Vásárhely és Vidéke, 1993. május (3. évfolyam, 657-680. szám)

1993-05-03 / 657. szám

Kirándulás Kárpátaljára Farkas Ferenc, a Magyar­ Kár­­pátalja Baráti Társaság elnöke tá­jékoztatta lapunkat a Bethlen gim­názium és a baráti társaság által szervezett kárpátaljai kirándulás programjáról. Az indulás július 1-jén 6 órakor lesz, az autóbusz a Cseresnyés Kollégium elől indul (Oldalkosár utca 1.). Az első napon a csoport megte­kinti Munkács várát, majd estefelé szállásfoglalás Ungváron. Másnap a város megtekintésével folytató­­dik a program, melynek keretében a csoport megkoszorúzza Petőfi Sándor szobrát. A harmadik na­pon kirándulás lesz az uzsoki há­góba, majd egy gyalogtúra követ­kezik Neviczke várához. A követ­kező nap eseményei közül érde­mes kiemelni a Vereczkei hágóba tervezett kirándulást. Este Husztra érkezik a csoport, ahol másnap városnézéssel folytatódik a prog­ram. A hatodik nap kirándulás lesz a knaszlatinára, ahol a résztvevők alászállnak majd a sóbányába. A következő nap Dolhára indul gya­log a csoport. A nyolcadik napon indul vissza a busz, Nagyszőllős, Tiszaújlak, Csetfalva és Bereg­szász érintésével. Hazaérkezés a tervek szerint július 8-án este lesz. Csöng a telefon Maga a szó is kényelmetlenül kirekesztőszerű. Amolyan nem jó ízű megkülönböztető. Mintha a panel gettó lenne. Valamilyen láger, ahol összezsúfolnak egy rakás embert, családot, időseket, fiatalokat, gye­rekeket. Egy feltételesen szabadlábon lévő­ élő társa­dalmi csoport, éjszakára bezárva a szobáknak neve­zett 4x3-as, 5x2-es kis cellákba, amit igaz, hogy ellátnak kevés telefonnal, hideg-melegvízzel, gázzal, villannyal és radiátorokkal de azért az ötven-hatvan négyzetméter csak messziről sok. Közelről rém ké­nyelmetlen, szűk közlekedők, pindurka konyhák, élés­kamrának nevezett benyílók, nem emberméretű fürdőszobák. Liliput. Minden van, de kicsi és szűk. És még­is LAKÁS! Azt senki nem mondhatja, hogy nem az. Csak nincs levegője - ha tetszenek érteni. Amikor az első ilyen lakások megépültek még dúlt a szocializmus. A szociális érzék pedig azt diktálta, hogy minél hamarabb, minél több rászorultnak, minél nagyobb számban legyen fedél a feje fölött. Előbb 5- 10, aztán 20-30, majd már 40-60 ezer ember számá­ra nőttek ki a földből ezek a betonszörnyetegek. És dagadtak a mellek, csillogtak a szemek és kitünteté­sek. Íme a szocilaista rendszer erejének bizonyítékai. Meg a teljes foglalkoztatás, meg az olcsó kommuná­lis szolgáltatások, a grandiózus hőközpontok kígyózó csöveivel a földben, levegőben. Nem számított a pénz. Első volt a dolgozó ember. Aztán már nem volt megállás. Kellett a hely. Buldó­zerek simították el a terepet, ha volt rajta házacska, ha nem. Oda paneltízes, vagy szalagötös épült. Emlékszem a lázas költözések vidám kalákáira, a rendezetlen, alig járdás, fátlan, kietlen lépcsőfeljárók poros-sáros földjére kirakott viseletes bútorok felci­­gelésére az ötödikre és a nagy és vidám lakásszen­­telőkre. De az odaszületett gyerek már semmit sem tudhattak a a kertes házak légköréről. A szomszédo­lás kedves szokásáról. Ők már a „cellákban” laktak. Az ajtón kívül a világ bezárkózott, hűvös és elutasító lett. És ránk köszöntött a Piac. „Jó napot kívánok - mondta a Piac és kinyújtotta a tenyerét - mától ez is drágább, az is drágább, ez mától fogva nem ingye­nes, az mától fogva pénzbe kerül. Tessék