Vásárhely és Vidéke, 1909. január-június (27. évfolyam, 1-145. szám)

1909-01-12 / 8. szám

1909. január 12. VÁSÁRHELY és VIDÉKE meghatározott számú mandátumot biztosítanak. Az első választásokat előreláthatólag márcziusban vagy jú­niusban fogják megtartani. Az első ülésszakot a nyáron tartják meg. A délolaszországiatE segítése. Az országos bizottság felhívása. — január 11. A délolaszországi nagy katasztrófa rémületei enyhülőfélben vannak. Az életben maradt embereket megmen­tették és megkezdették az elpusztult városok és falvak újraépítését. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a kultur­­nemzetek részvétének a megnyilvá­nulása és gyűl halomra a pénz, hogy elenyésztessék a rombolás bor­zalmas munkáját. Sorompóba lépett a magyar társadalom is. A Vasza­r­y Kolos, W­e­k­e­r­­­e Sándor és Kossuth Ferencz fővédnöksége alatt alakult ezer tagú országos bi­zottság megkezdette működését, és a Rákosi Jenő által fogalmazott alábbi felhívást bocsátotta ki az or­szág közönségéhez: Magyarország szivén kopogtatunk, mely sohasem volt bezárva azok előtt, akik könyörületre szorultak. Zaklatott időkben egymással ádáz tusában, gyilkos versengésben van­nak egyesek és a sokaság, népek , országok. Érdek és hatalomvágy fé­lelmesen fegyverkezik végzetes mér­kőzésre. S mikor már szinte az emberirtó háború réme jár közöttünk, gondot és aggodalmat hordva tűzhelyeinkbe, akkor ime egy titokzatos éjjelen hir telen föltámadnak a föld méhébe zárt rettentő erők, a bősz elemek kitörnek kénköves barlangjaikból; tűz, tengervíz és földindulás rövid szempillanatok alatt romba dönt vi­rágzó városokat, nagy vidékeken csendes falvakat; elmerit szigeteket és emberlakta partokat; düledező házak alá temeti e házak nyomorult lakóit; a megnyílt föld szakadékaiba taszítja és a medréből félelmesen ki­ágaskodó tengerbe sodorja a ve­szendő lelkek százezreit, gyanutalan álmukban rohanván meg őket; meg­semmisíti évszázadok alkotásait, nem­zedékek összehordott kincseit, embe­rek tanyáit, isten házait és mérhe­tetlen pusztulást, nyomort, ínséget és kétségbeesést borít­ama nyomo­rultabbakra, kiknek sikerül gyakran csonka testtel megmenteniük mezte­len életüket. Nekünk, távoli nézőknek pedig, a rengő, repedező föld fülünkbe menny­­dörgi semmiségünket, míg az elemek fékeveszetten tombolnak rajtunk. Ke­vélységünk, gőgünk, századunk fen­­héjázása, szívtelen versengése, hata­lom- és kincsvágyunk leomlik az is­tenség előtt, aki egyedül parancsol a rettentő elemeknek. Váljon a háború izgalmaitól zak­latott Európa, tüzelve a vak emberi szenvedelmektől, — nem dermed-e meg az istenítélet látványán? Az elemek e rémes hadjárata vájjon nem hárította-e el fejünkről az em­berek háborújának könnyelmű ve­szedelmét ? A megindult föld, a medréből ki­kelt tenger, az összeomló városok nem azt dörgik-e felénk megfélem­lítő robajjal: Ember, szállj magadba! A csatázó elemek pusztító kedve ellen fegyverünk nincsen: a világ legdicsőbb hadseregét elfujják egy lehelettel. Ám, ha nincs fegyverünk a föld s a lég