Független Ujság, 1948. június (3. évfolyam, 122-146. szám)

1948-06-01 / 122. szám

Hódmezővásárhely, 1948 június L, kedd. A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt napilapja II. évfolyam, 122. szám. ÁRA 60 FILLÉR Gyöngyösi János: „Tovább nem halmaszható az iskolák államosítása”” A Kisgazda Párt hajdúmegyei választmányi ülésén Gyön­gyösi János, a Kisgazda Párt főtitkára mondott beszédet. A Kisgazda Párt több vezető politikusával együtt járt a ka­tolikus egyház vezetőinél, Mind­­szenty prímásnál is és jóaka­ratúan közölték vele, hogy to­vább már nem odázható a ne­velés ügyének a demokratikus állam kezébe való átvétele. Az, hogy ebből a kérdésből nagy politikai kérdés lett, azon mú­lott, hogy az egyház egyik­másik képviselője ,a demokra­tikus fogalmakkal szemben igen sok esetben ellenségesen visel­kedik. A demokratikus neve­lés biztosítása a népi demok­rácia létérdeke és egyáltalán nem­ érinti az egyház vallás­erkölcsi nevelését. Ortutay miniszter beszélt a szófiai magyar ünnepségen Szófiából jelentik: Cserven­­k­o­v bolgár miniszter a Ma­gyar Hét megnyitójában hang­súlyozta, hogy ez a kulturális lépés a kölcsönös megismerés és a két nemzet közötti szo­ros együttműködés útján. Ez­után Ortutay Gyula kultusz­miniszter beszédében kitért a két nép történelmének hason­lataira. Mindkét nép egyfor­mán küzdött az idegen elnyo­más ellen, harcolt a társada­lom fennmaradásáért és a pa­rasztság felemeléséért. A ma­gyar küldöttség a kulturális egyezmény megerősítésére ér­kezett Szófiába és jó munkát fog végezni. A megnyitó beszédek vasár­nap délelőtt a szófiai nemzeti színházban rendezett ünnep­ségen hangzottak el. .HVrfh.T. flfc. . z^1Tzm­­.NJfíTK tVl „7rK2K7X ZRtv D.bi i.nén a parmjj miHintiirti A beszolgáltatási rendeletén nem változtatnak A nagyobb kenyérért folyó mezőgazdasági termelési ver­senybe mind nagyobb töme­gekben kapcsolódik be az or­szág parasztsága. Ma már több mint 1400 községben ver­senyeznek a gazdák. Ugyan­akkor a Reakció azzal ré­misztgeti parasztságunkat, hogy ha nagyobb lesz a ter­més, akkor felemelik a be­szolgáltatást. Moharos József, az Orszá­gos Mezőgazdasági Termelési Veresngiroda nevében felke­reste Dobi István földműve­lésügyi minisztert. A híreszte­lésekkel kapcsolatban Dobi István a következő­ nyilatko­zatot adta: — A termelés emelésével parasztságunk azon felül, hogy az összes dolgozók érde­kében is dolgozik, elsősorban a saját jómódjának emelését szolgálja. — Parasztságunk maga in­dította a versenyt s azt saját­maga is irányítja. Az ered­ményeket maguk a termelés­ben résztvevő versenyző gaz­dák állapítják meg. — Ami a beszolgáltatásról szóló reakciós híreket illeti: a beszolgáltatási rendelet már megjelent és azon nem is fogunk változtatni. — A népi demokrácia kor­mányzatának a szerepe a ver­senyben csup­án annyi, hogy a parasztság által kiválasztott legjobb eredményt elért ter­melőket munkájuk elismeré­seképpen jutalomban is ré­szesítsük. — Rá kell mutatnom arra — folytatta Dobi István —, hogy igen rosszul jártak azok­­ a parasztok, akik a felszaba­dulás u­tán, amikor a demo­kratikus tábor a­­termelés megindításán fáradozott,­ be­­dőltek a reakció rémhíreinek és félreálltak. Súlyos nélkülözésekkel fi­­­­zettek ezért a félreállásért.