csak fizetni, ide az én tenyerembe!" Ettől kezdve a panellakók kiszolgáltatottak lettek. Nem olyan borzalmasan, de elvileg teljesen. Csak gondoljunk bele. Teljes komfort: hideg-meleg víz, fűtés és gáz. De ha valamilyen oknál fogva a vízhá­lózat meghibásodik, nincs nyomás; ha valamilyen oknál fogva megszűnik a gáz; ha valamilyen oknál fogva nincs melegvíz ezekben a lakásokban a benne lakók tehetetlenek. A kertes, vagy családi házakban van kémény, van tűzhely, néhol még fúrt kút is van. Tudnak meleget csinálni és ivóvizük is van. Tudnak főzni és nem fáznak. De a tízemeletesben hol rak tüzet? Mivel főz? Hogyan melegszik? Ne irigyeljük hát az összkomfort­jáért. Aztán a közüzemi díjak. Ha soknak találja, akkor nem takarékoskodhat. Nem tud. Hiába zárja el a fűtőtesteket, hogy csak egy helyiséget fűt, nem teheti. Fizetni ugyan­annyit fizet, mintha mindegyik radiátor ontaná a hőséget. H­iába él egyedül és a napi főzőcské­hez tized annyi gáz kell, mint a felette lakó öt tagú családnak, a gázátalány ugyan annyit tesz ki, mint amazoknak. A nagy számok törvénye alapján persze kiegyen­lítődik a sok és a kisfogyasztás, de a kisfogyasztó fizeti meg a nagyok túlfogyasztását is. És amíg az egyedi mérőket be nem állítják addig ez így is marad. Egy lakossági fórumon felállt egy fiatalember és hangos szóval fakadt ki, miért kell ennyit vacakolni ezekkel a számlákkal, a panelban lakókkal, hiszen csupán néhány ezer családról van szó az ötvenes lakosságból. És nem áll egyedül ezzel a véleményé­vel. Sokan gondolkodnak így... Szeretné, ha megértenének. Az a hölgy, aki vette a telefont és felhívott a szerkesztőségben, és kikérte magának azt a megkülönböztetőnek érzett kifejezést, hogy őt csak egyszerűen „panellakónak” nevezem csak azért, mert nincs pénze kertes családi házban élni. El kell viselnie, hogy a legkülönfélébb gazdasági hatásokra kénytelen egyre emelkedő szolgáltatási díjat fizetni csak azért, mert semmilyen eszköz nem áll rendelkezésére, hogy maga határozza meg szükség­leteinek mértékét. A „paneltársadalom” kifejezést pedig egyenesen sértőnek találta. Pedig...! Talán épp ez a furcsának tűnő megjelölés lesz az, ami hamarosan egységbe kovácsolja ezt a társadalmi réteget. Ezt a legkevésbé jómódú középréteget, akik nyugdíjból vagy csak bérből élnek, akik m­inden mellékes keresettől megfosztottak. Akik krumplit, zöldséget képtelenek az erkély (ha egyáltalán van) virágföldjében megtermelni, akinek minden pénzbe kerül, amiből viszont nagyon kevés van. Lakásukon, a berendezéseiken, a felszerelései­ken ott ül az OTP-hitel. Mi fog történni, ha egyszer ez a réteg végképp eladósodik és nem fog fizetni? Leállítják a gázt, a fűtést, elzárják a csatornákat? A hitelező kilakoltat? Bádogváros keletkezik a város körül? A múlt rendszer hibája. Rendben. Az átkos kommu­nisták pazarlása. Rendben. Az új rendszer öröksége? Igaz. Ám szakember legyen a talpán, aki megmondja, hol húzódik a tűréshatár, a konfliktustűrés küszöbe? Itt tízezer ember egy rakáson él, nem szétszórva. Egy tömeg. Mi lesz ha egyszer az egymás mellett lakói el­kezdenek beszélgetni? Ha az egy lépcsőházban lakók találnak egymásra, ha a tömb­lakók kezdenek összegyűlni valahol és... A hölgy, aki telefonált, semmiképp nem akarta, hogy a neve nyilvánosságra kerüljön. Arra sem volt hajlan­dó, hogy gondolatait leírja és elküldje nekünk vagy a