Vásárhely és Vidéke, 1993. október (3. évfolyam, 781-805. szám)
1993-10-27 / 802. szám
1993. október 27., szerda „ Most hát ülj le a székre, s a fájdalmat, mi szívünkben van, hagyjuk szunnyadni, akárhogy sújt is a bánat, mert a fagyos zokogás nem használ semmit a földön. Isteneink a szegény múló embernek eképen szőttek bús létet, míg őket a gond sose gyötri." /Homérosz: Iliász/ „ Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; és: Amit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatriában, Sardisban, Filadelfiában és Laodicereában." /János jelenésekről 1,11./ „ Nem, az élet nem ésszerű folyamat. Kis részleteiben, felületesen szemlélve talán az, de mély mivoltában, kellő távlatból ésszerűtlen. Egy séta ésszerű, de az egész élet nem az.” - írja Kosztolányi. Eddig meglehetősen lemondóan vélekedtem az utazásról, gondolván, elég szellemileg utazni térben és időben, egyébként is pontosabb ismeretekhez lehet jutni olvasás által, talán nem is szükséges fizikailag megélni a teret. De tévedtem. Be kellett látnom, hogy a séta, az utazás ésszerű, mert olyan szabadságillúziót ad, mint az esztétikum: kiemel a hétköznapok forgatagából és fogságából, egységnyi idő alatt többet enged élni. Kikapcsol és rádöbbent bizonyos dolgokra, noha nem oldja meg a lét alapvető ésszerőtlenségét, ezért illúzió csupán, de legalább a szabadságé... * Mielőtt a kultúrák és vallások találkozásának metszéspontján, Európa és Ázsia határán fekvő Isztambulhoz érkeztünk volna, állomásunk két csodálatos görögkeleti kolostor volt Bulgáriában. A Szófiától délre fekvő rilai kolostort a bolgárok legnagyobb nemzeti szentje, Szv. Ivan Rilszki (876-946) alapította. A csodatévő szent ereklyéje rövid ideig az esztergomi királyi palota kápolnájának oltárán is nyugodott, ugyanis III. Béla egyik hadjárata után hadizsákmányként hozta magával. A XIV. század első felében elkészülő impozáns épületegyüttes azonban hamarosan török kézre került. Többször lerombolták, leégett, noha a XV-XVI. században még szultáni kiváltságlevél is biztosította jogait. Mai formáját a XIX. században elnyerve lett a bolgár újjászületés építészetének legmonumentálisabb alkotása; a faerkélyes, festői környezetben lévő kolostor ma is működik: a múzeumok és a Szűz Mária-főszékesegyház külső falát teljesen elborító freskókavalkád mellett fekete csuhás, hosszú szakállú szerzetesekkel (kalugerek) is találkozhat az ezredvég idevetődő keleti vándora. Plovdivtól délre található a XI. században görög és grúz nyelvű alapítólevéllel létrehozott bacskovói Szentháromság-kolostor. Kevésbé monumentális, mint a rilai, de épületeiből többnek sikerült átvészelnie a történelem pusztításait, így templomaiból: Szűz Mária Mennybevitele (Uszpenie Bogorodicsno XV-XVII. század), Szent Arkangyalok (Szv. Arhangeli XII. század), Csodatévő Szent Miklós (1834) és a XVI-XVII. századi freskókkal díszített, kőből faragott ebédlőasztallal ellátott refektóriumából középkori levegő árad. A Szűz Mária Mennybevitele-templomban láthattuk a Grúziából származó, immáron 800 éves Csodatévő Mária-ikont; körülötte, virágcsokor, kenyérbe szúrt karcsú gyertya és só. Ottjártunkkor éppen a télire készülő paradicsomlevet főzték öles kondérokban a kolostorudvar árnyas fája alatt; a templomfal hűvösében békésen legelő bárányok és a forráskútból csordogáló hűsítő víz csobogása idézte emlékezetünkbe a szerzetesi élet századokon áthajló isteni csöndjét és nyugalmát. Hunyadi János 1443-as hadjáratának útvonalán, illetve a török hadiút mentén, Nándorfehérvár /Belgrád/ Nis - Szófia - Drinápoly /Edirne/ érintésével érkeztünk az egykor második Rómának is nevezett Bizáncba / Isztambul/, vagy ahogyan Csokonai verseli: „ Amint a Bosporus Európát mossa, Másfelől Ázsia partjait csapdossa, Itt büszke habjai dicsekedve folynak Kevély fala alatt Konstancinápolynak." Mint az elnevezések sokasága mutatja: kultúrák találkozásának csomópontjánál járunk. Megtalálhatók itt a hellenisztikus, a római és a bizánci kultúra mellett a korai kereszténység emlékhelyei éppúgy, mint az iszlám nagyságát hirdető dzsámik, és a körülöttük - mintegy