Vásárhelyi Hírlap, 2016. március (10. évfolyam, 42-62. szám)

2016-03-01 / 42. szám

2 [VÁSÁRHELYI HÍRLAP _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ A­K­T­U­Á­L­IS _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ 2016. MÁRCIUS 1J­E­D­D A marosvásárhelyi vártemplom közösségének adományozták a „kisbabatartót” Vándorbölcső Marosvásárhelyen Vasárnap a Vártemplomban láthatták az istentiszteletre érkezők a Magyarországról szombaton délután elhozott vándorbölcsőt, amelyet egy marosvásárhelyi család használhat elsőként. A 2009-ben Kopp Mária ál­tal alapított Három Király­fi Három Királylány Moz­galom gyermekszülésre buzdító felhívását olvasva Czotter And­rás asztalosmesternek eszé­be jutott saját bölcsője, amelyet édesapja készített vörösfenyőfá­­ból. Az emlékezést tett követte. A Gyálban élő és dolgozó asztalos­­mester megtervezte, majd erős tölgyfából elkészítette azt az új „aranyos kis zömök, tömzsi böl­csőt", amelyet nyomban felaján­lott a mozgalomhoz kötődő csa­ládoknak. „Vándoroljon csak az országban, hirdesse az új élet tiszteletét, adjon nyugalmat az aranyos kis zömök, tömzsi gyer­mekeknek, szeretetet, örömöt a családoknak" - fogalmazott. Az a bizonyos bölcső­s társai azóta is vándorolnak egyik családtól a másikig. 2015-ben a történelmi Ma­gyarország területére is kiter­jesztette a kezdeményező a ván­dorbölcső-adományozás szoká­sát, így érkezett szombaton az első bölcső Marosvásárhelyre. Czotter András a Vásárhelyi Hír­lapnak elmondta: szeretett vol­na egy régi hagyományt felele­veníteni, ezért készített néhány talpas bölcsőt, melyeket ván­dorbölcsőként indított útra. Pár év szünet után tavaly ismét út­jára indítottak néhány bölcsőt Felvidéken, Délvidéken, Erdély­ben, Kárpátalján. Sőt a Nyugat­ra költözött fiatal magyar csalá­dok számára is szeretnének ké­szíteni párat. „Ezeket a bölcső­ket már el szeretnénk enged­ni, sorsukra bízni, útjukat nem követjük. Szeretnénk a magyar családokra bízni a bölcsők jövő­jét, ők vigyázzanak rá, ők adják tovább egymásnak, ők kövessék a sorsát. A nagy szavakat nem szeretjük, a pátoszt meg plá­ne, de egy kicsit felelősnek érez­zük magunkat mindazokért az ügyekért, amelyeket egy vándor­bölcső érinthet. Adni szeretnénk valamit, csendben, és reméljük a jót" - mondta a második gye­rekét váró édesapa, aki Henter György vártemplomi lelkésznek adta át a bölcsőt. A bölcső egyelőre a Vártemp­lomban van, hamarosan kide­rül kihez kerül elsőként, s ígér­jük, hogy nyomon követjük ván­dorlását. SIMON VIRÁG Henter György lelkipásztor és Czotter András asztalos fotó: székely Ferenc Hova menjünk? Ma este 7 órától a Kultúr­palota nagytermében, Né­pemért vállalom. A Márton Áron tiszteletére íródott zeneművével ismét Maros­­vásárhelyen áll színpadra a Mustármag énekegyüttes. Ma délután 5 órakor kiál­lítás nyílik a marosvásár­helyi Bernády Ház emele­ti galériájában. A Pillana­tok pasztellben című tárla­ton Orbán László munká­it láthatják az érdeklődők. A munkákat Káli Király Ist­ván író ajánlja a közönség figyelmébe. A rendezvény meghívottja Lőrincz­ György gitárművész. Szerdán délután 5 órától a marosvásárhelyi Bernády Házban mutatják be a ma­rosvásárhelyi születésű Vá­ri Attila Széltörésben cí­mű, a Mentor Könyvek Ki­adónál megjelent verseskö­tetét. A 70 éves szerzőt Káli Király István, a kötetet Ko­vács András Ferenc, a Látó főszerkesztője méltatja. A népszerű Hahota Szín­­társulat csütörtök es­te 7 órától a kibédi műve­lődési házban viszi szín­re a Bonyolódik a bonyoda­lom című zenés-táncos ka­baré-előadását. Március 4-én, péntek, 5-én, szom­bat és 6-án, vasárnap es­te 7 órától lehet megtekin­teni utolsó három alkalom­mal a nagy sikerű előadást Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes előadóter­mében. Ne szűrődjön ki információ Az állampolgár számára a legnagyobb biztonságot nyújtó tér a saját lakása. Ezért kell vi­gyázni arra, hogy az is marad­jon, ne szűrődjenek ki az itt levő értékekről a bűnözők számára hasznos információk. Erről pe­dig elsősorban a lakás tulajdo­nosa tehet. Az elmúlt hét végén egy Ma­ros megyei nagyközségben, Nyárádremetén történt rabló­­támadás egy idősebb házaspár otthonában. Az elkövetők közül kettőt már őrizetbe vett a rend­őrség, egy másiknak