Vásárhely és Vidéke, 1887. január-június (5. évfolyam, 1-27. szám)

1887-03-31 / 13. szám

Minden nő bizonyos alapszint, nyert a természettől, mely egész lényében, de főleg arczán és haján talál kifejezést, más szóval, ki szőke, ki barna. A szőkét nem annyira bizonyos megha­tározott szin, mint általános világosság jelle­mez, a­mi tehát leginkább hiányozni szokott, az a rózsaüde arczszín, különösen, ha a haja is némileg vöröses. Ilyenkor legalkalmasabb eszköz, a halvány arczot megeleveníteni, a delicat-zöld ruha, mert ez a kiegészítő szik­ek törvénye szerint a halvány arczon optikai csa­lódást idéz elő, azt a complementar gyengéd rózsaszínben tüntetvén fel. Azonban a csupa zöld hidegen hat ránk, miért is az ily sötét­zöld ruhát harmonikus színű díszítéssel kell ellátni, így pl. a zöld kalap szívesen eltűri a gyengén rózsaszínű díszt és fehér tollat, avagy narancsszínűt, ha a szemek nagyon kékek. Az üde szőkének hivatalos színe a vilá­gos kék, az legjobban áll neki, mint egyenes contrastja a haj színének, az aranysárgának; az ilyen kék ruha, az egyhangúság elkerülése végett némi fehérrel vagy halványabb kékkel díszíthető, pl. a kalapon. A semleges szik­ek közül a szőkének ár­talmatlan a legtöbb szürke és némely barna, de a sárga, narancs, vörös, bíbor és lila a legtöbb esetben a szépség rovására megy. Feketét és fehéret minden nő viselhet, de az első a szőkénél csak üde arczszin mellett elő­nyös (kivéve a ggyászt), üde arczszin mellett azonban a fehér még jobban áll, mint a fe­kete. Ha valaki halvány és mégis feh­ér ruhát akar felvenni, akkor a fehérnek hatását az arcz közelében jó zölddel vagy kékkel ellen­súlyozni. S most hadd jöjjön a barna. A barna arczszínben orrsárga, narancs­­barna és élénk vörös árnyalatok uralkodnak, melylyel rendszerint tüzes fekete szem és né­mileg kékesbe játszó fekete haj párosul s ezek harmóniája határozottabb kifejezést ad egész lényének. Innen van, hogy a szelíd angyalt rendszerint szőkének, a hősi amazont pedig barnának szokás festeni, ámbár, nem lévén szabály kivétel nélkül, a barna is lehet angyal. A barna arczszín­tben sokszor a narancs­­sárga túlnyomó, ilyenkor sárga ruhát lehet viselni, mert sárga mellett a narancs vörösebb­nek látszik, még a kalap is lehet sárga, de hatása ibolya, kék vagy bíborszínti díszítéssel tompíttassék, ha ellenkezőleg az arcz nagyon vörös akkor jó a sötétpiros kalap, mely mel­lett aztán az arczszín halványodik. Általában a barnának jól áll még a fekete, melynek díszítése lehet fehér, vörös, narancs, vagy sárga, főleg a kalapban ; továbbá a fehér, — scharlachvörös, narancs vagy sár­gával, — azonban a semleges színek, mint a barna, szürke, ezüst, elmaradhatnak. Végre még az apróbb toilette-tárgyakról valamit. Sokan felkapták szépeink közül, különö­sen az újabb időben, a fehér lábbelit, pedig ez aesthetikailag véve nem jó szokás, mert nincs harmóniában a ruházat és arcz színé­vel — legfeljebb ha amar tökéletesen fehér, — azonkívül kirívó, mert a tekintetet állan­dóan oda vonja, sőt még azt a csalódást is kelti bennünk, hogy nagyit, már pedig a piczi láb a női termet szépségei közé szokott számíttatni. Egyéb élénk színek sem szépek a czipőben, általában minél távolabb a fejtől, annál inkább tompuljon a színpompa. Legjobb a lábbeliben sötét barna vagy fekete. A kéztyűnél megfordítva van a dolog, ezek t. i. ne legyenek sötétebbek a környe­zetnél, a ruhánál, különben, esetleg világos ruha mellett, tekintve a karok mozgékony­ságát, úgy tűnnek fel, mint valami mozgó foltok Az ú. n. Schleier a színek iránt a leg­kényesebb, mert legközvetlenebb van az arcz mellett, mely mögötte könnyen durvának látszhat, ilyen különösen a rózsaszínű, barna vagy ibolya; maradjunk a fehér vagy