Vásárhely és Vidéke, 1904. január-június (22. évfolyam, 1-81. szám)

1904-06-28 / 81. szám

1904. június 28. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE. 81. szám. személyzeti kiadásait, melyek már ma is olyan magasak, hogy az érdekeltség méltán leszállításukat várhatta volna, oly mérvben fogja emelni, hogy mi azt e helyen szó nél­kül nem hagyhatjuk, mert a társulat pénz­tára nem arra való, hogy abból a központi választmány gavallérkodjék. Elég tisztességes fizetésük van a tár­sulati tisztviselőknek és alkalmazottaknak, úgy, hogy bátran elmondhatjuk, hogy ha­sonló munkakört betöltő és hasonló képesí­tést igénylő állásoknál sem az állam, sem a törvényhatóságok nem dotálják úgy tisztvi­selőiket , a nyugdíjszabályzatuk is igen elő­nyös,­­ nem volt tehát semmi ok arra, hogy a társulati tisztviselők fizetése ily mó­don annyira emeltessék, mely meghaladja a méltányosságnak minden mértékét. Nem helyeseljük különösen ezen pazar bőkezűséget azért, mert ez azon ártéri ér­dekeltség rovására történik, mely tudvalevő­leg most is nyög az ártéri kirovások súlya alatt s igy a központi választmány tagjaitól, kik érdekeinek képviseletére hivatvák, joggal megvárhatja, hogy minden felesleges kiadás­tól óvakodjék. Egyelőre nem fűzünk a dologhoz több megjegyzést s a választmány üléséről adjuk a következő tudósítást: A körös-tisza-marosi ármentesítő társu­lat központi választmánya ma délelőtt K­o­­vács Sebestyén Aladár társulati alelnök el­nöklete alatt ülést tartott. Jelen voltak: Steinecker Gábor műszaki tanácsos és Szarvasy Arzén kir. főmérnök, mint miniszteri megbízottak. D­e­­zsőffy Béla, Návay Tamás, Novák József, Mátéffy Ferencz, Szeder János, Cseresnyés János, Dunay Alajos, dr. Nagy Elemér, Jurenák Gyula, Juhász Mihály polgármester, D­o­b­o­s­y Lajos, L­á­­z­á­r István, dr. Hódi Mózes, Lukács Ist­ván és dr. E­n­d­r­e­y Gyula válaszmányi ta­gok, Fekete Márton társ­­főigazgató, K­ál­ó Gyula társ­­főmérnök és a tisztség több tagja. Kovács Sebestyén Aladár alelnök az ülést meg nyitván jelenti, hogy gróf Károlyi Imre elnök a megjelenésben akadályozva van s emiatt a gyűlést ő vezeti. Fekete Márton főigazgató jelenti a választmánynak, hogy Károlyi Tibor gróf elhalálozása alkalmából miféle kegyeletes intézkedéseket tett, melyeket a választmány helyeslőleg vett tudomásul; egyszersmind első társulati elnökének elhunyta fölött leg­mélyebb fájdalmának és részvétének kifeje­zést adva, a gyászoló családhoz részvétleve­let intéz s az elhunyt érdemeit jegyzőkönyvi­leg örökíti meg, mire nézve a közgyűléshez tesz megfelelő előterjesztést. Darányi Ignácz volt földművelés­ügyi miniszterhez meleg búcsúlevelet, Tál­­lián Béla új földművelési miniszterhez pe­dig üdvözlő levelet intéz a választmány, mely udvariassági aktusok után áttért a tulajdon­képpeni napirendre. A Szárazér ügye. Juhász Mihály polgármester Sala­cz Gyula aradi képviselőnek azon röpiratát teszi szóvá, melyben az a szárazéri alsó érdekeltséget s a körös-tisza-marosi ármen­­tesítő társulatot élesen megtámadva a nagy­közönség előtt azt a hitet akarja kelteni, hogy a szárazéri társulat részünkről sürge­tett kettéválása egyedül a nagybirtokosok érdekében történnék. Szükségesnek tartja, hogy ezen támadással szemben a társulat állást foglaljon s miután a társulat elnök­sége ezen kérdésben a társulat érdekeinek megfelelő módon járt el, annak jóváhagyása mellett jegyzőkönyvi köszönetet indítványoz. Kovács Aladár, elnök, a felszóla­lásra