Vásárhely és Vidéke, 1886. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)

1886-04-08 / 14. szám

tassanak. — E tekintetben sokat tehet a városi tanács és a hatóság. A regale javadalmakból városunk jövedelme évenkint 6000 írttal emelkedett az új bérletek folytán s bár köztudomású, hogy ezen javadalmakért többet is kaphat­tunk volna, ezen 6000 írt évi jövedelem többlettel is előmozdíthatjuk városunk ha­ladását. Városunk pénzügyi viszonyainak ren­dezésére nézve sokat várhatunk adósságaink tervbe vett conversiójától. Ha ezen művelet szerencsésen megoldható lesz, köz­terheinken több ezer forinttal könnyíthe­­tünk s a megkímélt erőket felhasználhatjuk városunk kulturális haladásának előmozdí­tására, fokozatosan helyrehozhatjuk a mu­lasztásokat s odahathatunk, hogy minden évben egy követ tehetünk le városunk fel­virágoztatásának alapkövéhez. A conversió eszméje tehát igen szerencsés gondolat volt. A fődolog az, hogy keresztül vitessék s e tekintetben a kezdeményezők buzgalma ne lankadjon. Igyekezzünk, mert elmaradtunk s ra­gadjuk meg az alkalmat, midőn haladásra nyílik kedvező terünk. Az évek haladnak fölöttünk, mi is­­ haladjunk! A kiállítási biztos költségei. Talán mondanunk sem kell, hogy nem szí­vesen térünk vissza azon ügyre, melyet városunk kiállítási biztosának költségjegyzékére vonatkozólag lapunknak I. évi 10-ik számában hoztunk szóba. A személyeskedés soha sem volt kenyerünk és mikor csak tehetjük, kerüljük egyes személyeknek a nyilvános vitába való bevonását. De a legjobb akarat mellett is merülnek fel körülmények, me­lyek közt hallgatnunk nem lehet és nem szabad, mert hirtelenek volnánk kötelességünkhöz, hötelé­nek a közügyekhez, melyeket szolgálunk, ha egye­sek kedvéért hallgatnánk oly dolgokról, melyek a közönség érdekeivel várhatatlan kapcsolatban állanak. Magánembereknek privát, ügyeibe semmi beleszólásunk, ezt jól tudjuk és ezen szempontot soha meg nem sértettük, de mihelyt a magán­ember a közügyek szolgálatába áll, akkor el kell készülve lennie arra, miként a nyilvánosság min­den orgánuma eljárását megbírálja és a közönség figyelmét reá irányozza. Elismerésünk kíséri, ha működése azt megérdemli, rosszulásunk, ha né­zetünk szerint nem megfelelő. Ezen tekintetek vezéreltek minket akkor is, midőn Lázár István volt kiállítási biztos költség­jegyzékét közöltük és észrevételekkel kisértük.­­ Arra nézve, hogy valaki a város szolgálatában tett kiadásait megtérítteti magának, egyetlen kifogá­sunk sem volt és nincs is, sőt mi bizonyos kor­látok közt a fáradozás jutalmazását is helyeseljük és nem nehezteljük. De a szóban forgó ügyet eddig kétségbe nem vont előzményei szerint egészen más szem­pontból kell megítélnünk, mint más kiküldetés ügyét. Ha más ügyben küldenek ki valakit, ott a költségekről nem is szokás beszélni, hacsak azért nem, hogy az illető kiadásai és napidíjai megtérítéséről teljesen lemond ; rendszerint tudva van az, hogy a város kiküldöttjeinek mennyi napidíjat fizet és kiadásai közül mit térít meg és ezen skála szerint fizetik az illető kiküldötteket. Ez a rendes eljárás, mely ellen, ismételjük, mi soha kifogást nem emeltünk. De itt egészen más­ról van szó. Lázár István úr kiküldetését csak