fekete, legfeljebb még a kékes és zöldes mellett. A napernyő általában az arczbőr, haj és ruházat színéhez alkalmazkodjék, a kevésbé kirívó színeknek inkább világosabb, mint sötét árnyalatában. Mind­ezek után azt mondhatná valaki,­­ várjon mi alapon igazgatják írott betűk egyéni­­ szabadakaratunkat és ízlésünket a szik­ek­­ megválogatása és alkalmazásában, a­mi jogo­­s­sítja az aesthetikát arra, hogy rideg szabályait kiterjeszsze még arra is, hogy hogyan öltöz­ködjünk. Nem is akar ez szabályok gyűjte­ménye lenni, mely a geniust békába veri, hanem az örök szép kutatásában eszköz arra, hogyan lehet az ember belső világát, azt az eszményes szép alkotmányt, külső érzékeink f­elé tárni, mert a legszebb, és legnemesebb eszmény is csak akkor van ránk hatással, ha testet öltve, érzékeink elé lép; de jól meg­gondoljuk, hogy nem a külalak a lényeges, és ne feledjük, hogy az ember valódi értéke nem a külszínben, hanem mélyen a belsőben keresendő. Helyi és vidéki hírek, közön­séget, kiváltképen pedig a kegyes adakozókat Ápril hó 3-án, vasárnap délután 3 órakor a helybeli kaszinó éttermében tartandó értekezletre tiszte­lettel meghívni. Hun-Vásárhely, 1887. márcz. 30. * A „Vásárhely és Vidéke“ szerkesztősége. — Kállay Albert városunk főispánja ide­­­­iglenesen Szabadka város főispáni­ teendőivel is megbizatott. — Halálozás. Özvegy Czukor Sámuel­­né, szül. Deutsch Ernesztin asszony, ki pár hóval előbb elhalt férjével együttesen ezer forintos főgymnásiumi alapítványt tett, f. hó 23-án, élte 78-ik évében elhalálozott. Teme­tése f. hó 24-én délután valláskülönbség nél­kül megjelent nagy­közönség részvétével tar­tatott meg s Leit­mann Lajos a helybeli izr. hitközség rabbija mondott emelkedett szellemű gyászbeszédet az elhunyt felett. — Béke poraira! — A népfelkelők ruházati és felszerelési szükségleteinek fedezésére iparosaink között megindult mozgalom eredményeként most már egész határozottsággal írhatjuk, hogy a szö­vetkezett csizmadiák 5 frt lő krjával 1000 pár gyalogsági bakancsra, a szijjártók­ pedig mintegy 20,000 drb. szijjmunkára kaptak 8000 frt értékben megrendelést. Az érdekelt iparosok megbízásából M­e­g­y e­­­k a József volt fenn f. hó 25—27-ik napjain Budapesten s Mudrony Soma, az orsz. iparegyesület vezérigazgatója és Ráth­ Károly, a budapesti kereskedelmi és iparkamara alelnökének hat­hatós támogatásával eszközölte ki, hogy a helybeli iparosok ajánlata, a beérkezett nagy számú ajánlatok között is figyelembe­ vétetett. Szabó munkák vállalását lehetetlenné tette azon körülmény, hogy az előirt posztóanyagot kellő mennyiségben egy gyárban sem lehet kapni s a munkát júniusig beadni kellett volna. — Uj pártelnök. A helybeli kormány­párt vezérférfiai Jeney Imre ügyvéd leköszö­nése folytán a párt elnökéül S­­o­b­o­s­y Lajos földbirtokost kérték fel, ki az elnökséget el­vállalta. — Kinevezés. A szegedi kir. törvény­szék elnöke a helybeli kir. járásbírósághoz Iritz Dávid végzett joghallgatót, kit közön­ségünk Irányi Dezső írói neve után előnyösen ismer, ösztöndíjas joggyakornokká nevezte ki­— Műkedvelői előadás. Az iparos ifjú­ság önképző egylete dicséretes buzgalommal rendezi műkedvelői előadásait. Alig pár hete tartottak egy ilyen előadást s jövő hó 2-án, azaz­­szom­baton már újra a deszkákra lépnek. Ezúttal színre kerül két egy-egy felvonásos i hete a reform hatása. Annak a reformnak a f­ő hatása, melyet a főispán hozott be. És ezek között nem utolsó a czilinder divat. A város­házán kívül szintén modernizálni kell az em­bereket, úgy gondolkozik a méltóságos úr. És már tapogatódzott a délutáni ebéd behozatala iránt is. De ne tessék hinni, hogy ez urhat­­námság. A méltóságos úr ezt­ is a t rend érde­kében teszi. Az egyöntetű és folytonos munka