kiszabadult erői ellen, van fegyverünk, mely elveszi ádáz munkájuk fullánkját s a romokon teremt uj életet. E fegyver: a Szeretet. Ezzel vértezve induljunk hadba a gyász és siralom ama tartományaiba. Lépjünk be a könyörületes emberek szolidaritásába. Szív és elme, becsü­let és emberiesség ezt az utat jelö­lik ki nekünk is; ez lesz a nemzetek legfelségesebb, emberhez legméltóbb versengése. Nyújtsuk ki segítő kezünket amaz irtóztatóan megpróbált embertársaink felé : adjunk az étlennek ennie, a mez nélkül maradottnak ruhára, a hajlék­talannak hajlékot, a nyomoréknak mankót, a betegnek orvosságot, az árváknak, özvegyeknek, szomorúak­nak és kétségbeesetteknek vigaszta­lást és reményt. Adjatok, adjatok! Adjon Li-ki a mit, adhat és az isten virágos kertje, az áldott narancsligetek, üdülők eny­­helye, ittas ember gyönyörűsége, a kedves Itália büszkesége újra föl­emelkedik és virulni fog a ti könyö­­rüles szivetektől, szereteteteknek ál­tala. Vaszary Kolos.­­Merle Sándor. Kossuth Ferencz. Időközi közgyűlések. ■újítások az olvasónépkörökben. — január 11.­­ Városunk olvasónépkörei többnyire­­ most tartják évi rendes közgyűlései­ket, melyeken a költségvetéseket ál­lapítják meg és a tisztikart alakítják újra. Vasárnap is több helyen volt közgyűlés, melyekről az alábbi tudó­sításokat adjuk: Az újvárosi olvasókör vasár­nap délután tartotta évi rendes közgyű­lését E­n­d­r­e­y Gyula elnöklete alatt a tagok szép érdeklődése mellett. M­u­c­s­i Bálint alelnök évi jelentésben számolt be a választmány múlt évi működéséről s az olvasókör állapotáról, mely minden tekintetben kielégítette a közgyűlést. A körnek 145 tagja van. Múlt évi bevétele 1580 korona volt, melyből 200 koronát fordított a házadósság törlesztésére és 46 koronát adott az újvárosi toronyóra-alapra. A kör vagyona 9330 korona értéket képe s visel, melyet 1800 korona adósság ter­hel s igy a tiszta vagyon 7530 korona. A pénztár mellett a könyvtár is a legna­gyobb rendben találtatott és úgy H­e­­g­e­d­ü­s Károly pénz­tárnoknak és F. Tóth Bálint ellenőrnek, valamint B­u­­z­á­s János könyvtárnoknak jegyzőkönyvi köszönet szavaztatott. Végül pedig a köz­gyűlés az olvasókör vezetése fölött azzal fejezte ki legszebben a teljes megelége­dését, hogy a tisztújítás alkalmával egy­hangúlag újra megválasztotta a régi tisztikart és választmányt. Az első 48- as olvasókör tisztikarát a következőleg alakította meg : díszelnökök : dr. E­n­d­r­e­y Gyula és Kovács József; elnök: Steiner Ferencz; alelnökök: Rózsa András és Solti Vilmos ; jegyzők : B­i­c­z­ó Ár­pád és H­a­d­a­d­i Dániel; pénztárnok : G­o­r­d­á­n István ; ellenőr : Gr. Molnár Ferencz ; könyvtárnok : Nagy Mihály ; gondnokok: Szabó Sándor és Tóth Pál; választmányi tagok : Rózsa János, Török Sándor, Tóbiás Sándor, Szabó Mihály, Papp Gábor, Kiss Miklós, Mónus József, Kovács Bálint, Juhász Péter, Tárkány Péter, Demján Péter, Szenti Sándor, Frailer Károly, Mikolczi Miksa, Baricsa Sándor, Nagy Sándor, Fajfrik Pál, ifj. Szabó Mihály, B. Szabó Sándor, Balogh