Vásárhely és Vidéke, 1883. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)
1883-09-27 / 39. szám
us törlesztési hányadát fedezni fogja-e? Már pedig ennek kimutatása nélkül még a közmuvika s közlekedési miniszter sem rendelheti el _ — daczára az 1881. évi’ Lili fez. 1. §-ában a törvényhozástól nyert széleskörű felhatalmazásának. — a szabályozási munkálatok keresztülvitelét. A pusztai birtokosok kisebbsége pedig, mely az érdekeltségbe belépett, épen arra számít, hogy ha az érdekelt birtokosok többsége nem akart szabályozó társulatot alakítani, majd elkészítteti a kormánybiztossal a szabályozási munkálatokat a közmunka és közlekedési miniszter, majd keresztül viszi az az ártérfejlesztést s ennek alapján megállapítja a teherviselési kulcsot s akár akarta a pusztaiak többsége a belvíz-szabályozást, akár nem, fizetni fog, ha majd exequálják. Ámde a közmunka és közlekedési miniszter nem igen mutatott erre valami nagy hajlandóságot. A törvény szerint nem is mutathat addig, míg számszerű adatokkal kimutatva nem lesz, hogy a szándékolt szabályozási munkálatok folytán az érdekelt földterületek jövedelme annyival szaporodni fog, hogy ez a szabályozás költségeinek kamatait és törlesztési hányadát kifizetni fogja ; — márpedig ez nagy kérdés. De különben is a közmunka és közlekedési miniszter tartózkodó állását ez ügy iránt igazolja az is, hogy a pusztai érdekeltségnek nem adta meg az 50.000 frt kölcsönt, márpedig ha kellő garanciát látott volna arra, hogy az egész érdekeltség a társulattá alakulásra a törvény szerint kötelezhető lesz, s így az 50.000 frt kölcsön az érdekeltektől utólag behajtható leend, azt hiszszük, hogy egy kis jóakarattal akadt volna még a közmunka minisztériumban 50.000 frt. De nem akadt, mert nem látott a miniszter semmi garantiát; a belvízszabályozás szószólói feint belevitték a kölcsönügybe a várost, s most már a város fogja az 50.000 ftot kölcsön kérni, ez fogja annak viszszafizetési kötelezettségét magára vállalni s előre láthatólag ez is fogja visszafizetni; már tudniillik ha lesz miből. Nem mondjuk ugyan feltétlenül, hogy ez bekövetkezni fog, de bekövetkezhetik. Mert az érdekeltséggel szemben a város egyáltalán semmivel sincs a fenti eset ellenében biztosítva, márpedig a törvényhatósági közgyűlés tartozott volna gondoskodni a garanciákról is, mivel nem csak pusztaiakból áll a város lakossága, de különben is egyáltalán nincs a város oly helyzetben, hogy midőn ily tekintélyes összegről van szó, a biztosítékokról megfeledkezhessék. Egész másként állana a dolog, ha egy megalakult belvízszabályozó-társulattal állanánk szemmár a Barika? Olyan kéké még a szeme, mint akkor volt? Mint mindennek, a tót legény ábrándozásának is vége. Fölhangzott a felügyelő erőteljes szava. Digó, tót, magyar és német napszámos megfogta a kötél végét és kezdődött a dolog. Nagyot koppan a nehezék az erős tölgyczölöpön. Az a szomorú egyhangú koppanás aztán elhallgattatja a szegény tót fiú szívverését is. Nem szabad most hazagondolni, ábrándozni, csak a nyers, a kenyeret adó munkára. De mégis . . . Az erős munka nem tudja elfelejtetni a dalt Talán az ad nekik erőt hozzá ? És szomorúan egyhangúan hallatszott a Tiszapartról: Ámol auf Zvámol drnuf, Drájmol auf, Viere drauf, Filnve vár’s, Sechse vár’s, Sieben auf Achte drauf! stb íme a munka poezise. Erről eddig még nem tudott a népköltészet semmit. A munka, a kényszerűség szülötte. Könnyebben, egyöntetűbben megy, ha rythmust zeng hozzá. S úgy látszik, hogy e dal nemzetközi valami. Nem csinálnak belőle pártkérdést. Ezt dúdolja az olasz, ezt a tót, ezt a magyar. Könnyít mindnyájuk munkáján. Az új híd fel is épült. Remeke az alföldi folyónak, remeke a szép városnak. Hát a nagy palotákat ki építette? Nemcsak a férfi kéz rakta ott rakásra a téglákat. Van eset rá, hogy a férfi karja sem erősebb, mint a nőé. Százával foglalatoskodtak ott az asszonyok, lányok is. A gyenge karon megfeszülnek az izmok, erősödik a derék. Azokban a karokban aztán lesz erő visszatolni a férfit, ha netán hamis szándékból közelednék a lányhoz. De annál erősebben ölel aztán, ha szeret, a karcsú derék is megerősödik, bend