délelőtt 9-től például délután kettőig többet­­ ér szerinte, mint a csip-csup, óraszámra való­­ dolgozás. A délutáni állapot maradjon annak, ne vigyük azt a hivatali szobákba. Olyankor úgyis laczkó ül az emberek hátára, különösen ha azok városi hivatalnokok. Kállay Albert igen szeretetre méltó a társaságokban. Szeret társaságokat csinálni. Az embereknek azt a részét, melyet partne­­rek­nek szokás nevezni, különösen kedveli. Család hiányában, ezekből alkot magának csa­ládot. Szegeden úgy h­itják őket, hogy a­­ főis­pán udvara. Igazán joviális egy udvar. Néh­á­­nyan közülök átrándultak már Vásárhelyre is. És van is látszatja. A polgári kalabriusz ki­ment a divatból a vásárhelyi kaszinóból, mi­óta a méltóságos úr itt egyszer-kétszer udvart tartott és­­­ tarokkozott. Mikor elhagyja a városházát (és jó későn szokta elhagyni), összegyűjti udvarát egy kis kedélyes tarokk­­párthiera. Ennek a régi magyar kártyajáték­nak összes szövevényeit ép oly jól ismeri, mint a közigazgatás minden ágazatát. S míg fogdossa a pagátot, addig is — van gondja valami másra. Gibicze, a­ki rendesen valamely illustris egyéniség, közdolgokat sugdos fülébe és bizonyosan valami új dolgot főznek ki. Míg végre — passe és mi is mehetünk át a tár­saság többi tagjaira. A „torony alatt“, kik a városi politikát űzik fűzik, P­á­l­f­y polgármester következik a főispán után a sorban. Közügyekben megőszült régi, dolgos férfi. Látott már sok vihart elro­bogni Szeged felett és látja ma is az uj vilá­got. Ebben az uj világban ő már régi­­ember, a régi erényekkel, de bele tud törődni az uj dolgokba. S hogy ő benne is legyen valami új, Tisza Lajos távozásakor magyar nemes lett. Megérdemelte: „A torony alatti“ politikusok és vezér­­fiak sorából magasan kiemelkedik Szabados János, a polgármesteri helyettes, tanácsos,­­ vígjáték: „Már alszik“ és az „Egyetlen leány“ J­ezimnek. Az előadást ajánljuk közönségünk figyelmébe. — Bankett. A helybeli gazdasági egy­letben társas­ vacsora volt vasárnap este Nagy András János tiszteletére, melyen mintegy 130-an vettek részt. — A róm. kath. egyház népgyülést­­ tartott f. hó 20-án, mely alkalommal az iskola­széknek múlt évi működéséről szóló jelentése tudomásul vétetett, a kórház melletti fiúiskola­i felépítése jóváhagyatott, s a püspöki székhez­­ felirat intézése határoztatott el az iránt, hogy C­s­ó­t­ó Nagy István, a volt püspöki helyet­­­­tes által, különféle vádak alapján kizárt is­kolaszéki tag, a hívek bizalma folytán, az iskolaszék tagjai közé ismét felvétessék. — Nagy veszedelem érte a járásbíró­ságot a múlt napokban. Sánta Antalt, az egyik börtönőrt, a­ki 1­5 év óta teljesítette városunkban fogházőri szolgálatát, áthelyezték Makóra. Az öreg szolga nehéz szivvel vált meg bíróságunktól s biráktól, ügyvédektől, hivatalnokoktól, könyezve vett búcsút, mert hiába megszerette az itteni „tekintetes ura­kat,“ meg az­­ ártézi vizet. Hanem hiába, kijött a parancsolat s menni kellett neki Makóra. Sánta Antalnak ugyan ez is elég veszedelem volt, mert keserűséggel ment el a megszokott helyről, de ezért még nem írtuk volna, hogy nagy veszedelem érte járásbíró­­ságunkat. A veszedelem pedig bekövetkezett, mert Sánta Antallal nem csak az egyik fog­­házőr ment el, hanem a bíróság lithogra­ph­usa is, lévén ő egy személyben a foglyok éber őre és a bírósági végzések kőnyomatos sokszorosítója, Szentgyörgyi úr igazságügyi politikája folytán ugyanis a múlt évben a bírósági szolga­személyzet úgy redukáltatott, hogy a lithographiára ember nem maradt. Hogy a bírói­ végzések kiadványozása körül nagyobb fennakadás ne legyen (igy is volt elég!) a járásbiró az egyik fogházőrt,a lithog­raph­iához használta fel szabad idejében, mit alkalmasint Fabinyi úr, az igazságügyminisz­ter