képviselőjének. De úgy érzi, hogy egy olyan társadal­mi réteghez tartozik, amelyikre rossz fényt vet az, hogy hol lakik. Nem azt mondom, hogy szégyenli - de már ideges. Lázasan kellene keresni problémáikra a megoldást. Lázasan. De ne úgy, hogy azt bólintsuk fejbe, aki szóvá teszi... Mórász Attila A panellakó 2 Dr. Grezsa Ferenc szerint: A vádak nem állnak meg A múlt héten Szegeden rende­zett Németh László-konferencia hallgatósága között fedeztem fel dr. Grezsa Ferencet. Az or­szággyűlési képviselő nemrégiben tért vissza Angliából, ahol a kom­munista veszélyről tartott tanács­kozáson vett­­részt. Erről az ese­ményről, valamint a városunkban a közelmúltban lejátszódott és igen nagy visszhangot kiváltott Rap­­csák-ügyről beszélgettünk az ülésszak szünetében. Az interjú első részében ez utóbbi témáról, holnap megjelenő második rész­ben pedig angliai tapasztalatokról vall a politikus. - Hogyan fogadták kormánykö­rökben a vásárhelyi polgármester ténykedése körül kialakult vitát? - Igen nagy figyelemmel kísér­ték a történteket a Parlamentben és az országos sajtóban is. Az MDF frakcióból sokan érdeklődtek tőlem és Kószó kollégámtól a rész­letek felől. Általában úgy értékelik az eseményeket, hogy ami történt, az egy laboratóriumi kísérlet volt, egy miniatűr változata annak, ami országos viszonylatban is leját­szódhat. A gratulációkból, melye­ket a frakció tagjaitól kaptunk, arra következtetek, hogy jól helytálltunk, egyértelműen a demokrácia sike­reként könyvelhetjük el, hogy a felfüggesztés nem következett be. Bebizonyosodott az, hogy azokkal az eszközökkel, melyekkel az el­lenzéki képviselők éltek, nem lehet sikert elérni.­­ Miért itt, és miért ebben az időpontban robbant ki az ügy? - A liberális pártoknak igencsak bögyükben van Vásárhely, hiszen a város szellemisége közismert, azonkívül azon kevés település kö­zé tartozik, ahol a koalíció által támogatott polgármestert válasz­tottak. Személyesen nekem is sze­­repem van ennek az ellenszenv­nek a kialakulásában, hiszen nem sokkal az első választások előtt megjelentettem egy írást (Apák és fiúk címmel Sz. Gy.) mely igen nagy visszatetszést váltott ki libe­rális körökben.­­ A Népszabadság újságírója a Rapcsák-üggyel kapcsolatos riportjában meg is említi dr. Gre­zsa Ferenc nevét, aki röpirat­­szerzőként tart előadást a röp­­iratszerzés erkölcsiségéről. - Igen ezt a momentumot nagy előszeretettel szokta kiemelni személyemmel kapcsolatban a Népszabadság újságírója. Az én írásom nem röpirat volt, hanem választási kiadvány, és egy „g” jellel írtam alá. Sajnos nem ellenőriztem le annak idején a hozzám beérkezett adatok pontosságát, ezért több téve­dést tartalmaz a szöveg. Ezért az írásért engem meghurcoltak, de a városban terjesztett röplapok szerzői jogát senki sem vállalta fel.­­ Hogy értékeli a jelenleg ki­alakult helyzetet? - Az emberek képesek voltak egy helyzetben megfogalmazni a véleményüket, s nem igaz az a vád, hogy bizonyos pártok nyo­mást gyakoroltak volna a közvél­lményre. Az aláírások, melyeket dr. Rapcsák támogatására gyűjtöt­tünk, különböző pártállású embe­rektől származnak, nem nevez­hetők pártlistáknak, ezek a nyilat­kozatok. - Nem érzi-e, hogy a polgár­mesterpártiaknak aláírásgyűjtés helyett 15 pont cáfolásával kel­lett volna inkább foglalkoznia? -A probléma felvetésének stílu­sa olyan volt, hogy nem lehetett választ adni ezekre a vádpontokra. Túl személyeskedő volt a vád meg­fogalmazása, hiányoztak belőle a konkrétumok. - Hogy állhatott elő az a hely­zet, a régebben többségben lévő Rapcsák-pártiak az utóbbi hó­napokban kisebbségbe kerültek a testületben? - Úgy gondolom Kovács Lajos képviselő elemzése nagyon reális képet adott az utóbbi hónapokban kialakult helyzetről. Az, hogy egy problémát felvetnek, nem gond, de ilyen módszerek alkalmazása nem fér össze a demokrácia elveivel.