­­ Most, amikor a termelés fokozása van napirenden, a reakció ismét kerékkötőként jelentkezik. Aki hallgat, a szavára,' saját bőrén 'fogja tapasztalni, hogy a reakció ismét be­csapta. — A munka ma már becsü­let és dicsőség dolga. És a kormányzat minden erejével támogatni fogja a versenyben álló parasztokat, akiknek munkája virágzóvá teszi a mezőgazdaságot és jómódúvá a parasztságot. ­ Tegnap megszűntek a kereskedelmi és iparkamarák Tegnap, hétfőn megszűntek az összes kereskedelmi és iparkamarák Budapesten, Sze­geden, Debrecenben, Sopron­ban, Pécsett, Miskolcon és Győrben. A kamarák munka­körét a Belkereskedelmi Igaz­gatóságok vették át. A sze­mélyzet nagy rész­ét is elhelye­zik az új intézménynél. Egy éve miniszterelnök Dinnyés Lajos Most egy éve, hogy Din­­­nyés Lajos elfoglalta Magyar­­ország miniszterelnöki székét. Ezzel az alkaloméval a mi­niszterelnök a Reggel mun­katársa előtt nyilatkozott, amelyben kifejtette, hogy a politikust­ eredményei igazol­ják. Mikor egy évvel ezelőtt elvállalta a honvédelmi tár­cán kívül a miniszterelnöki tisztet is, megmondotta, hogy csak a parasztság és a mun­kásság becsületes együttmű­­ködésével lehet felépíteni az országot s a koalíciónak har­­monikusabban kell együttmű­ködni. Ezt az elmúlt évben sikerült megvalósítani. Min­denki tudja ,hogy egyenlő ér­tékű szellemi és fizikai mun­kával emeljük a dolgozók életszínvonalát. Kijelentette még a minisz­terelnök, hogy az ország leg­nagyobb részében az időjárás kedvező s a termés biztató. A kormányzat és a koalí­ciós pártok ma, kedden kö­szöntik Dinnyés Lajost mi­niszterelnöksége első évfordu­lóján. Szeged vármegye lesz? Szeged­ről jelentik: A sze­gedkörnyéki községek, ame­lyek közigazgatásilag nem Sze­gedhez, hanem a szomszéd­­vármegyékhez tartoznak, több­ször kérték már az illetékes hatóságokat, hogy Szeged székhellyel létesítsenek Sze­ged vármegyét és csatolják őket is az így alakult új vár­megyéhez Legutóbb Dorozs­­ma község küldöttsége keres­te fel a szegedi polgármes­tert és adott elő ilyen irányú kívánságot. A polgármester a küldöttségnek adott válaszá­ban megígérte, hogy Dorozs­­ma kérését az illetékes kor­mányhatóságoknak pártolólag terjeszti fel. ------«0».-----­ ........... Közalkalmazottak szabadsága Kormányrendelet jelent meg a­ közalkalmazottak ez­­évi szabadságidejéről. Esze­rint főiskolai végzettséghez kötött állásra kinevezett alkal­mazottaknak 12, 8 középisko­lához kötötteknél 10, 4 közép­­iskolásoknál 8, a képesítéshez nem kötött állásra kinevezett alkalmazottaknak pedig 6 na­pi szabadságra van igénye. Ezen a szabadságidőn felül életkor, szolgálati idő és fize­tési osztály szerint még 2­8 napi szabadságra van jogo­sultsága a közalkalmazottnak, de az engedélyezhető szabad­ságidő tartama 32 , naptári napot nem haladhat meg. A Nemzeti Arcvonal nagy győzelme Csehszlovákiában — A külpolitika hírei — A csehszlovák belügyminisz­térium közleménye szerint a vasárnapi választásokon az egész ország területén 7,204.256 érvényes szavazatot adtak le. Ebből 6,431.964 szavazatot, azaz 89­ 28 p/°,a Nemzeti Arcvo­nal egységes listájára adtak le. 772.293 üres szavazat, vagyis 10,72 százalék volt. Ezek a jelentések eddig csak a táv­irati és telefonjelentések alap­ján