megneszelt s úgy okoskodván, hogy ha a egyik fogházőr ráér lithographirozni, elég lesz Vásárhelyre egy fogházőr. Sánta Antal megkapta a parancsolatot vidlaszin pecsét alatt, hogy át van helyezve Makóra. — Most a biróságnál ismét nincs lithográfus és van egy szál fogházőr, aki egymaga őrzi a foglyokat, kiknek létszáma sokszor heteken át 15—20-ra is felrúg. Valóban szatírának is­­ beillenék, ha oly szomorú nem lenne ez a garasoskodás a jogkereső közönség kimondha­tatlan hátrányára, mert őszintén mondhatjuk, hogy olyan ázsiai állapot járásbíróságunknál még soha sem volt,, mint most van, s ennek első­sorban is a b­író-, szolga- és kézbesítő­­személyzet elégtelensége az oka. Az eddigi tűrhetetlen állapotot, még tetézte a nevezett jeles író, a színügyi bizottság elnöke stb. Szabados sem a mai generáczióhoz tartozik. Régi ember. Szép dalait elzengette még a 60-as években, de a Petőfi Társaság azért megalakulásakor megválasztotta rendes tagjá­nak. A java írók közül való, ki bátran mér­­kőzhetik a mostani modern poéták bármelyi­kével. Ritkán ir, de a­mit ir, azt el lehet olvasni. Sokat dolgozik hivatalában, ott is ir, sokszor a száraz hivatalos stílusba is lelket önt. Persze csak akkor, ha lelkesült hangu­latban van. Erre pedig van alkalma. Hisz ott jön be épen hozzá Vass Pál, a kis alakú, de­ nagy pennájú főjegyző, — kinek pennája elér a Pesti Naplóig is, — nagy eszméivel. Nem utolsó ember a szegedi társaságban. Nem tu­dom, ott született-e, de egész működése, irá­nya szegedire vall. Mert a szegedi ember szeret ám sokat mondani és a­hol sokat kell mondani, ott belemártatják Vass Palival a pennát a kalamárisba, és megszületnek azok a sokat mondó és kérő feliratok és czikkek, melyek, szó sincs róla, jól megvannak írva és okos főre vallanak. Különben igen kedves és lelkes ember, és ha úgy egy-egy felirat be­végzése után tükörbe néz és mosolyogva mondja, hogy — ejnye de nagyot kértünk most, —, akkor vall rá igazán a szegedi em­berre. Különben jeles közigazgatási tehetség, még a Dáni iskolájából. Hagyjuk ott most a torony alatti palo­tát és nézzünk át ama szomszéd palotába, a Széchenyi-tér másik oldalán. Az a „"palais justice“. A szegedi társaságnak két előkelő embere valt ott, M­u­s­k­ó Sándor, a kir. tör­vényszék elnöke és Wiedermann József, a nálunk is jól ismert járásbíró. Az ő műkö­désükről legméltóbban szól a szegedi ügyvédi kamarának a miniszterhez imént felterjesztett évi jelentése. Az ügyvédi kamaráról lévén szó, mutas­suk itt be mindjárt annak elnökét, várhelyi R­ó­s­a Izsót. Régi, kipróbált fiskális, kinek tekintélye igen nagy a szegedi társaságban. A volt kir. biztosi tanácsos is és e működésben, a kisajátításoknál különösen, részrehajlatlan eljárásáért a szegediek elismerését és becsülé­sét vívta ki. Jó ügyvéd, közügyekben előhar­­czos és finom modorú úri­ember. Amott a Széchenyi promenád másik ré- TÁR­CZ­A, A SZEGEDI TÁRSASÁG. Irta : Orion, Szeged, a Tiszavidék emporiuma, ha nem a hetipiaczok alkalmával van hozzá sze­rencsénk, azt a benyomást teszi, mintha vala­mely­­európai kulturvárosba lépnénk, melyben minden kellék meg van ahhoz, hogy a tudni vágyó touristák felkeressék és tanulmányozzák. A látszat itt — a­mi a külsőt illeti — nem csal. Ha a vonatról, a­melyen közeledünk a városhoz, paloták tetejét, csillogó keresztes tornyokat pillantunk meg, nem csalatkozunk, ha beérve a városba, a jól szabályozott utczák és tereken egy sétát teszünk. Csakugyan pa­loták azok, érczes kupolákkal, erős, jó kőből építve. Kőböl épült erős várost mutatott itt be a szegedi királybiztos a királynak s nem festett semmiségeket, mint ama hires orosz tábornok czárjának­. Szeged, szó sincs róla, európai város; nem csak a máz van rajta, de van