rülmények számlájára (is) írom. Talán a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnek ér­demes lenne jobban megvá­logatni a nagy nemzetközi versenyek helyszíneit, hogy mindenki egyenlő eséllyel ve­hesse fel a versenyt. Igaz, ez a kritérium jelen esetben is biztosítva van, hiszen vala­mennyi gárda hideg csar­nokban játszik, fűtetlen szál­lóban lakik. Csupán az a különbség közöttük, hogy nem mindegyik jut tovább ... — péter — Davis Kupa A hét végén Fort Worthban a legpatinásabb tenisz-vándordí­jért, a Davis Kupáért küzdenek az amerikai és a svéd tenisze­zők. A sportvilág nagy kérdése, hogy megszerzi­k-e 30. alkalom­mal az amerikaiak a gyönyörű, 18 kilós salátástálat, vagy pedig első ízben svéd földön csodálhat­ják meg. A legutóbbi döntőben (1991.) a franciák 3:1 arányban diadalmaskodtak az USA-beliek felett. Beindul a gépezet Már korábban hírt adtunk ar­ról, hogy a Czuczi Roland Ala­pítvány 1993-ban is megrendezi immáron második alkalommal Hódmezővásárhelyen a Verseny­autó és motor kiállítást, mely­nek ez évben nagy közönségsike­re volt. Mint Czuczi Győzőtől megtudtuk, nemcsak az érdek­lődő vásárhelyiek tetszését nyerte meg próbálkozásuk, ha­nem mindazoknak a verseny­zőknek is, akik itt voltak és második alkalommal is szívesen jönnek bemutatni legújabb gép­csodáikat. A rendezvényre a ter­vek szerint február 20­—21-én kerül sorra helyszín változatla­nul a Kossuth Zsuzsanna Szak­­középiskola tornacsarnoka len­ne. Vük Kupa A korábbi években nagysike­rű VVK Kupa teremlabdarúgó­­tornán ma útjára indul a labda. Az első fordulónapon a mérkő­zések 16 órakor kezdődnek az Alföldi Porcelángyár RT Erzsé­beti úti sportcsarnokában. Ma­­három mérkőzést bonyolítanak le a rendezők. A kilátogató ér­deklődők biztos sok gólt és iz­galmas összecsapásokat láthat­nak. Éremkiosztás Ma délután tartja Orosházán, a Délmagyarországi Területi Lovasszövetség ezévi bajnoki díj- és éremkiosztó tanácskozá­sát. Mint ismeretes, a díjugra­tóknál zömmel Békés megyei bajnoki sikerek születtek, ket­­tesfogat-hajtóknál a legfénye­sebb érmeket a Csongrád me­gyei hajtók szerezték. Big Mac válik?! A 33 éve McEnroe és a 39 éves Tatum O’Neal házassága úgy tűnik zátonyra futott. A nagy csinnadrattával 1986- ban megtartott esküvőn min­denki megjelent, aki csak szá­mított. Ezt az összejövetelt a Long Island-i Cove Necken tar­tották és potom egymillió dollár­ba került csupán ketten hiá­nyoztak a mennyegzőről: Ryan­n'Neal és élettársa Farah Faw­cett (Charley szép szőke an­gyala), mivel mindketten erős ellenzői voltak a frigynek. A boldognak tűnő házasság amiatt szakadt — időre, vagy végérvényesen — félbe, mert a már nem túl boldog ára meg­elégelte a háziasszony szerepét, összecsomagolta a három gyer­meket, a hétéves Jamest, az öt­éves Sean Timothit és a három­éves Emilyt és kiköltözött a ka­liforniai Maliban levő, mintegy 3,5 millió dollár értékű tenger­parti­ luxusnyaralójukba. A szakértők McEnroe-ék va­gyonát 150 millió dollárra be­csülik és a családi értékek je­lentős része Kaliforniába van, így Tatum ügyvédje a válóke­resetet a Los Angeles-i bíróság­ra nyújtja be. A követelés tárgya az az összeg lehet, amit a „fene­gyerek” a házasság időtartama alatt teniszezett össze. Autós randevú A Czuczi Roland Alapítvány Kuratóriuma és a Hód Rallye Team közös szervezésben és rendezésben december 7-én, hét­főn a Mikrotechnikai Kft. Viga­dó éttermében (Cukor u. 1.) el­ső