Független Ujság, 1948. december (3. évfolyam, 276-301. szám)

1948-12-01 / 276. szám

Hódmezővásárhely, 1948 december 1., szere Feltűnő öntözési eredmények a mezőgazdaságban II. évfolyam, 276. szám. ÁRA 60 FILLÉR A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt napilapja így készülnek Berlinben „a terrorválasztások“ — A külpolitika hírei — Berlinből jelentik .A berlini munkások és tisztviselők kedd déli 12 órakor beszüntették a munkát és hatalmas tömegfel­vonulásokat rendeztek. Tilta­koztak a nyugati hatalmak pa­rancsára elrendelt és páncél­kocsik, gépfegyverek nyomása alatt vasárnap lezajló nyugat berlini terrorválasztások ellen. A város nyugati övezeteiben is csatlakoztak a dolgozók a felvonuláshoz. Ez az utolsó kí­sérlet arra, hogy megakadá­lyozzák a Berlin kettészakadá­sára irányuló erőfeszítéseket. Szokolovszkij tábornagy, németországi szovjet főparancs­nok levélben felhívta a brit, amerika és francia főparancs­nokok figyelmét arra a káros tevékenységre, amely a nyu­gatberlini övezetekben folyik a közigazgatási hatóságok szét­bomlasztására és a városi ta­nács kettéosztására. A készülő választások a demokratikus szabadság elve mellőzésével kényszer és terror mellett foly­nak majd le. Hangsúlyozza a levél, hogy a szovjet­­ főpa­rancsnokság továbbra is síkra száll Berlin egységéért. Amerikai páncélosztagok érkeznek Berlinbe A berlini amerikai haderő tagjai hétfőn bejelentették, hogy a légihídon keresztül pár na­pon belül, tehát még a válasz­ások előtt, amerikai páncél­­osztagok érkeznek a német f óvárosba. Ezekkel hatalmas katonai színjátékot akarnak rendezni a választások propa­gálására. Ötven szabadságharcost halálraítéltek Szöulból jelentik : Délkoreá­­ban heves harcok folynak ame­ikai katonák és a szabadság­harcosok között. Az amerikaiak által szervezett hadsereg 50­isztje és katonája hadbíróság elé került, mert titokban a sza­badságharcosokat támogató fel­lelést szerveztek. A hadbíró ág a vádlottakat halálraítélte­ks az ítéletet végrehajtották. Rossz a nyugati hatalmak helyzete Párisból jelentik. A harma­dik utas Franc Ti­eur nem átja rózsásnak a nyugati ha­­almak berlini helyzetét. Mit akar Washington ? — teszi fel a kérdést. Feltűnést keltett, hogy Conelly Szenátor, aki ja­­nuárban Wandenbergtől átve­­ti a szenátus külügyi bizott­­ágának elnökségét, hétfőn ki­­elentette, hogy az a sok hűhó, amit a nyugatiak a keleti márka Berlinben való kizáró­lagos használata ügyében csap­nak, egyáltalán nem igazolja azt a hatalmas kiadást, amibe az USA nak a légi híd fenn­tartása kerül. Conelly a kér­dés megoldására azt ajánlotta, hogy az USA készítse elő a Németországra és Ausztriára vonatkozó béketárgyalások ter­vét, hogy így a kérdést teljes egészében rendezhessék. Amerika új görög hadsereget szerel föl New­ Yorkból jelentik. A New York Star jelentése sze­rint az amerikai kormány hoz­zájárult a görög királyi had­sereg létszámának 15 ezer fő­vel való emeléséhez. Az új hadsereg felszereléséről Ame­rika gondoskodik és fenntar­tását hitelnyújtással támogatja. A görög légierő létszámát 700 fővel emelik. Nanking ostroma előtt Londonból jelentik . A kínai néphadsereg egyik csoportja megkerülte Pengput és Wuhu felé tör előre, amely Nanking­tól­­50 mérföldnyire délkeletre fekszik. Ha elérték Wuhut, a népi hadsereg csapatai patkó alakban csoportosulnak Nan­king körül. Elhalasztott kivégzések Tokióból jelentik . Mac Arthur főhadiszállása közölte, hogy „bizonytalan időre“ elhalaszt­ják a halálraítélt