Váráshely Népe - Viharsarok, 1949. október-december (6. évfolyam, 228-303. szám)
1949-10-19 / 243. szám
Nem lehet tovább büntetlenül szabotálni az őszi mezőgazdasági munkálatokat — Szabotáló kulácokat ítélt el a vásárhelyi azsorabíróság — A Párt Politikai Bizottságának határozata, amikor megállapította, hogy az őszi szántásvetési munkálatokkal, országos viszonylatban le vagyunk maradva, azt is megállapította, hogy ebben benne van az ellenség, a kulák keze is. Vásárhelyen se mentek jól az őszi munkálatok, aminek az az oka, hogy a mi „derék, jó“ kulákjaink „példát“ mutattak a szabotálásban. A népnevelők és tömegszervezeteit felvilágosító munkája és a kulákok fokozatos leleplezése után a munka üteme kedvezően meggyorsult. Azonban a népi demokrácia most is megmutatta hogy nem tűri a dolgozók érdekeinek semmibe vevését és megbünteti az őszi mezőgazdasági munka, az ötéves terv mezőgazdaságii részének előkészítő munkálatát szabotáló kupakokat. 3 havi fogház Szabó Sándor Tanya 2366 sz. alatti 87 holdas kulák sem vette tudomásul a népi demokráciának a dolgozók érdekében kiadott rendelkezéseit. Bár a kukorica már teljes érésben volt, október 4-én még hajlandóságot sem mutatott a törés megkezdésére s a késedelmesen megkezdődő betakarítás következtében az értékes szártakarmányban mintegy 20 százalékos értékcsökkenés következett be. Ugyanakkor a jövő gazdasági évre való talajelőkészítést is akadályozta a nagy területű betakarítatlan tengeri. A vásárhelyi uzsorabíróság az őszi munkálatok szabotálása miatt háromhónapi fogházra, kétezer forint pénzbüntetésre és 3 évi hivatali és politikai jogvesztésre ítélte. A szabotáló kulákot letartóztatták és átkísérték a szegedi államügyészségre. De nem ez az első eset, amikor ez a kulák szabotál. Már 948-ban volt büntetve közellátás érdekeit veszélyeztető bűncselekmény miatt. Most mint visszaesőt a vásárhelyi uzsorabíróság ügyésze indítványára tárgyalás végett áttették a szegedi munkásbírósághoz. Elek Pált is előzetes letartóztatásba helyezték és szintén átkísérték a szegedi ügyészségre. Minden kulák így jár, aki nem tartja be, aki szabotálja őszi mezőgazdasági ütemtervünket, amely azt a célt szolgálja, hogy még nagyobb, még fehérebb legyen az a kenyér, ami a jövő gazdasági évben a dolgozók asztalára kerül. A vásárhelyi dolgozó parasztság a munkáltatás időben való elvégzésével válaszol a kuláksági kihívó szabotálásaira. Munkásbíróság elé De így járt egy másik vásárhelyi kulák, Elek Pál is, akiről a napokban írtuk meg, hogy ín egygyermekes tanyáját az istállóba lakoltattaki. Azt s megírtuk, hogy kukoricabehordás helyett Elek Pál úr sznkocsikázik. Ezért a 2 hold lapraforgó és 3 holdnyi kukorica termésében nagyméretű eszteség keletkezett. A szegedi Kísérleti Intézet talajvizsgálata Vásárhelyen Az Országos Tudományos Központ a tavasz folyamán állított fel Vásárhelyen a régi szegedi út mentén egy talajkísérleti telepet annak megállapítására, hogy a szikes talajon különféle eljárásokkal milyen növények díszlenek legkedvezőbben. Ez a telep azonban csak a szikes területek vizsgálásával foglalkozott. A tervgazdálkodásnak a mezőgazdaságra is mindjobban átvitt alkalmazása szükségessé teszi, hogy általában ismerje meg a mezőgazdasági tudomány az ország talajának összetételét, így megállapítják majd, hogy egyes vidékeken milyen mezőgazdasági és ipari növények termeszthetők legsikeresebben. A szegedi Kísérleti Intézet ezzel a célzattal most talajtani vizsgálatot tart az egész vásárhelyi határban. CSÜTÖRTÖKÖN LESZ a Pavlov-emlékünnepség A Nobel-díjjal kitüntetett világhírű orosz tudós halálának 100. évfordulója alkalmából a vásárhelyi Magyar-Szovjet Társaság emlékünnepséget rendez csütörtökön este 7 órai kezdettel a városháza közgyűlési termében. Pavlov kutatásai az agytevékenység terén új utakat nyitottak meg az emberiség számára az alvás, a fáradtság, a hipnózis mechanikájának a megértéséhez. A pavlovi kutatás az egész világon a gyógykezelés alapjává lett. A csütörtöki emlékesten közreműködik a Dolgozók Énekkara, dr. Ormos Pál kórházi főorvos méltatja Pavlov munkásságát, valamint szavalatok teszik élvezetessé a műsort. A vásárhelyi gépállomás huszvonegy traktora végzi már a munkát a határban A vásárhelyi gépállomás megnövekedett feladatainak ellátására az eddigi traktorok száma