alkalommal tart „Autós sport randevút”. Az est házigazdája a Magyar Rádió népszerű ripor­tere, Földi Attila lesz. A szer­vezőknek olyan világnagyságo­kat sikerült az est vendégeinek megnyerni, mint a Ferjáncz At­tila, dr. Tandari János, a Han­ga László, Bükki Ernő, valamint Mak­sa Imre és Vass Norbert párosok, akik nem ismeretlenek a technikai sportban járatos vásárhelyiek előtt sem. Az ér­deklődök bepillantást kapnak az autós világ kulisszatitkaiba és nagyméretű kivetítőn hazai és nemzetközi versenyek legizgal­masabb jelenetei elevenednek meg. Diákkosárlabda Győzelmek idegenben A Magyar Kosárlabdázók Or­szágos Szövetsége figyelembe véve az utóbbi két év sikeres utánpótlás nevelési munkáját városunkban, Hódmezővásár­helynek ítélte az Országos Ser­dülő és Kadett bajnokság ne­gyeddöntőjének rendezési jogát. Mindkét tornát december végén bonyolítják le a rendezők. Az erre való felkészülésként szer­dán Mezőberénybe utazott a két csapat. A Békés megyei kis­városban évek óta nagy gond­dal nevelik az utánpótlást, és csapataik vezítve az ország leg­jobbjai között vannak, így mél­tón értékelhető sikerként mind­két együttesünk idegenbeli győ­zelme. Serdülők (1978. szept. 1. után születettek): Hódmezővásárhely— Mezőberény 57-53 (29-18). Molnár és Vörös vezérletével már a mérkőzés elején elhúz­tak a vendégek. Mind támadás­ban, mind pedig védekezésben jobbak voltunk és a végső győ­zelmet még a játékvezetők sem tudták megakadályozni. Vásárhely: Fátyol (7), Molnár (20), Vörös (15), Takács (-), Bánfi (-). Csere: Bácsi (-),Elek (1) , Csetényi (5), István (4), Al­bert (-), Orgovány (4), Kadett (1976. jan. 1. után szü­letettek) . Hódmezővásárhely— Mezőberény (51-48 (27-27). Igen korrekt játékvezetés mellett, sokat cserélve is győz­tek a vásárhelyiek helyenként egészen színvonalas volt a mér­kőzés. Vásárhely: Lakatos (4), Szi­lágyi (8), Molnár (18), Truczán (6), Gazdag (-). Csere: Horga (2) , Dopsa (6), Szűcs (2), Rem­­zső (1), Molnár Zs. (4). Puskás Öcsi szerint Meg lehet menteni a magyar labdarúgást! Puskás Ferenc neve legenda, fogalom. Ki ne ismerné őt, ha nem is személyesen, de archív felvételekről könyvekből, idősebb labdarúgó szurkolók emlékezéseiből. Bejárta a világot labdarúgóként, edzőként, 87-szer öltötte magára a címeres mezt. Hozzá hasonló világsztár talán csak a brazil gyöngy­szem, Pelé. Mindent elért, amit egy labdarúgó elérhet pálya­futása során, csak egyet nem! Az 1954-es berni VB-döntőn aranyérem helyett ezüst jutott a magyaroknak. 35 év után most, hazatelepült és részt kért, vállalt a magyar labdarúgó­sport megmentésében. Szilárd meggyőződéssel vallja meg le­het, meg kell menteni a magyar labdarúgást és a magyar sportot. A sport, benne a labdarúgás életünk része! Szerdán országjárása során^^a segítségnyújtás lehetőségét, délelőtt Békés megyében, majd TM „Voltak, akik megígérték ne­­délután Csongrád megyébe lá­jpákem, most pénzről nem beszél - fogatott. Most új megbízatása­ nék összegszerűen, de jövőre van, mint az MLSZ utánpótlás már jönni kell a pénznek, mert­ igazgatója járja a vidéket, nyujti tapasztalatait a gondo­kat, a megoldásra váró felada­tokat, hogy mint említette öt­éves programját letegye az ille­tékesek asztalára, akik ígérték: segítik a magyar labdarúgás megmentését. Vidéki útjára el­kísérte Puskást az MLSZ két utánpótlás területtel foglalkozó munkatársa, Karácsonyi Ferenc titkár és Piski Elemér, az ifjú­ságiak