azon ígérete eredményezte, miszerint ő csupán készkiadásait fogja magának megtéríttetni. Ezt pedig senki sem értette úgy, hogy a „csupán készkiadá­­sok“ kétszer annyit fognak kitenni, mint a ren­des skála szerinti díjak és senki sem hitte, hogy ilyen ajánlat még egyszer oly súlyosan fogja ter­helni a város pénztárát, mintha valaki más költ­ségeiről egy szót sem szól és egyszerűen csak azt kapja meg, a­mit a szervezeti szabályokban meg­állapított skála szerint megkaphat. Lázár István új ajánlatát úgy értette és méltányolta mindenki, hogy itt egy tehetős polgár generozitást akar gya­­korolni városa irányában, mely őt gyakran kitün­tető és melyben épen vagyoni helyzeténél fogva foglal el előkelő állásokat. Az ajánlatot a múlt évi április havi közgyűlésen Draskóczy Lajos úr, a Lázár István tolmácsa határozottan a nagylelkűség, a város könyebbségéért tett áldozat színében tün­tette fel, ezért is mellőztetett a másik ajánlatba hozott biztos és ha most azzal állanak elő, mi­szerint a város kötelezte magát a költségeket meg­téríteni, ez betű szerint igaz lehet, de hogy ilyen költségjegyzéket, a rendesnél kétszer borsosabbat várt volna a közgyűlés, ez nem áll, s ezt mi ha­­tározottan tagadjuk. Tehát a nagylelkűség aktusáról van itt szó és ily szempontból kell ezen költségjegyzéket meg­ítélnünk. S ugyan kérdjük most már, hol itt a nobilitás? Nem akartunk részletekbe bocsátkozni, mert egy kissé ízléstelen munkának tartjuk, de Lázár úr múlt heti nyilatkozata provokál erre, kénytelenek vagyunk vele. Vasúti jegy árában minden egyes alkalom­mal 21 frt 60 kr. számíttatik fel. No már bocsá­natot kérünk, de mi ilyen áru Il­od osztályú vas­úti térti-menetjegyet nem ismerünk, még a gyors­vonatra szólót sem. Meglehet, hogy a kiállítási biztos úr mindig, kivétel nélkül gyorsvonaton uta­zott, de azt kérdjük: várjon a város rendes ki­küldötteinek gyorsvonatok árát szokta-e megtérí­teni ? Úgy tudjuk, hogy csak a rendes vonatok másodosztályú jegyeinek árát fizeti a város. Ha most már valaki nagylelkűségből vállal el egy megbízatást, illendő-e, járja-e az, hogy az illető minden alkalomra a legdrágább utazási költséget rójja fel, holott ma­napság az utazás rendjén­ül olcsó és 14 —15 írttal Budapestet 8 napi érvé­nyességgel bíró menet­térti jegyekkel kényelmesen meg lehet járni? Hiszen nekünk az ellen sincs és nem is lehet szavunk, ha Lázár úr külön vo­natokat venne igénybe, de azt igenis megvárhat­juk, hogy úti költsége a város rovására legalább ne rúgjon többre, mint a rendes kiküldötteké, kik nem adják a nagylelkűt, hanem a rendes tariffa szerint nyernek megtérítést,, ha ezerszer gyorsvo­naton utaztak is. A napi kiadások 8 frt 60 krban számíttat­nak fel. Mi ezt nem sokaljuk és tudjuk, hogy sok­kal többet is lehet Budapesten költeni. De a mi városunk sokkal szegényebb, semhogy úri ellátást nyújthatna az ő kiküldötteinek. Ha Lázár úr a kiállítás területére két kocsin ment, ezt tehette saját zsebére, de nem tehette volna a városéra, mely ilyen kiadásokat rendes kiküldötteinek sem térüil meg, kik nem nagylelkűségből és külön feltételek mellett, vállalnak el megbízatást. De nem részletezzük tovább a költségüket, mert ez felesleges. Első tekintetre