nem volt elegendő. Most ezért hat újabb traktor érkezett, hogy a vállalt őszi munkálatoknak a gépállomás idejében eleget tudjon tenni. A hat újabb traktor munkába állításával a gépállomás teljesítménye 30 százalékkal növekedik meg. Már az ötéves terv első évében a traktorgyártás növekedésével tovább bővítik a gépállomások, így a vásárhelyi gépállomás gépállományát is, mert a gyorsan növekvő újabb termelő csoportok, valamint a dolgozó parasztságnak a gépi munka iránt megmutatkozó fokozott érdeklődése ezt szükségessé teszi. Hogyan állunk Vásárhelyen az őszi mezőgazdasági ütemtervvel? A MEZŐGAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG a hét folyamán sorozatos határjárással ellenőrizte, hogy az őszi munkálatok az ütemtervnek megfelelően folyljanak. Legutóbb a Kutasi út, Belső- és Külsőszerhát összes dűlőit, valamint a Csomorkányiút két oldalán elterülő földeket ellenőrizték. Ezen a határrészen a szárbetakarítás csak 60 —70 százalékos, a búzavetés csak 35 százalékos. A szántási munkálatok mind lófogattal, mind gépi erövel folyamatban vannak. A MÁSIK HATÁRTJÁRÓ BIZOTTSÁG a Leleiút, Gorzsa, Batida, Répáshát, Vajhát, Alsó- és Felsőkopáncs vidékét járta be. Ez a határrész a kukoricatöréssel hátra van, ami a rovarkár következménye. A bizottság utasítást adott, hogy tekintet nélkül a kukorica érettségére, a törést meg kell kezdeni. A szárbetakarítás ezen a határrészen csupán 50 százalékos, a búzavetésviszont csupán 20 százalékos. A szántás — bár sok helyen folyamatban van — mégsem kielégítő ütemben folyik. A VÁSÁRHELYI HATÁRBAN általában meggyorsult az őszi munka menete. Az eddigi jelentések szerint a búzavetés 15.000 hold, ami kb. 40 százaléknak felel meg. A rozst százszázalékig elvetették, az őszi árpa 80 százaléka, a repce 100 százaléka, az őszi lucerna 100 százaléka, a takarmánykeverék 80 százaléka van elvetve. A kukoricatörést 95 százalékban, a szárletakarítást 50 százalékban, a napraforgószedést 100 százalékban, a napraforgószár letakarítást 98 százalékban végezték el- Az őszi mélyszántás 15 százaléka van elvégezve. AZ ŐSZI MUNKÁLATOKNAK ez az állása azt mutatja, hogy a búzavetést gyors ütemben fokozni kell. Az esőzések beálltára már a közeljövőben kilátás van, ekkorra minden magnak a földben a helye. A bizottság a határjárás során szabálytalanságokat tapasztalt a vetőmagtisztítás és csávázás terén. Előfordult, hogy egyesek 15 százalék törött szemet tartalmazó vetőmagot akartak elvetni. Mások csupán 100 kiló búza tisztítását kezdték meg, amiből sokszor 10 százalék idegen mag is kikerült. A földművelési kormányzat vetés céljára holdanként 110 kiló búzát hagyott vissza a termelőknek azért, hogy a szelektorozásnál kikerülő törött szemek és idegen magvak után is még 100 kiló tiszta vetőmag jusson minden katasztrálig hold földre. Úgyszintén sokan nem tartják be a csávázási rendeletet. A dűlőfelelősöket nyomtatványokkal látták el,amelyek a csávázás módját tartalmazzák. A MEZŐGAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy szelektorozás, vagy rostálás nélküli vetőmagot, amit vetés előtt nem csáváztak meg, nem szabad elvetni. A rendelet betartását ellenőrizni fogják. NÉPI DEMOKRÁCIÁNK EGÉSZSÉGPOLITIKÁJA Népi demokráciánk szociálpolitikája és ezen belül egészségpolitikája is szorosan kapcsolódik gazdaságpolitikánkhoz, amelyet a tervgazdálkodásra jellemző tervszerűség és szakszerűség irányít. Miután a magyar dolgozók következetes harca a politikai és gazdasági téren nagy eredményekre vezetett és népünk az igazi népköztársasági forma megszertürnésével új alkotmányt kapott, kezt egészségünk fejlődésének útja véglegesen biztosítva van. Ennek az egészségpolitikának kétségtelenül legfontosabb alapvető célkitűzése az egységes közegészségügyi szervezetünk megteremtése. Népi demokráciánk egészségpolitikájának másik nagy munkaterülete közegészségügyünk szakágazatai között, meglévő széttagoltság megszüntetése. Az egészségpolitika területén biztosítanunk kell a dolgozók aktív közreműködését, a Magyar Dolgozók Pártja idevonatkozó programpontjának megfelelően. A szkszervezeteknek megnövekednek a szociálpolitikai feladatai, az orvos szakszervezet ezt a feladatát a felszabadulás óta már teljesíti és az egységesen felsorakozott orvostársadalom minden fontos elvi kérdésben véleményt nyilvánít és a