benne lényeg is, — minden tekintet­ben s kulturális, művelődési viszonyai nem csak a papíron tűnnek fel kitünőeknek, de úgy van az a valóságban, miknek kézzel fog­ható jelét már többször adta Szeged város la­kossága s különösen a szegedi t­á­r­s­a­s­á­g, melyet nagyjából ismertetni, jelen sorok fel­adata lesz, s a miről írni, nem is háládatlan théma a tárczaizónak, kinek utóvégre is kö­telessége néha-néha — uj dolgokról, ezúttal, személyekről írni valamit. Mert a szegedi társaság, á la Vaszili gróf, — még megénekelve nem volt. Mik­­száthiádák röppentek ugyan már ki a nagy világba, de az még az új Chicagó építése közben hatott. Most már, mert akkor még nem volt teljes a szegedi társaság, ezt tö­viről hegyire megismerni nekünk vásárhelyi­eknek kötelességünk, különösen a mi publi­kumunk azon részének, mely nem volt sze­rencsés a múltkori nagy ismerkedésen, a ked­ves „barátságos lakomán“ részt vehetni. Szegedi társaság van, tehát szegedi tár­saságról lehet írni. Kiemelkedik és valameny­­nyi fölött áll a már hármas főispáni tiarával ékített, de még mindig új főispán Kállay — Meghívás. N­yizsnyay Gusz­táv közadakozás utján emelendő sírem­lékére immár 210 frt gyűlt be szer­kesztőségünkhöz a mélyen tisztelt kö­zönség szíves adományaiból. Miután ezen összeg reményt nyújt arra, hogy a mélyen tisztelt közönség által is me­legen felkarolt kegyeletes terv létesít­­tessék, a t­o­v­b­ez­i i­n­t­é­z­k­e­d­é­s­e­k megbeszélése s a végrehajtó bizottság megválasztása végett van szerencsénk az ügy iránt érdeklődő Albert. Ő a központja Szegeden minden de-­­ formnak és reformnak. Mert ő deformálja, nem csak­ reformálja a szegedieket. A régi Szegedből, a­mi rész csak pusztítható, ügye­sen tisztíttatik az uj főispán erélyes keze álta. Az uj városháza ugyan a régi alapon , és a régi rész stylban épült, de a régi köz­­igazgatási slendrianizmusnak már nyoma sincs. Azt mondják, hogy a „torony alatt“­­ nem hever, currens minden ügy. Az uj főispán nem sajnálja a betekintést az iktató és kiadó könyvekbe és tudja számát az ügyeknek. A tanyaiak, ha bejönnek a városházához, azt hinnék, hogy a méltóságos úr is csak olyan hivatalnok, mint a többi. Ott sürög, forgoló­dik mindig azok közt. Most a jogügyi szak­osztály aktáit nézi föl, a másik pere­ben már Keméndy bácsinál hallgatja a panaszokat. A tanácsnokok munkáit ellenőrzi, s ha­­betér Sza­bados tanácsnok úr szobájába, (és sokat szo­kott betérni) nem siet mindjárt azt szemtől­­szembe üdvözölni. Tudja, hogy annak sürgős dolga van ; a poéta tanácsnok épen egy ver­sen dolgozik, és azt kell neki hirtelen eltün­tetni — a méltóságos úr szemei előtt. A mél­tóságos ur tudja, hogy a jó tanácsnok úr a hivatalban is szokott poémázni. De szemet huny, mert elvégzi az a mellett köteles­ségét is. És hogy mindenki elvégezze, arra van neki gondja. A közigazgatás menetében ott nem szabad lenni zökkenésnek. Régen lehe­tett. De vele megjött a deform és reform. Még Palotás Füsti, a tanyai rajzíró is dolgo­zik. Hiába, a torony alatt dolgozni kell. Az uj szokások, az uj emberek abszor­beálják a régieket. S erre mindig a méltósá­gos úr adja az impulzust. A vén, ütött ko­pott hivatalnokokat mintha kicserélték volna. A méltóságos úr, a­mint a munkában meg­kívánja a pontosságot, a rendet, úgy megkí­vánja, hogy a k­ü­l­s­ő is megfeleljen a belső­nek a hivatalnokokban. Ebben maga megy jó példával előre. Megjelenésében urias, de nem gentry modorban. Ilyeneknek szereti látni hi­vatalnokait is. Ha egy idegen oda téved úgy dél felé a városháza elé, és látja onnan ki­jönni a csínnal öltözött, czilinderes embere­ket, azt hinné, hogy azok nem is szegediek, de fővárosi emberek. Pedig csalatkozik. Azok szegedi városi hivatalnokok. Rajtuk észre­ve­

Next