égi felkiáltójelként magasodó - imára hívó, karcsú minaretek. Isztambulban fizikailag is átélhetővé válik az egykori Török Birodalom nagysága és gazdagsága: a Topkapu Szeráj és a Héttorony méretei, berendezései hűen tükrözik a Fényes Porta világhódító erejét. Elsőként az 1456-tól 1839-ig a szultánok lakhelyéül szolgáló Topkapu Szerájt tekintetük meg: a Nagy Szulejmán által 1524-ben építtetett két, nyolcszögletű torony közt belépve /itt egyébként is csak a szultán mehetett lóháton/ érkeztünk az első látásra szinte áttekinthetetlenül gazdag és hatalmas területű múzeumvárosba. Közel öt órányi sétánk során láttuk - többek között - a kincstárban IV. Murád (1623-1640) elefántcsontból faragott trónját, aranyból készült bölcsőt, arany gyertyatartókat, serlegeket, Korán-idézeteket tartalmazó díszkardokat, tőröket drágakő-markolattal, az iszlám ereklyék termében Mohamed zöld köntösét, kardját és zászlaját, sőt még a Próféta lábnyomát is; keresztény ereklyeként pedig Keresztelő Szent János koponya- és felkarcsontját; a szultáni konyha épületében a 13 000 darabból álló kínai és japán porcelángyűjteményt a hatalmas középkori főzőedények szomszédságágban, a szultáni ruhatár 2500 darabot számláló, négy évszázad anyagát felölelő darabjait, a könyvtár 10 000 arab, görög, perzsa és török kéziratot tartalmazó művei között a mohácsi csata jelenetét ábrázoló miniatúrát, Piri Reis híres világtérképét. A 15 000 négyzetméter alapterületű három város a városban; az eredetileg a szultán magánlakosztályául szolgáló épületegyüttest mindegyik uralkodó bővítette, csinosította. A kupolás, fedett, díszes falicsempékkel beborított folyosókat, szobákat, lakosztályokat néhol kis mecsetek, udvarok törik meg. A keleti gazdagság mesés világot tár elénk, de a pompa mégis mértéktartó, ízléses, finom, csöppet sem hivalkodó. A szultáni palotát elhagyva érkeztünk a bizánci építészet remekéhez, az Aja Szófiához /IV-VI. század/ . Az Isten nagyságát térben megjelenítő templom a szellem és a hit építtető erejére döbbenti rá az égi világtól egyre inkább elszakadó mai embert. Az Aja Szófia a világ negyedik legnagyobb templomaként parancsolja ránk méltóságát, amit már Justinianus is azzal a céllal építtetett újjá, hogy szépségben és méretben egyaránt meghaladja Salamon jeruzsálemi templomát. A lenyűgöző és elgondolkoztató térélményen kívül a IX-X. században készült mozaikképek érdemelnek még kitüntetett figyelmet, különösen, hogy magyar vonatkozású is akad köztük: az egyik II. Joannesz Komnénosz császárt (1118-1143) és feleségét, Eiréne császárnét, Szent László király eredetileg Piroskának nevezett lányát ábrázolja, akit 1104 körül vett feleségül a később trónra kerülő bizánci herceg. Az is elképzelhető, hogy a főbejárat előtt álló, keresztekkel díszített kőszarkofágnál a magyar királylány koporsója előtt hajthattunk fejet. Az imafülke két oldalán egy-egy Budáról származó reneszánsz bronz gyertyatartó áll, amit még II. Szulejmán hozott Isztambulba. A hadizsákmányból már csak ez a két darab maradt meg, de immár négy és fél évszázada azon a helyen áll, ahová a nagy szultán állíttatta. Az Aja Szófia kicsinyített másának is felfogható Kis Aja Szófiát Justinianus építtette 527-ben Szent Szergiosz és Bakkhosz tiszteletére, mert a szentek közbenjárásával sikerült megmenekülnie egy összeesküvés miatt rámért halálos ítélettől. A ma dzsámiként működő templom karzatán körbefutó, görög nyelvű, keresztekkel megszakított felirat emlékeztet a korai keresztény időkre: „ Más uralkodók olyan halandókat részesítettek tiszteletben, akiknek tevékenysége haszontalan volt, a mi fejedelmünk, Justinianus viszont, a jámborságra való buzdításként, nagyszerű épülettel tisztelte meg Szergioszt...” A bizánci mozaik- és freskóművészet teljes pompájával a Chora-monostorban találkozhattunk: a XXI. században, Giotto kortársaként alkotó ismeretlen művész valóságábrázolásával, színgazdagságával és távlatérzékével méltán versenyezhet az európai reneszánsz nagy alkotóival. A képek itt szinte teljes épségükben megmaradtak: az egész templombelső mozaikokkal és freskókkal