legtökéletesebb összhangban működik együtt az egészségügyi kormányzattal. Az egészségügyi propaganda hathatós formájának bizonyult, hogy egészségügyi kormányzatunk a magyar dolgozókat, a népjóléti bizottságokon, a hároméves terv társadalmi bizottságain és a népegészségöri szervezeten keresztül bekapcsolta mindazokba a problémáknak a megoldásába, amelyek őket közvetlenül érintik. Igen eredményesnek bizonyult a népegészségőrök szervezetének a felállítása. A mai már 30.000 főből álló szervezet hatalmas támasza Intézményes egészségvédelmi szolgálatunknak. Az iskolák államosításával és így a nevelésnek állami feladattá történt nyilvánításával az egészségügyi nevelésnek szintén nagyon fontos útját nyitotta meg az egészségtan oktás révén az új ismeretek iránt legfogékonyabb gyermek rétegnél. Ifr. László Györgyi A vásárhelyi Népfront Bizottság figyelmeztető felhívása a dolgozó parasztsághoz Mint megírtuk, a vásárhelyi Népi Bizottság beszüntette működését és feladatát a Népfront Bizottságnak adta át. Kormány Lajos alelnök kedden délelőtt tíz órakor nyitotta meg a Népfront Bizottság első ülését és felkérte Kutasai Imrét, ,a mezőgazdasági igazgatóság képviselőjét, tegye meg jelentését az őszi munkák állásáról. Kulcsár extárs elmondotta, hogy az utóbbi napokban erősen nekilendült az őszi munka Vásárhely határában. A dolgozó parasztság igyekszik behozni azt a hátrányt, amiben a megye többi részével szemben is állott az őszi munkák tekintetében. Javaslatára a Népfront Bizottság a következő felhívással fordul a dolgozó parasztsághoz: „A hódmezővásárhelyi Népfront Bizottság felhívja azokat a dolgozó parasztokat, akiknek még kukoricájuk van kint a földeken, ahogy most már hahadéktalanul kezdjék meg a betakarítást. . • Azok is törjék le és hordják be a kukoricát, akik a hernyókár vagy egyéb ok miatt későn vetették azt el, tehát későbbi érésű a kukoricájuk. Aki nem kezdi meg és nem fejezi be a kukorica betakarítását ezen felhívás ellenére sem, azt a Népfront Bizottság az illetékes hatósági közegeknél feljelenti.“ Molnár Sándor az MDP régészéről rámutatott arra, hogy bár valóban lendületet vett Vásárhelyen az őszi munka, de még ez mindig nem közelíti meg azt a tempót, aminek mutatkoznia kellene. Ez a körülmény nagyrészt a kulák rémhírterjesztésnek tudható be. Az őszi munkák kérdéséhez számos hozzászólás hangzott el. MEGALAKULT Inpécé mm MMm A vásárhelyi határ minden rszében újabb és újabb termelő csoportok szervezéséről érzik hír. A dolgozó parasztság már működő termelő csoport eredményei láttán megérti, így a társas gazdálkodás sokal előnyösebb az egyéni gazdkodásnál. Hétfőn délután Vasháton megalakult a huszonötödik vásárhelyi termelőcsoport 53 taggal. A alakulási gyűlésen résztvett a MDP megyebizottság, agyei mezőgazdasági igazgatóés a helyi földművesszövetket kiküldöttjei is. Soós János tagság nevében beszámolt az itt végzett szervező munka, ismertette a tagság elvonásait az új termelőcsoporttal pcsolatban. Az alakuló gyűr Olasz Ernőt választotta meg tökévé. A 231 hold földön megalakult új termelőcsoport a József Attila nevet, kívánja felvenni a földművelésügyi minisztérium jóváhagyása után. A határ más részéből is érkeznek jelentések termelőcsoportok szervezéséről. A napokban alakul meg a Rác-útfélen a Dobosi-majorban a huszonhatodik termelőcsoport. A városi dolgozó parasztok pedig a „Szabadság“ termelőcsoport szervezését végzik. A régebben megalakult négy új termelőcsoport működési engedélyét a földművelésügyi minisztérium engedélyezte. Ezek a csoportok — a külsőerzsébeti „Sztahanov“, a külsőszerháti „Vörös Csillag“, a kutas „Bacsó Béla“ és a vasháti „Lenin“ termelőcsoportok— már meg is kezdték működésüket. Felgyújtotta a házat, majd kútbaugrott egy vásárhelyi öregember Kedden délelőtt a Damjanich utca 36 szám alá hívták ki a vásárhelyi tűzoltóságot. Tatár Kiss Sándor 76 éves beteges öregember, amíg gondviselői a tanyán kukoricát törtek, egy rakás száraz gazt hordott be a lakásba, meggyújtotta és utána az udvaron lévő kútba ugrott. A lakásból kifelé gomolygó füstre a szomszédok lettek figyelmesek, akik azonnal értesítették a tűzoltóságot. A gyorsan kivonuló tűzoltóság a tüzet eloltotta, így a házat a leégéstől megmentette. A kútba ugrott öngyilkos idős embert még élve kihúzták és beszállították a kórházba.