szövetségi edzője. Csongrád megyei programjuk első állomásaként Lehmann Ist­ván, a megyei közgyűlés elnöke fogadta hivatalában, ahol a labdarúgósportág megyei hely­zetéről esett szó, majd a Csong­rád megyei Labdarúgó Szövet­ség vezetőivel ültek tárgyaló­­asztalhoz és vitatták meg a labdarúgó utánpótlás megyei rendszerét, annak működtetésé­nek tapasztalatait. A CSLS­Z ré­széről Zsemberi István főtitkár és dr. Lancsa György, az után­pótlás bizottság elnöke adott tájékoztatást. A megbeszélés során Puskás Ferenc vázolta öt­éves elképzelésének lényegi vo­násait. Meggyőződésem, ha valameny­­nyien akarjuk meg lehet men­teni a magyar labdarúgást, mert még most ott tartunk, hogy meg lehet menteni, de késle­kedni nem szabad. Mindenkire szükség van, aki tenni akar, akik pedig gátolják, azokat el kell zavarni a francba — fo­galmazta meg nemes egyszerű­séggel. Sajnos, a Parlament leg­utóbbi döntése goromba volt, övön aluli ütés a magyar sport­nak, annak az élsportnak, mely nem is olyan régen 11 aranyat hozott ennek az országnak a barcelonai olimpiáról. A gondokat ismerjük, hiszen járjuk a vidéket, most a mód­szerekre vagyok kíváncsi, hi­szen ahány ház annyi szokás. Bízom benne, hogy megtaláljuk ha nem adják, én felállok!” A hivatalos megbeszélést kö­vetően volt módunk interjút kérni Puskás Ferenctől. — Mikor járt utoljára Sze­geden? — Nagyon régen, van annak már jó 35 éve is, hogy utoljára itt jártam. Sok nagy csatát vív­tunk az időben a szegediekkel. A halászlé, no meg a cigány­zene most is olyan mint régen, csak rajtunk telt el az idő. Én is betöltöttem a 65. életévemet. Most, hogy az MLSZ-ben elvál­laltam az utánpótlás igazgatói tisztet, járom a vidéket és sok kedves régi ismerőssel talál­kozom. Szóval, jól érzem ma­gam újra itthon. — Hogyan él ma Puskás Ferenc? — Egyszerűen, minden flanc nélkül. Pesten a Béke Hotelben lakunk feleségemmel. Bár meg­ígérték, ho­gy megoldják a la­kásgondom, de nyilván valahol hangosabban kell majd beszél­nem. Családom kint él, két lá­nyom és két lány unokám van. Klasszak, rendesek, néha kime­gyek „lerendezem” őket. — Kikre emlékszik itt Sze­geden az egykori ellenfelek közül? — Hát ez is nagyon nehéz kérdés, mert a nevekkel nagyon hadilábon állok. Majdnem min­denütt megfordultam a világban és tele van névvel a fejem, ha látom, felismerem őket, de így most neveket ne várjon tőlem. Arra emlékszem, sok kemény hátvéd volt ezen a vidéken, jó­­néhány csomagot kaptam tőlük annak idején. — Mi volt a mai Békés és Csongrád megyei látogatásá­nak a célja? — Mint már a hivatalos meg­beszéléseinken is említettem, elsősorban tájékozódó, tapaszta­latszerző körúton vagyunk. Az a meggyőződésem, hogy tehet­ségekben ma sincs hiány, csak nagyon sok elvész a sport, a labdarúgás számára. Nekem, nekünk az a feladatunk, hogy a tehetségeket hozzuk felszínre, válasszuk ki és tartsuk meg őket­ a magyar sport, a magyar labdarúgás számára. Szükségünk van minden tenni akaróra, le­gyen az edző, testnevelő, szülő, avagy ezen sportágért elkötelezett bárki.