­­ Az ellenzéki többségből a két közgyűlés között elapadt és patthelyzet alakult ki. Ennek oká­ról különböző pletykák keringe­nek a városban.­­ Nyilvánvalóvá vált az első közgyűlés után, a felfüggesztés matematikai képzetté vált. Azok, akikre állítólag nyomást gyakorol­tak, nem álltak el szándékuktól. Politikai megfontolásból magam is beszéltem egy képviselővel, aki a beterjesztők közé tartozott, és el­mondtam azt a véleményemet, hogy egy nagyon erős ellenreakció várható, és megítélésem szerint ez nem tesz jót sem neki, sem pártjának. Ezt én nem tartom nyo­másgyakorlásnak. Sajnos nem volt eredménye ennek a beszélgetés­nek, mert ő és csoportja végül a matematikai kényszernek engedel­meskedve álltak el a felfüggesztés szándékától. Az MSZP-s képvi­selővel nem beszéltem, mert bíz­tam politikai érettségében, és a történtek engem igazoltak. - Mit vár a következő hóna­poktól? - Biztos vagyok benne, hogy a vádak nem állnak meg. Ezért a képviselők egy csoportja teljesen elveszti támogatottságát. Másrészt, a polgármester eddigi ténykedésé­­nek néhány gyümölcse be fog érni rövidesen. Sz. Gy. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE Juhász-monológ Elmondta az ősi juhász-kultúra jeles képviselője, Krecz Gyula, aki Kiskunfélegyházáról érkezett a kö­zelmúltban rendezett vásárhelyi „Szent György-napi” juhászver­senyre. - De jó, hogy megszólított, mert a bánatomat elmondanám, nincs ki­nek! Csak annak a jó Istennek, de ő nem mondja senkinek. Magyarországon, az őshagyo­mányos pásztor­emberekkel nem történhet meg, hogy a jószágát padlóra teszik - ilyen egyszerűen. Van 700 birkám és 370 bárány maradt ott, amit húsvéti exportra szántunk. Ez a legfőbb terméke a juhászainak, amiben megtaláltuk volna a számításunkat. Ha nem marad pénz a zsebünkben, nem adnak lehetőséget a pásztor­em­bereknek, önérzettel, lelkiismeret­tel lehetetlen fenntartani az ágaza­tot. Hiszen 600 ezer forintba került a befektetésem. A gyapjú meleget, a tej életet adott, ám a legnagyobb lehetőségünk az export volt. Majd talán kapunk kilónként 110 forintot a 250-290 helyett, csakhogy vevő egyelőre nincsen. Tehát nem a verseny végett va­gyok itt, hanem azért, hogy buzdít­sam a juhász-barátaimat. Fel a fejjel fiúk! Csak talpon bírjuk ki! Akinek van úgy kevés tartaléka, talán „kihúzza” ezt az évet. Mi fá­radt emberek vagyunk. Naponta 260 birkát kell megfejni, ebben a feleségem segít. Dán exportra vi­szik a tejet, ez is hozzájárul önma­gunk és az állomány fenntartásá­hoz. Szinte sírva mondom itt a társa­imnak is, hogy tartsuk fenn a juhá­­szatot. Sok jóakaratú fiatalembert látok magam körül, nagyon szeret­ném a botot a kezükbe adni, hogy öcsém, szívvel kell a jószággal bán­ni, akkor az eltart téged! Úgy gondoltuk a feleségemmel, hogy amíg 2 birka lesz Magyaror­szágon - a 35 éves munkánk után úgy érezzük - az egyiknek a miénk­nek kell lenni. S. J.

Next