Vásárhely és Vidéke, 1883. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1883-01-04 / 1. szám
nyezet: a kaszinót is megbukni engedjük — szétszórva, elkülönözve egymástól, soha sem lesz képes intelligenciánk a közéletben befolyását érvényesíteni. Eltekintve azért a kaszinó minden más nemes czéljától, egyedül az intelligens elemek tömörülése czéljából is leghőbben óhajtandó, hogy a kaszinó fentartassék, — fentartassék pedig a képen, hogy minden irányban megfelelhessen hivatásának. Életet kell vinni a rideg falak közé! — öszszejöveteleket tartani a közszellem ébresztésére, — felolvasásokat, hangversenyeket és estélyeket rendezni a közérdeklődés felkeltésére, értekezleteket tartani a fontosabb városi ügyek felett, és pedig mielőtt a város zöld asztalánál tárgyaltatnának s az ily értekezletekre meg kell hívni mindazokat, kik közéletünkben szerepelnek, s ha látni fogja a nagy közönség, hogy intelligentiánk felfogva nemes hivatását, nem egymás pocskolásában, hanem a közjó munkálásában leli gyönyörét, — készséggel fogja támogatni minden közjóra irányzott nemes törekvésében. — Másrészt, ha látni fogják, hogy kaszinónkban élet van, s nemcsak az újság olvasást illetőleg képes közönségünk igényeit kielégíteni, hanem más tekintetben is. a készséggel fognak tagjai sorába lépni úgy értelmesebb gazdáink, mint tanultabb iparosaink és kereskedőink is. Választások ref. egyházunkban. Múlt hó 29-én tartatott meg városunkban, a reform, egyház kebelében, a főgondnok, presbyterium és egyházközségi közgyűlés tagjainak választása, melynek eredményét, tekintve, hogy városunkban sokan érdeklődnek iránta, következőkben közöljük: Az e-ső tizedben a főgondnokságra Szabó Mihály 56, Szomor Imre 24, Dobossy Lajos 22, Borotvás Kálmán 20 és Lázár István 17 szavazatot kapott. Presbyterek lettek: Nagy Gál János 129. Lázár Mihály 113. Török Péter 111. Kovács János ügyvéd 107. Kis Pál Péter 102. Cs. Hódi Ferencz 101. Vörös Zsigmond 96. Imre István 84. Gál Ferencz 83. Korsós Pál 81. Borotvás Kálmán 76. T. Szűcs Mihály 75, Köti István 71, Olasz Márton 63, Juhász Mihály ügyvéd 62, Zsoldos István 59, B. Kovács Péter 54, Székely Péter 51, Rákos József 46, 1), Tóth Ferencz 46, Mucsi Ferencz (közös) 43, Égető György 34 szavazattal. — Póttagok: Asztalos Sándor tanító 33, Balog Mihály (énekes) 32, 1. Szabó Péter 32, Borsos Péter 31, Szél Samu János 31, Dr. Hódi Mózes ügyvéd 30, Nagy Sándor szűcs 30, Dani József 28, Futó Mihály tanár 26, Kis Józsi János 24, T. Szűcs Pál 24, Kristó Sándor 20 szavazattal. A II-ik tizedben a főgondnokságra Szabó Mihály 139, Dobossy Lajos 11, Borotvás Kálmán 9, Balogi Sámuel 7 szavazatot kapott. Presbyterek lettek: Gojdár Péter 169, Zsoldos Ferencz 136, Szilágyi Mihály 135, Párkány Szűcs Ferencz 129, Rácz Mihály 124, Albert Tamás 124, Gál Bálint 116, Gregus József 112, Máry János 110, Bodrogi Sámuel 109, Török Sándor 108. Ábrás Károly 107, Máry Bálint 106. Zsarkó Sándor 103 szavazattal. — Póttagok: Szűcs Pál János 59, Hunyadi Lajos 56, Cs. Hódi János 54, Kóti Pál 52. Szűcs János 47. Cs. Szűcs Tamás 3. Bereczki István 34 szavazattal. A Illik tizedben a