— Mi a véleménye a mai magyar labdarúgásról? — Vannak dolgok amit nem értek, például a nyolc, kilenc­­emberrel való védekezést, an­nak szükségességét. A focit ma is gólra játszók, a közönség a támadófutbalért, a sok gólért ma is megtöltené a stadionokat. Ehelyett mit kap a pénzéért? Egy-egy árva gólt és kímélet­len, durva védekező focit. Ezt látván az amúgy is eldurvuló szurkoló még agresszívebbé vá­lik. Ez a labdarúgás egy egy­szerű csapatjáték, a ma labda­rúgásából kivesztek a szép meg­oldások, hiányoznak a már em­lített gólok. Valljuk be őszin­tén, a labdarúgók képzettségé­ben is vannak gondok. A lab­dát levenni, a pontos indítást, a pontrúgást felnőtt korban már nem lehet megtanulni. Vannak veleszületett adottsá­gok, aki labdarúgónak született. Ezeket a pöttöm legényeket fel kell fedezni, csak nyitott szem­mel kell járni valamennyiünk­nek akik ezt a sportágat szeret­jük és tenni akarunk érte. — Szó esett a megbeszélé­sen a vásárhelyi utánpótlás kiválasztásról, a versenyez­tetés rendszeréről. Elfogad-e egy vásárhelyi meghívást? — Nos természetesen itt a cíijiem, telefonszámom. Az idő­pontban megegyezünk. — b — Totótippek BUNDESLIGA I. OSZTÁLY 1. LEVERKUSEN (5.)—DORTMUND (6.) 1 ) Leverkusen otthon: 4 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség. Dortmund idegenben: 3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség. 2. BOCHUM (18.)—BAYERN MÜNCHEN (1.) 2 Bochum otthon: 1 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség. München idegenben: 5 győzelem, 2 döntetlen. 3. KAISERSLAUTERN (8.)—FRANKFURT (2.) 1 x Kaiserslautern otthon: 5 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség.­ Frankfurt idegenben: 3 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség. 4. NÜRNBERG (10.)— MÖNCHENGLADBACH (16.) 1 Nürnberg otthon: 4 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség. Mönchengladbach idegenben: 1 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség. 5. STUTTGART (7.)—SAARBRÜCKEN (12.) 1 Stuttgart otthon: 6 győzelem, 1 vereség. Saarbrücken idegenben: 1 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség. BUNDESLIGA 2. OSZTÁLY 6. MANNHEIM (6.)—FORTUNA KÖLN (2.) x__2_ Mannheim otthon: 8 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség.­ Fortuna Köln: 4 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség. 7. REMSCHEID (23.)—ROSTOCK (5.) 2 Remscheid otthon: 3 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség. Rostock idegenben: 2 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség. OLASZ A OSZTÁLY 8. CAGLIARI (8.)—NAPOLI (16.) 1 x Cagliari otthon: 2 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség. Napoli idegenben: 1 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség. 9. FIORENTINA (6.)—JUVENTUS (3.) 1 2 Fiorentina otthon: 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség.­­Juventus idegenben: 2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség. 1ü. PESCARA (18.)—LAZIO (10.) x Pescara otthon: 1 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség. Lazio idegenben: 3 döntetlen, 2 vereség. 11. ROMA (13.)—PARMA (7.) 1 x Roma otthon: 8 győzelem, 2 vereség. Parma idegenben: 1 győzelem, 4 vereség. OLASZ B OSZTÁLY 13. ASCOLI (4.)—LECCE (6.) 1 x Ascoli otthon: 4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség. Lecce idegenben: 2 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség, 13. VERONA (11.)—BOLOGNA (12.) 1 2 Verona otthon: 4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség. Bologna idegenben: 3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség. BUNDESLIGA 2. OSZTÁLY 13+1. DUISBURG (3.)—LEIPZIG (4.) — Duisburg otthon: 8 győzelem, 3 döntetlen. Leipzig idegenben: 5 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség. ]] VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE

Next