kitűnik, hogy a rendesnél nagyobb összegek foglaltatnak benne, olyanok, melyeket városunk rendszerinti kikülde­tések alkalmával, melyek nem nobilitásból vállal­tatnak el, sem téríi meg. Legélénkebben feltünteti a különbséget, ha elővesszük a szervezeti szabá­lyokban megállapított napidíj skálát, és összeha­sonlítjuk a Lázár úr költségjegyzékének tételeivel, ekkor meg fogjuk látni, hogy mibe került, volna kiállítási képviseltetésünk, ha a rendes napidíjak szerint vállaltatott volna el és mennyivel került többe az által, hogy egy előkelő bizottsági tag nagylelkűségből „csupán készkiadásai“ megtérítése mellett vállalta el. A múlt évben még érvényben vett régi szervezeti szabályok értelmében a város kiküldöt­teinek megtérítette a vasúti tarifa széni Il-od osz­tályú díjat, a vasúti állomásig a bérkocsidí­jat és a vendéglői szállásbért, ezenfelül járt a kiküldöt­teknek a Il-od osztályú 3 írt napidíj. Egyéb ki­adásokat felszámítani nem lehetett. Ezt véve ala­pul, számításunk a következő: a) 11 izbeni fel és leutazás Buda­pestre és fogat a vasúti állomáshoz per 15 frt......................................................165 frt b) vendéglői szállásbér 54 napra per 2 frt.................................................108 frt c) napidíj 54 napra per 3 frt . 162 frt összesen 435 frt vagyis a szervezeti szabályokban megállapított skála szerint 54 napra legfelebb 435 frtba került volna a városnak a kiállítási biztosság, ha arra nem nobilitásból, hanem a rendes díjért és a rendes feltételek mellett vállalkozott volna valaki. Azt hisszük, hogy elég liberális a számításunk, mert 15 írtért bármikor fel lehet utazni Buda­pestre és vissza lehet jönni Il­od osztályon, két írtért pedig mindenkor kapható tisztességes ven­déglői szoba egy személy részére, 3 frt napidíjból pedig ki kell jönni, legalább a város terhére többet költeni nem lehet. Ezek szerint 431 írttal többe került Lázár István úr biztosi szolgálata, melyet ő „csupán készkiadásai“ megtérítése mel­lett a város iránti jóakaratból vállalt el, mintha egyszerűen küldtünk volna a rendes díjakért egy kiküldöttet. És ez az, ami bennünket felszólalásra kész­tetett. Sohasem tartoztunk azok közé, kik évek során át torkuk szakadtából kiabáltak a 2 — 3 írt napidíjak ellen, de azt nem nézhettük szó nél­kül, hogy valaki játsza a nagylelkűt, holott bu­sásan megfizettette magának szolgálatait, sokkal jobban, mint a­hogy e város kiküldötteit fizetni szokta. Nem kutatjuk, hogy valóban elköltöttek-e a felszámított összegek,­­ hiszen a velszi her­czeg a kiállítás alatt valószínű­leg még többet is költött, — de azt nem hallgathatjuk el, hogy városunk sokkal szegényebb, semhogy egyesek úri gusztusait képes volna kielégíteni. Ily jelenségekkel szemben vájjon csodálkoz­­hatik-e valaki, hogy ezen ügygyel kapcsolatosan a nobile officium­ok korának lejártát panaszoltuk ? Mi a nobile officiumot nem csak abban látjuk, hogy egyes polgárok gyüléseznek, szónokolnak és a nyilvánosság terén mozognak ; ez is kötelesség s érdem, de mindenek felett az volt a nobile officium hajdan és az volna nemesebb értelemben ma, hogy tehetős polgárok anyagi áldozatoktól sem riadnak vissza, midőn városuk érdekeiről van szó! Ez