felvilágosításul adja, hogy a társulat képviselete szorosan a törvény szerint jár el, mert egy és ugyanazon terület két tár­sulat kötelékébe nem tartozhatik. A földmű­­velési miniszter már évek előtt elrendelte a társulat sürgető felterjesztéseire, hogy a szá­razék­ társulat alsó érdekeltsége elkülönít­­tessék, mert az tulajdonképpen a mi társu­latunknak egy része s most csak arról van szó, hogy ez milyen pénzügyi megoldást nyerjen. Návay Tamás helyeseli a kettéválást, de csak azon az alapon, hogy a szárazéri felső érdekeltség semmiféle vagyoni sérelmet ne szenvedjen. Az elválásnál csakis a szá­razéri új osztályozási adatok vehetők alapul. S a­­ a c­z röpiratát egyébként ő is hibáztatja s mondhatja, hogy azt a szárazéri társulat érdekeltségének felfogásával azonosítani nem lehet. Novák József: Návay felfogásával nem ért egyet. A szárazéri osztályozási mun­kálatokhoz nekünk semmi közünk. Fizetünk minden költséget, a­mi az érdekünkben tör­tént, de most nem. Az alsó érdekeltség ja­vára csak a sámsor-apátfalvi csatorna szol­gált; más beruházásokhoz nem tartozunk járulni, mert azok inkább hátrányukra váltak. Fekete Márton világította meg ez­után nagy tárgyismerettel az egész száraz­éri ügyet s kimutatta, hogy a Salacz-féle röpirat teljesen alaptalan vádakat emel az alsó érdekeltség ellen, mert a­mi most tör­ténik, az a felső érdekeltségre sem lehet sérelmes, miután a szárazéri szabályozási költségek igazságos megosztásáról van szó. Ez a kérdés nem polémia útján, hanem csakis az illetékes hatóság előtt tisztázható. A választmány egyhangúlag elfogadta Juhász Mihály indítványát, hogy h­e­­lyesli a társulati elnökségnek a Szárazár társulat kettévá­lasztása körül tanúsított eljá­rását, melynek mielőbbi meg­valósítása végett a földmive­­lési miniszterhez újabban is felír. A védtöltések erősítése. A múlt év októberi közgyűlésen a véd­töltések magasítása és erősítése tárgyában felsőbb helyről érkezett sürgetésekre a tár­sulat olyan határozatot hozott, hogy a mint­egy három millió korona költséget igénylő munkálatokat csak az esetben lesz hajlandó végrehajtani, ha azok s a kormánybiztosság megszűnte óta eszközölt töltésépítések likvi­dálása az állammal szemben biztosítható. A főigazgató bemutatja az e tárgyban kelt pénzügyminiszteri leiratot, mely a pót­likvidálásra kilátást nyújt s bemutatja azon kimutatásokat, melyek arról nyújtanak tájé­kozást, hogy mily összegű beruházások lennének a társulat javára elszámolandók s az ő számítása szerint az eddigi, nem likvi­dált beruházások a 4 millió koronát meg­haladván, miután az új töltéserősítésekre 3 millió korona szükségeltetik, a társulat ré­szére biztosítva látja a pótlikvidácziót. Kovács S. Aladár alelnök indítvá­nyára, E­n­d­r­e­y Gyula és Pokomándy István felszólalása után, a választmány ab­ban állapodott meg, hogy előbb a kormány­biztosság idejében s azóta történt, még el nem számolt alapberuházásokra nézve kérje a társulat pótlikvidálást s ha ez elrendeltetik, csak azután, esetleg az őszi közgyűlésen, határozzon a töltések rekonstrukc­iójáról. A szükséges területek megszerzésére azonban az elnökségnek felhatalmazást adott, hogy az előirányzott költség keretén belül egyességi úton járhasson el a földtulajdonosokkal. Az ötödéves kárpótlék, Kovács S. Aladár, mint bizottsági elnök beterjeszti a társulati tisztviselők és a segéd- és kezelő személyzet ötödéves kór­pótlékáról szóló szabályzatot, melynek lé­nyege az, hogy 