Vásárhely és Vidéke, 1886. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)
1886-04-08 / 14. szám
tassanak. — E tekintetben sokat tehet a városi tanács és a hatóság. A regale javadalmakból városunk jövedelme évenkint 6000 írttal emelkedett az új bérletek folytán s bár köztudomású, hogy ezen javadalmakért többet is kaphattunk volna, ezen 6000 írt évi jövedelem többlettel is előmozdíthatjuk városunk haladását. Városunk pénzügyi viszonyainak rendezésére nézve sokat várhatunk adósságaink tervbe vett conversiójától. Ha ezen művelet szerencsésen megoldható lesz, közterheinken több ezer forinttal könnyíthetünk s a megkímélt erőket felhasználhatjuk városunk kulturális haladásának előmozdítására, fokozatosan helyrehozhatjuk a mulasztásokat s odahathatunk, hogy minden évben egy követ tehetünk le városunk felvirágoztatásának alapkövéhez. A conversió eszméje tehát igen szerencsés gondolat volt. A fődolog az, hogy keresztül vitessék s e tekintetben a kezdeményezők buzgalma ne lankadjon. Igyekezzünk, mert elmaradtunk s ragadjuk meg az alkalmat, midőn haladásra nyílik kedvező terünk. Az évek haladnak fölöttünk, mi is haladjunk! A kiállítási biztos költségei. Talán mondanunk sem kell, hogy nem szívesen térünk vissza azon ügyre, melyet városunk kiállítási biztosának költségjegyzékére vonatkozólag lapunknak I. évi 10-ik számában hoztunk szóba. A személyeskedés soha sem volt kenyerünk és mikor csak tehetjük, kerüljük egyes személyeknek a nyilvános vitába való bevonását. De a legjobb akarat mellett is merülnek fel körülmények, melyek közt hallgatnunk nem lehet és nem szabad, mert hirtelenek volnánk kötelességünkhöz, hötelének a közügyekhez, melyeket szolgálunk, ha egyesek kedvéért hallgatnánk oly dolgokról, melyek a közönség érdekeivel várhatatlan kapcsolatban állanak. Magánembereknek privát, ügyeibe semmi beleszólásunk, ezt jól tudjuk és ezen szempontot soha meg nem sértettük, de mihelyt a magánember a közügyek szolgálatába áll, akkor el kell készülve lennie arra, miként a nyilvánosság minden orgánuma eljárását megbírálja és a közönség figyelmét reá irányozza. Elismerésünk kíséri, ha működése azt megérdemli, rosszulásunk, ha nézetünk szerint nem megfelelő. Ezen tekintetek vezéreltek minket akkor is, midőn Lázár István volt kiállítási biztos költségjegyzékét közöltük és észrevételekkel kisértük. Arra nézve, hogy valaki a város szolgálatában tett kiadásait megtérítteti magának, egyetlen kifogásunk sem volt és nincs is, sőt mi bizonyos korlátok közt a fáradozás jutalmazását is helyeseljük és nem nehezteljük. De a szóban forgó ügyet eddig kétségbe nem vont előzményei szerint egészen más szempontból kell megítélnünk, mint más kiküldetés ügyét. Ha más ügyben küldenek ki valakit, ott a költségekről nem is szokás beszélni, hacsak azért nem, hogy az illető kiadásai és napidíjai megtérítéséről teljesen lemond ; rendszerint tudva van az, hogy a város kiküldöttjeinek mennyi napidíjat fizet és kiadásai közül mit térít meg és ezen skála szerint fizetik az illető kiküldötteket. Ez a rendes eljárás, mely ellen, ismételjük, mi soha kifogást nem emeltünk. De itt egészen másról van szó. Lázár István úr kiküldetését csak azon ígérete eredményezte, miszerint ő csupán készkiadásait fogja magának megtéríttetni. Ezt pedig senki sem értette úgy, hogy a „csupán készkiadások“ kétszer annyit fognak kitenni, mint a rendes skála szerinti díjak és senki sem hitte, hogy ilyen ajánlat még egyszer oly súlyosan fogja terhelni a város pénztárát, mintha valaki más költségeiről egy szót sem szól és egyszerűen csak azt kapja meg, amit a szervezeti szabályokban megállapított skála szerint megkaphat. Lázár István új ajánlatát úgy értette és méltányolta mindenki, hogy itt egy tehetős polgár generozitást akar gyakorolni városa irányában, mely őt gyakran kitüntető és melyben épen vagyoni helyzeténél fogva foglal el előkelő állásokat. Az ajánlatot a múlt évi április havi közgyűlésen Draskóczy Lajos úr, a Lázár István tolmácsa határozottan a nagylelkűség, a város könyebbségéért tett áldozat színében tüntette fel, ezért is mellőztetett a másik ajánlatba hozott biztos és ha most azzal állanak elő, miszerint a város kötelezte magát a költségeket megtéríteni, ez betű szerint