a kor letűnt, vagy legalább igen ritkák az áldozatra kész emberek. Az anyagiasság uralkodik minden téren, ezt hiába vitatjuk. De amidőn ezt elismerjük, másrészt nem lehetett szó nélkül hagynunk, hogy egy előkelő és tehetős polgára városunknak a nagylelkűség mezébe öltöz­ködjék, holott kétszeresen beszedte azon költsé­geket, melyeket városunk pénztára rendes körül­mények között fizetett volna. És nem hagyhattuk szó nélkül azért sem, hogy törvényhatósági bizott­ságunk a jövőben óvatosabb legyen és tartózkod­jék olyan kiküldetésektől, melyek „csak készkia­­dások“ fejében vállaltatnak el. Ezt megtennünk kötelességünk volt, és azt hisszük, fellépésünk elég nyílt volt és nincs szükségünk oktatásra, hogy hol hozzuk szóba ezen dolgokat. A sajtónál nincs nyilvánosabb orgánuma a közéletnek és hogy sza­vunk elhatott Lázár István úrig is, azt bizonyítja a „Hód-Mező-Vásárhely“ vasárnapi számában meg­jelent nyilatkozata, melyre a fentiekben megfelel­tünk. Különben ha Lázár úr költségjegyzéke ügyét minden áron a városi közgyűléseit is szóba ho­zatni kiváltja, azt hisszük, hogy ezen óhajtása még teljesedni fog. És majd ott meghalljuk, vájjon Lázár únnak nincs-e egyéb mondani­va­lója, mint a mit a „H.-M.-V.-ben mond?! Helyi és vidéki hírek. — Helybeli előfizetőinket tisztelettel értesítjük, hogy előfizetési nyugtáikat a hét folyamán fogják kihordani lapunk kéz­besítői. Vidéki előfizetőinket felkérjük, mi­szerint hátralékos díjaikat postautalvány útján szíveskedjenek beküldeni.­­ A törvényhatóság pénteki közgyűlése az általános pálinkamérési jogot f. év ápril 24-én kezdődő 6 évi időtartamra évi 22000 írt bérösz­­szegért Patzauer Miksa eddigi bérlőnek adta ki haszonbérbe — a tanács maga is belátta ez ügyben elkövetett, tévedéseit s a körülmények kényszer nyomása alatt Patzaauernek ajánlotta a kérdéses jogot bérbeadni, a mi ha nem is volt tőle következetes, annyi bizonyos, h­ogy észszerű dolog volt, mert a házi kezelésre a város előké­szül­ve egyáltalán nem volt s igy a közgyűlés is 2 —­3 tag kivételével majdnem egyhangúlag fo­gadta el a tanács javaslatát. Egyébként a tanács­nak ez ügy­beni eljárása nem maradt kritika nél­kül s a közgyűlésen Garzó Imre, Kovács József, Dr. Hódi Mózes és Karancsi Dániel méltán tet­tek neki szemrehányásokat,, hogy ez ügyben nem volt elég előrelátó. — a pénteki közgyűlés má­sik fontos tárgya volt a pusztai belvíz­ügyi bi­zottság azon jelentése, hogy a kulturmérnökség a víz­felfogási munkálatot pár nap múlva meg­kezdi. A közgyűlés e czélra folyóvá tette a ko­rábban megszavazott 50 ezer írt kölcsönt.­­— Az ipartestület ápr­il 4-én, vasárnap délelőtt az iparegylet termében megalakítá ideig­lenes tisztikarát, a közgyűlés igen népes volt s a képesítéshez kötött önálló iparosok mintegy 300-an vettek részt a gyűlésben, melyet Nagy Sándor főkapitány hivott egybe oly czélból, hogy az iparosok a testület alapszabályainak kidolgozá­sáról intézkedjenek s addig is mig az alapszabá­lyok elfogadva és felsőbb helyen jóváhagyva lesz­nek az ideiglenes tisztikar megalakittassék. Az iparosok egy előértekezleten állapodtak meg a megválasztandók névsorában s a kijelölteket a közgyűlés egyhangúlag megválasztá. A választás

Next