Vásárhely és Vidéke, 1904. július-december (22. évfolyam, 82-161. szám)

1904-10-11 / 126. szám

1904. október 11. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE. 126. száza­ tett vasárnap, f. hó 9-én egy jelentőségében lélekemelő, lefolyásában pedig gyönyörű ün­nepélyt abból az alkalomból, hogy szerény anyagi viszonyai daczára is egy közel 5000 korona értékű házat vásárolt s igy saját helyiséget szerzett a Klauzál­­utcza 99. szám alatt. A házszenteléssel össze­függő ünnepélynek jelentőségét még növelte azon körülmény, hogy ez alkalommal leplez­ték le Kossuth Lajosnak olajba festett arcz­­képét is, melyet a körnek egyik amatőr fes­tőnk ajándékozott. A valóban szép ünnepély lefolyásáról az alábbi tudósítást adjuk: A házfelszentelési ünnep délelőtt 11 órakor vette kezdetét az olvasókör saját há­zának tágas termében, díszközgyűléssel. A termet egészen megtöltötte a közönség s megjelent az ünnepélyen J­u­h­á­s­z Mihály kir. tanácsos, polgármester is, míg Endrey Gyula dr. országyűlési képviselő kimentette távolmaradását azzal, hogy a fővárosba kel­lett utaznia. Az ünnepély a „Hymnus“ eléneklésével vette kezdetét, melynek végeztével Györffy József újvárosi reform, lelkész állott fel s buzgó, magasan szárnyaló imában kérte is­ten áldását és segedelmét a kör tagjaira és azoknak nemes munkálkodására. Az ima el­hangzása után a „Szózat“ eléneklése követ­kezett, majd kezdetét vette a díszközgyűlés. Vidonyi Jenő elnök nyitotta meg a gyűlést, meleg hangon és szívélyes szeretet­tel üdvözölvén a város képviselőjét, Juhász Mihály polgármestert, valamint a megjelent többi vendégeket is s nagyobb vonásokban vázolva az olvasókörök czéljait és felada­tait, felhívta a titkárt, hogy olvassa fel az olvasókörnek és a házvételnek rövid történe­tét, a­melyet figyelemmel hallgatott végig a közönség. Azután elnökének indítványára kimon­dotta a díszközgyűlés, hogy mivel az olva­sókör mostani elnevezése nem megfelelő a viszonyoknak és félreértésekre is alkalmat szol­gáltat,azt „Szabadság o­l­vasónépkör“­­nek fogja elnevezni s ez értelemben alapsza­bályain is változtatást eszközöl. Ezek után a város polgármestere, Juhász Mihály emelkedett fel szólásra s a város kö­zönsége nevében üdvözölte az olvasókör tag­jait, sikert, szerencsét és eredményt kívánva közhasznú működésükhöz. A társolvasókörök nevében Mucsi Bálint és Espersit János szintén üdvözlő szavakat mondottak. Most következett egy szép és lélek­emelő jelenet. Vidonyi Jenő elnök beje­lentette ugyanis, hogy G­a­á­l Oktáv keres­kedő lefestette és a körnek ajándékozta Kossuth Lajos arczképét, hogy legyen az olvasókörben valami, a­mi a soha ki nem alvó hazaszeretetre figyelmeztesse a tagokat. A gyűlés a bejelentést éjenzéssel vette tu­domásul s a leleplezett festmény ajándéko­zójának jegyzőkönyvileg mondott hálás kö­szönetét. Véget érvén ezzel a díszközgyűlés, a tagok és meghívott vendégek a terített asz­talokhoz ültek társasebédre, mely emelkedett hangulatban benyúlt a délutáni órákba. Az ebéd során természetesen nem maradtak el a pohárköszöntők sem, melyek közül felem­lítjük a Vidonyi Jenő, Juhász Mihály polgármester, Györffy József és B. Szabó István pohárköszöntőit, melyeket lelkes éljen­zéssel hallgattak. Este az olvasókör udvarán emelt sá­torban szinielőadással egybekötött táncrvi­­galom volt, mely szintén kitűnően sikerült. Szemei olyan fenyegetően fénylettek, hogy Tóth Sándor önkénytelen közelebb csú­szott hozzá. — De