Független Ujság, 1948. szeptember (3. évfolyam, 199-224. szám)
1948-09-01 / 199. szám
1948 szeptember 1., szerda FÜGGETLEN ÚJSÁG HÍREK ! Új képeket az olvasókörök falaira A vásárhelyi iskolák patronagybizottsága a napokban végiglátogatta az államosított külterületi iskolákat és köröket. A bizottság tagjai többfelé megütközéssel tapasztalták, hogy a körök falait az elmúlt rendszer vezető embereinek (Mayer János, stb.) fényképei díszítik. Oláh Mihály polgármester felhívását közvetítjük, amikor azt kérjük külterületi olvasóköreink vezetőségeitől, hogy mielőbb cseréljék ki azokat a képeket s helyettük a haladó eszmék nagy harcosainak , Petőfinek, továbbá demokráciánk építőinek arcmásait függesszék a falakra — ezáltal is kifejezésre juttatva tiszta, demokratikus gondolkozásukat. Felhívás a kisgazdapárti korelnökökhöz Helyi pártszervezetünk elnöksége felszólítja a bel- és külterületi olvasókörök kisgazdapárti elnökeit, vagy azok megbízottait, hogy haladéktalanul jelentkezzenek pártunk titkári irodájában. -----«0»-----Gyászhír. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szerető feleségem Nyers Péterné Hegyesi Anna 48 éves korában, kétheti szenvedés után elhunyt. Temetése szept. 1-én délután lesz Szegeden Gyászolják : férje és egyetlen leánya, közelebbi és távolabbi rokonai és ismerősei. Gyászoló család. A görög szabadságharcosok részére gyűjtést eszközöltek a vásárhelyi szervezetek Akiknél a kisgazdapárt részéről kiadott gyűjtőív van, azok szeptember 3-ra, péntekre feltétlenül hozzák azt be a pártközpontba, a titkári irodába. Ez az elszámolás utolsó napja, tehát az íveket minden körülmények között szállítsák be az említett napra, péntekre. OTBA-betegek figyelmébe! Az V. — VIII. kerületi OTBA igényjogosultaknak szeptember elsejétől Dr Ábrahám István orvos rendel hétköznap d. u. 24-ig Petőfi-u . alatt. 462 Engedély nélküli nyomtatás. Vigh Áron, Tanya 1847 szám alatti lakos, jóval 120 kiló búzát nyomtatott ki. Az uzsorabíróság egyhónapi fogházra, háromévi politikai és hivatal jogvesztésre ítélte. Bekísérték Szegedre és megkezdte büntetése letöltését. A gazdasági alkalmazottak nyugdíja. A kormány legújabb rendelete értelmében 20 ezer gazdasági alkalmazott kapja a nyugdíját vissza. A nyug vagy kegydíj átlagos összegét 2 400 forintban állapították meg. Az érdekeltek 3 hónapon belül adhatják be okmányokkal felszerelt kérvényüket. SZEPTEMBERI 1 Prot.: EGYED Rom. kát.: EGYED • Napkelte : 6.03 óra Napnyugta: 19.24 óra • Időjárás: Mérsékelt szél, kisebb felhőátvonulások valószínűleg eső nélkül. mA hőmérséklet kissé emelkedni fog. Elhalt családtagjának őröltetett. Vas Mátyásné, Garai utca 34 szám alatti lakos fia még 1945 januárjában elhalt. Ezt a körülményt nem jelentette a közellátásnál, hanem továbbra is megtartotta a fejadagot fia számára. Az uzsorabíróság 4 hónapi fogházra, 3 évi politikai és hivatali jogvesztésre ítélte nem jogerősen, mert az asszony fellebbezett. 1944-ben katonának vonult be özv. Török Imréné Damjanich u. 12 szám alatti lakos fia, aki még nem jött haza. Törökné ennek ellenére megtartotta a fiú fejadagját és megőröltette. Az uzsorabíróság 5 havi fogházra, 300 forint pénzbüntetésre, 3 évi politikai és hivatali jogvesztésre ítélte nem jogerősen, mivel a vádlott fellebbezett. 5-én délután 3 órakor sportbemutató és futballmérkőzés Csókáson. Mindenki ott legyen. 