Márton; póttagok: Vajnai József és Szabó Imre. Az első olvasó népkör f. hó 10 én délután tartotta meg 40-ik újra­­alakuló közgyűlését, melyen a körnek 42 tagja jelent meg. Ez alkalommal a tiszt­viselők is újra választottak a következő­­képen : tiszteletbeli elnök : dr. E­n­d­r­e­y Gyula, elnök : Tölcséry István, alel­nök : Török Pál, jegyzők : Szilágyi Lajos és Engel Ferencz, pénztárnok: B­u­d­a­i István, ellenőr: O­r­c­z­i Imre, könyvtárnok : S­z­a­b­ó Imre, segédkönyv­tárnok : G­a­á­l János, gondnok : B­e­s­e József. — Választmányi tagok: Balog Márton, Aracsi Mihály, Bánfi Sán­dor, Baranyi János, Böjti János, Bencsik János, Dékány György, Franki Lajos, Föl­­desi Mihály, Kis Imre, Vig István Szé­kely Szabó Sándor. Póttagok: Nagy Imre Pál, Szabó János, Verók Sándor. A „Kossuth népkör“ szintén f. hó 1- én tartotta tisztújító közgyűlé­sét, mely alkalommal megválasztottak: tiszteletbeli elnöknek dr. E­n­d­r­e­y Gyula országyűlési képviselő, elnöknek M­u­z­s­i János tanár, alelnöknek K. Szabó József, jegyzőnek Tóth Pál, másod­jegyzőnek Csontos Sándor, pénztár­aknak M. Nagy Imre, pénztári ellen­őrnek Vörös Lajos, gondnoknak R­á­c­z Ferencz, könyvtárosnak Pásztor István. Választmányi tagok: Dezső Imre, Gál Máté, Kaliszki József, Molnár János, Sajti Mihály, Rácz János, Kádár Imre, Gál Mihály, Gy. Szabó Sándor. Póttagok : Mucsi Sándor és Pásztor Péter. ÚJDONSÁGOK. — január 11. — Főgimnáziumunk felügyelete. A közoktatásügyi miniszter a folyó tan­évre a vásárhelyi főgimnázium ál­lami felügyeletével G­é­r­e­s­s­y Kál­mán debreczeni tankerületi főigazga­tót bizta meg. — Tanári székfoglalók. Vasárnap délelőtt 11 órakor tartották meg székfoglaló értekezésüket Vekerdy Béla és dr. Dávid Manó főgimná­ziumi tanárok a tornacsarnokban, a­hol a református egyház prezsbité­riuma és az igazgató­tanács tagjain kívül nagy és előkelő közönség volt jelen, mely zajosan megéljenezte a két fiatal tanárt értekezésük végez­tével. Este a tanárok barátságos la­komát rendeztek. — Az uj közkórház ügye. Váro­sunk uj közkórházának építési mun­kálatai végre-valahára a befejezéshez közelednek. A vízvezeték már telje­sen készen áll s mindössze a csa­tornázás és gőzfűtés berendezése vár­nak az enyhébb időjárásra s akkor néhány hét alatt azok is elkészül­nek. Azonban most máshol akadt hiba. Nevezetesen Imre József dr., Genersich Antal dr. kórházi fő­orvosok és néhány bizottsági tag megfelebbezték a közgyűlés azon ha­tározatát, mely a belső berendezésre 30000 koronát állapított meg. A fe­lebbezés, mely a megszavazott ösz­szeget kevésnek találja, jelenleg a belügyminisztériumban fekszik elin­tézetlenül s igen czélszerű volna a tanácsnak megsürgetni, nehogy az így is csigalassúsággal épült kórház megnyitását ez is visszavesse néhány hónappal. — Számbiráló bizottsági ülés. Tör­vényhatóságunk számbiráló bizottsága ma délután ülést tartott Kovács János elnöklete alatt, melyen néhány múlt évi számadást bíráltak felül. — Elhalasztott választmányi ülés. A szanatórium egyesület választmá­nya f. hó 