hét japán há­borús főbűnös kivégzését o­kossági lehetőségekre is. Szólt a felesleges, fényűzésszámba menő kiadásokról s kijelen­tette : véget kell vetni a köz­pénzen folytatott dínom dáno­­moknak, az ünnepségek vég­telen sorozatának. A legszigo­rúbb takarékosságra van szük­ség, hogy fedezhessük annak az ötmilliárd forintnak azt a bizonyos hányadát, amely a jövő évben szükséges lesz. Gerfi miniszter a szigorú takarékosságról A Rákosi-beszédbe kapcso­lódva G­e­r­ő Ernő közleke­désügyi miniszter is felszólalt. Kijelentette, hogy az utóbbi év folyamán az életszínvonal emel­kedése sokkal gyorsabb ütemű volt, mint ezt hároméves ter­vünk előirányozta. Felvetette a kérdést, miből kerítsük elő azt az ötmilliárd forintnyi több­letbevételt, amelyre 1949 fo­lyamán szükségünk lesz. Mint egykor a Szovjetuniótól, most tőlünk is megtagadják a nyu­gati kapitalisták a hiteleket és kölcsönöket, de most is té­vednek, mert nélkülük és el­lenükre is építjük a szocializ­must hazánkban. Az ötmilli­árdos többletet részben bizto­sítani tudjuk az eddigi állam­­bevételekből, de az iparban az önköltségeknél nagyobb ta­karékosságot kell elérnünk, a másik forrás pedig a mező­­gazdaság. Ha a mezőgazdasá­got az eddigi 4 százalék he­lyett ,mindössze 7—8 száza­lékkal terheljük meg, ez, figye­lembe véve a mezőgazdaság 1949 re várható termelési ér­téknövekedését, 7—800 millió forint többletbevételt ad az ál­­­lamnak. Sokkal nagyobb ked­vezményeket kell nyújtanunk a paraszti szövetkezeteknek az eredményes termelés érdeké­ben. A harmadik nagy jöve­delemforrás a kereskedelem. Állami kereskedelmünket rá­­­szorítjuk a gazdaságosabb mű­ködésre, a rezsiköltségek le­számítására, az állami nyere­ségrészesedés jelentékeny nö­vekedésére. Másrészt megkö­veteljük a magánkereskede­lemtől, hogy olcsóbban dol­gozzék és szerényebb haszon­nal elégedjék meg. Rámutatott még a miniszter más takaró­ Pestre utazott a polgármester Oláh Mihály polgármester tegnap Koncz Péter műszaki tanácsnokkal a fővárosba uta­zott. A polgármester a külön­böző minisztériumokban és il­let­ék­es tényezőknél tárgyalá­sokat folytat a város ügyeiben, iim »im wllen­ m m ■> m m tm A MAORT-ügy tárgyalása Budapestről jelentik. A MAORT szabotálok vezetői­nek bűnügyében kedden meg­kezdték a negyedrendű vád­lott Binder Béla kihallgatását. Binder a termelés irányításá­val volt megbízva és ezt a munkát szabotálta. Versenyben félmilló gazda Mint a lapok írják, állan­dóan szélesedik az országban a mezőgazdasági munkaver­seny. Több mint félmillió gazda áll egyéni versenyben, az őszi termelési munkában, minden község, minden falu verseny­ben végzi például a mélyszán­tást. Az Országos Termelési Versenyiroda december hó fo­lyamán kétmillió forintot oszt ki a legjobban dolgozó gazdák között és közülük 1200-at min­tagazdává minősítenek és ki­tüntetnek. A nők szava A politika éppen úgy, mint a legtöbb kenyérkereső pá­lya, évszázadokon át a férfiak joga és kiváltsága volt. A XX. század, különösen pedig a fasizmus leverése meghoz­ta a nők felszabadulását a ha­ladó országokban. A magyar országgyűlés éppen napjaink­ban iktatta törvénybe a nők teljes egyenjogúságáról szóló törvényt. Ma már a nők nem­csak az alkotó termelő mun­ka minden területén egyen­rangú társai a férfiaknak, ha­nem joguk valt hozzászólni azokhoz a kérdésekhez is, me­lyek a most élő és a jövendő nemzedékek sorsát eldöntik. Három évvel ezelőtt nagy testvéri szövetségbe tömörül­tek a világ békét akaró, hala­dó szellemű asszonyai s tavaly megtartották első kongresszu­sukat Párisban. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség ke­retei egyre bővültek a háború befejezése óta eltelt három év alatt. Ma úl nemzet 80 millió asszonyát számlálja tagjai só­skában s második, budapesti kongresszusukon a földkerek­ség minden részét képviselő 600 nő emel majd szót a béke és a haladás ügye mellett. Mert szép esküjükhöz híven a mai asszonyoknak az a fel­adatuk, hogy szünet nélkül küzdjenek a tartós békéért, amely egyedül őrizheti meg otthonuk nyugalmát és őrköd­hetik gyermekük jövője fe­lett.­ Az anyák és hitvesek jo­ga csupán a néma szenvedés volt, ha elragadták tőlük fér­jüket, fiukat, hogy idegen cé­lokért gyilkos háborúkban pusztuljanak el. A nőknek sokáig egyetlen fegyverük a könny volt, amivel szeretteik sorsát gyászolták. Ma már azonban a nők szót emelnek a szeretet, em­beriesség és a béke nevében s a nők szava bátor, tiszta és erős, ha szeretteikért szólal meg. Amint Marie Claude Va­­illant-Couturier, a Nemzetkö­zi Nőszövetség főtitkára írja a budapesti kongresszus elé:­­a háború sokmillió asszonyt tett özveggyé és sokmillió­­gyermek árvult el a háború következtében. Ma már gyó­gyítjuk a sebeket, újjáépítjük, amit a háború feldúlt. Az asz­­szonyok mosolyogva hajolnak gyermekeik "bölcsője fölé és soha többé nem akarnak resz­ketni kicsinyeik életéért. Bol­dog jövőt akarnak biztosítani számukra, melyet többé nem­ fenyegethet a háború.» Félelmetes erő sugárzik így együtt a nők szavából és meg kell hallaniuk azoknak, akik még most is új háború felidézésén mesterkednek. A politika nem tilos többé a nők számára, sőt természetes hi­vatásuk parancsára kell, hogy tevékenyen részesei legyenek a sorsukat és gyermekeik sor­sát eldöntő világpolitikának. A világ demokratikus női tudják, hogy a nemzetközi po­litika porondján ki küzd kö­vetkezetesen a békéért és ki ellene. «Az asszonyok világo­san látják írja Vaillant- Couturier asszony,­­ hogy a háborús uszítás nem a Szov­jetunió részéről történik. A Szovjetunió az Egyesült Nem­zetek Szervezetében a hábo­rús költségvetések és a fegy­veres erők csökkentését,­­az atomenergia nemzetközi el­lenőrzését követeli. 51 nemzet 80 millió demokratikus asz­­szonya az egész világ nőtár­sadalmának nevében ugyan­ezt, vagyis a békét követeli.» A budapesti nőkongresszus hatalmas demonstráció lesz amellett, hogy a világ asszo­nyai békét akarnak s a hala­dás eszméi mellett foglalnak állást az elnyomatással és a háborúra uszító imperializ­mussal szemben. Felszólalnak Görög- és Spanyolország, Kí­na és India kiküldöttei, akik legjobban tudják, mit jelent harcolni az elnyomatás ellen, a szabadságért és a demokra­tikus békéért. S itt lesz a Szovjetunió küldöttsége is, azé az országé, amely elöl jár a békéért, a népek szabadságá­ért folytatott küzdelemben. Ha valóban megvalósul a földön a béke, ebben nagy részük lesz a világ demokrati­kus asszonyainak, akik az em­beriesség nagy eszméi javára éltek jogaikkal és egyenlősé­gükkel. A Csongrád­ megyei szakszervezetek határozata A vármegye szakszervezeti vezetői Szegeden tartott ülé­sükön kimondották, hogy a szakszervezeti munka közép­pontjába a termelés és a mun­kaverseny kérdését állítják. Teljes mértékben érvényre jut­tatják az önkéntes tagság elvét. Teljesítik a szociálpolitikai fel­adatokat. Sürgős intézkedést kérnek az egyház palástjába rejtőzött reakció ellen. Elköte­lezi magát minden szakszerve­zeti munkás a béke őre, a Szovjetunió mellett.

Next