463 Szerdán este 7 órakor a Fekete Sas éttermében ismerteti a KISOSzesten Vásárhelyi István főtitkár az új forgalmiadó rendeletet, a füstcsövek, a horgonyzott bádogáruk, a vaslemez edényáruk, a vegyesíz, az ecet, a főzelék és gyümölcskonzervek legmagasabb eladási árát. A kerékpár, a varrógép és édesipari termékek újonnan megállapított haszonkulcsát. Két pesti gyermeket fogadott magához múlt év nyarán Kiss Sándorné, T. 2228 szám alatti lakos. A Vöröskereszt által nyaralásra hozzá kihelyezett gyermekek novemberben mentek vissza, de ő továbbra is bejelentette őket a közellátásnál. Az uzsorabíróság kéthavi fogházra, háromévi politikai és hivatali jogvesztésre ítélte nem jogerősen, mert Kissné felebbezet. Sörárpaszerződők figyelmét felhívjuk, hogy büntetőjogi felelősség mellett azonnal szállítsák be teljes sörárpatermésüket azokba a raktárakba, ahonnan a vetőmagot kapták. A beszállított mennyiség teljes egészében beszámít a beszolgáltatásba és-ként 84 Ft-tal lesz kifizetve Csereárpa igényelhető. Termelők Szövetkezete, 461 Nagy kugliverseny a kishomoki csomagolónál szept. 5-én. Lepényevés, köcsögtörés, stb. 239 Szeptember és az adófizetés Szeptember 6-ig esedékes az augusztus 16—31 közötti forgalom után járó forgalmiadó; az ügynökök részére augusztus 16—31 között kifizetett jutalékok után járó forgalmiadó; végül a közmunkaváltság. Szeptember 15-ig esedékes a földbérlők és részesgazdák együttes kereseti és jövedelemadója; a nyersbevétel után adózók kereseti és jövedelemadója; az ügynököknek augusztus 15—31 között’kifizetett jutaléka után az együttes kereset és jövedelemadó; az általányösszegben megállapított forgalmi adók szeptemberi részlete; a háztartási alkalmazottak együttes kereseti és jövedelemadója; a társulati adó; az alkalmazottak augusztusra bevallott illetményei után járó illetményadó; szeptember 20-ig esedékes a szeptember 1—15 között elért forgalom utáni forgalmi adó. Jól sikerült gazdaankéton cserélték ki tapasztalataikat a szegedi és vásárhelyi gazdák Vasárnap Széll Ernős városi jegyző vezetésével ötvenhódmezővásárhelyi gazda látogatott át Szegedre a paprikaszövetség vendégeként. A vásárhelyi gazdákat a város részéről Somogyi Imre tanácsnok, a gazdasági ügyosztály vezetője, a paprikaszövetség részéről pedig Ábrahám K. Imre, a szövetség elnöke üdvözölte. A gazdák ezután megtekintették a vegykísérteti állomást, ahol főképpen a paprikatermesztésre vonatkozó anyagot szemlélték meg. Ezután tanyalátogatás következett, amelynek keretében ördögh István, Börcsök Károly, Rejtő Béla és Dobó Ignác gazdaságát, majd a növénykísérleti állomás Kecskés-telepi telepét tekintették meg a gazdák. A kirándulást Alsóvároson közös ebéd követte, amelynek résztvevői tanulságos ankét keretében cserélték ki tapasztalataikat. Előzőleg Lukits Andor t. tanácsnok a város polgármestere nevében üdvözölte a vendég gazdákat és Somogyi Imre tanácsnok előadást tartott a többtermelés fontosságáról. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb mezőgazdasági feladat most a termelékenység emelése, ami elsősorban szövetkezeti összefogás útján lehetséges. Az esti órákban a vásárhelyi gazdák gazdag tapasztalatokkal tértek vissza Vásárhelyre. Súlyos kerékpár szerencsétlenség a Jókai-utcán Súlyos szerencsétlenség érte ifj. Lázár Lajos gazdálkodó feleségét, N. Kardos Máriát. Mint tudósítónk jelenti, Lázár Lajosné a múlt héten, pénteken délután kerékpáron indult el a Szabadság téren levő házukból azzal a szándékkal, hogy kimegy a tanyára. Alig ért a Jókai utcára, szembetalálkozott egy másik kerékpárral, melyet egy fiatalember hajtott s vad száguldással a tilos oldalon haladt. Lázárné csengetett, majd mikor látta, hogy az összeütközés elkerülhetetlen, az árok felé fordult. Ebben a pillanatban érkezett oda a másik kerékpár, mely egyenesen belerohant Lázárné gépébe. A karambol következtében Lázár Lajosné oly szerencsétlenül zuhant le kerékpárjáról, hogy lába hét helyen eltört. A szerencsétlenség színhelyén egyszerre nagy tömeg gyűlt össze s a szabálytalanul hajtó fiatal hangos kioktatásban részesült. Lázár Lajosnét mentőkocsi szállította a kórházba, ahol most ápolás alatt áll és csak hetek múlva gyógyul fel. A fiatalember ellen megindult a büntető eljárás. Nagyszabású tanévnyitó ünnepséget rendeznek a vásárhelyi iskolák Az elmúlt iskolai év végén, június 16-án nagy eseménye volt a magyar