hát mit akarsz ?! — Ne légy utamban! ... Te elméssz még az éjjel messze, messze, hogy a hited se hallja többé soha . . . — És ha nem ? ! Egyszerűen, de kegyetlenül mondta ki a szót: — Megöllek! . . . Mindketten a helyeiken ültek és Pál István az ölében nyugtatta az evezőket. — A fűzfákat gyenge szél hajtogatta, a víztükör borzas lett és valami éjféli madár, talán de­nevér repült el felettük. Ott kisértett közöttük a gyilkos szó, amitől Tóth Sándor szivét összeszorította az életvágy, a félelem. Fölordított. — Segítség! . . . Gyilkos! . . . A másik gonoszul nevetett. — Kiálthatsz! . . . közel-távol senki, semmi! . . . csak ordíts, ahogy torkodon kitér! . .. Ügyes ugrással odakúszott Tóth Sán­dorhoz és mellen ragadta. Az rémülten vé­dekezett. A halálfélelemtől a szélos erővel fogta át derekát s sziveik pillanatra egymá­son dobogtak. A küzdelem az életért, a bol­dogságért folyt és gyilkos erővel szorították egymást, hogy a siri csendben kísértetiesen hangzott hörgő lélegzetük. . . . Végre ! . . Pál Pista legyűrte ellenfelét, a csónak billent és nagyot csapott a vizen és Pál Ist­ván gonosz mozdulattal bedobta Tóthot a hullámok közé. Elmerült ... de csak pillanatra, mert csakhamar fölbukkant és megragadta a csó­nak szélét. — Gyilkos! — hörögte vérben forgó szemekkel és ereje utoljával föl akarta bo­ntani a csónakot. Pál István lihegve kapott az evezőhöz és vad erővel ütött a kezére. Jajkiálltással bukott vissza Tóth Sándor a vizbe, s a teste után gyűrűket vetett a csendes Ipoly és Pál kétségbeesett félelem­mel kezdett evezni. Tóth újra felbukkant, de szólni nem tudott már. Véres kezével intett valamit a gyilkos felé és ez eltakarva szemét, elszán­tan sújtott irányába. A fejét érte . . . Még egy darabig várt, hátha feljön, de nem . . . semmi, semmi ... A vízkarikák is elsimultak lassan . . . Csend lett . . . borzasztó csend ... A parti tüzeket meg­suhogtatja a szellő és valami ijesztő, sötét madár röppen ki a bokrok közül ... Ni, ott valami fénylik! . . . Talán néz valaki! . . . Ah, nem, nem . . . Csupán a közeli faluból látszik ide egy mécs világa. Hűvös van . . . Pál István nyakig begombolja kabátját és szapora evezőcsapásokkal siet haza. Újdonságok. A „klikkéről — a klikknek. — Üzenet azoknak, a­kiket illet. — — október 10 én. Szeretnénk ugyan most is, mint ezt sok más alkalommal tettük, néhaivaló jó P­u­­­s­z­k­y Ferenczczel tartani, a­ki az ugató kutyáról és a haladó karavánról mon­dott valamikor egy már szállóigévé vált ha­sonlatot ; mivel azonban a czélzatos, gyanú­sításoktól hemzsegő, durva provokáczió elől, melyben a „Hódmezővásárhely“ czímű lap részéről mostanában folytonosan és követ­kezetesen részesülünk, tovább kitérni nem tudunk, bár jó érzésünk és olvasóközönsé­günk iránt érzett tiszteletünk tiltakozik az ellen, hogy egy szubvenc­ión tengődő újság­gal vitába elegyedjünk : kénytelenek vagyunk a névtelen felhívásnak engedni s elmon­dani lapunkban világosan és érthetően azt, a­mit mi a klikkről tudunk és a­mit mi „klikk“ elnevezés alatt értünk. Hogy ezt nem azonnal tesszük, annak egyedüli oka az, hogy ehhez most nem ren­delkezünk sem elég helylyel, sem elég idő­vel. Legközelebbről azonban sort kerítünk a leírásra, a­mit tudomásul vehetnek azok, a­kik várják és kérik felhívásukra a feleletet. Lapunk olvasóközönségéhez pedig előre is egy kérésünk van. Ha kilátásba helyezett írásainkban, a „klikk“-ről szóló feleleteink­ben e lapok hasábjain eddig