ez esetben meg volna a kellő garantia, de a midőn csak egy reménybeli vízszabályozásról van szó, melynek létesítése még teljesen kérdéses, s melynél 6000 hold a földnek magát érdekeltnek valló tulajdonosa a saját felelőssége mellett 50.000 frtot kölcsönképen felvenni nem mert vagy nem akart, az ilyen reménybeli vízszabályozó társulat részére 50.000 frtot minden biztosíték nélkül kölcsönkép megszavazni, valóságos könnyelműség. Ez határozott meggyőződésünk a pusztai belvizek szabályozására a város által a kormánytól felvenni határozott 50.000 frt kölcsönt illetőleg; óhajtanék, hogy aggályaink meg ne valósuljanak. — azonban tartunk tőle. Videant consules! Tanítóink és a tanítás. „Quem di odere, praeceptorem fecere“ olyan nagyon régi és elkoptatott közmondás, hogy alig van már neki mint ilyennek értéke. Hanem igenis, az értelme mindig ugyanaz és örökké igaz marad. Az istennek ezen gyűlöltjei valóban szánandó emberek. A képzelhető legcsekélyebb fizetés mellett a legnagyobb kincs, a nevelés van súlyosan vállaikra rakva. Aki tudja, mit tesz az tanítani, nevelni száz meg száz gyermeket, az tudni fogja, hogy milyen nehéz és súlyos munka az, amit a tanító végez. Végez, anélkül, hogy mint más pályán, az előre haladás útja nyitva lenne számára. És a tanító, helytelenül bár, mégis igen kevésre becsült állású ember a közönség szemében. Talán azért is van ama fenti közmondásnak olyan keserű alapértelme, de hát bizony sokszor találunk a tanítók közt is olyanokat, hogy önként élőnkbe tolul a kérdés: én édes istenem, hogyan lehet hát ez is tanító ? A múlt hó végén jöttek össze Budapesten az országos tanítói gyűlésre a hivatott tanférfiak, hogy ezen bajokat megbeszélve, reformokat hozzanak be a tanítás sikerének és a tanítók érdekeinek előbbre mozdítása érdekében. Bizony nagyon ideje már, hogy tegyenek is valamit a maguk érdekében. Különösen szeretnék, ha nyomorult anyagi helyzetükön volna segítve. Mert sok függ attól, hogy milyen anyagi helyzetben van a tanító. Aki úgy megy az iskolába, hogy csak teste van ott, de lelke, esze más felé barangol, annak ugyan kevés gondja lesz a kezére bízott gyermekek nevelésére és hiába hangoztatja aztán, hogy a család is nyújtson segédkezet a neveléshez. Biztosítva kell lennünk arra nézve, hogy a tanítónak más foglaló nem ropog meg az ölelésben. Pedig ezek a lányok is milyen hamisak. Milyen kaczkiásan tűzdelik fel két oldalt ruhájukat, talán, hogy a kőmives legényeket leszédítsék ?. . . Aztán milyen fiatalok. Mikor déli egy óráig delelnek a hűvös oldalon, szinte rá-rá fognám egyikére — másikára, hogy — aluszik. Pedig nem. Oda kandikálnak át a másik oldalra a legényekre. Nehéz, bajos munka volt ezt a várost felépíteni, újjá teremteni. De fel van építve. Királyi biztosság, műszaki tanács, digók, tót és magyar munkások beleizzadhattak e nagy munkába. Hanem nemcsak ezek építettek ott. Épített ott a két jó szegedi újság is. A „Híradó“ és a „Napló.“ Irányukra, politikai elveikre eltérők ugyan, de abban az egyben egyetértettek, hogy Szegedet újjá teremteni kell. Enyedi Lukács, Nagy Sándor szerkesztők mellett ott építettek versben és prózában Pósa Lajos, Palotás Fausztin, Békefy Antal, s akit első sorban kellett volna említenem Mikszáth Kálmán, az alföldre leszakadt jó palócz is._ Épített ott mindenki, mert mindenki szerette az ő városát. Túl a Tiszán, az ujszegedi népkertben szokott hűselni Hugh, a borbély. Ott heverész most is egy árnyas padon. Vájjon nem a rekonstrukczion töri-e az eszét most is, hogy aztán a műhelyben előadja nevezetes terveit a vendégeinek ? Hagyjuk szegényt, az ábrándoknak él ő. Könnyű a mestersége, nem csoda, ha hajlama van hozzá. Aztán meg ki tudja, kire vár ? Övé most a tér. A nap forrón süt le, ott pirítja a bakák hátán a borját túl a Tiszán valahol Szőreg alatt. A nyárfasor pedig olyan édes hangokat zizeg, a bokorban hivogatólag int, talán pihenőre a mohos pad ? Nem, mintha valami rokolya suhogott volna... kozása, más gondja nincs, mint az oktatás, nevelés és az, hogy maga is elérje azt a fokot, hogy műveit embernek neveztessék. Nem kívánjuk ugyan tőle, hogy Sokrates, Aristoteles, a