főgondnokságra Szabó Mihály 73, Dobossy Lajos 26, Szomor Imre 11. Lázár István 10 szavazatot kapott. Presbyterek lettek: Hódy József 109, Nagy András János 90, Dobossy Lajos 75, Szabó Pál 65, Nagy Sándor főkapitány 60, Gojdár Sámuel 59, Lázár István 58, Kis Kenéz Péter 57, Ábrás Károly 57, Kovács Ferencz 51, Gy. Molnár István 50, Karácsonyi János 48 szavazattal. — Póttagok : Szabó Mihály 46, Tócsi József 45, Szabó Sámuel 42, Szomor Imre 36, Koncz Gábor 36, Dús József 35, Dr. Imre József 33, Juhász Ferencz 28 szavazattal. IV-ik tizedben a főgondnokságra Borotvás Kálmán 32, Balogi Soma 24, Dobossy Lajos 59, Szabó Mihály 17, Szomor Imre 10 szavazatot nyert. Presbyterek lettek: Elek János 102, Nagy András 1sz., 98, Zsarkó Péter 98, Elek Sándor 90, Mónus András 86, Égető István 78, Balogi Soma 70, Zsarkó Mihály 68, Diószegi István 64, ifj. Karasz Samu 62, K. Hódi János 59, Csáki Mihály 58, Hegedűs Péter 52, Szabó András 52, Csáki Máté 51, Hódi Ferencz 51, Zsarkó János 50, P. Hegedűs Sándor 49, Diószegi József 49, Elek Ferencz 48 szavazattal. — Póttagok : Hódi G. József 48, Samu Ferencz 42, Baksa Mihály 41, Szilágyi Sámuel 41, Szőllősi Sámuel 39, Joó Sándor 39, Majsai Mihály 37, Hegedűs Sámuel 35, Kristó Mihály 34 szavazattal. Szathmári Mihály 41. Az V-ik tizedben a főgondnokságra Szabó Mihály 34, Borotvás Kálmán 26, Dobossy Lajos 16, Szomor Imre 14 szavazatot kapott. Presbiterek lettek : Zsarkó Lajos 86, Zsarkó Sándor 76, Hoesi Sándor 70, Gombos János 65, Zsarkó József 60, Tunyogi Mihály 54, Gera Gábor 50, Asztalos Sándor 47, Garzó Imre 47, Fejes Ferencz 44, Kérdő Pál 40, Nagy András György 36 szavazattal. Póttagok : Tóth István 33, Török K. Lajos 33, Illés Péter 32, Kérdő Péter 27, Zsoldos Sámuel 24, Bálint István 23 szavazattal. A szavazatok teljesen csak tegnap délelőtt olvastattak össze, mely alkalommal konstatáltatott, hogy a főgondnoki tisztségre, 319 szavazattal Szabó Mihály ügyvéd, ref. hitközségünk közszeretetnek örvendő, nagy érdemű tagja választatott meg, kit is Miklovicz Bálint elnöklete alatt egy tisztelgő küldöttség azonnal felkeresett, s értesítette, hogy a szép bizalmi állásra a többség őt választá meg, s felkérte, hogy az egyházközség kívánalmának engedve, vállalja el a magas kitüntetéssel járó, de terhes hivatalt. — Szabó Mihály meghatottan mondott közzönetet a küldöttségnek a kiváló megtiszteltetésért, s válasza megadására gondolkozási határidőt kért. — Az egyház tagjai remélik, hogy e gondolkozási határidő igen rövid lesz s annak eredménye az leend, hogy Szabó Mihályt úgy üdvözölhetjük, mint a ref. egyház uj főgondnokát! Helyi és vidéki hirek. — Személyi hir. Rónay Lajos főispán ur ő méltósága tegnap körünkbe érkezett, hogy az igazoló választmánytól a bíráló választmányhoz fellebbezett odiosus ügy elbírálásánál személyesen elnököljön. — A ref. egyház főgondnoki tisztségére Szabó Mihályt méltató a többség bizalma. Számos szavazatot nyertek azonban Dobossy Lajos, Szomor Imre, Borotvás Kálmán, Lázár István és Baloghi Soma is, — ami egyrészről az egyháztagok érdeklődéséről tesz tanúságot, másrészről pedig örvendetes jele