Vásárhely és Vidéke, 1905. január-június (23. évfolyam, 1-79. szám)

1905-01-01 / 1. szám

1905. január 1. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE. 1. szám. nagy fontossága, hogy módot nyújt az eddig szétforgácsolt nemzeti akaratnak a tömörü­lésére és érvényesülésére. Az ország bizo­nyára riadó örömmel és lelkesedéssel veszi tudomásul ezt a nagy eredményt, mely fordulópontot jelent nemzeti történelmünkben és hivatva van új korszakot nyitni a magyar nemzet fejlődé­sében, haladásában. Apponyi Albert mostani elhatározása még azért is nagy fontossággal bír, mert a Szederkényi Nándor vezetése alatt álló függetlenségi párt is beolvad a Kossut­h-p­á­r­t­b­a, sőt ezen fúzió eszméje biztos értesülésünk sze­rint közvetlenül a november 18-iki esemény utáni napokra nyúlik vissza. A pártok egyesülése. Kedden délelőtt 11 órakor lesz a kép­viselőház utolsó ülése. Ebben fog ténynyé válni a képviselőháznak ex-lexben való feloszlatása. Az ellenzéki pártok képviselői kifejezik tiltakozásukat a törvénytelen fel­oszlatás ellen. Még aznap este meg­tartatnak a külön pártértekezletek, amikor Apponyi Albert gróf kifejti párt­hívei előtt, hogy a 67- iki kiegyezés a korona részéről megsértett. Ebben az alapban tehát többé nem lehet védelmet találni alkotmányunk épségben tartására nézve. Ez az alap csak a nemzet gyöngítésére és jogainak kijátszá­sára használtatott fel. Egyetlen védekezés marad meg a nem­zet számára: rátérni a personal unió alapjára. Nyugalmat, megoldást, fejlődést csak ezen az úton érhet el a nemzet. A többi mind félut, sikertelenség és vergődés. Ezért kí­vánja Apponyi Albert gróf, hogy az el­lenzék a personal unió alapján egyesülve, a nemzeti függetlenség programmján haladjon. Egy nagy, egységes táborba olvad­jon össze az ország függetlenségé­nek kivivására. A­p­p­o­n­y­i­t egész pártja lelkesedés­sel kíséri útjában, hasonlóképp a Szeder­kényi elnöklete alatt álló függetlenségi párt is, mely régóta munkálja az egységes nemzeti küzdelem útját. Hasonlóképp a nép­párt legnagyobb része és valószínűleg a Maszlag a magyar népnek. — Kormánypárti ingyenes röpiratok. — deczember 31-én. Az utóbbi időben a mi derék levélhor­dóink kellemetlen meglepetéseket hoznak nekünk. Ahelyett, hogy édes véreink, bará­taink, vagy üzletfeleink várva-várt leveleit kézbesítenék, egyre-másra nyakunkba sózzák hol Tisza Istvánnak a legutóbbi parlamenti küzdelem folyamán tartott, sokszor a jóíz­­lést is mélyen sértő beszédeit, hol pedig az ellenzék hazafias küzdelmét becsmérlő és gyalázkodó röpiratokat. E röpiratok úgy hasonlítanak egymás­hoz, mint egyik tojás a másikhoz. Szerzőik neve nincs rajtuk, mivel bizonyára maguk is szégyenük, hogy ilyenek megírására ve­temedtek és tartalmuk egyformán zagyva és silány. Hogy kinek a megbízásából és főleg kinek a pénzén adatnak ki, azt sűrű ho­mály fedi; de persze közel fekvő és az igazságnak megfelelő föltevés, hogy a kor­mánynak a czim adományozások­ból és rangemelésekből összehará­csolt nagy összegű titkos alapjából telik az ilyen nyomtatványokra. A napokban, mint ezt írtuk is, ismét érkezett egy ilyen röpirat-transzport a fővá­rosból. Minden épkézláb embert boldogíta­nak belőle. A röpiratnak a czíme : „Hogyan ítéljen a magyar nép?“ A fedele nemzeti színekben pompázik, a tartalma azonban tisztára svarcz­ gelb. Párbeszédek formájában megszólaltat hat estén át egy kormánypárti és egy ellenzéki érzelmű magyar paraszt­­embert és utánozva a szinmagyar zamatos nyelvet, amit sehogysem talál el, az egyik paraszt beszéde által azt igyekszik megér­tetni a másikkal, hogy nem az ellenzék küzdelme hazafias, a nemzet érdekében levő cselekedet, hanem csak Tisza István tervei alapján érhető el az ország hőn óhajtott boldogsága. Nem érdemes magával a röpirattal bő­vebben foglalkozni, bár roppant hálás téma kínálkozik pontról-pontra való c­áfolgatása által az ellenzék becsületes küzdelmének megértetésére és dicsőítésére. A sok valótlan és rosszakaratú állítás közül találomra kira­gadunk egyet, hogy valótlanságának felderí­tésével rámutathassunk a többi kitétel hazug ferdítésére is. Az ellenzéki paraszt fölemlíti az obstruk­­c­iók vívmányait: a tiszta választást, a kú­riai bíráskodást, a katonai sikereket, a ma­gyar nyelv oktatását a katonai tanintézetek­ben. Erre a kormánypárti azzal felel, hogy nem az obstrukc­ió hozta ezeket a vívmá­nyokat, hanem „érett gyümölcsként“ lehul­lottak a fáról. Hát nekünk jobb emlékezőtehetségünk van, mint a röpirat írójának. Mi jól emléke­zünk arra, hogy az ő bálványozott Tisza Istvánja még Bánffy miniszterelnöksége alatt kézzel lábbal tiltakozott a tiszta választások, a