borított. Itt érthettük meg igazán, hogy miért is festették ki a templomokat: a szent térbe belépő hívő előtt teljes konkrétságukban tárulnak fel a bibliai történetek, mintegy azonnal jelen idejű valósággá válnak. Minden így létezik: Isten és Krisztus élő valóság, a kép azonossá válik az ábrázolttal. A szakralitás: evidencia. Az isztambuli főtér másik jellegadó épülete a XVII. század elején I. Ahmet által építtetett Sultanahmet-dzsámi, a híres „ Kék mecset”, amely óriási kupolaméretével, díszes kék csempéivel, hat minaretjével fennen hirdeti Allah nagyságát és dicsőségét. Méretében és díszítettségében is felveszi vele a versenyt a Nagy Szulejmán (1520-1566) által építtetett, róla elnevezett dzsámi, amit Sinan, az oszmán-török építészet legkiválóbb mestere tervezett. A dzsámihoz - miként másutt is - különböző szintű iskola, könyvtár, kórház, konyha, karavánszeráj, fürdő és kút tartozik. Itt ért bennünket utunk egyik legdöbbenetesebb transzcendencia-élménye: amikor a kápráztató, csillogó csempékkel és mintás szőnyegekkel borított szentélybelsőből kiléptünk, akkor szólalt meg fejünk felett a minaret hangszórójából erős, éles és fájdalmas, könyörgő és elfojtott, de mégis fenséges, Allah erejét és istenségét velőtrázóan kinyilatkoztató müezzin imára hívó éneke. Beleremegtünk. Végig futott hátunkon a hideg, egy pillanatig mozdulni se tudtunk, lesújtva és megrendülten, mégis tisztábban, nyitottabb lélekkel álltunk égre emelt tekintettel az aranyló félhold árnyékában. Az a keleti bölcsesség villant eszembe, hogy Egy az istenség, de hozzá számtalan út vezet, hiszen szinte ugyanazt az élményt éltük át, mint amikor a keresztény templomban teli torokból és teljes szívvel felhangzik a gyülekezeti ének, hirdetve Isten dicsőségét és a közösség megtartó erejét. Hogy a lényeg mindenütt megtapasztalható, egy és ugyanaz: Hódmezővásárhelyen és Isztambulban, Nagyenyeden és a tibeti hegyek közt, hogy nincs értékkülönbség, csak másság van, és a legnagyobb kegyelem, ha megadatik a valahová való tartozás tudata, ahonnan belátható és elfogadható az értelmünkkel és tudásunkkal fölfoghatatlan, tökéletes teljesség. Amiként török kísérőnk kérdezte Epheszoszban Mária házánál: - Ugye, olyan szent hely ez nektek, mint nekünk Mekka? Mi pedig ott álltunk a kicsiny, virágillatos kápolnában a megbocsátó tekintetű, mennyei nyugalmat sugárzó, boldogságos Szűz Mária szobrocskája előtt múltunkból és hagyományainkból kiesve, kifosztott lélekkel, mert diákjaink egyetlen, a hely szelleméhez illő éneket sem tudtak elénekelni Magyarország védőszentjének, a magyarok nagyasszonyának tiszteletére, akinek Szent István ajánlotta országát oltalmába. Pedig a Boldogasszony anyánk...-az mindenkinek illene tudnia, már pusztán tiszteletből is azok iránt, akiknek ez még jelent valamit... Miképpen mi is tiszteletből és barátságból tanulunk meg legalább néhány mondatot külföldi utunk alkalmából az adott ország nyelvéből. Nem tudják diákjaink, amit tudniuk kéne, mert már nekünk sem tanították meg, mert nem lehetett, pontosabban nem volt célszerű, és korántsem gyávaságból vagy cinkosságból, hanem mert a keleti (és nyugati is) kifinomult hazugságok zsarnokságai csak történelmi léptékben múlandóak, hiszen az erre irányuló kísérletek megdönthetetlennek mutatták, minthogy az is volt. Most azonban itt a hosszú távú lehetőség, tehát vigyázzunk és óvjuk magunkat Ady jóslatának további beteljesítésétől, mert különben „ ...fölolvaszt a világ kohója / S elvesztünk, mert elvesztettük magunk.” Próbáljunk visszatalálni valódi történelmünkhöz, méltóságunkhoz, hogy ne csak a templomban - és a XX. század vallásaként a meccsen - szóljon a Himnusz, hanem ünnepélyeken, évnyitókon ismerjünk, és főleg akarjunk énekelni, mert a hallgatás és a csönd önfeladás, bevallott vereség és lassú, folytatódó nemzethalál. (Folyt.köv.) Priamosztól Ibrahim Müteferrikáig A Bethlen Gábor Gimnázium tanulmányi kirándulása: Törökország - Kisázsia 1993. augusztus 25-szeptember 4. A Kék mecset... Az Isten nagyságát térben megjelenítő templom. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE 5