1- án délután 4 órára összehívott ülését közbejött akadá­lyok miatt f. hó 16 án, szombaton délután fél 5 órakor tartja meg Juhász Mihály polgármester elnök­lete alatt. — Vásárhelyiek szereplése az ide­genben. A békéscsabai építendő re­formátus templom javára a múlt héten nagyszabású hangverseny volt Csa­bán, melyen többek között Dara­bos Lajos kántor és Ivánka Zol­tán tanár is közreműködtek. Szerep­lésükről az egyik csabai lap az alábbi elismerő sorokat írja: „Alig pihentek meg egy kissé a tap­soló kezek, újból munkába kellett áll­niok , a vásárhelyiek híres nótája: Darabos Lajos kezdett énekelni s egy csapásra meghóditott mindenkit dalaival. Volt is dolga elég, háromszor is visszahívta a közönség, nem birt betelni férfiasan szép hangjával s mű­vészi énekével. Sikerében osztozott Ivánka Zoltán zenetanár, aki igen finoman kisérte Darabosnak gyö­nyörű énekét. A hatás jellemzéséül hadd álljon itt egy szellemes barátunk megjegyzése, aki így fakadt ki, mikor a Darabos nótáit hallgatta: „Az ilyen embereket tenyészteni kel­lene.“ — A bor értékesítése. A földmi­­velési miniszter meg akarván akadá­lyozni, hogy a szőlőművelés és bor­gazdaság válságos helyzetbe ne jus­son, széles körű akc­iót indított, a­melynek czélja egyengetni a bor­ér­tékesítés útjait, fejleszteni a fogyasz­tást, intézményeket létesíteni, az eladó bor­készleteket nyil­vántartani, a borkereskedelmet irányítani, borpiaczokat létesí­teni. A miniszter elhatározta, hogy a budapesti városházi pin­­czéket borkimérésre ren­dezi be, ott kostoló csarnokokat és minta raktárakat állít be.— A vá­sárhelyi városháza alatt nem volna-e czélszerű hasonló intézmény? — Diákmulatság a kaszinóban. Főgim­náziumunk „Petőfi önképzőköre“ szom­baton este kitűnően sikerült hangversenyt és tánczvrgalmat rendezett a kaszinó he­lyiségeiben, melyen szép és nagyszámú közönség vett részt. A hangversenyt az ifjúsági zenekar nyitotta meg s azután Farkas Lajos tanár mondott rövid megnyitó beszédet. Majd Lukács Sá­rika énekelt P­á­n­c­z­é­l István zongora­kísérete mellett, Horváth Sándor sza­valta el P­á­n­c­z­é­l Jenő költeményét, Z­o­l­n­a­y Irén zongorázott, Vörös Gyula hegedült, P­á­n­c­z­é­l Jenő énekelt W­i­g­n­e­r Endre zongorakísérete mellett, E­n­d­r­e­y Béla egy melodrámát adott elő és a hangversenyt bezárta az ének­kar és zenekar működése. Amit monda­nunk is fölösleges, a közönség zajos tap­sokkal jutalmazta a szereplők mindeni­­két, akik erre rá is szolgáltak. Hangver­seny után következett a tánczvigalom, mely világos reggelig tartott s hangulat, 8. szám. Uradalmak és bognáriparos urak figyelmébe 1 ^ ^ 18 úgymint körisrönk, löcsfa, kőris-, akácz-és tölgyfaküllő, elsőrendű körisfatalpak, ■ Il.­ SUT köris­ölfa és szilfarönk nagy mennyiségben érkéz- ftalacea ■MULM M.MMMML tek raktárunkra, amelyeket a lehető legolcsóbb ára­kon árusítunk. Mielőtt bevásárlásokat eszközölné- 10fln­rfrf«i*UZunnut­7ftub­ituctvc2' nek kérjük raktárunk nagyságának szives megtekintését. 2462 Telefonszám HD. “Jo ls-utcza “«ém'Sitt’

Next