alakultak ki, a végleges­­eredményt ma délelőtt hozzák nyilvánosságra. A Szentvárosban­ elcsendesült a harci zaj... Tel Avivból jelentik. A je­­ruzsálemi óváros elestével a Szentvárosban elcsendesült a harci zaj. Egybehangzó arab és zsidó jelentések szerint sú­lyos harcok folynak a jeruzsá­­lemi és Tel avivi útvonal men­­­tén. Az itt folyó harcok mind­inkább légierőktől támogatott súlyos páncélos csata jelle­gét öltik magukra. A zsidók két fontos arab állást elfoglal­tak és angol tisztek által ve­zetett arab egységeket kötöt­tek le. Zsidó aknavető löve­dékek könnyebben megsebe­sítették a Szentsír székesegy­házat. A párisi rádió ankarai jelentése szerint Törökország fegyverrel szándékozik támo­gatni az arab államokat. Súlyos vereség... Athénból jelentik. A görög hadügyminiszter jelentésében beismerte, hogy a kormány­csapatok súlyos vereséget szen­vedtek. Ruméliában némi te­rületi nyereségre tettek szert, de a szabadságharcosok rend­kívül ellenállást fejtenek ki. ■aaBitroiQioiaatxaaqaggaaaBCt^^ Új hivatali rend a polgármesternél ügyfelek fogadása csak 10 órától 12 óráig lesz mától kezdve A polgármesteri hivatalt na­ponként már reggel 7 órától ostromolják ügyes-bajos dol­gaikkal a vásárhelyi polgárok. Ez az állandó ostrom lehetet­lenné teszi, hogy Oláh Mihály hivatalának sok ágú belső dol­gait is ellása. Ennek a problé­mának gyökeres megoldása vé­gett most a polgármester új hivatali rendet állapított meg, melyhez kötelezően igazodnia kell minden ügyfélnek s az ennek megkerülésével eljáró­kat nem fogja figyelembe venni a hivatal a jövőben. A polgármesteri hivatal rendje a következőképpen alakult: Reggel 7 és fél 8 óráig mun­kaprogram megbeszélés, fél 8- tól 8-ig az elnöki ügyosztály referátuma, 8-tól fél 9-ig sajtó­­tájékoztató, fél 9-től egynegyed 10-ig a napi posta és rendele­tek referátuma, fél 10 től 10-ig az ügyosztályvezetők megbe­szélése, 10—12-ig felek fo­gadása a szombati nap kivételével, mikor ez idő­­pontban tanácsülésen vesz részt a polgármes­­ter. 12-től fél 3 ig hivatal és üzem­vizsgálat s ellenőrzés, továbbá a közigazgatási kiren­deltségek bejárása s felülvizs­gálása. Mint látjuk, az eddigi rend­től eltérően a két nap helyett már öt napon át fogadja Oláh polgármester a hivatalában el­járó feleket. Losonczy Endre lett a vásárhelyi református egyház új elnöklelkésze Mint ismeretes, Márton Árpád elnöklelkész még a múlt évben lemondott tisztségéről meggyengült egészségi állapota miatt. A vásárhelyi református egyház presbitériuma hétfőn délelőtt foglalkozott az üggyel. A presbítériuum elfogadta a le­mondást, majd a távozó Már­ton Árpád helyére, érdemei­nek elismerése mellett L­o­­sonczy Endrét, az új­ tem­plomi egyházrész fejét válasz­tották meg elnöklelkésznek. Ez a választás a legméltóbb vásárhelyi református egyházi férfiúra esett. Losonczy Endrét nagy lelkészi érdemei, általá­nosan tiszta, puritán egyéni­sége állították az elnöklelkészi helyre s minden református hivő igaz nagyrabecsüléssel és szeretettel Isten áldását kéri bölcs fejére és munkájára új munkakörében. Meghívó. A földeákszéli Balogi Olvasókör június 9-én délután 4 órára rendkívüli közgyűlésre meg­hívja az összes tagjait fontos ügy­ben. Pontos megjelenést vár a ve­zetőség. , 733

Next