régi kor e híres tanítóihoz hasonlítsanak tudományban, bölcsességben, csak azt, hogy legyen modern tanító a szó szoros értelmében. Nálunk különösen Magyarországon szép hivatás vár a tanítói karra. Egy új, életerős, aranyos ifjúságot kell nekik nevelniök a társadalom, a haza javára. Amit ők csepegtetnek a gyermekbe, amit ők pici magként elvetnek, az fog lombos fává kinőni az ifjúban, erős törzszsé az öregben. Hazánkban vannak még oly helyek, ahol sűrű sötétség urait, vigyék oda tanítóink a lobogó fáklyát, a könyvet, és legyenek a tudománynak és a czivilizácziónak nemes előharczosai, fenkölt prófétái. Nem a tanár, nem az ügyvéd, nem az orvos, nem a hivatalnok van erre hivatva, hanem a néptanító. De a közönségnek is meg vannak kötelességei a tanítók irányában. Nem szabad őket eddigi alárendelt helyzetükben tartani, hanem segíteni rajtuk anyagilag, hogy jobb helyzetbe jussanak. Ettől függ aztán a tanítás eredménye, gyermekeink jóvolta. És a mi fő, egy erős, új nemzedék alkotása e közös anyánk, a haza javára. —.. Irányi Dezső. Helyi és vidéki Hírek. — Előfizetési felhívás. Lapunk jelen számú utolsó lévén ez évnegyedben, tisztelettel felhívjuk évnegyedes előfizetőinket előfizetéseik szives megújítására. A feltételek lapunk homlokzatán olvashatók. — Masíroznak a katonák... Nagy riadalom volt a múlt hét végén városunkban. A 46-ik gyalogezred törzse egy zászlóaljjal, s a 61-ik ezred egy zászlóalja érkezett a nagyváradi hadgyakorlatokról f. hó 23-án, vasárnap városunkba s innen másnap reggel 7 órakor tovább masírozott Szegedre, hol a 46-ik gy. ezred törzse, az árviz után csak most foglalja el ismét régi állomáshelyét. A 46-ik ezred zenekara még szombaton megérkezett városunkba s a vasárnap érkező 2 zászlóalj elé zeneszóval vonult ki az orosházi országutra s miután városunk fiai is a 46-ik gy. ezredben szolgálnak, a kedvezőtlen idő daczára a zenekarral együtt nagy néptömeg várta a bakák érkezését, kik teljesen átázva és nyakig sárosan a déli órákban meg is érkeztek. Elszállásolásukról kellő időben gondoskodva volt s igy az elfáradt legénység csakhamar beszállásoltatott s lakosságunk által mindenütt szives vendégszeretettel fogadtatott. — Délután négy órakor Thiel ezredes a közönség iránti előzékenységből a zenekart a sétatérre rendelte, hol térzenét tartatott s a szokatlan muzsikaszóra minden városrészből oly sűrűn özönlött a nép, hogy a sétány környékén a gyalogközlekedés majdnem egészen megakadt. Este a hatóság rendezett a tisztikar tiszteletére a „Sas“ vendéglőben bankettet, melyben összesen mintegy 60 an vettek részt s a tisztikar a polgári elem fölött túlnyomó számmal volt képviselve. Az első poharat Ábrás Károly polgármester emelte ő cs, és kit Felsége I. Ferencz József Magyarország apostoli királyára, s a felséges uralkodóházra, s ezen pohárköszöntőt a jelenvoltak állva hallgatták végig s háromszor megéljenezték. Majd ugyancsak Ábrái Károly a hadseregre s Thiel ezredesre, Jeney Imre a 46-ik gy. ezred tisztikarára, Ábrás a 61-ik ezrednek szintén köztünk időző tisztjeire, Thiel ezredes Hódmezővásárhely felvirágzására s Dobosy Lajos Ábrás polgármesterre emelték poharukat. Ezután folyt szakadatlanul a dikezió késő éjfélig, sőt még azontúl is. A tisztikart pompás jó kedvre hangolta Jancsink zamatos zenéje, s midőn éjfélkor a Sas termében ugyanakkor rendezett ujoncz-bál rendező bizottsága lejött az étterembe s meghívta a bálba a tiszteket, azok készséggel elfogadták a meghívást s számosan közülök egész hajnalig ott tánczolták a csárdást a baka-jelöltek közt. — Reggel 7 órakor azután megfutták az indulót s a vásárhelyi pihenés után, tisztikar és legénység masírozott tovább Szeged felé. — Végszó Fodor Lajos urnak. A „Hód-Mező- Vásárhely“ legutóbbi számában Fodor Lajos ur korához illő szószátyársághoz folyamodván, még azt is elcsűrni-csavarni akarja, hogy ő előttünk, megbízónk Dr. Endrey Gyula részére a lovagias elégtételt megtagadta. — Valóban ha ezen nyilatkozat után visszagondolunk azon jelenetre, midőn Fodor Lajos úrtól megbízónk részére lovagias elégtételt kértünk, bajos elhatároznunk, hogy Fodor Lajos úr „szárazföldi bátorságán“