annak, hogy* egyházunk, mely az ország legnépesebb ref. hitközsége, nem szűkölködik oly jeles és érdemes férfiakban, minőket a nevezettekben van szerencsénk leírni. — Eljegyzéseit: Hölgykoszorunk egyik kedves, üde virágát: Bereczk Mariska urhölgyet, múlt hó végén jegyezte el. Németh Lajos, városunk szülötte, csanádpalotai ifjú gyógyszerész. — Dr. Ormos Jenő ügyvédi karunk egyik derék fiatal tagja, szintén a napokban váltott jegyet Schlesinger M. L. bajai nagykereskedő leányával, Malvinnal. — Körmagyar egy helybeli elite-bálon. A hunvásárhelyi fiatalság által tervezett jótékonyczélű s zártkörű bál, Dobossy Lajosné, sz. Mayer Irma urnő v Nagysága védnöksége mellett folyó évi január hó 27-én valóban meg fog tartatni, mely alkalommal az idegen tánczok által táncztermeinkből csaknem egészen kiszorított nemzeti tánszunk akörmagyar is fel fog eleveníttetni. Egy az intelligentia köréből alakult nő és férfiakból álló társaság, annak begyakorlásával már nagyban foglalkozik. E bál több helybeli család sugalmazása folytán a helybeli fiatalság következő sora által rendeztetik: Asztalos Sándor, Bartha István, Bereczk Péter, Dr. Böhm Mihály, Csáky István, Derzsi József, Draskóczy Ede, Dr. Hódi Mózes, Kiss János, Konstantin Lajos, Kun Miksa, Kmetykó József, Mike József, ifj. Solti Károly, Szerényi Ede, Szikszay Dénes, Jeney Géza, Dr. Vásárhelyi Domos. A tiszta jövedelem egy később meghatározandó jótékonyozésra fog fordíttatni. Bár a rendező bizottság mindent elkövetene, hogy a bál kiállítás tekintetében minden résztvevő osztatlan tetszését kinyerje, mindazáltal oda is törekszik hatni, hogy a nők minél egyszerűbb öltözékben jelenjenek meg. A bálon Flóra Jancsi jól szervezett s 14 tagból álló jeles zenekara fog előre láthatólag is sikeresen közreműködni, több új tánczdarab betanulása s ez alkalommali bemutatása mellett. A rendező bizottság, a bálon leendő részvételre több helybeli s vidéki család s mi nálunk ritkaság tánczolni szerető fiatal emberek egész tömegének ígéretét bírja. A díszesen kiállított meghívók már nagy részben szótküldettek. — Farsangi napló. Tánczmulatságaink sorát ez évben is a „Budapesten fennálló hódmezővásárhelyi ifjúsági kör“ tánczestélye nyitja meg, melyet alaptőkéjük gyarapítására, a kaszinó helyiségeiben rendeznek f. hó 6. a félévi szünidejüket körünkben töltő egyetemi hallgatóink. Ugyancsak 6-án rendez az „iparos ifjúság önképző egylete“ Ritt Lajos elnöklete alatt, a „Sas“ termében polgári tánczvigalmat, melynek jövedelme az utasfogadó alap javára fordittatik. — 8-án, a kisdedóvó-egyletben tartatik családias színezetű batyubál. — 10-én, az izz. jótékony nőegylet tart a „Sas“ nagytermében saját pénztára javára tánczmulatságot. — 14-én, vásár vasárnapján, a gazdasági egyletnek lesz zártkörű bálja, melyet Aczél Károly elnöklete alatt, alaptőkéje és könyvtára javára rendez a szépen virágzó egylet. — Végül 27-én tartatik meg a városi intelligens ifjuság zártkörű tánczvigalma, melyről bővebb értesítéssel fentebb szolgálunk. — Reméljük, hogy e tánczestélyek, melyek kivétel nélkül mind jótékony czélokra rendeztetnek, szép látogatottságnak fognak örvendeni