közoktatásügynek; száz év után megvalósult az 1848-as szabadságharc egyik fontos követelése, a felekezeti iskolák államosítása. Az iskola a dolgozó népé lett. A dolgozó társadalom a törvény megszavazása után azonnal hozzálátott az elhanyagolt volt felekezeti iskolák újjáépítéséhez. Itt Hódmezővásárhelyen is elindult a «Dolgozók az iskoláért» mozgalom, amely városunk dolgozó társadalmának széles tömegeit mozgatta meg, hogy gyermekeink szeptemberben szép, tiszta, egészséges tantermekben kezdjék meg a tanulást. Nap mint nap olvashatták lapunk hasábjain, hogy az MNDSz, az UFOSz, a tűzoltók, az Úttörők egy-egy volt felekezeti iskolát állítottak helyre, takarítottak ki. Országos viszonylatban igen hatalmas teljesítményt mutatott fel a «Dolgozók az iskoláért» mozgalom. A dolgozók nagyarányú segítő mozgalma révén 2300 iskolában indult meg és ért véget az újjáépítés. Látjuk tehát, hogy a magyar jövőért, a magyar gyermekért vívott harcban mennyire összeforrt a dolgozó magyar nép az iskolával. A magyar közoktatásügy tehát fontos fordulóponthoz érkezett. A tiszta, egészséges tantermeinket demokratikus tartalommal és szellemmel a magyar pedagógus társadalom fogja betölteni. Az 1948—49-i tanév megnyitása tehát nem lehet olyan szürke eseménye az iskoláknak. MEGÉRKEZTEK az általános iskolai TANKÖNYVEK könyvkereskedés £ 8\ U £ I Zöldségpiac HBmaHHra-JLapható az *—VIII. osztályok részére T&íí&rí exportárat fizet Kálvin-téri üzletében, Szu^c^fát is PM-sá “£fefyára előregyzést Óta&smzc&í ^iTáblnban és Kistópari-Utcai olaj' Patdinue&s&auck&rd 1848 Szeptember 1-én ezt írja a Kossuth Hírlapja: «...a fővárosban szépen szaporodnak a felállítandó gyalog vadászcsapat újoncai. Számosan járnak már utcáinkon csinos egyenruhájukban: szürke zeke, vörös gallér, zsinór, és búzavirágszínű pantallóban. A lövészeknél a hajtóka és a zsinór zöldszínű. Mind fiatal, mozgékony, erőteljes legények! ...» A lap a Fővárosi Újdonságok rovatában a pesti városi közgyűlésről ír és idézi az egyik felszólalót, aki így szól: «Nem hiszem, hogy köztünk csak egy fekete-sárga (osztrák császári)... is legyen s gyalázat arra, aki élni akar, ha hazája vész!...» — A jólértesült Ungár azt írja, hogy Pesten a kormány beleegyezésével szabadkőműves páholy alakult, mely ezt a nevét viseli: «Kossuthoz, a ragyogó világossághoz ...» 3 mint az a múltban volt. Ezért a helybeli Pedagógus Szakszervezet elhatározta, hogy az 1948—49. tanévnyitó ünnepséget az összes általános és középiskolák növendékeinek bevonásával, nagyszabású keretek között kívánja megrendezni, hogy arra felfigyeljen a város dolgozó társadalma. Több mint négyezer tanuló vonul fel szeptember 4-én, szombaton délután 4 órakor a HMTE sportpályájára, az ünnepség színhelyére. Az ünnepségen részt vesznek a város összes tömegszervezetei. Erre a nagyszabású tanévnyitó ünnepségre, — amilyen még nem volt Vásárhelyen — már most felhívjuk a város lakosságának figyelmét. A részletes műsort később fogjuk közölni. Hódmezővásárhely 1948-as Uh) évének legnevezetesebb jgj| eseménye a szeptember 39 10—11—12-i mezőgazdasági, |f|kertészeti, gyümölcs, tenyészállat, méhészeti, ipari és kereskedelmi || Hirdetmény A szeptemberi hatósági kenyér és liszt fejadagja és elosztása. Szeptemberben a hatósági kenyér és finomliszt fejadagja ugyanaz lesz, mint az augusztus 15-től kezdve megállapított. Azok részére pedig, akik kenyér helyett a lebélyegzett kenyérszelvényekre kenyérlisztet vásárolnak, az általános közellátási jegy egész havi kenyérszelvényeire havi 5 kg, a testimunkás szelvényekre havi 2 kg, a nehéztesti-munkás, valamint a terhes és szoptatós anyák szelvényeire havi 4 kg kenyérliszt jár 55 százalék egységes búzakenyérliszt és 45 százalék rozsliszt arányában. Ezeknek a kenyérlisztvásárlóknak az egész havi kenyérliszt fejadag egyszerre kiadható, a havi fínomlisztfejadaggal együtt. OKI helyi kirendeltségek