1905. január 1-től fogva kórpótlékban részesülnek, mely a törzsfize- Petőfi és Kossuth. — A „Vásárhely és Vidéke“ tárczája. — Irta: Taksonyi József. Sajátságos, hogy két olyan ragyogó csillag, amilyen Petőfi és Kossuth volt, alig tudtak egymásról. Nem azt értem ez alatt, hogy nem ismerték volna egymást (sőt ügyük is volt egymással), de Petőfiben — Kossuth­­ról és Kossuthban — Petőfiről egy hang említés téve nincs. Ennek a jelenségnek magyarázatát óhaj­tanám adni e sorok keretében. Mint minden nagy nemzeti evoluczió, úgy az 1848—49-iki szabadságharcz is két tényező fontos összeműködésnek eredménye. Az egyik : a költő, a másik : az államférfiú, a politikus. Kossuthban és Petőfiben mind a­­kettő megtalálta a maga halhatatlanját, utól­­érhetetlenjét. Petőfi volt a költő-Kossuth s Kossuth az államférfi-Petőfi. (Aranyról szok­ták mondani, hogy ő volt a költő-Deák, Deák az államférfi-Arany. Vörösmarty a költő-gróf Széchenyi István volt és meg­fordítva.) Az tény, hogy Petőfi .Nemzeti dac­ával ugyanazt a hatást érte el, amit teszem pl. a „Marseillaise“ műveit a franczia for­radalom alatt. De Petőfi természeténél fogva nem sze­rette a szónokokat. Ő a tett embere volt in­kább s a szónoklatokat úgy tekintette, mint tétlenséget. „Megint beszélünk s csak beszélünk .. .“ (­Hasonló czimű költeménye.) „Sokat beszéltek, szépet is beszéltek, Jót is, de ebből a hon még nem él meg.“ (Az országgyűléshez.) Azt írja naplójában: „Az országyűlés igen szépeket beszélt, de a beszéd bármilyen szép, csak beszéd és nem tett!“ A szájhősöket meg valóságos maró sza­tírával ostorozza: „Meddig tart ez őrült hangzavar még? Meddig bőgtök még a hon nevében? Kinek a hon mindig ajkam­ van, Nincsen annak, soha sincs szivében !...“ „Tenni, tenni­­ ahelyett, hogy szóval Az időt igy elharácsoljátok.*­­A szájhősök.) Általában az országgyűlésről, a képvi­selőkről s a kormányról kicsinylőleg nyilat­kozott. A képviselőháznak azt ajánlja, hogy teremtsen szebb hazát, ahol denevérek nem tanyázhatnak. A képviselők ellen védi a költő fölényét : „Tanuljátok meg, mi a költő, És bánjatok szépen vele. Tanuljátok meg, hogy a költő Az istenség szent levele, Melyet leküld magas kegyében Hozzátok, gyarló emberek, Amelybe örök igazságit Saját kezével irta meg.“ (A magyar politikusokhoz.) A magyar minisztériumra — kutyáját sem bízná őrizetre . . . De természetesen ő is, mint minden nagy lángelme, aki a költészet szolgálatában áll, a költészetet tartotta mindenhatónak és azt hitte róla, hogy az képes egyedül és kizárólagosan a nagy nemzeti fölébredésnek munkáját véghezvinni. Ő­szinte várta az idők jelét, melyben eszméinek és érzelmei­nek kifejezést adhat. Predesztinálva érezte magát a vezetésre. Ezért magyarázható meg az a szózat is, amelyet Kossuthtal egyidejű­leg a nemzethez intézett. (Proklamáczió.) Ő az egész szabadságharczot a költő lantjának tudta be s egy szóval sem említi ezt a nagy alakot, aki pedig államférfim nagy bölcsesé­­gével, tüzes szónoklatával, zsenijével és min­dent feláldozó, önzetlen, tiszta hazaszerete­tével — odavitte a dolgot, hogyha a körül­mények kedveznek, idegen hatalom nem lép közbe és minden más egyéb baleset vagy tévedés: a 48-iki honvédelmi harczból teljes győzelemmel kerül ki a nemzet. Kossuth pedig szintén nem tulajdoní­totta azt a fontosságot a költő működésének, mint az azt megérdemelné. Bizonyítja ezt az a ténye Kossuthnak, hogy mikor Franken­­burg az Életképek“-et 1844-ben megindította

Next