igaz lehet, de hogy ilyen költségjegyzéket, a rendesnél kétszer borsosabbat várt volna a közgyűlés, ez nem áll, s ezt mi határozottan tagadjuk. Tehát a nagylelkűség aktusáról van itt szó és ily szempontból kell ezen költségjegyzéket megítélnünk. S ugyan kérdjük most már, hol itt a nobilitás? Nem akartunk részletekbe bocsátkozni, mert egy kissé ízléstelen munkának tartjuk, de Lázár úr múlt heti nyilatkozata provokál erre, kénytelenek vagyunk vele. Vasúti jegy árában minden egyes alkalommal 21 frt 60 kr. számíttatik fel. No már bocsánatot kérünk, de mi ilyen áru Ilod osztályú vasúti térti-menetjegyet nem ismerünk, még a gyorsvonatra szólót sem. Meglehet, hogy a kiállítási biztos úr mindig, kivétel nélkül gyorsvonaton utazott, de azt kérdjük: várjon a város rendes kiküldötteinek gyorsvonatok árát szokta-e megtéríteni ? Úgy tudjuk, hogy csak a rendes vonatok másodosztályú jegyeinek árát fizeti a város. Ha most már valaki nagylelkűségből vállal el egy megbízatást, illendő-e, járja-e az, hogy az illető minden alkalomra a legdrágább utazási költséget rójja fel, holott manapság az utazás rendjénül olcsó és 14 —15 írttal Budapestet 8 napi érvényességgel bíró menettérti jegyekkel kényelmesen meg lehet járni? Hiszen nekünk az ellen sincs és nem is lehet szavunk, ha Lázár úr külön vonatokat venne igénybe, de azt igenis megvárhatjuk, hogy úti költsége a város rovására legalább ne rúgjon többre, mint a rendes kiküldötteké, kik nem adják a nagylelkűt, hanem a rendes tariffa szerint nyernek megtérítést,, ha ezerszer gyorsvonaton utaztak is. A napi kiadások 8 frt 60 krban számíttatnak fel. Mi ezt nem sokaljuk és tudjuk, hogy sokkal többet is lehet Budapesten költeni. De a mi városunk sokkal szegényebb, semhogy úri ellátást nyújthatna az ő kiküldötteinek. Ha Lázár úr a kiállítás területére két kocsin ment, ezt tehette saját zsebére, de nem tehette volna a városéra, mely ilyen kiadásokat rendes kiküldötteinek sem térüil meg, kik nem nagylelkűségből és külön feltételek mellett, vállalnak el megbízatást. De nem részletezzük tovább a költségüket, mert ez felesleges. Első tekintetre kitűnik, hogy a rendesnél nagyobb összegek foglaltatnak benne, olyanok, melyeket városunk rendszerinti kiküldetések alkalmával, melyek nem nobilitásból vállaltatnak el, sem téríi meg. Legélénkebben feltünteti a különbséget, ha elővesszük a szervezeti szabályokban megállapított napidíj skálát, és összehasonlítjuk a Lázár úr költségjegyzékének tételeivel, ekkor meg fogjuk látni, hogy mibe került, volna kiállítási képviseltetésünk, ha a rendes napidíjak szerint vállaltatott volna el és mennyivel került többe az által, hogy egy előkelő bizottsági tag nagylelkűségből „csupán készkiadásai“ megtérítése mellett vállalta el. A múlt évben még érvényben vett régi szervezeti szabályok értelmében a város kiküldötteinek megtérítette a vasúti tarifa széni Il-od osztályú díjat, a vasúti állomásig a bérkocsidíjat és a vendéglői szállásbért, ezenfelül járt a kiküldötteknek a Il-od osztályú 3 írt napidíj. Egyéb kiadásokat felszámítani nem lehetett. Ezt véve alapul, számításunk a következő: a) 11 izbeni fel és leutazás Budapestre és fogat a vasúti állomáshoz per 15 frt......................................................165 frt b) vendéglői szállásbér 54 napra per 2 frt.................................................108 frt c) napidíj 54 napra per 3 frt . 162 frt összesen 435 frt vagyis a szervezeti szabályokban megállapított skála szerint 54 napra legfelebb 435 frtba került volna a városnak a kiállítási biztosság, ha arra nem nobilitásból, hanem a rendes díjért és a rendes feltételek mellett vállalkozott volna valaki. Azt hisszük, hogy elég liberális a számításunk, mert 15 írtért bármikor fel lehet utazni Budapestre és vissza lehet jönni Ilod osztályon, két írtért pedig mindenkor kapható tisztességes vendéglői szoba egy személy részére, 3 frt napidíjból pedig ki kell jönni, legalább a város terhére többet költeni nem lehet. Ezek szerint 431 írttal többe került Lázár István úr biztosi szolgálata, melyet ő „csupán készkiadásai“ megtérítése mellett a város iránti jóakaratból vállalt el, mintha egyszerűen küldtünk volna a rendes díjakért egy kiküldöttet. És ez az, ami