kúriai bíráskodás megalkotása ellen. A nagy obstrukczió idejében pedig épen Tisza István gróf volt az, a ki ugrai választói előtt a legerősebb kifejezésekkel illette, sőt gyalázta az ellenzéknek azt a küzdelmét, a mely a magyar nyelvnek a hadseregben való érvényesülését akarta kivívni. Igaz, hogy ezért a beszédéért Nagyváradon valósággal megkövezték. Tisza István tehát korántsem érlelte meg a nemzet ölébe hullott gyümöl­csöket, hanem épen érésük ellen egész erejé­vel dolgozott, sőt az érés megvalósulása esetére a golyó és akasztófa rémképét is feszegette. Ez az igazság a Tisza István hazafi­­sága tekintetében. A magyar nép ítélni fog. A névtelen röpiratban foglalt hazugságok, ha ugyan­azt a féreemunkát majd egyálta­lán olvassák, hatástalanok maradnak a józan eszű magyar nép előtt és nem fogják a vá­lasztó közönséget abban a meggyőződésében megingatni, hogy a kormányelnök alkotmány­­tiprásával szemben az alkotm­ányvédő ellen­zék lobogóját kell diadalra vinni­ kastélyába. Bizony talán meg is lőcsölték volna . . . Jámbor Kis Mihály hat hétig feküdt ettől a három pofontól a viskója szalma ágyán. Kapott egy olyan fülzugást, a­mely soká múlt el, de mégis csak elmúlt, mert szívós a paraszt természete. Ellenben a harminczezer forint a mar­kában volt, mikor felkelt és ez volt a fő, hogy ez a nagy összeg nem múlt el. Érdemes volt három pofont kiállani egy ilyen nagy vagyonért. A könnyelmű Tabajdhy uraság talán meg is szítta a fogát ezért a summáért, de hát ki kellett fizetnie, nem azért csupán, hogy szavának álljon, hanem mert a sze­gény zsellérnek akadt olyan pártfogó ügy­védje, a­ki megmagyarázta, hogy ezért a három pofonért súlyos testi sértés czímen kijárna a városi börtönben egy pár heti dunkli. Azután meg a falubeli nép is zúgott, morgott, tanácsos volt fizetni. Így jutott hát a szegény Jámbor Kis Mihály rongyos zsellérember három pofon révén kerek harminczezer forinthoz. Egyszerre az lett a szegény rongyos zsellérember . . . * Körülbelül húsz esztendeje annak, hogy Jámbor Kis Mihály képén elcsattant az a három hatalmas pofon . . . Azóta úgy megszaporodott a vagyon, hogy Jámbor Kis Mihály kilenc­ ilyen pofont kifizethetett volna. Gazdag, módos birtokos ember lett a szegény zsellérből. A gyerekeket valamennyit taníttatta, az lett az mind a kilenc­, tanult, diákos, városi ember. A hajdani zsellér vásárolta egyik bir­tokot a másik után, a garast pedig csakúgy a fogához verte, mint azelőtt. Egy hideg őszi délután beállított hozzá egy elzüllött rongyos csavargó, szájából dűlt a pálinkaszag és az iszákosságtól akadozott a hangja. Rekedt hangon köszöntötte Jámbor Kis Mihály urat. — Jó napot adjon isten ! Az öreg haragosan mordult rá: — Mit akar itt megint? — Egy pár forintot, ha lenne szives még kölcsönözni. — Nem adhatok többet. Kilencz gye­rekem van. — Hát csak egy tíz forintot. — Ismétlem, nem adok, — morgott Mihály. — Hát ötöt, — könyörgött a züllött ember tovább. A hajdani zsellérnek megvillant agyán egy gondolat. Ő is lehetne atz egyszer. Ha nem is olyan, mint volt az Ábrahám uraság, de módjával. — Adok öt forintot, egy pofonért. A csavargó lesütötte a szemét. Elpi­rulni nem tudott, mert a sok italtól az arcza már rég rézvörös volt. „Öt forint! Csak egy pofon és öt forint a markában van! „Mennyit lehet inni öt forintért! . . .* — Állom, — szólt és odatartotta réz­­vörös arczát. A hajdani zsellér fölemelte a kezét és Imsy, Hoffmann és Társa ===== selyemáruháza ===== BUDAPEST, IV. ker., Bécsi-utcza 4. sz. 1905~iki Bili idényre nagy választék selyem,- és gaze­ kel­­mékben, Voile de lainben, Popeline brillante...... ■—■■■■ .■... ■ 1 Louisienne Seie 95 kr., P25, P90. Liberty Subline minden színben 78 kr. Dús választék arany-, ezüst- és fekete flitter, valamint fantasie-ruhákban. Crépe de Chin­e brillant minden színben. Szénásy, Hoffmann és Társa selyemáruházában BUDAPEST, IV. ker., Bécsi­ utcza 4. sz. Elismert legjobb és legszolidabb czég, hol a legszebb újdonságok mindig raktáron vannak. A báli divatczikkek megtekintésére külön helyi­ség egész napon át villamosan van kivilágítva. Mintákat bérmentve szívesen küldünk. B­á­n­f­f­y-csoport is csatlakozik Apponyi ak­­cziójához, úgy, hogy néhány nap múlva egy 150—160 tagból álló egységes el­lenzék áll a nemzeti eszme szolgála­tában. A Ji­é­t. Mikor e sorokat írjuk, még 1904. évet mutat a kalendárium, a rohanó időnek ez a mértföld mutató táblája s mire olvasóink elé kerülnek e sorok, akkor már beléptünk az 1905-ik esztendőbe. Az esztendő küszöbén állunk. Az ó-esz­tendőtől búcsúznunk, az uj esztendőt köszön­tenünk kell. Könnyű szívvel válunk meg az

Next