a felkuta­tása folyamatban van. A Hargi­ta megyei tettesek valahonnan értesültek arról, hogy a közeg­ben melyik napon viszi házhoz a postás a nyugdíjakat. Ezt az in­formációt használták ki, amikor azonnal a postásnak házból való távozása után behatoltak az idős emberek lakásába s kirabol­ták őket. Ebben az esetben egy olyan információt szereztek be a rablók, amit nem az áldozatoktól tudtak meg, ami úgymond köztu­domású a nyárádmenti faluban. De más esetekben ugyancsak információ segíti őket a bűncse­lekmény kitervelésében. Gyak­ran gyerekek dicsekszenek az­zal, hogy mi van a lakásukban. A megyei rendőr-főkapitány­ság bűnmegelőző és elemző szolgálata felhívja a lakosság fi­gyelmét azokra az óvintézke­désekre, amelyeknek betartása nagy valószínűséggel megóvhat attól, hogy bűnözők áldozatai­vá váljunk. Ha például valaki eladja sze­mélygépkocsiját, s az ebből szár­mazó pénzt lakásában tartja, s erről másoknak is említést tesz, nagy a valószínűsége annak, hogy ez az értesülés eljut a bű­nözőkhöz is. És nem feltétlenül azért, mert az ismerősök közöl­nék velük, egyszerűen pletyka­szinten terjed el, hogy X vagy Y milyen jó áron adott túl a jár­gányán. Más esetben bárokban, szórakozóhelyeken beszélget­ve - ilyen helyeken általában magasabb a hangerő - a szom­széd asztaltól kihallgathatják a dicsekvésünket, vagy a plety­ka-szinten terjesztett informá­ciókat. Nagy figyelmet kell fordítani arra is, mit tud, mit ad tovább a gyerekünk. Nekik ugyanis szo­kásuk dicsekedni azzal, hogy mi van otthon a lakásban. Fi­gyeljünk arra, hogy mit teszünk fel a világhálóra, vagy mit tesz fel a gyerek. Korszerűsödött vi­lágunkban a bűnözők is felzár­kóztak a műszaki haladáshoz. Nem ritkán az internetről szer­zik be információikat. BAKÓ ZOLTÁN Játszóterek és parkolók a Tudor lakótelepen Marosvásárhely megyei jogú vá­ros alpolgármestere, Claudiu Maior, február 23-án, kedden a Tudor lakótelepi Vrancea sétá­nyon és a Pandúrok utcában járt. „Amint már elmondtam, a 136-os tulajdonosi társulás kérésére szálltam ki a helyszínre, hogy fel­térképezzem a tömbházak szom­szédságában lévő területeket, amelyeken játszótereket és öko­lógiai parkolókat alakíthatunk ki. A lakosok javaslatokkal álltak elő, amelyeket egyenként elemeztem, olyan övezeteket választottam ki, ahol tavasszal elkezdjük a játszó­terek kialakítását, illetve leasz­faltozzunk több bekötőösvényt a tömbházak között. Ugyanak­kor olyan területeket azonosítot­ FIZETI r­ HIRDETÉS tam, amelyeken fedett parkoló­kat hozhatunk létre az övezet­ben lakók számára. Nem utol­só sorban folytatjuk a korona­alakítási munkálatokat ott, ahol igényt tartanak rá" - jelentette ki Claudiu Maior alpolgármester. Iulian Belean, a 136-os tulajdono­si társulás elnöke elégedett volt Claudiu Maior alpolgármester és a polgármesteri hivatal több igaz­gatójának látogatásával, és kérte, hogy a tömbházak bejárataihoz vezető lépcsőket is javítsák meg a Pandúrok utcában, mivel ezek na­gyon rossz állapotban vannak. A POLGÁRMESTERI HIVATAL SAJTÓIRODÁJA (x) A brémai muzsikusok Szerdán, csütörtökön és pénte­ken délelőtt 9.30-kor és 11 óra­kor várják a gyermekeket a ma­rosvásárhelyi Ariel színházba A brémai muzsikusok előadásra. Vendégbérletes előadások Csütörtökön, pénteken és szom­baton este fél nyolctól a Tompa Miklós Társulat vendégbérletes előadásaként tekinthető meg a Nemzeti Színház Kistermében a budapesti Vádli Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös produkciója, Paul Foster I. Erzsébet című darabja. A pén­teki előadásra a kedvezményes vendégjátékbérletek, a szom­batira a Bernády György-mecé­­násbérletek és a vendégjáték­bérletek érvényesek. Kacagásaink Pénteken délután 5 órától a Bernády Házban Gálfalvi György Kacagásaink című, esszéket és emlékiratokat tartalmazó köte­tének bemutatójára kerül sor. A könyvet Markó Béla és Szűcs László mutatja be, közreműkö­dik Gáspárik Attila színművész. Rendkívüli hangverseny Két elragadó tenor a Hölgyek örömére címmel kerül sor rend­­kívüli vokálszimfonikus hang­versenyre március 3-án, csütör­tökön este 7 órakor a marosvá­sárhelyi Kultúrpalota nagyter­mében. Vezényel Horváth József karmester, fellép Cosmin Ifrim és Pataki Adorján tenor. A 20-as számú bérletek érvényesek.

Next