szokatlan hangot fog találni: legyen ez egyszer elnéző irányunk­ban s ne rójja azt fel a mi hibánkul. Őszin­téknek, a durvaságig igazságosoknak kell len­nünk akkor, a­mikor arra egyenesen felszó­lítottak s tükröt kell állítsunk azok elébe, a­kik kiváncsiak magukat látni álarcz nélkül. Hát legyen, a mint akarják, teljesíteni fogják kívánságaikat. — Személyi hir. Endrey Gyula dr. országgyűlési képviselő, kezdetüket vévén új­ból a parlamenti tárgyalások, vasárnap dél­után a fővárosba utazott. — A főjegyző itthon. K m­e t­y k­ó József városi főjegyző, ki szabadságidejét a csrk­­veniczai tengeri üdv­óhelyen töltötte, a na­pokban haza érkezett s közelebbről elfog­lalja állását. — Esküvő. W a 11 fi­s­c­h Soma oros­házi iparos f. hó 18-án délután 3 órakor tartja egybekelési ünnepélyét a vásárhelyi szr. imaházban L­a­m­p­e­l Blanka kisasszony­nyal, L­a­m­p­e­l Lipót magánzó leányával. — Városunk és a „D. M. K. E.“ A dél­vidéki magyar közművelődési egyesület tag­jainak sorába eddig a következők iratkoztak be városunkból: Örökös tag maga a vá­ros 1000 koronával; alapító tagok: Hun­­vásárhelyi első takarékpénztár, ref. egyház, Kovács József téglagyáros, Központi takarék­­pénztár 200—200 koronával; rendes ta­­gok 2—2 koronával: Albert József, Balázs András, Balogh Jenő, Bartha István, Bauer Gyula, Bauer Gyuláné, Bányai Sándor, Be­nes Gyula, Bernátsky Ferencz, Bisám Zsig­­mond, Császár Péter, dr. Csolsch Gyula, De­meter István, Dobossy Lajos, Dobossy La­­josné, Draskóczy Lajos, dr. Eisenstein Károly, dr. Ernyei István, dr. Endrey Gyula, Ev. ref. tanítótestület, Égető Imre, Farkas Lajos, Fári Antal, Fári Antalné, Fini Béla, Fini Béláné, Fodor Lajos, Futó Mihály, özv. Grossmann Benedekné, dr. Halász Manó, dr. Háhn Dá­vid, dr. Imre József, dr. Imre Józsefné, Ju­hász Mihály, Kamocsay Gábor, Káldor Miksa, dr. Kanitzer Sándor, dr. Kenéz Sándor, Ke­reskedő ifjak egyesülete, Késey István, ifj. Kiss Károly, Kmetykó József, Kolumbán Ber­talan, Konstantin Gyula, Kovács Ernő, Ko­vács János (ügyvéd), Kovács Jánosné (ügyvéd neje), Kruzslicz Péterné, Kun Béla, Kun Miksa (ügyvéd), Kun Miksáné (ügyvéd neje), Laczó Lajos, Láda Sándorné, dr. László Jenő, Moese Károly, Molnár Ferencz, Munkácsy Béla, Munkácsi Béláné, ifj. Nagy Lászlóné, dr. Ormos Jenő, Pap Imre, Pap Imréné, Politzer Mór, Posztós Pál, Rákos János, Rácz Gyula, Ritt János, Rittné Gábris Ágnes, Simkó Mihályné, Sükösd Gyula, dr. Szalay József, dr. Szalay Józsefné, Szász Károlyné, Szeremlei Sámuel, ifj. Szilágyi Gyula, Tölcséry István, Vasváry Elemér, Vidonyi Jenő. Természetesen a ne­vezettek tagjai úgy az anyaegyesületnek, mint a fióknak. — A város apróbb birtokainak eladása. A város apróbb birtokainak eladása tárgyá­ban hétfőn, f. hó 10-én tartották meg a má­sodik árverést a városháza közgyűlési ter­mében, mely alkalommal a két legnagyobbik terület talált vevőkre. A kopáncsi 24 és fél katasztrális hold földet, mely addig a Nagy Szabó Pál bérlete volt, megvásárolta Török Bálint a 16­ 000 korona kikiáltási árban. A derekegyházi határban fekvő tég­­lási csárdát és a hozzátartozó 104 és háromnegyed katasztrális hold földet meg­vette Török Pál a 33­ 360 korona kikiáltási árban. A még eladatlanul levő 7 parczellá­­nak ez alkalommal sem akadt vásárlója s igy azokra újabb árverést tartanak.­­ Érdekes­nek tartjuk felemlíteni, hogy az eddig eladott apróbb birtokok árában 86.795 korona 60 fillér folyt be a városi pénztárba, a még el

Next