s az idei rövid farsangot vígan fogja tölteni tánczkedvelő ifjúságunk. — Járásbíróságunk, ügyforgalma. A múlt 1882-ik évben, összesen 12664 ügydarab érkezett járásbíróságunkhoz, melyből a polgári osztályra esik 4379, a telekkönyvire 4205 és a bünfenyitő osztályra 4080 szám. Sommás per beérkezett 298, kisebb polgári ügy 502, örökösödési ügy 360, telekkönyvi per 3, egyébb telekkönyvi ügy 3612. — Bűnvizsgálat teljesittetett 134 ügyben ; vétség és kihágás 734 jelentetett fel. — Hátralék a múlt évről, eltekintve a fenyitő osztálytól, alig maradt, ami köztiszteletben álló járásbirónk s derék bíróságunk fáradhatlan tevékenysége s elismert ügybuzgóságának köszönhető. — A kaszinó egylet e hó 14-én tartja rendes évi közgyűlését. Tárgya lesz a múlt évi számadások felülvizsgálása és a folyó évi költségvetés megállapításán kívül az egylet tiszti karának megválasztása. Kiválóan ajánljuk a tagok figyelmébe, hogy e gyűlésen minél számosabban jelenjenek meg, s főgondjukat a választmány helyes megalakítására irányozzák, mert elsősorban is a választmány van hivatva életet önteni a kaszinóba s e nehéz feladaton kívül a választmánytól várja kaszinónk, súlyos pénzügyi viszonyainak is rendezését. — Az egyleti tagok sorába lépni kívánók felkéretnek, hogy felvétel végett Draskovicsárpád kaszinói titkárnál f. hó 12-ig jelentkezni szíveskedjenek. — Esküvő. Halm Gyula városunkbeli kereskedő, f. hó 22-én fog házasságra lépni Klein Katalin kisasszonynyal, Szálkán, Tolna megyében. — Falta Imre közbecsülésnek örvendő vendéglősünk kedves leányát, Juliskát, ki a női ruhaszabás és varrásbani ügyességéről is előnyösen ismertetik, a napokban jegyezte el Tóth Mihály szegedi kalapos mester. — Az iparegylet f. hó 21-én, délután 2 órakor fogja megtartani tisztújító közgyűlését. — Bauer Jakab és fia gőzfürdő-tulajdonosok, az iparos ifjak önképző-egylete tagjainak, fele áron bocsájtottak gőzfürdő jegyeket rendelkezésükre, mely jegyek iránt a tagok Ritt Lajos egyik pénztárnoknál jelentkezhetnek. — Az ily tett nem szorul dicséretre! — A városi főmérnöki állomásra, mely az e hó végén tartandó törvényhatósági közgyűlésen fog választás útján betöltetni, Deák Mihály h. főmérnökön kívül. Czégényi Gyula, L. Tóth István magán mérnökök és Szigeti kir. segédmérnök is pályázni fognak. — A pálinka regálét, a jövő 3 évre, árverés utján, ismét Patzauer Miksa volt bérlő haszonbérelte ki, évi 17422 frtért. — A városi köz-vágóhid a folyó évre Kovács Sámuel és Pflug Hermann mészárosoknak adatott bérbe 200 frt. bérösszegért. — Dr. Berger Ferencz főorvosunk előterjesztése folytán, a tanács elrendelte, hogy a piaci élelmiszerek vegyészi megvizsgálásához szükséges eszközök, a városi pénztár terhére megszereztessenek. — Bánfalván, Békés megyében gyógytár felállítását engedélyezte a belügyminiszter. Forgalmi körét Bánfalva és Puszta-Szenttornya községek, közel fekvő szénász, mágocsi és királysági paták fogják képezni, s igy elsősorban az házi gyógytárak, de kisebb mértékben a mi gyáraink forgalmát is fogja csökkenteni az új gyárszertár. — Orosházán Szigeti színtársulata küzd a közönség részvétlenségével.