bennünket felszólalásra késztetett. Sohasem tartoztunk azok közé, kik évek során át torkuk szakadtából kiabáltak a 2 — 3 írt napidíjak ellen, de azt nem nézhettük szó nélkül, hogy valaki játsza a nagylelkűt, holott busásan megfizettette magának szolgálatait, sokkal jobban, mint ahogy e város kiküldötteit fizetni szokta. Nem kutatjuk, hogy valóban elköltöttek-e a felszámított összegek, hiszen a velszi herczeg a kiállítás alatt valószínűleg még többet is költött, — de azt nem hallgathatjuk el, hogy városunk sokkal szegényebb, semhogy egyesek úri gusztusait képes volna kielégíteni. Ily jelenségekkel szemben vájjon csodálkozhatik-e valaki, hogy ezen ügygyel kapcsolatosan a nobile officiumok korának lejártát panaszoltuk ? Mi a nobile officiumot nem csak abban látjuk, hogy egyes polgárok gyüléseznek, szónokolnak és a nyilvánosság terén mozognak ; ez is kötelesség s érdem, de mindenek felett az volt a nobile officium hajdan és az volna nemesebb értelemben ma, hogy tehetős polgárok anyagi áldozatoktól sem riadnak vissza, midőn városuk érdekeiről van szó! Ez a kor letűnt, vagy legalább igen ritkák az áldozatra kész emberek. Az anyagiasság uralkodik minden téren, ezt hiába vitatjuk. De amidőn ezt elismerjük, másrészt nem lehetett szó nélkül hagynunk, hogy egy előkelő és tehetős polgára városunknak a nagylelkűség mezébe öltözködjék, holott kétszeresen beszedte azon költségeket, melyeket városunk pénztára rendes körülmények között fizetett volna. És nem hagyhattuk szó nélkül azért sem, hogy törvényhatósági bizottságunk a jövőben óvatosabb legyen és tartózkodjék olyan kiküldetésektől, melyek „csak készkiadások“ fejében vállaltatnak el. Ezt megtennünk kötelességünk volt, és azt hisszük, fellépésünk elég nyílt volt és nincs szükségünk oktatásra, hogy hol hozzuk szóba ezen dolgokat. A sajtónál nincs nyilvánosabb orgánuma a közéletnek és hogy szavunk elhatott Lázár István úrig is, azt bizonyítja a „Hód-Mező-Vásárhely“ vasárnapi számában megjelent nyilatkozata, melyre a fentiekben megfeleltünk. Különben ha Lázár úr költségjegyzéke ügyét minden áron a városi közgyűléseit is szóba hozatni kiváltja, azt hisszük, hogy ezen óhajtása még teljesedni fog. És majd ott meghalljuk, vájjon Lázár únnak nincs-e egyéb mondanivalója, mint a mit a „H.-M.-V.-ben mond?! Helyi és vidéki hírek. — Helybeli előfizetőinket tisztelettel értesítjük, hogy előfizetési nyugtáikat a hét folyamán fogják kihordani lapunk kézbesítői. Vidéki előfizetőinket felkérjük, miszerint hátralékos díjaikat postautalvány útján szíveskedjenek beküldeni. A törvényhatóság pénteki közgyűlése az általános pálinkamérési jogot f. év ápril 24-én kezdődő 6 évi időtartamra évi 22000 írt béröszszegért Patzauer Miksa eddigi bérlőnek adta ki haszonbérbe — a tanács maga is belátta ez ügyben elkövetett, tévedéseit s a körülmények kényszer nyomása alatt Patzaauernek ajánlotta a kérdéses jogot bérbeadni, a mi ha nem is volt tőle következetes, annyi bizonyos, hogy észszerű dolog volt, mert a házi kezelésre a város előkészülve egyáltalán nem volt s igy a közgyűlés is 2 —3 tag kivételével majdnem egyhangúlag fogadta el a tanács javaslatát. Egyébként a tanácsnak ez ügybeni eljárása nem maradt kritika nélkül s a közgyűlésen Garzó Imre, Kovács József, Dr. Hódi Mózes és Karancsi Dániel méltán tettek neki szemrehányásokat,, hogy ez ügyben nem volt elég előrelátó. — a pénteki közgyűlés másik fontos tárgya volt a pusztai belvízügyi bizottság azon jelentése, hogy a kulturmérnökség a vízfelfogási munkálatot pár nap múlva megkezdi. A közgyűlés e czélra folyóvá tette a korábban megszavazott 50 ezer írt kölcsönt.— Az ipartestület ápril 4-én, vasárnap délelőtt az iparegylet termében megalakítá ideiglenes tisztikarát, a közgyűlés igen népes volt s a képesítéshez kötött önálló iparosok mintegy 300-an vettek részt a gyűlésben, melyet Nagy Sándor főkapitány hivott egybe oly czélból, hogy az iparosok a testület alapszabályainak kidolgozásáról intézkedjenek s addig is mig az alapszabályok elfogadva és felsőbb helyen jóváhagyva lesznek az ideiglenes tisztikar megalakittassék. Az iparosok egy előértekezleten állapodtak meg a megválasztandók névsorában s a kijelölteket a közgyűlés egyhangúlag megválasztá. A választás